A Destiny's Child rajongói tűkön ülnek azóta, mióta meglátták, hogy az együttes a hét elején megváltoztatta Facebook- és Twitter-fiókjuk fejlécképét, ami felvetette a legfontosabb kérdést: vajon új zene készül?
Napjaink dugókkal tarkított városi közlekedésében egyre nagyobb szerepe van a kétkerekű járművekben, például a robogóknak is. A Vespa és a Dior most megjelent kismotorjával stílusosan róhatjuk az utakat.
Manapság a legtöbb ember munkájához elengedhetetlen a számítógép, így az egér egész napos használata is. Azonban bármennyire veszélytelennek és hasznosnak tűnik ez a kis szerkezet, fontos tudni: ha nem figyelünk oda, milyen kéztartással kattintgatunk, súlyos betegségekkel nézhetünk szembe.
Bálint Gyuri bácsi a hetvenes évek elején honosította meg a cukkinit az országban – hogy ez jó ötlet volt-e vagy sem, ki tudja. A tökfőzelék- és rántott tök gyűlölőket valószínűleg nem hatotta meg ez a jócselekedet, a zöldségkedvelők pedig rákaptak erre a tökfélére is. Divattá vált, számtalan szakácskönyv született teli cukkinis receptekkel – de a
„Egy noteszba jegyezte fel azoknak a nevét, akik véleménye szerint nem az elvárható módon nyilvánultak meg akár az ő, akár a szakma irányában. Gondosan rögzítette a rájuk mért büntetést is, úgymint például a köszönőviszony felfüggesztése egy évre. Így történt azzal a kollégával is, aki az utolsó pillanatban mondta le Felekiék vacsorameghívását, a f
Az ISS űrfotósa újabb nagyszerű képeket lőtt. Az Európai Űrügynökség (ESA) francia űrhajósa, Thomas Pesquet rendre pazar képeket készít a 400-420 km magasan lévő Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről. Pár hete például a magyaroknak is kedveskedett, hiszen a Balatont fotózta le, amelyet Twitteren is megosztott. Itt egyébként aktívan tevék
Bár jóideje városon élek, egy ideje kakakukorékolásra ébredek. A panelházzal szemben, amelyben élek, van egy kis kocsma – onnan jön a hang, és bevallom, sokkal kellemesebb a fülemnek, mint a kocsma előtti kereszteződésben gázt adó teherautók dübögése.
A vietnámi papucs - avagy flip-flop - kényelmes, egyszerű, és csak felkapjuk. Utóbbival az a baj, hogy lassan bárhova. Szerintem a városban még mindig nincs helye, maximum szállodában wellnesshez vagy a strandon - vagy otthon, a négy fal között.
„Lehet, nekem van túl sok magabiztos, már-már alfahím típusú barátom, de én még soha egy férfi szájából se hallottam, hogy »Hú, gyerekek, húzzatok már le a strandra, hadd kakiljak egyet nyugodtan, mert addig nem megy, amíg itt vagytok a házban.« Ezzel a szemben a lányok olyan logisztikai hadműveleteket képesek végrehajtani, hogy észrevétlenül, tito
A kínzó, már-már elviselhetetlen fájdalom, ami a migrénnel jár rengeteg, ember életét nehezíti meg. Amikor a migrén újra támad, szinte bármit megtennénk, hogy elmúljon. Éppen ezért összegyűjtöttünk 5 természetes módszert, amivel csillapíthatod a gyötrődést.
Gyakran halljuk, hogy túlzott húsfogyasztásunk mennyire megterheli a Földet. Bár nem az a cél, hogy hirtelen mindenki vegánná váljon, érdemes olykor elgondolkodni azon, hogy visszavegyünk húsfogyasztásunkból. Döbbenetes eredmények születnének.
Egy esküvői vendéget molesztált az esküvője után, miközben felesége az ágy másik oldalán volt. Minden a szállodai szobakulcsok miatt történt Holtham megosztotta szobáját a feleségével, Sarah-val és három másik emberrel a Hunters Hall szállodában, a Tetbury közelében, Gloucestershire-ben, Aznap este azt mondta egy pár nem találta a szobakulcsát, és
A tavalyi nyárhoz képest meredeken felívelő júniust és sikeres júliust tudhat maga mögött a fürdőágazat. Több, mint negyven hazai, turisztikai jelentőségű fürdő összesített adataiból, a Magyar Fürdőszövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség felmérése alapján az derül ki, hogy az idei nyár a korlátozások júliusi feloldásának és a kedvező időjárásna
A wellness ünnepén, a SpaTrend Expón nem csak a jakuzziké és a minőségi kerti bútoroké lesz a főszerep, itt mutatkoznak be először a vadonatúj pizza kemencék is. Ezekkel a különleges készülékekkel otthon is elkészítheted kedvenc pizzádat tökéletes minőségben.
