Vidékfejlesztés

Több mint 2 milliárdnyi támogatást igényeltek a borászok
2020 szeptember 4.   Növekedés
A koronavírus-járvány következtében visszaeső turizmus és vendéglátás nyomán a borászok 2,2 milliárd forintnyi támogatási kérelmet nyújtottak be az agrártárcához, amely az eredetileg biztosított, 1,8 milliárd forintos keretet kiegészíti 400 millió forinttal - jelentette be a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár csütörtökön, Ety
Piacot adtak át Szamosszegen
2020 augusztus 28.   Demokrata
A Vidékfejlesztési Program több mint 12 milliárd forint értékű pályázati felhívásaival több mint 170 termelői piac létrehozását segítette a kormány.
Vadhúsfeldolgozó üzemet adtak át a szabolcsi Napkoron
2020 augusztus 28.   Demokrata
A vadhúsfeldolgozó a Vidékfejlesztési program 401,5 millió forintos támogatásával épült fel.
Gyümölcsfeldolgozó üzemet adtak át Hatvanban
2020 július 24.   Agrofórum
A közeljövőben 30 milliárd forint értékű pályázati lehetőség nyílik a kertészeti ágazatnak, ezt egyebek mellett hűtőházra, osztályozó- és csomagolóberendezésekre lehet fordítani - jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Hatvanban, a Simon családi gazdaság új gyümölcsfeldolgozó üzemén
80 milliárd forint pályázati pénz néz ki az állattenyésztőknek és a kertészeknek
2020 július 21.   Menedzsment Fórum
Július-augusztusban, a Vidékfejlesztési Program keretében.
80 milliárd forintnyi pályázati pénz nyílhat meg az állattenyésztők és a kertészek előtt
2020 július 21.   Privátbankár
Július-augusztusban, a Vidékfejlesztési Program keretében.
Több mint 54 milliárd forint kedvezményes hitelt igényeltek
2020 július 8.   Agrofórum
Több mint 54 milliárd forint értékben már mintegy 3000 gazdálkodó igényelt kedvezményes hitelt a forgóeszköz-finanszírozást segítő Agrár Széchenyi Kártya Plusz konstrukcióban - mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár kedden az Otp Bank agrárhitelezéssel foglalkozó sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Megkezdődött az aratás
2020 július 4.   Agrofórum
Megkezdődtek az aratási munkák az őszi árpa betakarításával, az előzetes becslések szerint az időjárási viszontagságok miatt a közepesnél gyengébb termés várható, a nyári aratású szántóföldi növényekből mintegy 7 millió tonnát takaríthatnak be több mint 1,6 millió hektárról - közölte az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért f
Meghosszabbították az öntözésfejlesztési pályázatok beadási határidejét
2020 június 26.   newtechnology.hu
Meghosszabbította az öntözésfejlesztési pályázatok beadási határidejét az Agrárminisztérium. A tárca az MTI-vel pénteken tudatta, hogy az öntözött területek növelését célzó beruházások eredményes megvalósítása érdekében módosította a Vidékfejlesztési Program Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázatot. Az öntözés feltételeinek
Az agrártárca 5,5 milliárd forintot biztosít a kistermelők lehetőségeinek javítására
2020 június 22.   WMN
Kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit javítja egy 5,5 milliárd forint keretösszegű, a nyáron megjelenő pályázattal az Agárminisztérium, a Vidékfejlesztési program keretében – jelentette be Nagy...
Az agrártárca 5,5 milliárd forintot biztosít a kistermelők lehetőségeinek javítására
2020 június 20.   Növekedés
Kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit javítja egy 5,5 milliárd forint keretösszegű, a nyáron megjelenő pályázattal az Agárminisztérium, a Vidékfejlesztési program keretében - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton Pannonhalmán.
Pluszpénzt kapnak a kistermelők
2020 június 20.   Piac és Profit
Kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit javítja egy 5,5 milliárd forint keretösszegű, a nyáron megjelenő pályázattal az Agárminisztérium, a Vidékfejlesztési program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Öt és félmilliárdos pályázati lehetőség kistermelőknek
2020 június 20.   Menedzsment Fórum
Egy 5,5 milliárd forint keretösszegű, a nyáron megjelenő pályázattal az Agárminisztérium, a Vidékfejlesztési program keretében a kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit kívánja javítani.
Öt és félmilliárd a kistermelőknek
2020 június 20.   Privátbankár
Egy 5,5 milliárd forint keretösszegű, a nyáron megjelenő pályázattal az Agárminisztérium, a Vidékfejlesztési program keretében a kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit kívánja javítani.
Oszkó Péter tőkét emelt a Művészetek Völgyét működtető vállalkozásban
2020 június 15.   Menedzsment Fórum
Ily módon rendezte két érdekeltségén keresztül a kapolcsiak veszteségét. A tőkeemelés következtében megnövekedett részesedéseit azonban az OXO Properties Településfejlesztési Nonprofit Kft. teljes egészében át is adja a fesztivál szervezőinek, míg a Művészetek a Vidékfejlesztésért nevű alapítványa a fesztivál helyszínéül szolgáló falvaknak enged át
A friss, magyar szamóca a legjobb választás
2020 május 31.   Agrofórum
A friss és ízletes magyar "földieper" a legjobb választás a családoknak a gyümölcsfogyasztásra, az elmúlt időszak időjárásának köszönhetően nagyon jó epertermés várható - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztéséért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Dunakorzón szervezett termelői vásáron.
Ládában cipelte az epret a miniszter a Dunakorzón
2020 május 31.   Hírklikk
A friss és ízletes magyar földieper a legjobb választás a családoknak a gyümölcsfogyasztásra. Az elmúlt időszak napsütéses időjárásának köszönhetően, nagyon jó epertermés várható – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztéséért felelős államtitkára szombaton, Budapesten.
Kiderült a nagy eper-átverés: ezért lesz simán íztelen még a legpirosabb gyümölcs is
2020 május 30.   Pénzcentrum
A friss és ízletes magyar földieper a legjobb választás a családoknak a gyümölcsfogyasztásra, az elmúlt időszak időjárásának köszönhetően nagyon jó epertermés várható - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztéséért...
A friss és ízletes magyar földieper a legjobb választás a családoknak – irány a Dunakorzó!
2020 május 30.   Háziállat
A friss és ízletes magyar földieper a legjobb választás a családoknak a gyümölcsfogyasztásra, az elmúlt időszak napsütéses időjárásának köszönhetően nagyon jó epertermés várható – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztéséért felelős államtitkára szombaton Budapesten.
Három ütemben igényelhető a mezőgazdasági többlettámogatás
2020 május 25.   Agrofórum
Június végétől három ütemben lehet igényelni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére biztosított, összesen 25 milliárd forintos mezőgazdasági többlettámogatást - közölte az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.