Konvergencia program

A honvédelemben is érződött a kiigazítás
2008 március 5.   Privátbankár
A honvédelem is kénytelen volt alkalmazkodni a konvergencia-programhoz és az ország gazdasági lehetőségeihez - mondta a szakminiszter a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában. Szekeres Imre hangsúlyozta, hogy a kiigazítás miatt kevesebb pénzből kellett gazdálkodniuk, ezért igyekeztek minél ésszerűbben felhasználni a forrásokat. A miniszter a hatékonyságnövelő intézkedések közül kiemelte a…
Gyurcsány nem osztogat
2008 február 21.   Piac és Profit
Nem tervezünk ingyen osztogatást, az új tulajdonosi programot a konvergencia-program által megteremtett egyensúllyal összhangban kívánjuk megvalósítani - közölte Veres János pénzügyminiszter, a kormányszóvivői tájékoztatón.
Esély sincs a konvergenciaprogram teljesítésére
2008 február 21.   HírTV
Akkor sincs esély a Brüsszelnek benyújtott felzárkózási (konvergencia-) programunk teljesítésére, ha minden a legkedvezőbben alakul az idén a magyar gazdaságban. A fő ok, amivel nem számolt a kormány, hogy tartós lejtmenetbe került a világgazdaság. Vezető közgazdászok és gazdaságkutató intézetek egyöntetű véleménye, hogy esély sem mutatkozik a legfontosabb célok elérésére.
Veres: nem tervezünk ingyen osztogatást
2008 február 20.   Gondola
Nem tervezünk ingyen osztogatást, az új tulajdonosi programot a konvergencia-program által megteremtett egyensúllyal összhangban kívánjuk megvalósítani - közölte Veres János pénzügyminiszter...
Veres: Nem tervezünk ingyen osztogatást
2008 február 20.   Privátbankár
Nem tervezünk ingyen osztogatást, az új tulajdonosi programot a konvergencia program által megteremtett egyensúllyal összhangban kívánjuk megvalósítani - közölte Veres János.
Az EU szerint elérjük a célokat, de csak szigorral
2008 február 12.   Privátbankár
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei szerint is teljesíthetők a magyar konvergencia programban lefektetett hiánycsökkentési célok.
Demján: Óvatosnak kell lennie a kormánynak
2008 január 31.   Infostart
Támogatja a konvergencia programot és a kormány reformjait a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége - hangzott el a szervezet elnökségi ülésén, amelyen részt vett a pénzügyminiszter is.
Megszorítás vagy dinamizálás kell
2008 január 25.   HírExtra
Járai Zsigmond volt jegybankelnök szerint a megszorítások folytatásával vagy a gazdaság dinamizálásával lehet teljesíteni a konvergencia-programban kitűzött célokat. A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: a 3 százalék alatti hiánycél elérése után fontos lenne a gazdaság egyensúlyának megteremtése.
Járai: vagy megszorítás vagy dinamizálás
2008 január 25.   Infostart
Járai Zsigmond volt jegybankelnök szerint a megszorítások folytatásával vagy a gazdaság dinamizálásával lehet teljesíteni a konvergencia-programban kitűzött célokat. A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: a 3 százalék alatti hiánycél elérése után fontos lenne a gazdaság egyensúlyának megteremtése.
"Brüsszel költségvetési szigort vár Magyarországtól"
2008 január 23.   Infostart
Folytatni kell a következetes szigort a költségvetésben és a megkezdett strukturális reformokat - mondta Veres János a szerdai a kormányszóvivői tájékoztatón, azt követően, hogy az európai bizottság értékelte az aktualizált konvergencia-programot.
Brüsszel szerint kockázatokat rejt magában konvergencia programunk
2008 január 23.   HírTV
Az Európai Bizottság (EB) szerdán értékelte a magyar konvergenciaprogramot, amely kijelöli a 2008 és 2011 közötti pénzügyi-gazdasági célokat. A brüsszeli értékelés pozitívan szól a költségvetési hiány csökkentésére tett tavalyi erőfeszítésekről. Ugyanakkor megállapítja, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány 5,7 százalékra történt mérséklése még nagyobb is lehetett volna, ha a kormány a vártnál…
Dicséretet és felszólítást is kaptunk Brüsszeltől
2008 január 23.   Privátbankár
Kiegyensúlyozottnak és tarthatónak minősítette a magyar konvergencia programot és az idei deficitcélt az Európai Bizottság, de a költségvetési szigor folytatására szólította fel a kormányt.
Pozitívan értékelte Brüsszel a magyar konvergencia-programot
2008 január 23.   Gondola
Kiegyensúlyozottnak és tarthatónak minősítette a magyar konvergencia-programot és az idei deficitcélt az Európai Bizottság szerdán, a Brüsszelben kiadott értékelésében, de Joaquín Almunia pénzügyi...
Veres pozitív konvergenciaprogram-értékelésre számít
2008 január 22.   HírExtra
Kedvező értékelésre számít Veres János pénzügyminiszter Brüsszeltől a magyar konvergencia-programról. Pozitív értékelésre számítok, mivel az elmúlt időszakban lezajlott folyamatok, az ismertté vált makrogazdasági adatok megalapozottá teszik azt, hogy a konvergencia-programban szereplő makrogazdasági pálya teljesíthető lesz Magyarország számára.
Veres pozitív konvergenciaprogram-értékelésre számít Brüsszelből
2008 január 22.   Gondola
Kedvező értékelésre számít Veres János pénzügyminiszter Brüsszeltől a magyar konvergencia-programról. Pozitív értékelésre számítok, mivel az elmúlt időszakban lezajlott folyamatok, az ismertté...
Vállveregetést kapunk Brüsszeltől?
2008 január 17.   Privátbankár
Jövő szerdán értékeli az Európai Bizottság Magyarország frissített konvergencia programját, és brüsszeli kiszivárogtatás szerint pozitív kicsengésű elemzés várható. Amelia Torres, a testület szóvi...
A csökkentett szintet sem ütjük meg
2008 január 12.   Piac és Profit
A kutatók szerint kétséges, hogy hazánk 2010-re eléri a konvergencia program alapján a korábbiakhoz képest csökkentett foglalkoztatási célkitűzést.
Bővülhet a foglalkoztatás
2008 január 12.   HírExtra
Az idén kis mértékben már bővülhet a foglalkoztatás, de egyes kutatók szerint még így is kétséges, hogy Magyarország 2010-re eléri a konvergencia program alapján a korábbiakhoz képest jelentősen csökkentett foglalkoztatási célkitűzést.
Az idén már bővülhet a foglalkoztatás
2008 január 12.   Gondola
Az idén kis mértékben már bővülhet a foglalkoztatás, de egyes kutatók szerint még így is kétséges, hogy Magyarország 2010-re eléri a konvergencia program alapján a korábbiakhoz képest jelentősen...
Már az uniós pénzek sem segíthetnek?
2008 január 10.   Privátbankár
A Századvég Alapítvány szerint a költségvetési célok teljesítését idén a szakmai támogatás hiánya mellett a kedvezőtlen gazdasági környezet is nehezíti. Az alapítvány kutatásvezetője szerint a kormány a konvergencia-programban megfogalmazott feladatoknak rendeli alá a büdzsét, és a költségvetési hiányt is csak a bevételek egyoldalú emelésével sikerült csökkenteni. G. Fodor Gábor úgy véli, hogy a…