Történet egy hihetetlennek tűnő találkozásról, szerelemről, és a végkifejlettről. Avagy miért váltam el a férjemtől és fogadtam örök hűséget az anyósomnak.
A legcsodálatosabb élmény életet adni. Sajnos azonban vannak nők, akikkel szűkmarkúan bánik a sors. Értük dolgoznak az asszisztált reprodukció szakértői.
Első nagyjátékfilmjét 2010-ben Németországban és Magyarországon forgatta erdélyi származású magyar színészekkel. Címe: Haza. Budapesten, a forgatáson beszélgettünk.
Újabb érvek állnak mindazok rendelkezésére, akikben érlelődik a dohányzásról való leszokás gondolata: a füstmentessé válás ugyanolyan mértékben növeli a várható élettartamunkat, mint a rendszeres testmozgás. A megállapítást tartalmazó tanulmány szerint sohasem késő átállni a sportos életmódra.
Amint az április nyáriasabb arcát mutatta, azonnal felhangzott a zümmögésük. Mert a melegebb időjárás köztudottan a szúnyogok idejét is jelenti. Április végén a lárvákból extra sebességgel bújnak elő a csípős rovarok, amelyek nem csupán bosszantóak, hanem nagyon veszélyesek is. Német biológusok szerint a legveszélyesebb állatok a világon - írja a Bild.
A kislányom négy éves, másfél éve gyermek-nőgyógyászhoz járunk, mert a kisajkai a kezelések ellenére mindig összenőnek. A sebész javaslatára rendszeresen tornáztatjuk. Szeretném tudni, hogy meddig tarthat ez a probléma, mert aggódom a gyermekem lelki egészségéért. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Jártál már ilyen helyen? Másztál a lombkoronák szintjén? Síeltél nyáron? Repültél át tó fölött? Ha igen, akkor bizonyára visszatérő vendég lettél. Ha még nem, akkor azt javasoljuk, próbáld ki az összeállításunkban szereplő izgalmas kalandparkok egyikét!
Sok jót hallottunk a hivatalos nevén visegrádi Mátyás király Történelmi Mesekertről, ezért úgy döntöttünk, teszünk egy kirándulást ide. Nézd meg fotógalériánkat!
Minden megelőző tevékenységem ellenére gerincferdülésem van, ahogy az anyukámnak is. Elhatároztam, hogy amint nagykorú leszek, megműttetem a hátam. – Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Mindenki tudja, hogy a zsír- és kalóriaszegény étrend valamint a sok mozgás hatására mindenképpen tünedezni kezdenek a kilók. Egy új kutatás azonban kimutatta, hogy a két módszer ötvözete sokkal hatásosabb, mintha csak az egyiket kezdenénk el.
A szénanátha, azaz a pollenallergia részben megelőzhető. A következőkben adunk néhány tanácsot, melyek segítségével elkerülheti a kellemetlen tüneteket.
A francia nők 61 százaléka szépnek találja magát, de 50 százalékuk nehezen fogadja el, hogy nem tökéletes - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a Psychologies magazin legfrissebb száma ismertetett.
A nyirokrendszer daganatos megbetegedéseit limfómáknak nevezzük, melyek a nyirokszövet sejtjeinek, a T és B limfocitáknak, valamint a histiocitáknak rosszindulatú daganatos burjánzásai.
Tízmilliós menyasszonyi ruha, Ferrarival érkező ifjú pár, helikopterrel szállított szakács, kastélyszálló, százezres torta, színezüst étkészlet: a luxusesküvőknek Magyarországon is van piacuk, igaz, a körülmények sok esetben nem adottak ahhoz, hogy valaki milliárdokat költsön el egy lagzira. A Pénzcentrum.hu Vilmos herceg és Kate Middleton esküvője kapcsán a magyar luxus lagzik fényűző világába…
A vérnyomás kóros értékeinek az egészségre gyakorolt hatásaival az orvostudomány rengeteget foglalkozik, ám legtöbbször csak a magas vérnyomásról hallunk. Ugyanakkor a krónikus (idült) alacsony vérnyomás (hypotonia) is kórállapotok előidézője lehet, leginkább az agyi teljesítmény csökkenése, a motiváció szegénysége és a gondolkodás lassúsága miatt.
A kezelés és a gyógyulás szempontjából fontos a bőrünkön kialakult rosszindulatú elváltozások korai felismerése. Milyen gyanús jelekre figyeljünk - megtudhatja a szakértőtől.
Süt a nap és megkezdődik a szemüvegesek fárasztó rituáléja: napszemüveget elő, hagyományos szemüveget le, napszemüveget feltenni, a hagyományos szemüveget eltenni. Mi is lenne a jó megoldás?
A cím alapján akár Ken Follett vagy Frederick Forsyth legújabb bestsellerére is gondolhatna az olvasó. Ám az alábbi történet sajnos nem a politikai thriller nagymestereinek fejéből pattant ki.
Az ifjú menyasszonynak az esküvőt követően szembe kell néznie a rá nehezedő nyomással, hogy mihamarabb utóddal lepje meg a királyságot. Ennek oka pedig nem csak az, hogy hagyományosan a hercegnők legfőbb feladata, hogy minél több utódot szüljenek.
Az Alpokban, éppen 52. születésnapján lelte halálát a világ mind a tizennégy nyolcezer méter feletti csúcsát meghódító svájci hegymászó, Erhard Loretan.
A szelektív hulladékgyűjtés az elmúlt néhány évben vált mindennapjaink részévé. Magyarországon jelenleg négyezernél több hulladékgyűjtő sziget áll a lakosság rendelkezésére.
Az egészséghez való jognak az intézményrendszerben és eljárásokban való legmagasabb szintű érvényesülése, valamint a gyermekegészségügy és más rászoruló csoportok egészségügyi ellátása áll az ombudsman ez évi úgynevezett méltóságprojektjének a középpontjában.
A kölkök rajzolnak, festenek, gyurmáznak-agyagoznak. Te lelkesen biztatod őket, mivel szentül hiszed, hogy fészkedben Csontváry egyenes ági reinkarnációi nevelődnek.
Itt a jó idő, előkerülnek a kivágottabb ruhadarabok, a merészen nyitott blúzok és pólók, amelyek bepillantást engednek a nyak, a dekoltázs, a mell bőrére.
Göteborgi tudósok szerint 10 nemi herpeszes betegből csak négy tud betegségéről, annak ellenére, hogy harmaduk típusos panaszokról számol be a vizsgálat során.