Akinek van kisgyereke vagy kisunokája, bizonyára tudja, kicsoda Hello Kitty, a rózsaszín kiscica. Azt viszont bizonyára kevesebben tudják, hogy ő minden idők üzletileg legsikeresebb macskaféléje.
Öt baleset okoz káoszt az M3-mas autópálya fővárosből kifelé vezető szakaszán. A legsúlyosabb karambol Mezőkövesd térségében történt, ahol egy Polski Fiat és egy motor ütközött össze, mindkét jármű vezetője megsérült. A 27-es és a 36-os kilométerkövek között pedig négy koccanásos baleset okoz hatalmas torlódást.
Az MTV bejelentette, hogy Amy Winehouse is fellép a zenetelevízió csütörtök esti európai zenei díjkiosztóján. Az utolsó percekben lemondott fellépésekről (is...) hírhedtté vált énekesnő többek között a hasonlóan botrányos életvitelű Pete Doherty együttesével, a Babyshambles-szel szerepel majd egy színpadon.
Saját állítása szerint majdnem húsz liter benzinnel csapták be az OMV egyik töltőállomásán azt a férfit, aki panaszával az InfoRádió Fórum című műsorához fordult. Gigor Pál nem hajlandó elhinni, hogy 45 literes tankkal rendelkező autójába 63 liter benzint töltött, és erről megszerezte a hivatalos szerviz igazolását is. Az OMV szerint a hitelesített kút jól működött, az igazságügyi szakértő viszont…
David Beckham edző lett - az angol labdarúgó rajongóinak természetesen nem kell megijedniük, a válogatott volt csapatkapitánya egyelőre csupán barátja, a rapper Snoop Dogg gyermekeivel próbálja meg elsajátíttatni a sportág alapjait.
Britney Spears visszavág: a napokban új lemezzel jelentkezett énekesnő szerint az emberek igazságtalanul bánnak vele, a média pedig rendkívül elfogultan tudósít a volt férjével, Kevin Federline-nal folyó gyermek elhelyezési per kapcsán.