-
Akár 90 ezer forint adót is visszaigényelhetünk, erre kell figyelni
2019 április 7.
Ripost
-
Az adóbevallásnál is lehet kérni a tartós betegségek után az adóvisszatérítést.
-
Idén már több millió adóbevallás-tervezetet készített el a NAV
2019 április 5.
vg.hu
-
Bármikor lehet regisztrálni az ügyfélkapura, így akár még május 20-án, az adóbevallások leadásának határidején is megnézhetik az elkészített tervezetet.
-
Magyar Nemzet: Az adófizetők idén is forintmilliárdokról dönthetnek
2019 április 5.
ATV
-
Bár még csak három hét telt el azóta, hogy az adófizetők az interneten megnézhetik az adóbevallási tervezetet, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készített nekik, már közel egymillióan rákattintottak a nyomtatványra, több mint ötszázezren pedig véglegesítették a bevallást - mondta el a Magyar Nemzet pénteki számában Izer Norbert, a Pénzügym
-
Idén már 5,6 millió adóbevallás-tervezetet készített el a NAV
2019 április 5.
hirado.hu
-
Az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezetteknek maguknak kell beadniuk a bevallásukat.
-
A magyar adófizetők idén is forintmilliárdokról dönthetnek
2019 április 5.
AQUA
-
Bár még csak három hét telt el azóta, hogy az adófizetők az interneten megnézhetik azt az adóbevallási tervezetet, amit a NAV készített nekik.
-
Fény derül arra, hogyan adózik az amerikai elnök
2019 április 4.
vg.hu
-
A demokrata többségű amerikai képviselőház költségvetési bizottsága hivatalosan kikérte Donald Trump adóbevallásai dokumentumait.
-
Az amerikai képviselőház kikérte az adóhivataltól Donald Trump adóbevallásait
2019 április 4.
HírTV
-
A demokrata többségű amerikai képviselőház költségvetési bizottsága hivatalosan kikérte szerdán az adóhivataltól (IRS) Donald Trump elnök adóbevallásai dokumentumait hat évre visszamenőleg.
-
Kikérték Donald Trump adóbevallását
2019 április 4.
Infostart
-
A demokrata többségű amerikai képviselőház költségvetési bizottsága hivatalosan kikérte szerdán az adóhivataltól (IRS) Donald Trump elnök adóbevallásai dokumentumait hat évre visszamenőleg.
-
Adóbevallásával szorongatnák meg Trumpot
2019 április 4.
Kripto Akadémia
-
Az amerikai elnök adóügyeire kíváncsi egy demokraták vezette bizottság, ötéves időszakban vizsgálnák Donald Trump adóügyeit. (Külföld)
-
Kikérték az adóhivataltól Donald Trump adóbevallásait
2019 április 4.
hirado.hu
-
Arra kíváncsi Richard Neal demokrata politikus, hogy az adóhivatal betartja-e az előírásokat.
-
Az egyéni vállalkozóknak is ki kell egészíteniük az adóbevallási tervezetet
2019 április 2.
hirado.hu
-
A tervezet egy „ajánlat”, ami nem válik automatikusan bevallássá.
-
Nem dőlhet még mindenki hátra az adóbevallás miatt
2019 április 2.
vg.hu
-
Az őstermelőknek, az áfás magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak az adóbevallási tervezet egy „ajánlat”, ami nem válik automatikusan bevallássá.
-
Az e-szja felületen egészíthető ki legegyszerűbben az adóbevallás
2019 március 26.
vg.hu
-
Ha az adóbevallás tervezetében visszaigényelhető adó szerepel, a kiutaláshoz mindenképpen meg kell adni a bankszámlaszámot vagy postacímet.
-
NAV: az online felületen a legegyszerűbb az adóbevallás kiegészítése
2019 március 26.
Menedzsment Fórum
-
Az adóhivatal szerint ha valaki módosítani akarja az adóbevallását, akkor az e-szja felületen teheti meg a legegyszerűbben, a többieknek nincs érdemi teendője.
-
Webes kitöltőfelületen gyorsan módosítható az adóbevallás
2019 március 26.
hirado.hu
-
Érdemes minél előbb ügyfélkaput nyitni, mert így azonnal elérhetővé válik az szja-bevallási tervezet – javasolja a NAV.
-
Mától ezt már nem postázza a NAV: pórul járt, aki eddig nem lépett
2019 március 19.
Pénzcentrum
-
Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek, éjfélkor ugyanis lejárt a határidő - mondta Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője. Azok az adózók, akiknek nincs ügyfélkapujuk most...
-
Adóbevallás: Már nem kérhetők postán a tervezetek
2019 március 19.
ATV
-
Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek, éjfélkor ugyanis lejárt a határidő - mondta Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.
-
NAV: már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek
2019 március 19.
Menedzsment Fórum
-
Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek, éjfélkor ugyanis lejárt a határidő - mondta Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.
-
Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek
2019 március 19.
hirado.hu
-
A munkavállalók tervezete május 20-án automatikusan szja-bevallássá válik.
-
Adóbevallási időszakban is fenyeget minket az adathalászat veszélye
2019 március 19.
hirado.hu
-
A közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva egyre több adathalász próbál megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat.