Míg tavaly még mindenki azt gondolta, hogy az NFT lesz az új kriptovaluta, most úgy tűnik, a digitális művészeti alkotások lufija hamarabb kidurranhat, mint a blokklánc alapú fizetőeszközöké.
Július közepén volt a “shark week”, azaz cápa hét. Az akció több platformon próbálja felhívni a figyelmet a cápák túlhalászására és arra, hogy sokszor nagyon félreértettek ezek az állatok. Ehhez…
Nem is maga a betegség, inkább az azt kísérő tünetek tudnak rendkívül kellemetlenek lenni. Az állandó vizelési inger, a csípő, égető érzés megkeserítheti a mindennapokat, ezért érdemes beszereznünk házipatikánkba olyan gyógynövényeket, amelyek segíthetnek a kellemetlenségek leküzdésében.
Egy csésze kávé az esetek többségében senkinek nem árt meg. A napközi második és harmadik csésze sem elvileg, sőt: nagy fáradtság esetén még a negyedik is beleférhet. De mi a határ?
A Princess Yachts a vállalat történetének legnagyobb rendelésállományát tudhatja magáénak, amelynek az értéke kiskereskedelmi árakon számolva mintegy egymilliárd font. És bár a várólista hosszú, sőt, a legtöbb építési ablak 2024 végéig betelt, a cég azt állítja, hogy hiányoznak az ügyfelek. Ezt az ellátási lánc problémáival magyarázzák, amelyek bef
Hosszú hónapokig tartó várakozás után a Paramount Network végre bemutatta a nagysikerű Yellowstone sorozat következő évadának előzetesét, ami minden eddiginél izgalmasabb cselekményszálat ígér.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 34. helyen ért célba a tereprali világbajnokság marokkói viadalának első valódi versenynapján, amelyen egy 322 kilométeres köves szakasz volt a penzum.
Műszakilag megvalósítható az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 gázvezeték megrongált csöveinek javítása, de ehhez sok időre és pénzre van szükség.
Erling Haaland, a 22 éves norvég válogatott játékos idén nyáron érkezett a Manchester Cityhez, azóta pedig elképesztő sebességgel, sorra dönti a futballrekordokat.
Mi a károsabb a gyerekek számára: egy azonos nemű pár a Peppa malacban, vagy a mesékben jelenlévő agresszió, esetleg a plakátokról ordító gyűlöletpropaganda? Kanicsár Ádám András szakértők segítségével járt utána.
Érvelés helyett olykor a másik helyesírásába kötnek bele a kommentelők, ami jellemzően tovább szítja a feszültséget a felek között. Vajon fontos-e a helyesírás az interneten megjelenő cikkek alatti kommentekben? Ér-e valakit azért kritizálni, mert nem tudja, hová kell tenni a vesszőt vagy a kötőjelet? Erről is kérdeztük dr. Veszelszki Ágnes nyelvés
A Nudli június elején jelentette be, nyári szünetre megy a csapat, mostanra viszont hivatalosan is megerősítették: teljes koncepcióváltásra készülnek, hamarosan ázsiai bisztró nyílik az október 6. utca 8. szám alatt.
A Mercedes a CLA modellel megpróbált kategóriákat egyesíteni, hogy újabb vásárlókat édesgessen magához. Adott egy szedán-kupé, amely az A osztály alapjaira épül, azaz a sportos megjelenés mellett a belépő szintet képviseli a márka kínálatába.
A hormont jelenleg is használják már a gyógyászatban, a szívre gyakorolt hatása viszont eddig még nem volt ismert. A szerelem tényleg rendbe hozhatja a sérült szívet: egy tanulmány szerint az oxitocin helyreállítja a sejteket a sérült, károsodott szívben – mutatja be a kutatást a Daily Mail. Az oxitocin egyik beceneve a szeretethormon, m
Botrányos és energikus. Nem követ semmilyen szabályt és sokkol az egyéniségével. Ez a Pop Art stílus, ami az 1950-es évek óta a popkultúra elemeiből táplálkozik. Kipróbálnád otthonra? Mutatjuk a legfőbb alapelveit.
Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért, még azzal együtt is, hogy Európa gázfelhasználási igénye összességében csökkent, az ázsiai növekedés pedig megtorpant.
