Tőzsde

Új aranyláz vagy túlárazott kacat? Kiderült az igazság 2026 slágerbefektetéséről
2026 március 2.   Pénzcentrum
Látványosan ráfordultak a befektetők az AI-sztorira, de a kép már jóval árnyaltabb annál, mint amit a kezdeti hype sugallt. Miközben a mesterséges intelligencia köré épülő cégek húzták a globális tőzsdéket, egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy nem minden AI-részvény ugyanaz, és sok esetben inkább infrastruktúráról, nem pedig valódi AI-termék
Ez a két részvény szabályosan tarolt a magyar tőzsdén: rég volt ilyen árfolyammozgás - Bejött az MNB kamatvágása?
2026 március 1.   Pénzcentrum
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet. Az összforgalom 106,46 milliárd forintról 135,24 milliárd forintra nőtt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Nagy a káosz: zuhannak a tőzsdék a Közel-Keleten
2026 március 1.   Portfolio
Súlyos turbulenciát okozott az Öböl-térség piacain az amerikai–izraeli csapásokat követő iráni megtorlás. A kuvaiti tőzsde felfüggesztette a kereskedést, a regionális részvényindexek pedig meredeken zuhantak, miközben szemtanúk beszámolói szerint Dubaj és Doha térségében már második napja hallani robbanásokat.
Abszurd ötlettel állt elő a csődbe ment Mt. Gox, hogy visszaszerezze az elveszett ötmilliárd dollárját
2026 február 28.   BitcoinBázis
Minden idők egyik legnagyobb kripto-botrányának még mindig a 2011-es Mt. Gox-támadás számít, ahol közel 80 ezer BTC veszett oda. A vezető kriptovaluta kezdeti éveiben a biztonság és a szabályozás még idegen fogalomnak tűnt, leginkább vadnyugati állapotok uralkodtak, ahol a japán tőzsde a világ vezető szolgáltatójának számított – ezért szerencsétlen
A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben
2026 február 28.   ProfitLine
Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (Ifrs) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
Kriptobányász hírek - elértük a bányászati halálzónát
2026 február 28.   Kripto Akadémia
Kriptobányász Hírek: Havonta jelentkező cikksorozatunkban a bányászati és AI/HPC  szektor legfontosabb eseményeit, tőzsdei trendjeit és stratégiai váltásait foglaljuk össze a nagyvilágból.  Megdöbbentő összegek mozognak a háttérben: nézd meg, mely bankárok kezében összpontosulnak a Bitcoin-milliárdok a bányászati iparágban. A 2025-ös toplista minde
Bombát tettek Magyarország alá: így reagál a budapesti tőzsde a Barátság vezeték blokádjára – alig van párja a világon
2026 február 28.   vg.hu
Nemcsak a forint teljesítménye kiemelkedő a devizák között, a részvénypiacok között sincs igazán párja Budapestnek.
Világrekordra tör Elon Musk: ez még senkinek nem sikerült a történelemben
2026 február 27.   Portfolio
A SpaceX már márciusban benyújthatja tőzsdei bevezetésének dokumentációját az amerikai tőzsdefelügyelethez (SEC). Amennyiben a folyamat sikeres, akár júniusban meg is valósulhat minden idők legnagyobb, akár 50 milliárd dolláros tőzsdei kibocsátása - tudta meg a Bloomberg.
Kritikus ponthoz érkeztünk: akinek itt van a pénze, most nagyon vigyázzon!
2026 február 27.   Portfolio
Komoly bajba került az az amerikai tőzsdén kereskedett befektetési alap, amelynek fő vonzerejét a SpaceX-kitettség jelentette. Az XOVR elnevezésű spéci ETF arról volt híres, hogy a segítségével bárki profitálhat a magánkézben lévő SpaceX szárnyalásából, de a közelmúltban egy váratlan veszély ütötte fel a fejét. Egy jelentős tőkekivonási hullámot kö
A Shopper Park Plus Nyrt. ismét BÉT Legek díjat nyert
2026 február 27.   ProfitLine
A Shopper Park Plus Nyrt. (SPP) újabb rangos tőzsdei díjat nyert, immár harmadik egymást követő évben részesülve szakmai elismerésben különböző kategóriákban. A BÉT Legek Az év legnagyobb nyilvános új részvénykibocsátása díj visszaigazolja a Társaság következetes növekedési stratégiáját, transzparens működését és befektetőközpontú szemléletét.
Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
2026 február 27.   Privátbankár
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Bottal ütik a Richter nyomát
2026 február 27.   Privátbankár
Gyengébb nyitás után erős folytatás pénteken a pesti tőzsdén.
Az OKX-nek sosem elég a biztonságból: újabb ellenőrzési rendszert vezet be
2026 február 27.   BitcoinBázis
Az OKX a közelmúltban újabb biztonsági szigorítást vezetett be, amely első ránézésre a felhasználók védelmét szolgálja – ám könnyen lehet, hogy sokaknál inkább kiveri majd a biztosítékot. A tőzsde integrálta a Chainalysis Alterya nevű, mesterséges intelligencia alapú csalásmegelőző rendszert, amely már a kifizetés előtt képes kiszűrni a gyanús vagy
Kivárnak az európai tőzsdéken péntek reggel
2026 február 27.   Privátbankár
Nem mozgás, inkább csak mocorgás volt a tőzsdéken.
Kiosztották a hazai tőkepiac legfontosabb díjait
2026 február 27.   Magyar Nemzet
Újabb rekordokat döntött a hazai tőzsde.
A történelmi csúcsra érő Richter húzta a budapesti tőzsdét
2026 február 27.   vg.hu
A gyógyszergyártó parádés eredményei után jó a hangulat a pesti parketten.
11% feletti hozam: elstartolt a Bitcoin-osztalék Európában
2026 február 27.   Kripto Akadémia
Megérkezett az első szabályozott Bitcoin-osztalék Európába az új STRC ETP révén. A 21Shares új terméke 9-11,25%-os változó hozamot kínál az amszterdami tőzsdén. A Strategy World 2026 konferencia másnapján a kriptovilág egyik legnagyobb szereplője, a 21Shares ledobta a piaci bombát. Elhozták az amszterdami tőzsdére azt a terméket, amire minden Bitco
Elindult, amitől sokan rettegtek: rengetegen kerülnek utcára a mesterséges intelligencia miatt
2026 február 27.   Portfolio
Jack Dorsey pénzügyi technológiai vállalata, a Block bejelentette, hogy több mint 4000 munkahelyet szüntet meg, ami a teljes létszám közel felét teszi ki. A döntés hátterében a működés mesterséges intelligenciára alapozott átalakítása áll. A hírre a cég részvényei a tőzsdezárás utáni kereskedésben 25 százalékkal emelkedtek. Hasoló témákról lesz szó
Megütötték az Nvidiát - Mi jön ma a tőzsdéken?
2026 február 27.   Portfolio
Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthatunk, de Európában is óvatos emelkedésre számíthatunk. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámass
Kripto ETF-ek Magyarországon: akár adómentes alternatíva a digitális eszközök kereskedésére
2026 február 27.   BitcoinBázis
(x) Támogatott tartalom (x) Az elmúlt években a kriptovaluták egy szürkezónás technológiai kísérletből a globális pénzügyi rendszer egyik legmegosztóbb, ugyanakkor leggyorsabban fejlődő eszközosztályává léptek elő. A vadnyugati kriptovaluta-kereskedelmet, ahol bárki, bármikor elveheti azt, ami a tiéd, felváltotta egy szabályozott tőzsdei keretrends