Egykulcsos adó

Beértek az eredményei a magyar egykulcsos adórendszernek
2021 június 14.   Magyar Nemzet
Orbán Viktor 2010 júniusában ismertette az első gazdasági akciótervét, amely kijelölte az új irányokat. Ezek a lépések egyúttal felszámolták a baloldal kudarcos gazdaságpolitikáját is.
Szakszervezeti szövetség elnöke a magyar minimálbérről: Annál is nagyobb a baj, mint amekkorának elsőnek tűnik
2021 február 5.   ATV
Magyarországon a második legalacsonyabb a minimálbér az EU-ban az Eurostat adatai szerint. Hazánkat egyedül Bulgária előzte meg – írja a Qubit. A Magyar Szakszervezeti szövetség elnöke szerint még annál is nagyobb a baj, mint amekkorának elsőnek tűnik, ugyanis Magyarországon a minimálbér adóterhei az egykulcsos adó miatt kiemelkedően magasnak számí
Ingatlan eladás 2021 adója - Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2021-ben?
2021 január 4.   ProfitLine
Mennyi adót kell fizetni ha eladjuk lakásunkat, házunkat 2021-ben? Hány százalék az 'ingatlan eladás adója' 2021-ben? Már maga a kérdés felvetése sem teljesen pontos, hiszen az ingatlan eladásakor fizetendő adó kulcsa nem változik évről évre (kivéve akkor, ha a törvényben rögzített, jelenleg 15%-os mértékű egykulcsos személyi jövedelemadó változna)
Ingatlan értékesítés után fizetendő adó számítása 2020 - Mennyi adót kell fizetni ingatlan eladásakor 2020-ban?
2020 október 3.   ProfitLine
Mennyi adót kell fizetni ha eladjuk lakásunkat, házunkat 2020-ban? Hány százalék az 'ingatlan eladás adója' 2020-ban? Már maga a kérdés felvetése sem teljesen pontos, hiszen az ingatlan eladásakor fizetendő adó kulcsa nem változik évről évre (kivéve akkor, ha a törvényben rögzített, jelenleg 15%-os mértékű egykulcsos személyi jövedelemadó változna)
Nem sokan sarcolják úgy az alacsony fizetésűeket, mint az Orbán-kormány
2020 július 8.   Menedzsment Fórum
És mindeközben egyáltalán nem sarcolja olyan mértékben a magas fizetéseket a kormány, mint teszik azt jó néhány másik országban. Itt mutatkozik meg az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer hibája.
Agyonadóztatja az Orbán-kormány az alacsony fizetésért dolgozó magyarokat
2020 július 8.   Privátbankár
És mindeközben egyáltalán nem sarcolja olyan mértékben a magas fizetéseket a kormány, mint teszik azt jó néhány másik országban. Itt mutatkozik meg az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer hibája.
Sokkoló jelentés érkezett: sehol sem annyira igazságtalan az adórendszer, mint Magyarországon
2020 február 27.   Portfolio
Az állam újraelosztó szerepe a legtöbb európai országban csökkentette a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenséget az elmúlt 10 évben, Magyarországon ezzel szemben kiugró mértékben növelte azt. A mutató romlásáért főleg az egykulcsos személyi jövedelemadó és a rekordmagas áfa tehető felelőssé. Öröm az ürömben, hogy még ezzel együtt sem kiugró a jövedelm
Szijjártó Péter: Tíz év leforgása alatt hazánk utolsóból első lett a gazdasági növekedésben
2020 január 13.   USAracing
Bevezették az egykulcsos adórendszert Európa legalacsonyabb adóival, amelyek kulcsfontosságúak voltak abban, hogy mára Magyarország tudja felmutatni a legnagyobb arányú gazdasági növekedést az Eu-ban.
Szijjártó Péter: Tíz év leforgása alatt hazánk utolsóból első lett a gazdasági növekedésben
2020 január 13.   AQUA
Bevezették az egykulcsos adórendszert Európa legalacsonyabb adóival, amelyek kulcsfontosságúak voltak abban, hogy mára Magyarország tudja felmutatni a legnagyobb arányú gazdasági növekedést az Eu-ban.
Ingatlan eladása után fizetendő adó számítása 2020 - Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2020-ban?