A brit védelmi minisztérium jelentése szerint szinte biztos, hogy az Oroszországban elrendelt részleges mozgósítás során hibát követtek el és olyan képzetlen embereket hívtak be, akik a kiképzésre alkalmatlanok.
Bruce Willis családja idén áprilisban hozta nyilvánosságra, hogy a 67 éves színész a beszédkészségét és emlékező képességét akadályozó afáziában szenved, ezért visszavonul a filmezéstől.
„A párkapcsolati alkalmazkodás ugyanis rohadtul nem nehéz. Csak akkor válik azzá, ha nem mindkét fél csinálja, ha az egyik rájátszik, elvárja, ügyet csinál belőle, felemlegeti, hivatkozik rá.” Néha nem árt emlékeztetni magunkat arra, milyen jó a másik kedvében járni, apró figyelmességekkel örömet szerezni, vagy kis erőfeszítéssel engedményeket tenn
Megérkezett Budapestre az első vadiúj Solaris–Skoda Trollino 18 típusú csuklós trolibusz. Az új jármű a szükséges tesztek elvégzése, valamint a papírok megszerzése után tervezetten még az ősszel forgalomba áll. Az alacsony padlós csuklós trolibusz egy 48 darabból álló flottának az első darabja. Az új járművek a teljes budapesti trolibuszhálózaton k
Közel 30 évvel a halála után Jeffrey Dahmer szelleme még mindig ott lebeg Milwaukee városa felett. A hírhedt sorozatgyilkos az utcákon és éjszakai klubokban portyázott, gyanútlan embereket szedett fel és gyilkolt meg brutálisan.
Mi az, ami zöld, fából készült és ötven évvel ezelőtt minden falusi házban a konyha lelke volt? Hát persze, hogy a kredenc, amibe minden szükséges konyhai holmi elfért, de egy gombostűvel se több.
1. Helyi célzott injekció A kortikoszteroid injekció a leggyorsabban bevethető és hatékony módszer a fájdalomcsillapításban, így ha így ha gyorsan szeretnénk...
A drogok a múlt század közepe óta kultúránk részét képezik. Az 1960-as években a zene és a média népszerűsítette őket, s ennek következtében a társadalom minden...
Bár a sütőtök az őszi fűszerek kombinációjával könnyen desszertes irányba fordulhat, a friss rozmaring, fokhagyma, karamellizált hagyma és currypor, de bármilyen fűszer hozzáadásával isteni sós leveseket vagy akár püréket készíthetünk belőle. Most pedig jöjjön egy rendkívül egyszerű sütőtökkrémleves recept!
Nem mindegy, hogy mikor Azok a képességek – például izomerő, gyorsaság, hajlékonyság, koordináció –, amelyeket a sportolás során használunk, a gyermekkor egyes...
A megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás elengedhetetlen fontosságú az egészségünk szempontjából. De vajon mi történik a testünkkel akkor, ha a reggeleket néhány pohár vízzel indítjuk?
Saját orvosát is megdöbbentette a fiatal nő, aki állítása szerint majd 5 évig egy korty vizet sem ivott, és csak koffeintartalmú italokat volt hajlandó elfogyasztani.
A fogkő képződésének folyamata A fogkő (calculus) a nyálban található ásványi anyagok (kalcium, magnéziumsók) miatt megkeményedett lepedék, ami erősen rögzül a...
Intenzív hanghatásra kell számítani egy nemzetközi helikopteres harcászati oktatótanfolyam miatt hétfőtől október 21-ig Veszprém megyében és Somogy megye északi részén.
Általában októberben kapcsoljuk be a központi fűtést, és márciusig vagy áprilisig naponta használjuk. Ez egybeesik az órák visszaállításával, a hőmérséklet csökkenésével és a téli tüzelőanyag-kifizetésekkel.
A javaslat bizonyos részei homlokegyenest szembe mennek a miniszterelnöknek a MOK-kal kötött korábbi megállapodásával – írja többek között az orvosi kamara.
Ki van a bolognaimaszk mögött? Valaki, akinek a dalait te magad is ismered, csak eddig nem biztos, hogy tudtál róla. És valaki, akire nagyon érdemes odafigyelni.
Akik leginkább az otthoni „mozizást" részesítik előnyben rengeteg újdonsággal találkozhatnak. A Netflix most októberben is számtalan sorozattal és filmmel rukkol elő, amiket érdemes lesz megtekinteni.