Minimálbér

Siralmas adat jött a magyar boltokból
2024 március 6.   Portfolio
Megakadt a kiskereskedelmi forgalom emelkedése januárban, azután hogy 2023 decemberében már láttuk a fellendülés jeleit. Úgy tűnik, a fogyasztói bizalom lassan épül vissza itthon, annak ellenére, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum már decemberben emelkedett, vagyis ezt az emelt összeget az érintettek január elején megkapták.
Magyarország lemaradt – hiába olcsó a munkaerő, a régió többi országa sokkal versenyképesebbnek bizonyult
2024 március 6.   MMonline
A magyar munkaerőköltségek az EU-hoz való csatlakozásunk óta euróban mérve jóval kisebb mértékben nőttek, mint a vizsgált szomszédos országokban – derül ki a GKI adataiból. Ugyanakkor a becsábított vállalkozások többsége alacsony hozzáadott értékű termeléssel jelent meg hazánkban. A forint értékvesztése az euróhoz képest, a minimálbér erőltetett em
Bért emel a Tesco az angliai dolgozóinak
2024 március 5.   Portfolio
A Tesco megemeli az angliai dolgozók fizetését, a lépésre részben amiatt van szükség, mert emelkedik a minimálbér, a kiskereskedelmi láncok pedig próbálják megtartani a dolgozóikat, írja a BBC.
Brüsszel ezúttal jót akar, uniós minimálbért a magyaroknak, a kormánynak ez sem tetszik
2024 március 3.   Piac és Profit
Felháborítja a szakszervezeteket, hogy a kormány az igen szűkre szabott 7 napos társadalmi egyeztetésen kívül semmilyen hivatalos párbeszédre nem hajlandó az európai minimálbérről szóló irányelv átültetéséről, miközben az EU-s javaslat alapja egyebek mellett éppen az érdekképviseletek hatékony bevonása a folyamatba. Mivel a kormányjavaslat tartalmi
A nap kérdése: minimálbérért táboroztat gyerekeket a munkavállaló, miért nem jár neki a garantált bérminimum?
2024 február 27.   Adózóna
Törvényesen jár el a foglalkoztató akkor, ha a munkaszerződésben rögzített feladatkörre – születésnapi foglalkozások megtartása, erdei iskolai csoportok vezetése, táborok szervezése és levezetése – úgy alkalmazza a munkavállalót, hogy csak a minimálbért fizeti meg? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
Egységes bértáblát követel a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a felsőoktatási intézményekben
2024 február 27.   HR Portál
A szakszervezet szerint a béreket minden évben a nemzetgazdasági átlagjövedelem szintjéhez vagy a minimálbérhez / garantált bérminimumhoz kell igazítani.
Adókedvezmény betegségek után: fontos információk
2024 február 23.   WebBeteg
Az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg illeti meg a súlyosan fogyatékos, illetve bizonyos betegséggel élő magánszemélyeket, sőt, a cukorbetegek is ebbe a kategóriába tartoznak. A kedvezmény igénybevételéhez a legtöbb esetben igazolásra van szükség, amely a kezelőorvostól vagy a háziorvostól kérhető.
Nem semmi: akár 170 ezret is megkereshet egy középiskolás havonta ezeken a szakképzéseken
2024 február 23.   Pénzcentrum
A duális szakképzésben tanuló diákok amellett, hogy iskolába járnak és szakmát szereznek, még dolgoznak is. A munkájukért pedig fizetést is kapnak, középiskolásként nem is keveset - írja az Eduline. A lap szerint ezek a diákok a minimálbér 43-72 százalékát kaphatják meg fizetésként a képzőhelyükön, tehát akár 170 ezer forintot is kereshetnek havont
Ritka rossz eredményt produkáltak a magyar fizetések
2024 február 22.   Menedzsment Fórum
Csak első látásra tűnnek kiválónak a friss béradatok. A decemberi két számjegyű reálkereset-emelkedés a "minimálbéres duplázásnak" köszönhető. 2023 egészében 2,9 százalékkal csökentek a reálbérek, ennél rosszabb eredményre mindössze ötször volt példa 1991 óta. Kérdés, hogy mi várható az idén. Akad elemző, aki szerint a 6-7 százalékos reálbér-növeke
Közelíti a 400 ezer forintot a nettó átlagkereset
2024 február 22.   Növekedés
A minimálbér és a garantált bérminimum emelésének előrehozása miatt több mint 16 százalékkal emelkedtek a bérek decemberben.
