Tőzsdei árfolyamok

Sereghajtó a kontinensen a magyar tőzsde
2023 március 9.   Portfolio
Mind a négy hazai blue chip árfolyama esik, a legjobban a Molt ütötték meg a befektetők.
Nagyon megütötték a Molt, rég látott szint alá is benézett az árfolyam
2023 március 8.   vg.hu
Szerda délelőtt is nyomás alá került a pesti tőzsde, most leginkább az olajtársaságra jár rá a rúd.
Vegyes februárjuk volt az agrárcégeknek a tőzsdén
2023 március 3.   Agrofórum
A február vegyesen alakult a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cégnél, hiszen 13 tőzsdei árfolyama emelkedett saját devizában nézve és 12 vállalaté pedig csökkent. Januárban valamivel jobb volt a helyzet, hiszen 16 vállalat részvényeinek kurzusa emelkedett, decemberben viszont csak 7 cég papírjainak kurzusa emelkedett, novemberben még 22-en mondhattá
Íme a tőzsde mai sztárja, megörült a piac a meglepetéshírnek
2023 február 23.   Forbes
Szárnyakat kapott a Magyar Telekom árfolyama.
Nagy lendületben a magyar tőzsde, erősen indul a nap
2023 február 23.   Portfolio
Erősen indult a nap a magyar tőzsdén, főleg a Magyar Telekom van a reflektorfényben, miután a cég erős negyedéves jelentését követően kilőtt az árfolyam.
Mire figyelnek a tőzsdei befektetők a jövő héten? Árfolyammozgató hírek február 20-26.
2023 február 19.   ProfitLine
A foglalkoztatás és munkanélküliség januári helyzetéről, valamint a keresetek tavalyi alakulásáról közöl adatokat a statisztikai hivatal a jövő héten, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi az államháztartás január végi részletes adatait.
Kavarog az amerikai tőzsde: elbocsátás a filmiparban, bakizott az új technológia
2023 február 10.   Infostart
Masszív elbocsájtásokba kezd a Disney, amivel több mint 5 milliárd dollárt takarít meg. Mindez lökést adott a médiacég részvényeinek. Közben a Google gazdája, az Alphabet súlyos árfolyamvesztéssel küzd, új mesterséges intelligencia chatbotja hibás válasza miatt.
Nagy esésben a magyar tőzsde
2023 február 6.   Portfolio
Mind a négy hazai blue chipnek esik az árfolyama.
Kilőtt a rajtnál a Richter, lefelé vette az irányt a Mol
2023 február 3.   vg.hu
A BUX kisebb emelkedéssel indította a pénteki kereskedést, az OTP és a Magyar Telekom árfolyama stagnált a tőzsdenyitást követő percekben.
Jól kezdték az évet az agrárcégek a tőzsdén 2023-ban
2023 február 2.   Agrofórum
A január elég jól alakult a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cégnél, hiszen 16 tőzsdei árfolyama emelkedett saját devizában nézve. Decemberben csak 7 vállalat papírjainak kurzusa emelkedett, novemberben még 22-en mondhatták el ezt magukról. A mezőgazdasági szektor cégeit követő Etf-ek, azaz a tőzsdén kereskedett befektetési alapok januári teljesítmé
Jó hangulatban indult a kereskedés a magyar tőzsdén
2023 február 1.   Portfolio
Az erős tegnapi amerikai tőzsdei zárás meghozta a vevőket a magyar tőzsdére is, minden hazai blue chip árfolyama emelkedik a nyitást követő percekben.
Szaúdi szál - bíróságon vallott Elon Musk a "tőzsdei" tweetjei miatt
2023 január 24.   Infostart
A Tesla tőzsdei kivezetése előtt írt Twitter-üzenetei megugrasztották az elektromosautós cég árfolyamát - beperelték a Tesla-részvényesek.
Idén már 40%-os pluszban a bitcoin, de a befektetők érdeklődését még nem sikerült felkeltenie
2023 január 24.   Kripto Akadémia
A bitcoin árfolyama az év eleje óta 40%-kal emelkedett. Hogy fenntartható-e a növekedés, azt az új befektetői pénzek érkezését jelző stabil coin piac mutathatja meg. A hosszabb távon emelkedő tőzsdei trendek kialakulásához és fenntartásához friss tőke beáramlására van szükség. Ez igaz a hagyományos, és a kripto piacokra is. A kriptóknál a forgalomb
Továbbra is mínuszban a magyar tőzsde
2023 január 20.   Portfolio
A kereskedési idő felénél továbbra is negatív a hangulat a hazai piacokon, mind a négy hazai blue chip árfolyama mínuszban van.
Péntek 13, bitcoin 21
2023 január 14.   Kripto Akadémia
Pénteken is tovább folytatódott a január 1-je óta  tartó emelkedés. A bitcoin árfolyama az éjszakai órákban már a 21 000 dolláros árfolyamot kóstolgatta, amivel megközelítette azt a szintet, amit a novemberben bedőlő második legnagyobb kripto tőzsde, az FTX csődje miatt vesztett el. Az újabb ugrást egy kedvező fejlemény is támogatta. Justin Sun, a
Jó hangulatban nyit a magyar tőzsde
2023 január 11.   Portfolio
Az összes hazai blue chip árfolyama emelkedik.
Nagy forgalommal szárnyal a 4iG, húzza magával a Telekomot is
2023 január 9.   Portfolio
Kilőtt a 4iG árfolyama a mai kereskedésben a hírre, miszerint a vállalat megkötötte a végleges adásvételi szerződést a magyar állammal a Vodafone Magyarország megvásárlására, de emelkedik a hazai tőzsde másik távközlési papírja, a Magyar Telekom árfolyama is.
Vegyes évet zártak az agrárcégek a tőzsdén 2022-ben
2023 január 5.   Agrofórum
A december nem alakult túl jól a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cég saját devizában nézett tőzsdei árfolyama tekintetében, hiszen csak 7 vállalat papírjainak kurzusa emelkedett. Novemberben még 22-en mondhatták el ezt magukról. A teljes 2022-es teljesítményt nézve valamivel jobb a helyzet, 14 cég zárt pluszban, míg a többiek kurzusa mind mínuszt m
Megszakad a szív: rossz évük volt a milliárdosoknak
2022 december 31.   Mínuszos
Az Egyesült Államok milliárdosai 660 milliárd dollárt (~264 ezer milliárd forint), a világ leggazdagabb emberei pedig összesen több mint 2000 milliárdot veszítettek 2022-ben. A Forbes összesítése szerint az év vesztese Elon Musk, akinek cégeiben megtestesülő vagyona 115 milliárd dollárral zsugorodott, jórészt a tőzsdei árfolyamok csökkenése miatt.
Elon Musk az év igazi vesztese
2022 december 30.   vg.hu
Az üzletember vagyona mintegy 115 milliárd dollárral lett kevesebb a tőzsdei árfolyamok zuhanása miatt.