Ha egy fiatal nő eltűnik, az a hír általában végigsöpör a médián, és hetekig foglalkoztatja a közvéleményt – ami gyakran az ügy megoldását is elősegíti. Kivéve, ha nem megnyerő külsejű, fehér bőrű és középosztálybeli volt az illető
Az idei szezonban Kínában rendezik a téli olimpiát. Bár a főeseményt csak februárban tartják, de terveink szerint idén többet foglalkozunk majd a kínai síeléssel. Annál is inkább, mert október elsejétől már lehet síelni az országban, kinyitott az első síterep.
Ha Győrben jársz, ezeket a nevezetességeket nem szabad kihagynod! A folyók városa A Nyugat-Dunántúli régió központja, Győr-Moson-Sopron megye székhelye: Győr. Kulturális, gazdasági, egyetemi és sportközpont is egyben, a turisták kedvelt célpontja. Győrt a folyók városának is hívják, hiszen a Mosoni-Duna mellett, a Rába és a Rábca torkolatánál terül
Egy Down-szindrómás gyermek születése után az újabb terhességet vállaló szülők általában készek elfogadni az új baba érkezésével fellépő helyzetet, akár Down-szindrómás, akár egészséges lesz. Ugyanakkor számos olyan felmerülő félelem és aggodalom van, mely a legtöbb ilyen szülőben felmerül.
Akár óriásplakátokon marakodnak, akár a közösségi médiában vitatkoznak, a nagy márkák gyakran támadják egymást, ám egy nemrég megjelent kutatás szerint pont az ellenkező hozzáállás lehet a siker kulcsa.
Október 4-én elstartol a 360 Design Budapest kiállítás, melyen idén is központi szerephez jutnak a V4-es országok tervezői, ezért a magyar designerek sorát cseh, lengyel és szlovák alkotók munkái egészítik ki, hogy élénk és sokszínű képest fessenek a közép-európai designipar izgalmas megkülönböztető jegyeiről. Kíváncsi vagy rá, milyen márkákkal ism
Beethoven X., befejezetlen szimfóniaként elhíresült alkotását októberben mutatják be a németországi Bonnban – köszönhetően a mesterséges intelligenciának (MI). A Deutsche Telekom kezdeményezésére megvalósult nemzetközi projektben a mesterséges intelligencia több mint kétmillió hangjegyet komponált a zeneszerző stílusában, majd nemzetközi s
A depresszió kezelése során szedett hangulatjavító szerek hatása már rövid idő elteltével megmutatkozik, s a tünetek csökkenést mutatnak. Milyen jelek utalhatnak a kezelés sikerességére, s miért különösen fontos a napi bioritmus helyreállítása depresszióban szenvedő betegek esetében? Az alábbiakból mindezt megtudhatja.
Süveges Gergő négygyermekes apa, újságíró, coach, kommunikációs tréner ezúttal az apaság kulcsait adja a férfiak kezébe. Az Apakulcs életszerű példái a tesztekkel együtt mindenkit növekedésre ösztönöznek. Arra, hogy az apa minél szorosabb és személyesebb módon kapcsolódjon a gyermekéhez, függetlenül attól, hogy elvált, mozaikcsaládban vagy házasság
Mintha a felszín fölött készítették volna. Pedig nem. Egy új kísérleti teleszkóprendszernek sikerült megörökítenie a valaha készült legnagyobb felbontású képet a Holdról, úgy, hogy azt a Földről fotózták.A bravúrt úgynevezett radartechnológiával sikerült kivitelezni. A több éves munkán a Nemzeti Rádiócsillagászati Obszervatóriuma (Nrao) a
Több kilométeres távolságban láthatunk rá a Pilisre a teraszáról, amelynek masszív gerendáin jobb oldalon egy hófehér foltos macska, a másikon egy gesztenyebarna vizsla pihen. Fúj a szél, és ő mesélni kezd: „Ha létezik ilyen, azt mondanám, klasszikus, nagy szerelem volt az övék, túlfűtött indulatokkal. Ebből a szerelemből születtem én.” A népszerű
Több száz tudományos vizsgálatot végeztek a jótékony tejsavbaktériumok hatását kutatva, melyek eredménye szerint a tavasztól őszig rendszeresen szedett probiotikumok segítenek megelőzni a náthát, influenzaszerű megbetegedéseket, illetve a megbetegedés esetén gyorsabb és enyhébb lefolyású a betegség, kevesebb a kialakuló szövődmény.
A szakképzett munkaerő megtartása az egyik legfontosabb cél napjainkban. A Haszon gyűjtötte össze az elismert előadó, ügyvezető coach és podcaster Marcel Schwantes vezetői tippjeit. Nem a levegőbe beszél: Schwantes rendszeresen publikál a Business Insider-ben, a CNBC-ben, az Inc-ben, az amerikai Forbes-ban és a Time magazinban is, ráadásul mint 20
Szerencsére nemcsak a nyári hónapok állnak rendelkezésünkre, hogy repülőre szálljunk, hanem a nagy tömegeket és a főszezont elkerülve, máskor is, célszerű ilyen esetben előre tervezni.