Már csak pár nap és elérkezik a Halloween, az év leghátborzongatóbb időszaka. Ilyenkor talán még azok is megnéznek egy-egy horrorfilmet, akik alapvetően nem kedvelik ezt a stílust. De természetesen akadnak olyan alkotások is, amelyek kellőképpen misztikusak, de nem hozzák ránk a frászt.
Az epehólyag a hasüreg jobb oldalán, közvetlenül a máj alatt elhelyezkedő szervünk, mely a máj által termelt epét raktározza, majd az epe az emésztés folyamán a hasnyálmirigy váladékával közös vezetéken keresztül jut a vékonybélbe. Az epével kapcsolatos betegségekről és kezelésükről.
A spanyol ügyészség minden vádat ejtett Neymar, a Paris Saint-Germain brazil válogatott labdarúgójával szemben, aki ellen csalás és korrupció megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
Ahogy közeledünk a novemberhez, egyre több törökországi piacon jelenik meg a nyers olajbogyó, amit megvásárolva saját magunk is tartósíthatunk. Azt tudtad, hogy mind a fekete, mind a zöld olajbogyót ugyanarról a fáról szüretelik le? A különbség a szüretelés időpontja és a tartósítás módja között van.
A 3D-nyomtatás az egyedi pótalkatrészektől a néhány kattintással megvásárolható kismotorosokig átalakítja a hajók tervezését és építését. Espen Øino, hajótervező elmondta: „A 3D-nyomtatásnak köszönhetően a terveket könnyen és gyorsan ki tudjuk értékelni. Minél többet nézünk ugyanis egy virtuális modellt a képernyőn, annál inkább szükségét érezzük a
A World Match Racing Tour szervezői bejelentették, hogy a 2022-es Wmrt döntőt Sydney-ben rendezik meg, december 13–18. között. Házigazda a Cyca. A regatta győztese a 2022-es év hivatalos párosverseny-világbajnoka lesz, az eseménynek az ausztrál Cruising Yacht Club of Australia (Cyca) ad otthont. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a döntőt december
Ismerős az érzés: lefekszel, és gyorsan el akarsz aludni, de az agyad csak kattog és kattog. Mit lehet ilyenkor tenni? Nos, van egy trükk, amivel állítólag 60 másodperc alatt elalszol.
Max Verstappen, a Red Bull már világbajnok pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Mexikói Nagydíj időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Látványetetésekkel, varázslatos mesevilággal, ijesztő rémségekkel várják a gyerekeket és felnőtteket hétfőn a Szegedi Vadasparkban – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.
Az építőipari vállalkozók szerint az idei év még erős lehet, arra számítanak viszont, hogy ha nem történik érdemi lépés a kormány részéről, a szektor teljesítménye 2023-ban a tíz évvel ezelőtti szintre is visszazuhanhat.
Spelter Henriknek, Magyarország első aranykoszorús cukrászmesterének pályája egyszerre volt egy gyönyörű, kalandos utazás négy földrész legjobb cukrászműhelyeiben és egy nagyon nehéz, de eredményes küzdelem a két háború közötti magyar cukrászszakma érdekeinek védelmében. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum most kiállítással emlékezik rá
„Az oktatási intézményekbe lassabban szivárog át a technológiai fejlődéshez való alkalmazkodás, hiszen a tantervnek akkreditáltnak kell lennie, így pedig nehezebb lépést tartani” – mondta Fazekas Péter, az EPAM vezető szoftverfejlesztője azon a konferencián, amelyen többek közt arról is szó esett, hogyan építhetők be digitális módszerek (nem csak)
Újabb és újabb vírus hullámról szólnak a híradások. Egyesek már kezdenek belefásulni, míg mások egyre jobban pánikolnak. Utóbbiak vannak egyre többen. Mivel a félelem jelentős mentális stresszt jelent, gyengíti az immunrendszert. Ezért nem a pánik a megoldás, hanem a tudatos életmód.
Egyre nagyobb figyelmet fordítanak a Listeria vizsgálatára, ennek is köszönhető, hogy idén már hat alkalommal hívtak vissza élelmiszereket ilyen szennyezettség miatt; ...
Bár még a harmadik évad meg sem jelent, már tudni lehet, hogy ez lesz Henry Cavill utolsó jelenése a Vaják szerepében, a negyedik évadtól ugyanis Liam Hemsworth növeszt hosszú fehér hajat.
Tóth Tímea százötvenötszörös válogatott kézilabdás 25 hetes terhesen hozta világra kisfiát, aki mindössze 12 napot volt életben. Nem sokkal később újabb csapás érte: szembe kellett néznie a gyilkos kórral.
A fizikailag és pszichésen is megterhelő betegség Magyarországon a lakosság 1,5-2 százalékát érinti, körülbelül 150-200 ezer embert. A becslések szerint világszerte...
Virágok lebegtek a vízen, a napsugár megcsillant a hullámokon. Az urnát egy darabig ringatta a folyó, aztán lassan elmerült. Közben az elhunyt legkedvesebb dalait hallgattuk a hajón. Még sosem vettem részt ilyen meghitt, szívbemarkolóan szép és egyben felemelő búcsúztatáson – pedig az elmúlt két évben annyi baráttól köszöntünk el, hogy egy életre i
Egyre több idős tanítványom, ismerősöm fogalmaz meg a senior akadémián valamiféle szorongást az új eszközökkel kapcsolatban. Nem a készüléktől félnek, nem is attól, ami azt működteti – csak attól, hogy mi lesz, ha a gépek még okosabbak, ők maguk pedig még elesettebbek lesznek.
