Egykulcsos adó

Megszorítások, elkerülhetetlen egy ezermilliárdos kiigazító csomag
2011 augusztus 31.   ATV
Orbán Viktor vezette válságba Magyarországot – mondta Mesterházy Attila. A szocialista párt elnöke szerint a kormány azért készül megszorításokra, hogy ellensúlyozza az egykulcsos adóra épülő gazdaságpolitika hibáit. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője cáfolta a megszorításokra vonatkozó híreket.
Az egykulcsos adó menti meg a hiteleseket?
2011 augusztus 30.   Pénzcentrum
Látható jelenség, hogy akik kicsit tehetősebbek, azok a korábbi előrehozott vásárlások terheit (hiteleiket) most próbálják rendezni. Generális változás figyelhető meg a magyar lakosság megtakarítási szokásaiban is, korábban ugyanis egyáltalán nem takarított meg a magyar lakosság - utalt az új szja rendszer előnyére az MTV kedd reggeli műsorában Kovács Árpád....
MSZP: Orbán vezette válságba az országot
2011 augusztus 30.   Alternatív Energia
Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor vezette válságba Magyarországot, az ország jelenlegi helyzetéről az egykulcsos adóra épülő gazdaságpolitika tehet. Mesterházy Attila keddi sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányfőt, mondja meg, milyen megszorításokra készül.
Mesterházy: Orbán vezette válságba az országot
2011 augusztus 30.   ProfitLine
Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor vezette válságba Magyarországot, az ország jelenlegi helyzetéről az egykulcsos adóra épülő gazdaságpolitika tehet. Mesterházy Attila keddi sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányfőt, mondja meg, milyen megszorításokra készül.
Vágó Gábor: a kormány az egykulcsos adórendszerrel fog megbukni
2011 augusztus 30.   ATV
Az LMP szóvivője újabb megszorításokra számít.
Sok embert megmentett az egykulcsos adó?
2011 augusztus 30.   Portfolio
Látható jelenség, hogy akik kicsit tehetősebbek, azok a korábbi előrehozott vásárlások terheit most próbálják rendezni. Generális változás figyelhető meg a magyar lakosság megtakarítási szokásaiban...
Korózs: Matolcsy hokuszpókuszával nem lehet előre jutni
2011 augusztus 30.   ATV
Hatalmas lyukat üt a költségvetésen az egykulcsos adó – mondta.
LMP: meg kellene szüntetni az egykulcsos adórendszert
2011 augusztus 29.   Adózóna
Az LMP szerint a kormánynak meg kellene szüntetnie az egykulcsos adórendszert és az így keletkező többletforrásokat járulékcsökkentésre és ezen keresztül munkahelyteremtésre kell fordítani - reagált a hétfői nagyköveti értekezleten elhangzott miniszterelnöki beszédre az ellenzéki párt szóvivője.
Az oktatásra fordítható források további csökkentésére figyelmeztet az LMP
2011 augusztus 28.   Infostart
Osztolykán Ágnes képviselő közleményében emlékeztet arra, hogy az egykulcsos adórendszer bevezetésével már így is jelentős pénztől estek el az iskolák és a pedagógusok és kormány várhatóan további forráskivonásra készül az ágazatból.
Belföldi-külföldi kiküldetés: mit, hogy kell elszámolni 2011-ben?
2011 augusztus 27.   Adózóna
A kiküldetésekkel összefüggő szabályozás alapjaiban több éve változatlan, azonban az egykulcsos szja bevetése miatti módosításokat és a kapcsolódó jogszabályok új rendelkezéseit feltétlenül figyelembe kell venni a 2011. évi elszámolásoknál. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Megadóztatnák a gazdagokat? - a találgatások elindultak
2011 augusztus 26.   HR Portál
Elképzelhető, hogy a szolidaritási adó intézményével hidalná át a kormány azt a főleg kommunikációs nehézséget, amely a költségvetési bevételnövelés kényszeréből, és az egykulcsos személyi jövedelemadó melletti elköteleződésből fakad - írja a Világgazdaság. Minden esetre erre lehet következtetni abból, hogy a szolidáris közteherviselésről a magyar közéletben egyre több szó esik.
