Átrajzolhatja az internet arculatát az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló új törvénye. A tervezett szabályozás alapján a legnépszerűbb internetes szolgáltatásokat üzemeltető cégekre nagyobb felelősség hárulna a felületeiken megjelenő tartalmak miatt.
Az angol wet look fogalom bár már régebb óta él a köztudatban a beauty-rajongók körében, nemrégiben viszont tényleg hatalmas trenddé nőtte ki magát. Mutatjuk, hogy miért érdemes neked is kipróbálnod.
A Tisza-tó tavaszi feltöltésének az első lépése megvolt, most a második következik, május 2-án. Az idén is két lépcsőben töltik fel a tározót, ám a kettő között egy árvíz is beköszönt. A feltöltéshez először ki kell nyitni a szabályozó műtárgyakat az árvíz levonulása után a Tisza-tó Iv., V., Vi., Kis-Tisza, Aponyháti, Ix., Kis-Füredi fok és
Pszichológushoz jár, antidepresszánsokat szed és kiégett. Ráadásul minderről nyíltan beszél. Ahogy minden másról is, ami foglalkoztatja, akkor is, ha azzal évezredes határokat feszeget. Hodász András atya abbahagyta azt a YouTube-csatornát, amely az ország egyik legismertebb papjává tette. Kiégés, csalódottság, a társadalom állapota, gyógyulás és ú
Időről időre izgalmas lehet, ha a komfortzónánkon kívülre merészkedünk, és a magyar, illetve nyugati olvasmányok után felfedezőútra indulunk más nemzetek irodalmába. A közép-európai kortárs irodalom heterogén és karakteres panoptikumából négy regényt ajánlok: egy magyar, egy cseh, egy román és egy szlovák szerző könyvét.
Összeszokott baráti társaság, bekerül valakinek az új párja, aki egy pillanat alatt tönkreteszi mások jókedvét. Kérdés, hogy mihez kezdjen az ember egy ilyen szituációval. (Mert hogy előbb-utóbb mindannyian belefutunk, az nem kérdés.)
Már csak egy hét, és együtt szurkolhatunk a világ legjobb országúti kerékpárosainak, május 6-8. között ugyanis hazánk ad otthont a 2022-es Giro d’Italia nyitószakaszainak. A Grande Partenza, azaz a Nagy Rajt során három nap alatt három magyarországi szakaszon csap össze a mezőny, amelyben három magyar kerékpáros is ott lesz.
Átadták a 40. Magyar Sajtófotó Pályázat díjait, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Múosz) Nagydíját és az André Kertész-nagydíjat a 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján, kedden Budapesten.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kiadta a legújabb Aktív turizmus programajánlóját, amelyet most akár online is megtekinthetünk, nem kell érte ellátogatni egyik Tourinform irodába sem. Az Aktív turizmus kiadvány bemutatja…
Az Amts 2017 óta vonultat fel külön reprezentatív szakkiállításon elektromos és plug-in hibrid modelleket, amelyek forradalmi változást hoznak a mobilitásban. Az évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendő tematika idén soha nem látott komolysággal jelenik meg a hatalmas autó show felhozatalában.
Egy gigantikus, „potenciálisan veszélyes-aszteroida” – amely kétszer akkora lehet, mint az Empire State Building – csütörtökön (április 28-án) fog elszáguldani a Föld mellett – közölte a NASA.
Járvány, háború, hatalmas drágulás… csak néhány indokként szolgáló kifejezés, amelyeket azon ismerőseimtől hallottam, akik idén úgy döntöttek, hogy külföldi desztinációk helyett inkább (ismét) a magyar tengert céloznák meg idén nyáron. A legtöbben a biztonság, a külföldi Covid-szabályozások és a szinte már követhetetlenné váló valutaárfolyam miatt
Azt gondolhatod, hogy szívességet teszel a főnökeidnek azzal, ha rosszul vagy, de dicséretes elkötelezettséget tanúsítasz a munkád iránt. De a jelenlét - vagyis a betegeskedés a munkahelyen - nagy árat jelent a termelékenység csökkenése és a kiégés kockázata szempontjából.
