Tőzsdei árfolyamok

A legtöbb agrárcég részvényei csökkenéssel zárták a szeptembert
2023 október 4.   Agrofórum
A szeptember főleg árfolyamcsökkenést hozott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cégnél, hiszen 20 vállalat tőzsdei árfolyama mínuszban zárt saját devizában nézve, és csak 5 vállalaté emelkedett. Az augusztus is árfolyamcsökkenést hozott, hiszen akkor 19 vállalat tőzsdei árfolyama esett, míg júliusban még 18 vállalat tőzsdei árfolyama zárt pluszban.
Az OTP Európa felett tartotta a magyar tőzsdét
2023 október 3.   Portfolio
Miközben a nemzetközi piacok tovább estek ma, a magyar tőzsde jelentősen felülteljesítő volt Európában. Ez részben az OTP-nek volt köszönhető, hiszen a bankpapír árfolyama emelkedett azt követően, hogy tegnap az ukránon levették az OTP-t a háborús szponzorok listájáról, és az EU-pénzekkel kapcsolatban pozitív hír érkezett.
Bod Péter Ákos: Erősebb érdekütközések, keményebb hang – kommentár a gazdaságpolitikai csatározásokhoz
2023 október 3.   Portfolio
A Magyar Közgazdasági Társaság egri vándorgyűlésének másfél napja sikeres szakmai rendezvénysorozatot hozott. Ebből azonban nem lett volna országos hír, sőt nemzetközi hírügynökségi tudósítás, tőzsdei árfolyamesés. Az ott kipattant szakpolitikai viták viszont valóban megmozgatták a politikát. Alapos politológiai elemzések tárgya, hogy miért most és
Nemsokára 120 dollár lesz az olaj, jócskán visszapattant a forint
2023 szeptember 29.   Privátbankár
Tegnap nem sok hiányzott a 395-ös euróhoz, ma pedig a 391-hez közelít az árfolyam. A részvénypiacok szépen emelkednek, a hazai tőzsde ezt egyelőre nem követi. A száz dolláros vagy még drágább olaj sokáig velünk maradhat, ugyanazért, mint egyes korábbi években. Nem lehet eurót kiutalni a Binance kriptotőzsdéről.
Már az OTP is megadta magát, esik a magyar tőzsde
2023 szeptember 28.   Portfolio
Európában bizonytalan hangulatban zajlik a kereskedés a tőzsdéken, ez alól nem kivétel a magyar piac sem, a koradélutáni órákban mind a négy hazai blue chip árfolyama esik. A határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint Amerikában kisebb pluszban nyithatnak a vezető részvényindexek.
VIG Alapkezelő: Választás előtt Lengyelország - jó beszállási pont jöhet a varsói tőzsdén
2023 szeptember 21.   ProfitLine
Rendkívül jól indult az év a lengyel részvénypiac számára, főként a bankszektor kimagasló teljesítménye miatt nyár közepére már 20% feletti teljesítményt ért el a legnagyobb helyi tőzsdei cégek átlagos árfolyam változását mérő WIG20 index.
Új cég debütált ma a tőzsdén, felrobbant az árfolyam
2023 szeptember 19.   Portfolio
Kilőtt a Nasdaq-on ma debütált Instacart árfolyama, ami arra utal, hogy erősödik a befektetők kockázati étvágya az új tőzsdei bevezetések iránt. Az Arm múlt heti bevezetése után ez már a második nagyvolumenű tranzakció volt az USA-ban, amely jelentős érdeklődést generált.
Új cég debült ma a tőzsdén, felrobbant az árfolyam
2023 szeptember 19.   Portfolio
Kilőtt a Nasdaq-on ma debütált Instacart árfolyama, ami arra utal, hogy erősödik a befektetők kockázati étvágya az új tőzsdei bevezetések iránt. Az Arm múlt heti bevezetése után ez már a második nagyvolumenű tranzakció volt az USA-ban, amely jelentős érdeklődést generált.
Itt a magyar tőzsde legújabb főnixe - Ezt a feltámadást még sokáig emlegetjük
2023 szeptember 19.   Portfolio
Látványos feltámadást mutat a Magyar Telekom részvénye tavaly ősz óta, és a napokban ismét lendületet kapott a részvény, miután a cég vezetője Orbán Viktornál járt, és a távközlési pótadó, valamint a közműadó kivezetésének ígéretével távozott. Ez egy újabb lökést adott az árfolyamnak, amit az újraéledő osztaléksztori és a javuló növekedési kilátáso
Korányi G. Tamás: ha jövőre kamatcsökkenések lesznek, az jót tesz majd az arany árának is
2023 szeptember 17.   Infostart
A kamatemelések ellenére jól tartja magát az arany árfolyama. A nemesfém ismét olyan árszintre került, amelyet utoljára 2022 áprilisában jegyeztek fel. Az okokról és a további kilátásokról Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő beszélt az InfoRádióban.
