Nem a kályha vagy egy forralt bor "jégoldó" hatására gondolunk, hanem egy kis "fizikai" munkára. Nem is hinnénk, mennyire fontos ilyenkor télen, hogy eleget mozogjunk. Lássuk, miért és hogyan!
Legtöbben elmondhatjuk, hogy az étkezések fontos részét képezik életünknek, és sokszor szokásokat is kialakítunk köréjük: nincs jobb, mint egy reggeli kávé étkezés előtt, vagy néhány óra alvás ebéd után. Ha egészségesek akarunk maradni, akkor úgy tűnik, néhány szokásunkon változtatnunk kell!
Persze hogy félek az öregségtől. Épp ezért próbálok barátkozni vele. És minél közelebb megyek hozzá, annál inkább látom, hogy másmilyen, mint ahogy képzeltem.
A folyadékpótlás télen talán még fontosabb, mint nyáron, mert a nyilvánvaló jelek, mint a szomjúság, meleg vagy izzadás nem figyelmeztetnek bennünket arra, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot vigyünk be szervezetünkbe. Pedig a meleg ruhák alatt éppúgy megizzadunk, a fűtés miatt szárazabb a levegő, a zárt, fűtött terekben, minden kilégzéssel vízpárát fújunk ki, amellyel jelentősen csökken testünk…
A kvóta jelentése: arányos rész. Kvótavita azért lehet, mert nem mindenki ért egyet azzal, hogy a női képviselők számát emelni kéne a döntéshozó testületekben.
Akkor vagy valaki, ha sűrűn botoxoztatsz és 130 ezer forintos krémeket használsz? Vagy ezek az idők már lejártak? Interjú Sipos Zitával, a hírneves sminkmesterrel.
Akkor vagy valaki, ha sűrűn botoxoztatsz és 130 ezer forintos krémeket használsz? Vagy ezek az idők már lejártak? Interjú Sipos Zitával, a hírneves sminkmesterrel.
Megnyitották a forgalom előtt az M0-ás autóút maglódi lehajtóját, amelyet kora délután azért kellett lezárni, mert egy kamion rakománya az úttestre borult - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.