-
Szívderítő számok érkeztek az időseknek
2026 március 9.
Menedzsment Fórum
-
Ahogy előre megmondtuk, az árrésstop bevezetése előtti utolsó mérésünk óta eltelt egy évben jelentősen csökkent az idős honfitársaink által jellemzően vásárolt élelmiszerek ára, azaz történelmi mélyponton volt az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index. Jó hír a szépkorúaknak az is, hogy hosszabb időtávokat vizsgálva is meghaladja a nyugdíjemelés mértéke az á
-
Karácsony Mihály: Az állam régóta tartozik a nyugdíjasoknak, és a kiosztott pluszok csak jóvátétel-jellegűek
2026 március 8.
WMN
-
A legnagyobb probléma az, hogy Magyarország csak a GDP 6,4 százalékát fordítja nyugdíjakra, miközben az uniós átlag 10,2 százalék. Az átlagbér és az átlagnyugdíj közötti szakadék folyamatosan nő: míg 2008-ban az átlagnyugdíj az átlagkereset 69 százaléka volt, mára 48 százalék alá esett. És nemcsak ez a baj, hanem az is, hogy ami jut, az igazságtala
-
Így változik az özvegyi nyugdíj júliustól
2026 március 8.
Haszon.hu
-
Módosulnak az özvegyi nyugdíj szabályai 2026. július 1-jétől. Az özvegyi nyugdíjra való jogosultságot ki fogja zárni az a tény, ha az élettársak valamelyike más személlyel házasságban állt a halál időpontjában. Megszűnik továbbá a különélő házastársra vonatkozó azon szabály, mely csak tartásdíj esetén adott lehetőséget az özvegyi nyugdíjra.
-
Új fejlesztésekkel bővült a Gondosóra applikáció
2026 március 8.
vasárnap.hu
-
Új fejlesztésekkel bővült az ingyenes Gondosóra applikáció – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán. A politikus kiemelte, a nyugdíjasok helyzete a kormány számára becsületbeli ügy: februárban dupla nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét is megkapták a szépkorúak. A nagy januári hideg miatt rezsi
-
Bemondták a tudósok, összeomlik-e a nyugdíjrendszer az elöregedő társadalomban
2026 március 8.
Portfolio
-
Példátlan kihívással néznek szembe a nyugdíjrendszerek, és egyelőre nem látni, mi lehetne megnyugtató válasz a fejlett világ elöregedésének problémájára. A magyar demográfiai- és nyugdíjszakértők a Magyar Tudományos Akadémián tartott konferencián osztották meg gondolataikat az aktuális nyugdíjhelyzetről és az eljövendő évtizedek kilátásairól. A vél
-
A szinte erkölcstelen 14. havi nyugdíj – törvénybe sem merték foglalni
2026 március 8.
Hóvége
-
Jelenleg a kifizetésekre csak kormányzati szándéknyilatkozatok és ajánlások léteznek.
-
Négykézláb mászott ki a roncsból a nyugdíjas Egernél - vérfagyasztó, ami ezután történt
2026 március 7.
BorsOnline
-
A nyugdíjas hiába kúszott a roncsból, nem álltak meg.
-
Nem pártalapon, hanem nemzeti alapon vezeti az országot Orbán Viktor
2026 március 7.
Magyar Nemzet
-
A Fidesszel mindenki jól jár, a tiszás nyugdíjas is megkapja a 13. és 14. havi nyugdíjat – mondta a miniszterelnök Debrecenben.
-
Égbekiáltó igazságtalanság sújtja a nőket: minél több gyermeket neveltek fel, annál kevesebb lesz a nyugdíjuk
2026 március 7.
Portfolio
-
Egy nő nyugdíjszámlájának egyenlege akár 40 százalékkal is alacsonyabb lehet férfi munkatársáénál, a nemek közti pénzügyi szakadék ráadásul a nyugdíjba vonuláskor még tovább mélyülhet, hiszen a nőknek hosszabb várható élettartamra kell szétosztaniuk meglévő megtakarításaikat. A jelenlegi nyugdíjrendszerek tehát strukturálisan hátrányos helyzetbe ho
-
Horror Komlón: nyugdíjas asszonyt gázolt halálra a kamion – hátborzongató, mit mondanak a szemtanúk
2026 március 7.