2019 december 31.   ProfitLine
Mennyi adót kell fizetni ha eladjuk lakásunkat, házunkat 2020-ban? Hány százalék az 'ingatlan eladás adója' 2020-ban? Már maga a kérdés felvetése sem teljesen pontos, hiszen az ingatlan eladásakor fizetendő adó kulcsa nem változik évről évre (kivéve akkor, ha a törvényben rögzített, jelenleg 15%-os mértékű egykulcsos személyi jövedelemadó változna)
Varga Mihály: jövőre újabb élénkítő lépések és katás szabályváltozások jönnek
2019 november 18.   Portfolio
Várhatóan a jövő év elején körvonalazódhatnak a szóba jöhető újabb gazdaságélénkítő lépések, azaz a második gazdaságvédelmi akcióterv elemei – jelezte a Magyar Nemzetnek Varga Mihály a minap közzétett 5%-os harmadik negyedéves GDP-adatot követően. Az egykulcsos szja csak 2021 körül kerülhet napirendre, a kata adónem körüli radikális javaslatokról p
Az adórendszer átalakítását sürgeti a legnagyobb szakszervezeti szövetség
2019 augusztus 6.   Menedzsment Fórum
Az egykulcsos adórendszer sürgős változtatását szorgalmazza ismét a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, mert véleményes szerint ezzel lehetne javítani azon a szégyenteljes helyzeten, amelyet a közelmúltban az Eurostat is feltárt: a régiós országok közül a magyaroknál már csak Bulgáriában élnek rosszabbul. Kordás László emlékeztet, a szakszervez
Olaszország Brüsszellel is szembemegy, hogy bevezesse az egykulcsos adót
2019 június 24.   Tiszta Jövő
Nagyon nehéznek és összetettnek nevezte az Európai Bizottsággal való egyeztetést a Rómával szemben tervezett túlzottdeficit-eljárás miatt Giuseppe Conte olasz miniszterelnök brüsszeli sajtótájékoztatóján pénteken, miközben Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes Rómából üzente, hogy a római kormány nem módosítja eddigi költségvetését.
Orbán is felbukkant az európai szélsőjobb összeborulásán, még ha nem is úgy, ahogy Salvini szerette volna
2019 május 20.   444.hu
Hogy néz ki testközelből, amikor egymás nyakába borulva döntené meg a brüsszeli elitet bevándorlásellenes francia és egykulcsos adót követelő olasz? Populista eksztázis Milánóban.
Váncsa István: Ne bízz a lóban
2019 február 16.   Tiszta Jövő
Tudomásunk szerint Matolcsy az egyetlen ember a földön, aki az egykulcsos adónak ellenállhatatlan erejű vágyfokozó hatást tulajdonít.
Egy százalékos adóemeléssel növelhetnék minden pedagógus és egészségügyi dolgozó bérét?
2018 december 29.   ATV
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke nem ért egyet azzal, hogy 9 százalék legyen a személyi jövedelmi adó, mert szerinte az egykulcsos adó önmagában káros. Surányi György arról is szólt, hogy bár a verseny híve a munkaerőpiacon is, nem ért egyet a munka törvénykönyvének módosításával.
„Gyurcsánynál nem nehéz jobbnak lenni” – merre tart a magyar gazdaság?
2018 október 11.   Könyves Magazin
„Amit Gyurcsány csinált az országgal, annál nem nehéz jobbnak lenni” – hangzott el Varga Mihály pénzügyminiszter és Pogátsa Zoltán közgazdász a JÖSz által szervezett gazdaságpolitikai vitáján. „Az euró nem csodaszer” – ebben egyetértett Varga és Pogátsa, az egykulcsos adó és a magyar fejlődés ütemének megítélésében viszont nem. Tudósításunk.
Az egykulcsos adórendszer átalakítását szeretné elérni a szakszervezeti szövetség
2018 október 8.   GazdaságPortál
A Policy Agenda mérése szerint Magyarországon a munkavállalók kétharmadának a bére nem éri el az átlagbért, ami a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint 2018. májusában bruttó 327 486 forint volt, ezen a helyzeten pedig elsősorban az adórendszer átalakításával, a több kulcsos adórendszer bevezetésével lehet segíteni – mondta Kordás Lás
Átalakítaná az egykulcsos adórendszert a szakszervezeti szövetség
2018 október 8.   hirado.hu
A többkulcsos adórendszert vezetnék be.
Nyugdíjprémiumot fizet a kormány
2018 június 13.   BorsOnline
Jövőre is marad az egykulcsos, 15 százalékos személyi jövedelemadó, amely az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Parlamentben.