Egykulcsos adó

Törvényjavaslatokkal készül a bérmonitoring bizottság
2011 március 7.   HR Portál
Az egykulcsos, 16 százalékos adóval és az idei évre vonatkozó 4-6 százalékos bérajánlattal kapcsolatban Rogán Antal azt mondta: számon kell kérni az emelést a munkaadóktól. Hozzátette: a bérmonitoring bizottság törvényjavaslatokkal készül, amelyek csak 2014 januárjáig élnének.
A jövő elkezdődött: Négyórás munka havi 33 ezer forintért + videó
2011 március 4.   ATV
„Hallasd a hangod!” címmel kampányt indítottak a szocialisták, hogy felhívják a figyelmet az egykulcsos adó igazságtalanságaira.
Havi 95 ezret tudnak félretenni az egykulcsos szja igazi nyertesei
2011 március 3.   Pénzcentrum
A Budapest Bank és a Budapest Alapkezelő megbízásából készült lakossági kutatás szerint az átlagjövedelem felett keresők megtakarítási kedve egyértelműen nőtt. A felmérésben megkérdezettek az Szja-változások nyomán 2011-ben havi 60 ezer forintot terveznek félretenni, 11 ezerrel többet, mint eddig. A havi 400 ezer forint felett kereső esetén megközelíti a 95 ezer forintot a havi megtakarítási…
MSZP: a vidék megszenvedi az egykulcsos adórendszert
2011 március 3.   Privátbankár
Az MSZP szerint a kormány lemondott a vidéken élőkről, magukra hagyta közösségeiket azáltal, hogy eltörölte az adójóváírást
Videoton: már februárban emelt bért adnak
2011 március 1.   HR Portál
A Videoton vállalatcsoportnál már februárban megemelt bért kaptak azok a munkavállalók, akiket kedvezőtlenül érintett az egykulcsos adózás bevezetése és az adójóváírás rendszerében történt változás - mondta el a cégcsoport vezérigazgatója.
Emelt bért kaptak az alacsonykeresetűek a Videotonban
2011 március 1.   Infostart
A Videoton vállalatcsoportnál már februárban megemelt bért kaptak azok a munkavállalók, akiket kedvezőtlenül érintett az egykulcsos adózás bevezetése és az adójóváírás rendszerében történt változás - mondta el a cégcsoport vezérigazgatója.
Sokan jártak rosszul az egykulcsos adóval (Medián)
2011 február 25.   Portfolio
Az idén életbe lépett adóváltozásokkal az adózók kevesebb mint ötöde járt jól - derül ki a Medián február 11. és 15. között a Népszabadság megbízásából készített, 1200 fős, országos, reprezentatív...
Egykulcsos adó: 3 év múlva már tényleg mindenkinek jó lesz?
2011 február 24.   Privátbankár
Teljesülni fog a tavaly az OÉT-ben megszületett, az idei évre vonatkozó, országos keresetajánlás a versenyszférában - az államtitkár szerint a harmadik év végére mindenki jobban járhat
10 százalékos béremelést kaptak az alacsonyabb jövedelműek
2011 február 24.   HírTV
Az állami tulajdonú Magyar Exporthitel Biztosítónál nem jelent bércsökkenést az egykulcsos adórendszer – mondta el a Hír Televíziónak a társaság vezérigazgatója. A 65 dolgozó közül az alacsonyabb jövedelműek 10 százalékos béremelést kaptak.
Egykulcsos adó: 3 év múlva már tényleg mindenkinek jó lesz?
2011 február 24.   Privátbankár
Teljesülni fog a tavaly az OÉT-ben megszületett, az idei évre vonatkozó, országos keresetajánlás a versenyszférában - az államtitkár szerint a harmadik év végére mindenki jobban járhat
Magának kedvez a Fidesz, a többség nem érdekli
2011 február 24.   Alternatív Energia
Miközben az adóváltoztatások miatt a munkavállalók nagy többsége kevesebből kénytelen megélni idén, mint tavaly, a kormány tömi saját klientúrájának zsebét. Az egykulcsos, 16 százalékos adó miatt az egyszerre több különböző hivatali tisztséget is betöltő kormánypárti politikusok akár több százezer forinttal is "jobban járnak" havonta.