Práter utca és a klasszikus nyolcadik kerület. A Pál utcai fiúk környéke, bár azóta változott a világ némileg. A Corvin, és a Corvin-negyed közvetlen szomszédsága, ahol az utóbbi évtizedben felhúzott színvonalas, fákkal körülvett házak sokasága új színt vitt a környék hangulatába. Forró, nyári napon vitt erre az utam. Ahogy a körút felöl bekanyarod
Néhány évvel ezelőtti megjelenésekor igencsak felkavarta a nagy teljesítményű túravitorlások piacát, pedig valójában „csak” egy sima túrahajó. A siker olyan értelemben nem volt meglepő, hogy a Moody Ds54-est jól méretezték: a Moody 45Ds és a 62Ds közé pozicionálták, megalkotva az etalon deckszalonos hajót. Nagy szó, hogy majdnem olyan kényelmet nyú
Al Ghaoui Hesna a férjével és két gyerekükkel vágott neki Amerikának. Mostantól egy évig kedvenc témáját, a félelmet és a poszttraumás növekedést kutatja a Berkeley Egyetemen, San Franciscóban. És közben, amikor csak ideje engedi, naplót vezet, amit ti is olvashattok nálunk.
"Szeretettel, Anna" - így zárja leveleit Juhász Anna irodalmár a kissé rideg, de manapság sokkal jobban elterjedt "üdvözlettel" fordulat helyett. Amilyen kedvességgel fogalmaz a leveleiben, olyan szenvedéllyel dolgozik évek óta azon, hogy hazánkban az irodalom minél többekhez eljuthasson. Irodalmi esteket és sétákat szervez, videókat forgat, filmet
A Titanic katasztrófája a mai napig foglalkoztatja a világot. Számos, az elsüllyesztetlennek hitt gőzössel kapcsolatos történet, illetve mítosz kering a köztudatban, ezeknek azonban jelentős része nem fedi az igazságot. Összegyűjtöttük a három legelterjedtebb tévhitet.
Legalább 300 000 nőt ítéltek börtönszerű körülményekre és kínoztak meg apácák az ír kormány jóváhagyásával 1837 és 1992 között az úgynevezett Magdolna-mosodákba, ahová a társadalom „bukott női” kerültek.
Bátran kijelenthetjük, hogy az elmúlt években a magyar filmgyártás egyik aranykorát éljük. Számos alkalommal lehettünk büszkék művészeinkre a legnagyobb, nemzetközi filmes díjátadókon, és a legnépszerűbb streamingszolgáltatókon is folyamatosan nő a hazai filmek listája. Pontosan ezért, ebben a cikkünkben öt olyan kiváló magyar filmet mutatunk be, a
Mindannyiunknak van valami elképzelése arról, milyen egy igazi hajóskapitány élete, mégis a legtöbben keveset tudunk erről az érdekes és izgalmas témáról. Nemrégiben volt szerencsém interjút készíteni egy fantasztikus hajóskapitánnyal, aki az életét a hajózásnak szenteli. Ismerjétek meg Bencze Attilát, aki megjárta hajóval a Földközi-, Fekete-, Már
Még az igazi nagybetűs Nőkkel is előfordul, hogy rossz napjuk van – az ember lánya ilyenkor nem érzi magát vonzónak, nem bízik saját nőiességében. Ha ilyen napra ébredtünk, érdemes kezelésbe venni magunkat, hiszen mindenki megérdemel egy kis kényeztetést, egy csepp luxust. Tippjeink segítenek, hogy visszatalálj a nőiességedhez.
A Hermeus által tervezett sugárhajtású eszköz végsebessége megközelítheti a 6800 kilométer per órát, vagyis ötször gyorsabban mozog majd, mint maga a hang.
A 45 éves nő egészségügyi gondjai tizenéves korában kezdődtek, ráadásul kamaszként a lehető legrosszabb is megtörtént vele. Ugyan 15 éve nincs házasélete, férjével jóban-rosszban kitartanak egymás mellett.
A romantikus folyópart, a régi időkre visszatekintő házak, az impozáns bazilika, a valaha itt élt híres lakóval dicsekvő vár, a hangulatos kis belváros - egészen más a sejtelmes fényekben.
A legnagyobb Netflix-rajongók jól tudják már, hogy minden hónapforduló újabb és újabb esélyt jelent kedvenceink visszatértére. A szeptember sem alakul másképp: lesznek itt szexről tanuló gimisek, spanyol bankrablás és maffiózókkal üzletelő háziasszonyok. Good Girls – negyedik évad www.youtube.com Good Girls Season 4 Trailer (HD)Utoljára té
Az autóvezetés nem ördöngösség, hanem technika – mondja Pap Ferenc autósoktató, aki már 40 éve vezet. Ha ezt a 10 tanácsot megfogadod, sokkal nagyobb biztonságban érezheted magad a volán mögött.
Soha nem tapasztalt, nehéz időszakon van túl a színházi társadalom: a koronavírus-világjárvány miatt a legtöbb társulat kényszerpihenőre kényszerült, sok művésznek pedig a szakmán kívül kellett megtalálnia boldogulását. Farkas Ádám és Dénes Viktor ilyen körülmények között indította el új színházi formációját. Exit Generáció nevet viselő csoportjuk
Bár sokáig arról szólt a fáma, hogy a délutáni alvás kifejezetten jó hatással lehet egészségünkre, egy frissen közölt tanulmány szerint azonban ez nem igaz, sőt, valójában még csak kipihentebbek sem leszünk tőle. A Michigani Állami Egyetem munkatársai által végzett kutatás eredményei szerint a délutáni pihenés – ha azt nem egészítjük ki éj