BorsOnline
-
A kamion métereken át vonszolta az alá szorult nyugdíjast.
-
Komoly változások jönnek a hazai nyugdíjban júliustól, ha ez a feltétel fennáll, egy fillért sem kapsz
2026 március 7.
Promotions
-
A nyugdíj rendszere 2026. július 1-jétől több ponton is jelentősen átalakul.
-
Megdőlt a rekord, tízezrek rohanták meg az önkéntes pénztárakat
2026 március 7.
Haszon.hu
-
Több mint 40 ezer új belépőt regisztráltak tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárak, amire hosszú évek óta nem akadt példa: közben majdnem 70 ezerrel nőtt, és új csúcsot döntött az egészségpénztárak taglétszáma is.
-
Kijönne a 15. havi nyugdíj az aranykonvojtól lefoglalt pénzből
2026 március 7.
Pesti Srácok
-
Az aranykommandóval utazott a korrupciós botrányairól ismert Hennagyij Kuznyecov tábornok is.
-
Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon
2026 március 7.
HR Portál
-
Ma a nyugdíj az átlagkeresetnek mindössze 47,5%-a. Míg az Európai Unióban átlagosan a GDP 12,9%-át fordítják nyugdíjakra, Magyarországon az arány mindössze 7,4%. Az osztrák nyugdíjas nem csak a többszörösét kapja, de a vásárlóértéke is jóval magasabb a nyugdíjának. Bán András szociálpolitikus véleménycikke.
-
"Akkora a kosz, hogy inkább nyugdíjba megyek" - Krausz Gábornál elszakadt a cérna
2026 március 7.
SzMo
-
A TV2 gasztrorealityjében a sztárséf trágár szavakkal illette a versenyzőket a példátlan rendetlenség miatt. Kirohanása után a veszélyzónába került két játékos sorsa is váratlan fordulatot vett.
-
Amikor a bitcoin beköltözik az amerikai állami nyugdíjrendszerbe
2026 március 7.
BitcoinBázis
-
A kriptovaluták bő 15 éve vannak már velünk, azonban a fekete piaci műveletektől már egészen odáig nőtték ki magukat, hogy a legkomolyabb intézményi befektetők és kormányzati szereplők első számú értékmegőrző eszközének számítanak. 2024 óriási fordulópont volt az amerikai azonnali ETF-ek megjelenésével, az intézményi elfogadás pedig azóta csak dübö
-
Horror Komlón: nyugdíjas asszonyt gázolt halálra a kamion – hátborzongató, mit mondanak a szemtanúk
2026 március 7.
BorsOnline
-
A kamion métereken át vonszolta az alá szorult nyugdíjast.
-
Elfogadták a jogszabályt! 65 év feletti nyugdíjasok az érintettek
2026 március 7.
ProfitLine
-
Egyetlen döntés akár jelentős különbséget is jelenthet a nyugdíj összegében, ezért nem mindegy, mikor történik az igénylés. Cikkünkben bemutatjuk a 2026-os nyugdíjszabályok legfontosabb részleteit, a valorizáció hatását, valamint azt is, hogyan lehet akár plusz százalékokkal növelni a nyugdíjat.
-
Krausz Gábor úgy kiakadt a Séfek séfe műsorában, mint még soha: "Akkora a kosz, hogy inkább nyugdíjba megyek"
2026 március 7.
Blikk
-
Ahogy telnek-múlnak a versenynapok, úgy nő a feszültség a Séfek séfe stúdiójában. A TV2 gasztrorealityjének versenyzőire mindig komoly feladatok várnak a konyhában, s nemcsak az idővel futnak versenyt, hanem sokszor még a saját csapattársaikkal is nagyot küzdenek... és sokat veszekednek. A stressz és a fokozódó nyomás miatt ezen a héten rosszul let
-
Felrobbant a vita a nyugdíjakról: jöhet a Férfiak40? Brutális ára lehet a változtatásnak
2026 március 6.
Pénzcentrum
-
Újra fellángolt a vita a korkedvezményes nyugdíj visszahozásáról és a férfiak 40 év utáni nyugdíjazásáról. Egy szakértő szerint a kérdés bonyolult: igazságossági és pénzügyi szempontok is ütköznek, írja a Portfolio.