Minimálbér

Figyelem! Változnak az adó- és járulékfizetési szabályok, erről kevés magyar tud
2024 január 12.   Pénzcentrum
A 2023. év végi minimálbér változás miatt már decemberre magasabb adóval- és járulékkal kell számolniuk a cégeknek és a nem katás egyéni vállalkozóknak hívja fel a figyelmet a K&H. A vonatkozó befizetések teljesítéséhez ezért fontos tudni, hogy milyen tételeket érint a változás.
Akár ötven százalékkal is nőhet a magyar minimálbér
2024 január 11.   Magyar Hírlap
A minimálbér jelentős emelését is tartalmazó, több évre szóló bérmegállapodás jöhet 2024-ben.
Január elsejétől több adóváltozás történt
2024 január 10.   Gyulatelevízió
Az egészségügyi szolgáltatási járulék összese 9600-ról 11300 forintra emelkedett. A minimálbér emelkedése miatt nőtt a betegek után havonta érvényesíthető adóalap-kedvezmény mértéke. Ez havonta a minimálbér – 266800 forint – egyharmada száz forintra kerekítve, vagyis 88900 forint. Ez adóban számítva 13335 forintot jelent havonta. A 25 év alatti f
Figyelem, pénteken fontos határidő jár le!
2024 január 8.   Menedzsment Fórum
A december 1-jei minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés miatt bonyolultabb lesz elkészíteniük az átalányadózó egyéni vállalkozóknak a 2023-as év utolsó bevallását. Cikkünkben ehhez nyújtunk támpontot, és abban is segítünk, mit tehetünk, ha épp nincs annyi pénzük, amennyit járulékként be kellene fizetni.
Mi változik 2024-től a bérszámfejtésben?
2024 január 8.   Üzletem
Az RSM Hungary friss blogbejegyzésben összefoglalta, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2024 januárjától érvényben levő változásokkal kell tisztában lenniük a bérszámfejtéshez kapcsolódó adózás – szja, szocho – egészségbiztosítás, béren kívüli juttatások és minimálbér tekintetében.
Elmozdult mélypontjáról a kiskereskedelem
2024 január 8.   Portfolio
Az eddigiekhez képest jelentősen nőtt a kiskereskedelmi forgalom novemberben, ami azt jelentheti, hogy a forgalom elmozdult a mélypontjáról. Jelentős visszapattanásra azonban még várni kell, utóbbi januárban jöhet, hiszen már megérkezett a bankszámlákra az emelt összegű minimálbér és garantált bérminimum. Éves bázison még mindig jelentős a csökkené
Új online gyorskölcsönnel lépett be a piacra a Trive Bank: még a minimálbér sem kell hozzá
2024 január 8.   Bank360 blog
Új, kizárólag online igényelhető gyorskölcsönnel jelent meg a piacon a Trive, a korábbi Sopron Bank utódja. A kis összegű személyi kölcsönre az igénylés a hét bármely napján beadható, akár a minimálbérnél is alacsonyabb jövedelemmel, és a Trive 15 perc alatti folyósítást ígér.
CSED 2024 kalkulátor: Mennyi lesz a CSED összege 2024 évében?
2024 január 7.   Pénzcentrum
Elérkezett 2024: a megemelt összegű minimálbér és garantált bérminimum nagy lehetőséget hordoz magában nem csak azoknak, akik minimumfizetésért dolgoznak, hanem azoknak is, akik frissen vállalt gyermekeik után családtámogatást szeretnének igénybe venni. Járjunk utána, mi mindent érdemes tudni a CSED 2024 évi változásairól: nézzük, mi a CSED jelenté
Európai minimálbér: Brüsszel szerint nem kell eredményeket elérni, a törekvés is elegendő
2024 január 5.   Mandiner
Magyarország már régen bevezette az európai minimálbért, de idén hivatalossá is teszi.
Ezek a változások érintik idén az átalányadózókat!
2024 január 5.   Agroinform
Az átalányadózó a jövedelemnek az éves minimálbér felét meg nem haladó részére, azaz 1 600 800 forint erejéig adómentességet érvényesíthet.
A minimálbér és a garantált bérminimum összegei Magyarországon
2024 január 5.   HR Portál
Így változtak a minimálbér és a garantált bérminimum összegei Magyarországon 2011 és 2023. december 1. között.
Jönnek az emelt minimálbérek
2024 január 5.   Tudás.hu
A napokban érkeznek a legkisebb keresetűek első, jelentősen megemelt fizetései annak köszönhetően, hogy decembertől a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedett. A béremelés közel 1 millió dolgozót érint és a magasabb keresetekre is emelő hatást gyakorol – közölte az MTI-vel a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A s
Fantasztikus hírt kaptak a legkisebb keresetűek
2024 január 4.   ATV
A napokban érkeznek a legkisebb keresetűek első, jelentősen megemelt fizetései annak köszönhetően, hogy decembertől a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedett. A béremelés közel 1 millió dolgozót érint és a magasabb keresetekre is emelő hatást gyakorol - közölte csütörtökön az MTI-vel a Nemzetgazdasági Minisztériu
Már nem kell sokat várni: rengeteg magyarnak emelkedik a fizetése
2024 január 4.   naphire.hu
A napokban érkeznek a legkisebb keresetűek első, jelentősen megemelt fizetései annak köszönhetőenxhogy decembertől a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedett. A béremelés közel 1 millió dolgozót érint és a magasabb keresetekre is emelő hatást gyakorol - közölte csütörtökön az MTI-vel a Nemzetgazdasági Minisztérium
Már érkeznek az emelt minimálbér-fizetések
2024 január 4.   Magyar Hírlap
A reálbérek emelkedését a kormány hatékony intézkedései tették lehetővé.
Már érkeznek az emelt fizetések a legkisebb keresetűeknél
2024 január 4.   Demokrata
A minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedett.
Még 65 százalék az infláció, de már ez is siker a törököknél
2024 január 3.   Portfolio
Az éves török infláció decemberben elérte a 64,8%-ot, ami kissé meghaladta az előző hónapit, de éppen csak elmaradt a közgazdászok előrejelzéseitől. A pálya megegyezik mind a központi bank, mind a kormány előrejelzéseivel, ami eltér a Törökországban szokásos túlzottan optimista prognózisoktól. A közelmúltbeli 50%-os minimálbér-emelés kockázatot jel
Egy rakás csokos változás, kisebb kamatplafon, több kedvezmény, nulla illeték – így indul az év a pénzügyekben
2024 január 3.   Telex
A magasabb minimálbér pozitív lehetőségeket is teremt, de vannak, akiknek megnehezíti az életét. Teljesen új rendszerben indul el a csok, illetve javíthatja a hitelfelvételi kedvet az alacsonyabb önkéntes kamatplafon és a piaci kamatok lefelé indulása. Pénzügyi változások 2024 elején.
"Felforgatók" – többszáz éves közgazdasági tanokat döntött meg az infláció
2024 január 3.   Mandiner
A DK pedig mindent szabotálni akart: többek között a minimálbér emelést is. Szalai Piroska elemzése.
Érkeznek az első emelt fizetések - hol tartanak a legkisebb magyar bérek uniós viszonylatban?
2024 január 3.   HR Portál
Már tavaly november végén aláírták a minimálbér és garantált bérminimum emelésről szóló megállapodást. A legkisebb bérek tehát már decembertől emelkedtek, ez a gyakorlatban azonban azt jelenti, hogy most januárban érkezik az első magasabb fizetés. Mennyi embert érint az emelés, és hol tartunk ezzel uniós viszonylatban?