Szunnyadó piac éledezik - Érkeznek az új tőzsdesztárok?
2023 szeptember 17.   Portfolio
A héten lezajlott az év legnagyobb tőzsdei bevezetése, miután a chipdizájnokat tervező Arm részvényeit bevezették a Nasdaqra. Az IPO nagy sikernek mondható, hiszen a többszörös túljegyzés történt a részvényekre, és a debütálás után kilőtt az Arm árfolyama. A tranzakció kapcsán felerősödtek azok a hangok, melyek szerint a hosszú ideje szunnyadó IPO
Bombasiker lett az év legnagyobb tőzsdei bevezetése
2023 szeptember 15.   Portfolio
A tegnapi tőzsdei debütálás bombasiker volt az idei év legnagyobb tőzsdei bevezetését bonyolító Arm számára. A vállalat részvényárfolyama csaknem 25 százalékkal emelkedett a bevezetési ár fölé, majd a zárás után még tovább menetelt felfelé az árfolyam. Az IPO sikere egyesek szerint fordulatot jelenthet az elsődleges nyilvános részvénykibocsátások p
Az augusztus nem sikerült jól az agrárcégeknek a tőzsdén
2023 szeptember 6.   Agrofórum
Az augusztus főleg árfolyamcsökkenést hozott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cégnél, hiszen 19 vállalat tőzsdei árfolyama mínuszban zárt saját devizában nézve, 6 vállalaté pedig emelkedett. Júliusban fordított volt az arány, míg a június is főleg árfolyamemelkedést hozott, akkor 17 vállalat tőzsdei árfolyama emelkedett és 8 vállalaté pedig csökke
Pirosban nyitott a pesti tőzsde, megbillent a Mol árfolyama
2023 szeptember 5.   vg.hu
.
Zöldben nyitott a pesti tőzsde, hatalmasat ugrott az OTP árfolyama
2023 szeptember 4.   vg.hu
.
Top 3 előrejelzés: Ez vár a Bitcoin, Ethereum és Ripple árfolyamára – A $WSM jobb befektetés lehet
2023 szeptember 3.   BitcoinBázis
Hosszú passzív időszak után végre ismét lehetett valami izgalmat tapasztalni a kriptoszektorban, hála a Grayscale győzelmének az amerikai tőzsdefelügyelet felett.
Másodpercek alatt szakadt be a Richter
2023 augusztus 30.   Portfolio
Elromlott a hangulat a nemzetközi piacokon, amivel összhangban a magyar tőzsde is esik kora délután. A hazai piacon a Richter árfolyama produkált érdekes mozgásokat, miután másodpercek leforgása alatt csúnya mínuszba került a papír, különösebb hír nélkül.
Szárnyalás után tovább esik az Opus
2023 augusztus 29.   Portfolio
Az európai piacokon látott tendenciával összhangban emelkedik a magyar tőzsde, a blue chipek kivétel nélkül pluszban vannak. Szembemegy azonban a jó hangulattal az Opus, melynek árfolyama tovább esik a korábbi rali után.
Nem várt helyről érkezett az év legjobb nagy tőzsdei bevezetése, elszállt az árfolyam
2023 augusztus 29.   Portfolio
A PT Amman Mineral Internasional indonéziai bányavállalat árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben az idén nagy volumenű tranzakció keretében tőzsdére ment cégek közül. Július 7-i debütálása óta a vállalat árfolyama 153 százalékkal emelkedett, ami a legnagyobb azon 32 tőzsdei bevezetés közül, amelyek során a cégek idén legalább 500 millió dollár
Szárnyalt a Mol, csúnyán megütötték az Opust
2023 augusztus 23.   Portfolio
Mind a 4 hazai blue chip pluszban zárta a kereskedést, legnagyobb mértékben a Mol részvényei emelkedtek. A nap legfontosabb magyar tőzsdei sztorija az Opus közel 30 százalékos esése volt, ami azután következett, hogy június óta már csaknem négyszeresére emelkedett a vállalat részvényeinek árfolyama.