Becsült értéke több mint ötszöröséért, 1,54 millió euróért (464 millió forint) kelt el a bécsi Dorotheum árverésén Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné eljegyzési festménye, amelyet Sissi ajándékozott jegyesének, Ferenc Józsefnek.
Örök kérdés, hogy szabad-e menstruáció alatt sportolni, és ha igen, milyen mozgásforma megfelelő. Szakértőnk, Czanik Balázs capoeira aerobik edző, életmód tanácsadó tiszta vizet önt a pohárba.
Ez a remek videó megmutatja, hogy miképpen változott a férfi alsóneműdivat az elmúlt száz év alatt. Mert bizony nem csak a frizura vagy a nadrág szabása lett más az évek során – így visszanézve pedig jó néhány bizarr megoldást is találunk. Persze ki tudja, talán 100 év múlva majd a jelenkor alsónadrágjai tűnnek igencsak nevetségesnek.
Volt ugyebár a Nordstromnak az a remek ötlete, hogy 130 ezer forintért fog eladni tehetős suttyóknak olyan farmert, ami úgy néz ki, mintha egy sárban fetrengő seggrészeg ipséről cibálták volna le. Nincs ezzel semmi baj, néha a divatsznobokról is le lehet venni a sápot, ha már egyszer vannak köztük olyan hülyék, akik beveszik, hogy most épp az össze
Egyre többen szenvednek álmatlanságtól, szorongástól, és már-már állandóvá vált stressztől. A feszült állapot egy idő után számos betegség kialakulását idézheti elő.
4200 km hosszú kerékpárút hálózat, nyolc top-útvonal példaértékű infrastruktúrával, csillagtúrák az egyes régiókban, újonnan kialakított kerékpárutak: Alsó-Ausztriában már korán felismerték a kerékpáros turizmus fontosságát, így fejlesztésére nem véletlenül, nagy hangsúlyt fektetnek. A kerékpározás ma már az alsó-ausztriai turizmus egyik alappillér
Paul Templing fotós invitál varázslatos utazásra a csodás Walesbe, az Egyesült Királyság talán legjobban margószélen elhanyagolt vidékére. Pedig micsoda kár, hogy mindenki a zsúfolt Londonba vagy a hatkor-talajrészeg-vagyok-mert-ír-vagyok-ember Dublinba vágyik, mikor egy kőhajításnyira mindettől ott a káprázatos Wales.
Sokan a megnyugtató, harmóniát sugárzó pasztellszíneket kedvelik a lakásukban, pedig a fekete és a fehér kombinációja is ugyanannyira jó energiákat sugároz, megdobva egy csipet merész modernizmussal. Nézd meg ezeken a minimalista konyhákon keresztül, mennyire igaz is az állítás!
Évek óta együtt vagy a csajoddal. A megszokás és a kapcsolatotok biztonsága megnyugtató, de mégis kihunyt a tűz és ellaposodott a viszony. És ekkor jön a kísértés: a szexi, ismeretlen csaj képében besétál a vágy, hogy félrelépj. De vajon érdemes-e belemenni egy afférba? Körbejártuk.
„Húzd ki magad! Ülj egyenesen!” Mindenkinek ismerősen csenghetnek ezek a szavak, kinek az iskolából, kinek otthonról. Gyerekként nem figyeltünk olyan „semmiségekre”, mint a helyes testtartás, azonban szüleink/tanáraink felszólítására legtöbben gyorsan kiegyenesedtünk.
Igazi áttörést értek el orvosok, akik a mesterséges méh kidolgozásán már évek óta fáradoznak, ezzel rengetek súlyosan koraszülött babának kínálva átmeneti otthont, és ezzel lehetőséget az életre! Egyelőre idő előtt született bárányokon tesztelik, akik szépen fejlődnek ezekben a laboratóriumi burkokban!