Magas a közvetett adók mértéke Magyarországon
2011 február 23.   Infostart
A hasonló fejlettségű országok adataival összehasonlítva megállapítható, hogy Magyarországon kiemelkedően magas volt az utóbbi években a GDP-arányos adóterhelés, magasabb az EU 27 illetve régió átlagánál is. Az elmúlt időszak adórendszer-átalakításai ugyanakkor lényegesen javítottak az adózási helyzeten Magyarországon - állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium összefoglaló írása. Az adóelvonás…
Nagy Anna: Nincs miért változtatni az adórendszeren
2011 február 23.   Gondola
Az MSZP-nek vannak számításai és adatai arról, hány munkavállaló járt rosszul az egykulcsos új adórendszer okán - nyilatkozta Tukacs.
Az állam és az egyház közösen segíti az egyházi iskolák tanárait
2011 február 22.   HírTV
Az állam és az egyházak is részt vállalnak majd az egyházi fenntartású létesítmények dolgozóinak keresetkiegészitésében, hogy ne érje hátrány őket az egykulcsos szja bevezetése kapcsán - nyilatkozta Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője a Duna Televízióban.
Bölcsődei gondozónak áll három képviselő
2011 február 21.   HírTV
A közszférában negyedmillió dolgozónak utalt eddig kompenzációt a Magyar Államkincstár. Ők azok, akik idén kevesebb fizetést kapnak az egykulcsos adó miatt, és január 15-ig leadták a szükséges nyilatkozatot. A Bölcsődei Dolgozók Szakszervezete szerint a rendelet túl bonyolult, a munkáltatók félreértik, ezért sok rászoruló nem jut hozzá a kompenzációhoz.
Harrach: Kiszámítható életpályát kell biztosítani a pedagógusoknak
2011 február 21.   HírTV
Az állam és az egyházak is részt vállalnak majd az egyházi fenntartású létesítmények dolgozóinak keresetkiegészítésében, aminek az a célja, hogy ne járjanak rosszabbul az egykulcsos szja bevezetése kapcsán – nyilatkozta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában hétfő reggel. A politikus az oktatási reformról ...
Egymillió munkavállaló jár rosszul az új szja-rendszeren
2011 február 21.   Pénzcentrum
Akár egymillió munkavállaló járhat rosszul a nemrég életbe lépett egykulcsos adórendszer következtében a Napi Gazdaság becslése szerint. A kedvezményeket, valamint a felső kulcs megszüntetését a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet kereső gyermektelen munkavállalók finanszírozzák....
Így rendeznék a béreket
2011 február 20.   HírTV
Átfogó intézkedéscsomaggal és törvénymódosításokkal rendezné a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azoknak a versenyszférában dolgozóknak a bérét, akik az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése miatt kevesebbet keresnek. A kormány és a munkaadók között állóháború alakult ki. A kabinet ugyanis az Országos Érdekegyeztető Tanácsban ajánlott béremelést várja kompenzációként a munkaadóktól. A…
Az MSZP Orbán valódi kormányprogramjára kíváncsi
2011 február 20.   ATV
Az MSZP azt szeretné tudni, hogy Orbán Viktor mikor teszi közzé valódi kormányprogramját – mondta Kunhalmi Ágnes. Az MSZP elnökségi tagja úgy fogalmazott, hogy az elmúlt tíz hónapban a kormány nem volt tétlen, de a szocialisták szerint nem azokat az intézkedéseket hozta meg, amelyeket kellett volna. Mint mondta, „bedarálták” a magánnyugdíj-vagyont, amivel fenntarthatatlanná tették a…
4,2 millió fantomadózó: 285 ezer magyar fizeti az szja-bevételek 80%-át
2011 február 19.   Pénzcentrum
Várhatóan csak közép-, illetve hosszú távon tud fogyasztásösztönző hatást generálni az egykulcsos személyi jövedelemadó (szja) rendszere. Eközben hatásaként rövidtávon költségvetési oldalon jelentős kiesés várható. Az egykulcsos rendszer ugyanakkor jó irányt jelenthet, nem véletlenül népszerű térségünkben, ám nagyon sok múlik a részleteken....