A golfpályák létesítése a természetvédők szemében nem kívánatos, a manikűrözött gyep ugyanis gyakran természetes élőhely helyébe lép, a növényvédő szerek pedig károsítják az élővilágot. Egy amerikai ökológus azonban kiderítette, hogy a denevérek még hasznot is húzhatnak a mesterséges zöld foltokból.
Halálos közlekedési baleset történt kedden kora reggel a 4-es út szolnoki elkerülő szakaszán, ahol egy kisteherautó és egy kamion ütközött a 4-es számú főút 93-as kilométerszelvényében.
Sokfelé kapni gluténmentes termékeket, de sajnos mindenhol csak egy-két dolgot, így igazán nagy gondban van, aki egy helyen venne meg mindent. Reméljük, segítünk.
Egy amerikai weboldal, a babble.com összegyüjtötte a top 25 iPhone alkalmazást, mellyel megkönnyítheti (és persze szórakoztathatja) a kismamákat, kispapákat. Letöltötted már valamelyiket? Melyik vált be, melyik volt csalódás?
Vannak a szkeptikusok és a hívők. Az egyik csoport szerint a homeopátia placebo, a másik szerint egyszerűen beválik. Mindét nézőpontra kíváncsiak voltunk.
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem ehetnek az ország tortájából a lisztérzékenyek és a cukorbetegek. Augusztus 20-án országszerte Zila László receptje alapján készítik el a kecskeméti barackkal töltött kölestortát.
Mindenki emlékszik olyan esetre, amikor verseny vagy meccs közben a nagyszerűen edzett sportoló hirtelen összeesett és meghalt. Francia kutatók ötesztendei vizsgálata azt igazolta, hogy ilyen drámai esemény rekreációs sport közben is előfordul, de ha a környezetben lévők késedelem nélkül segítenek, gyakran visszafordítható.
Egy ittas férfi életébe került, hogy Spanyolország egyik leghírhedtebb bikájával szegült szembe egy bikafuttatáson, az állatnak ő lett 10 év alatt a harmadik áldozata.
"Alvódobozt" dolgozott ki egy moszkvai tervezőiroda a repülőtereken rekedt utasok számára, s noha még csak egyetlen példány készült el, az érdeklődés máris hatalmas kül- és belföldről egyaránt.