Hatott a minimálbér-emelés: 655 ezer forint volt decemberben "az átlag magyar" munkavállaló bruttó keresete
2024 február 22.   Üzletem
2023 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Már bruttó 655 ezer forintot keresnek a magyarok
2024 február 22.   Portfolio
Decemberben megugrott a bérdinamika, miután a minimálbér és a garantált bérminimum kivételesen nem idén januártól, hanem már a tavalyi év utolsó hónapjától nőtt. A fizetések központi emelése nemcsak a legalacsonyabb bérszinten hatott, a mediánbér növekedési üteme is megugrott.
Így fest az európai minimálbér térkép
2024 február 20.   HR Portál
2024 januárjában az uniós tagállamokban a minimálbérek a bulgáriai havi 477 euró és a luxemburgi havi 2 571 euró között mozogtak - tette hírré az ec.europa.eu az Eurostat adatai alapján. Érdemes belepillantani, miként alakul a minimálbér összege az Európai Unió tagállamaiban.
Sok mindenről beszélt, de ezeket a lényeges dolgokat kifelejtette Orbán Viktor az évértékelőjéből
2024 február 19.   Menedzsment Fórum
A kormányfő a Novák Katalin-féle botránnyal kapcsolatos állásfoglalása utáni visszatekintésében viszonylag kevés szót fordított a magyar gazdaság helyzetértékelésére. Mindössze - ahogy azt várni lehetett - az infláció leszorításában elért "sikereket" hangsúlyozta ki, azzal, hogy tett egy oldalvágást a Magyar Nemzeti Banknak. No meg a minimálbér-eme
Minimálbérben legalább megelőzzük most a románokat és a bolgárokat az Európai Unióban, de senki mást nem
2024 február 15.   444.hu
A románok ráadásul év közben visszaelőzhetik Magyarországot. A bérfelzárkóztatás orbáni programja egyelőre kudarcos, amiben a forint gyengülésének is óriási a szerepe.
Novák Katalin minimálbérből is megvehető órát visel a csuklóján, szerény ketyegő díszíti a lemondott köztársasági elnök kezét
2024 február 13.   Promotions
Ebből a szempontból nagyon különbözött Varga Judittól, az ő vekkeréhez már kevés lenne a minimálbér.
Minimálbér vagy garantált bérminimum? Melyiket kell figyelembe venni a nyugdíj, illetve a nyugdíjszerű ellátások megállapítása, folyósítása során?
2024 február 12.   Adózóna
Visszatérő kérdés, hogy a társadalombiztosítási nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset összegének megállapítása, az arányos szolgálati idő számítása során, illetve a korhatár előtti ellátás/szolgálati járandóság folyósítása melletti keresőtevékenységből származó keresetkorlát számításakor a munka törvénykönyvéről szóló törvényben (Mt.) eml
Fizetünk, mint a katontiszt, rövidebb is lett a bankok feketelistája
2024 február 11.   KKV Magazin
Egyre kevesebb lakossági adós szerepel a banki feketelistán. Ha a nem fizetők tartozása eléri a minimálbér összegét, három hónap múlva felkerülnek a negatív Khr-be. Márpedig az idén nagy a kockázat, hiszen tavaly magas kamat mellett sokan vettek fel hitelt napi kiadásokra - írja a Bank360.hu.
Közel 300 ezres minimálbérrel és szigorúbb gyermekvédelemmel fenyegeti hazánkat az EU
2024 február 10.   Forbes
Gyermekvédelmi irányelvek, kötelezettségszegési eljárás; minimálbér, szén-dioxid és marihuána. Visszajáró, azaz a Forbes.hu hétvégi sorozata.
Kiemelt feladat a munkaerő megtartása – újabb minimálbér-emelésre lehet számítani
2024 február 9.   Adózóna
Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke arra világított rá HR Fest szakmai rendezvényen, hogy az infláció drasztikus csökkenése miatt idén már várhatóan enyhülni fog a munkáltatókra ható béremelési nyomás. A minimálbért viszont egy EU-s szabályozás miatt is legalább 10 százalékkal, vagy a feletti mértékben