Az LMP fenntartható adórendszerről egyeztetne
2011 augusztus 26.   Adózóna
Az LMP azt javasolja, hogy induljon egyeztetés a parlamenti pártok között egy igazságos és fenntartható adórendszer bevezetéséről. A párt szerint Pálffy István KDNP-s politikus szerdai, a szolidaritási adó bevezetéséről tett nyilatkozata azt mutatja, hogy a kormánypártok is kezdik belátni: az egykulcsos adórendszer bevezetése súlyos károkat okozott az országnak.
Pálffy az egykulcsos adóról: súlyos károkat nem okoz
2011 augusztus 26.   Adózóna
Sikeresnek nevezte az egykulcsos adórendszert Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtökön, a kormánypárti politikus semmilyen egyeztetést nem tart erről szükségesnek. Leszögezte: szó sincs arról, hogy a szolidaritási adó bármiféle politikai alakot öltött volna, vagy javaslat lenne.
"Sikeres az egykulcsos adórendszer"
2011 augusztus 26.   HR Portál
Sikeresnek nevezte az egykulcsos adórendszert Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva, a kormánypárti politikus semmilyen egyeztetést nem tart erről szükségesnek. Leszögezte: szó sincs arról, hogy a szolidaritási adó bármiféle politikai alakot öltött volna, vagy javaslat lenne.
Pálffy: sikeres az egykulcsos adórendszer
2011 augusztus 26.   ProfitLine
Sikeresnek nevezte az egykulcsos adórendszert Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva, a kormánypárti politikus semmilyen egyeztetést nem tart erről szükségesnek. Leszögezte: szó sincs arról, hogy a szolidaritási adó bármiféle politikai alakot öltött volna, vagy javaslat lenne.
„Nem szükséges egyeztetni az egykulcsos adórendszerről”
2011 augusztus 25.   HírTV
Sikeresnek nevezte az egykulcsos adórendszert Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva, a kormánypárti politikus semmilyen egyeztetést nem tart erről szükségesnek. Leszögezte: szó sincs arról, hogy a szolidaritási adó bármiféle politikai alakot öltött volna, vagy javaslat lenne.
Egyeztetést javasol az LMP az igazságos és fenntartható adórendszerről
2011 augusztus 25.   Alternatív Energia
Az LMP azt javasolja, hogy induljon egyeztetés a parlamenti pártok között egy igazságos és fenntartható adórendszer bevezetéséről. A párt szerint Pálffy István KDNP-s politikus szerdai, a szolidaritási adó bevezetéséről tett nyilatkozata azt mutatja, hogy a kormánypártok is kezdik belátni: az egykulcsos adórendszer bevezetése súlyos károkat okozott az országnak.
Így lehet megúszni a chipsadót - lapszemle
2011 augusztus 24.   Infostart
A kormány előzetes várakozásaival szemben nem költötték fogyasztásra az egykulcsos szja-rendszer nyertesei a könnyítés révén náluk maradt 300-400 milliárd forint pluszjövedelmet - írja a Népszabadság.
MSZP: létkérdés az egykulcsos adó megváltoztatása
2011 augusztus 23.   Adózóna
"Az igazságtalan, egykulcsos adórendszer megváltoztatása létkérdés a gazdasági-társadalmi válságból vezető kiút szempontjából" - olvasható az MSZP hétfői közleményében. A szocialisták remélik, hogy az LMP is támogatni fogja az erre vonatkozó, már többször benyújtott javaslatukat.
"Létkérdés az egykulcsos adórendszer megváltoztatása"
2011 augusztus 22.   HR Portál