Veled is előfordult már, hogy egy olyan üzenetre ébredtél, aminek az elküldésére nem emlékszel? Gyanítható, hogy álmodban küldted – igen, furcsának tűnhet, de az alva Sms-ezés létező és egyre elterjedtebb dolog. Mutatjuk, mire figyelj, hogy elkerüld.
A gyomorégés, gyomortáji fájdalom kiváltó okaiként korábban a rossz étkezési szokásokat és a stresszt tartották felelősnek. Azóta számos kutatási eredmény igazolta, hogy a tüneteket nem kizárólag az egészségtelen életmód és a túlhajszolt életvitel okozza.
Bár sokan tudják, az arctörlő kendők pont olyan rosszat tesznek a bőrünknek, mint a környezetnek. De még a micellás víz vagy a lemosó használatakor is elkövetünk hibákat, amely azt eredményezheti, hogy nem lesz megfelelően tiszta a bőrünk, vagy akár kárt is tehetünk benne.
„Be kell ismernem, beszélnem kell róla, mert tudom, hogy milyen nagyon sokan vannak most ugyanígy, és az nem lehet, hogy ők azt gondolják: egyedül vannak. Nem vagytok egyedül. Kemény Gabriella vagyok, ismert magyar költő, kommunikációs szakember, és saját hibámból, meg a körülményekből is fakadóan totálisan nincs pénzem.”
Keddről szerdára virradó éjszaka északnyugat-franciaországi otthonában elhunyt a legendás kanadai óceánversenyző, Mike Birch. Birch nemcsak azért lett ismert, mert 1978-ban megnyerte az akkor először megrendezett Route du Rhum szólóvitorlás versenyt, hanem azért is, ahogy tette azt. Negyvenhét éves volt, amikor kis sárga trimaránjával mindössze 98
Az étkezés a végéhez ért, az éhség rég eltűnt (talán nem is volt), ám az emberek többsége nem áll meg, tizenkilencre lapot húz, és akkor is képtelen lemondani a desszertről, amikor maga is érzi, hogy degeszre ette magát. A jelenségért nem mi, hanem egy hormonunk a felelős – mondhatnánk széttárt kezekkel.
„Így adtam engedélyt magamnak arra, hogy kidíszítsem ezt a testet. A testet, amit, mint valami átmeneti albérletet, sosem mertem belakni. Aminek a falait sosem mertem a magam kedvére átfesteni, ahol nem mertem otthon érezni magam, amiben csak mint helytartó éltem, éveket várva a nagy felújításra, ami után érdemes leszek majd hazát építeni benne.”
A hormonális fogamzásgátlás története az 1950-es évek második felére nyúlik vissza. Hatékony módja a nem kívánt terhesség elkerülésének. A terhesség kockázata mindössze 1-2 százalék, mely a tablettaszedés szabályainak pontos betartásával tizedére csökkenthető. Orvosi feladat annak elbírálása, hogy szedhet-e valaki fogamzásgátló tablettát.
Az olasz település a korábbi évekhez hasonlóan idén is szétterítette a tavalyi szezonból elraktározott havat és pályát épített a sífutóknak, ahol amatőrök és nemzetközi válogatott sportolók edzhetnek, jelenleg akár pólólóban is.
Az Uncommon által megalkotott új British Airways reklám az utazás csodáját – az élet egyik legmegragadóbb, zsigeri élményét – mindenféle vizuális elem nélkül, csupán egyszerű és szuggesztív szövegsorokkal ragadja meg.…
Írország felhagy a 200 éves alkoholtörvényeivel az éjszakai élet fellendítése érdekében. A helyi, alkohol árusítását szabályozó törvények többsége régebbi, mint maga a Köztársaság.
A megszokottnál jóval nagyobb meteor találta el a Mars felszínét. Az Nasa bemutatott egy újabb érdekes marsi jelenséget, amelyet az InSight űrszonda rögzített a bolygón. Pár napja már megírtuk, hogy aktív vulkáni tevékenységek lehetnek a Marson, most pedig egy meteorbecsapódást rögzített az űreszköz. Az InSight 2018 novemberében ért földet
2021-ben nem csak a Budapestet elhagyók és oda beköltözők száma nőtt meg, hanem a fővároson belüli költözési kedv is látványosan fellendült 2020-hoz képest – derült ki a KSH friss statisztikáiból.
Kylie Minogue piacra dobta rozé pezsgőjét, amely ínycsiklandó alternatívát ígér azoknak, akik idén télen mérsékelni szeretnék az alkoholfogyasztást, ugyanis az énekesnő legújabb itala alkoholmentes.
A Nasa tömegesen gyűjti össze a civilek fotóit egy rejtélyes égi jelenség tanulmányozására, amelyet a tudósok csak „sprite-oknak" (magyarul Vörös Lidérceknek) neveztek el.
A legjobbak között szinte csak európai éttermeket találni. A TripAdvisor idén is megkoronázta a világ legjobb éttermeit. A díjakat nem külön szakértői bizottság osztja ki, hanem a TripAdvisor felhasználóinak értékelései alapján kerülnek kiválasztásra. A világ legjobban ajánlott éttermeit hat kategóriába sorolta az oldal: „finom éttermek",