Korábban az volt a szabály, hogy aki beteg, annak kímélnie kell magát. Azonban az orvosok ma már másképp vélekednek. Hátfájdalom, porckorongproblémák vagy ízületi problémák nem jelentenek kifogást a mozgás alól. Christine Graf sportorvos elmagyarázza, melyik sport milyen panaszokhoz megfelelő.
Egyik nap a reggeli kávézásom során a következő üzi várt a Facebook fiókomban: "Lájkolom a csöcsödet, nyuszi!" Egy ismeretlen pasi írta, aki a profilképén saját fotó helyett egy népszerű színész arcával páváskodott.
Az űrkutatás fejlődésének köszönhetően egyre közelebb kerülünk a Földön kívüli élet lehetőségéhez. Akadnak azonban még bőven kiaknázatlan területek – ilyen például a szex lehetőségének kérdése a világűrben.
A Đông Tảo szárnyasok egyetlen példányáért akár több mint 600 ezer forintot is fizethetnek. A sárkánycsirkék természetesen a fekete piacon is nagy népszerűségnek örvendenek. De mitől ilyen népszerűek és drágák? Sárkánycsirke A Haszon cikke mutatta be a világ egyik legértékesebb baromfiját: nagy, tumorszerű, ormótlan láb, robusztus megjelen
Vége a strandszezonnak. Túl vagyunk a fürdőzésen, lecsekkoltuk egymás bikini testét, megvolt a "vizuális környezetszennyezés" és a "fogadjatok el, mert így szeretem magam".
Újraélesztett légy, tükörrel sokszorozott pingvin, tíz perc alatt betanított kanári: Horkai Zoltán mindenféle állattal dolgozik, és mindegyikben ugyanaz a közös, mégpedig, hogy a saját viselkedésükből kiindulva, nem pedig idomítva valósítja meg velük a rendezők elképzeléseit. Szenzációs sztorik Hollywood kulisszái mögül!
A diabétesszel diagnosztizált betegek nagyon fontos napi feladata a vércukorszintjük megfelelő szinten tartása, ennek hiányában ugyanis számos szövődmény fenyegetheti őket. Kiemelendő terület a cukorbetegek lába, amely folyamatos odafigyelést és ápolást igényel.
2000 nagy mérföldkő volt az életünkben, több szempontból is. Épp ezért utaztunk vissza 20 évet az időben, hogy kiderítsük, az Imdb szerint melyek ennek a korszaknak a legjobb sorozatai.
Ízlett a tiltott gyümölcs, amit te kóstoltattál meg velem. Beleszerettem az ízébe, és megkedveltem mindazt, ami addig az elveim ellen való volt. Mert megismertelek téged.
Hogyan lehet jól vitatkozni, hogy a másik valóban megértse, mit szeretnénk mondani, anélkül hogy megsértődne? Ennek jártunk utána Pataky Andrea pszichológussal.
A Gordon Ramsay: Új utakon sorozat harmadik évadában többek között Horvátországba jutott el a séf, egészen pontosan az Isztriára, ahol megismerkedett a helyi kulináriával. Alapszabály, hogy Ramsay-nek abból kell főznie, amit ő szerez be, ami azt is jelentheti, hogy neki kell kifognia a halat vagy leszüretelnie a szükséges gyümölcsöt – esetleg megfe
Ijesztő, felfoghatatlan, rejtélyes – talán ezek a szavak jutnak eszünkbe ha egy fekete lyukra gondolunk, de mi is ez pontosan és mit kell tudni róla? Egyszerűen fogalmazva, a fekete lyuk egy olyan pont az univerzumban, ahol nagy gravitációs vonzás érvényesül.
Csak kapkodjuk a szemünket: a Versace márka annyira szép és erőteljes színekben gazdag ruhakollekcióval búcsúztatta a nyarat, hogy azon még mi is meglepődtünk - arról nem is beszélve, hogy a '90-es évek legnagyobb topmodelljeit és egy halom sztárt vonultattak fel a kifutón!
A hírek szerint minden a tervek szerint alakul, az építkezés az előre eltervezett ütemezés szerint zajlik a magyarok egyik kedvenc osztrák síterepén. Ha továbbra is minden a tervek szerint alakul, akkor december 4-től már hivatalosan is üzemel az új, tízszemélyes kabinos lift.
„Hiszem, hogy eljutottunk egy pontra, amikor nem tudják többé ellenünk hangolni az országot, bármennyire igyekeznek is!” – üzeni Steiner Kristóf, aki a héten Magyarországon járt, hogy részt vegyen az első vidéki Pride felvonuláson Pécsett, és arra biztasson minden „másképp gondolkodót”, másságot képviselő embert, hogy vállalja önmagát és a vélemény
Brad Pitt harminc éve örvend töretlen népszerűségnek. A színész a legnagyobb világsztárok közé tartozik, de még neki is vannak filmjei, amiket ma már biztosan nem csinálna újra… Az Éva magazin összeállítása.
A transzferrin molekula egy, a véráramlásban keringő glikoprotein, melynek feladata a vas-ionok szállítása. Többféle transzferrin molekula is ismert, a vérben keringő fajtája egyik legfontosabb feladata a vörösvértestek képzéséhez fontos vas-ion szállítása a csontvelőbe.
A láthatatlan munkáról kizárólag női jelenségként szokás beszélni. Sőt, a férfiak mindig csak a haszonélvezőiként kerülnek említésre a másik oldalon. Azt mondjuk, egy feleség otthoni munkája teremti meg a férfi sikeréhez szükséges hátországot.
Nincs jó házasság - jelentette ki Heni, miután lehúzta a negyedik vodkáját. - Ti is folyamatosan kompenzáltok, drágáim. Te heti háromszor edzel. Mi más lenne ez, ha nem pótcselekvés?