A kormány úgy döntött, hogy július elsejéig meghosszabbítja az üzemanyagra és az egyes élelmiszeripari termékekre vonatkozó árkorlátozó intézkedéseket - jelentette be a miniszterelnök szerdán.
Sok megválaszolatlan kérdés maradt a Twitter jövőjével kapcsolatban, egy dolog viszont már most borítékolható: a Tesla befektetőit érzékenyen érintette a hír.
Manapság rengeteg jakuzzi gyártó, számtalan modellje közül kell választania annak, aki masszázsmedencét szeretne választani. De melyik a legjobb? Melyik nyújtja a legtöbb pozitívumot? Melyiktől enyhülnek izomfájdalmai? Melyik hoz változást az életébe? Mi tudjuk a választ! Vigyázzon, trükkös lesz!
Az Oroszország ukrajnai inváziója által ösztönzött jogszabály jelentős befolyást biztosít a blokk hatóságainak arra, hogy a több mint 45 millió uniós felhasználóval rendelkező nagy technológiai platformokat felügyelhessék válsághelyzetekben. Az Európai Unió olyan törvényt hagyott jóvá, amely lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy szükség
A kanadai Broil King megbízható, sokoldalú és könnyen használható gázgrilljeinek széles választékában található a Porta Chef grill, amit kifejezetten hordozhatóra terveztek. A kétlaki életet élők, a horgászok és kirándulók bárhova magukkal vihetik, hogy ne kelljen lemondaniuk a minőségi grillezés élményéről!
Tavasszal a természet újraéled, miért ne frissülhetne fel a stílusunk is? Mint minden évben, idén is lesznek trendek és trendszínek, amit szakértők nagy gonddal és fantasztikus érzékkel állítanak össze nekünk. Az idei évre határozottan az optimizmusunkra és vidámságunkra nagy hatást gyakorló üde és harsány színek lesznek a jellemzők. Lássuk, melyek
A strandszezont megelőzően minden egyes vízi mentőnek vizsgáznia kell gyakorlati és elméleti feladatokból, függetlenül attól, hogy hányadik szezonban szolgál. Ezt nagyon komolyan veszik, hiszen aki nem tud egyes gyakorlati feladatokat szintidőn belül teljesíteni, az nem állhat szolgálatba.. Aztán az uszodában vagy a Balatonban kell bebizonyítaniuk,
Az új Corvette részleteire, ahogy magára az autóra is, még jócskán várni kell ezek szerint, az azonban már most valószínűsíthető, hogy nagy érdeklődés övezi majd az autót.
A kérdés paradoxnak tűnhet, mégis úgy látszik, vannak bizonyos határok, amelyeken belül „jól, normálisan” gyászolunk, és van, ami már azon túlmutat. Ugyanis az elhúzódó gyász – hosszas szakmai diskurzus után – idén bekerült a mentális zavarokat listázó kézikönyvbe.
Az Oden Intézet és a Jackson School of Geosciences kutatói egy továbbfejlesztett modellt dolgoztak ki a bolygószintű talajvízáramlás előrejelzésére a Marson.
A Crispr nevű génszerkesztés, a genetikai kód módosítására szolgáló úttörő új módszer egyik feltalálója úgy véli, hogy ugyanezzel a technikával az emberiség előtt álló legnagyobb problémák közül néhányat, köztük az éghajlatváltozást is meg lehetne oldani.
Az egész tavasszal tüsszögő és könnyező allergiás betegek sok esetben saját maguk követnek el hibákat, és ezek miatt nehezen tudják kordában tartani allergiájukat.
Naponta gondolsz a vásárlásra? Rosszkedv miatt vagy unalomból is betérsz egy ruhaboltba? Érzel bűntudatot shoppingolás után? Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, akkor erős a függőség gyanúja.
Szlovénia változatos tája, a karszt, a mediterrán, az alpesi és a pannon világ találkozása a hegyi túrázástól a vadvízi evezésig számtalan lehetőséget és egyre jobb infrastruktúrát kínál az aktív kikapcsolódáshoz.
Árverésre bocsájtják az amerikai filmtörténet egyik legikonikusabb ruháját, a kék-fehér kockás gingham ruhát, amelyet a fiatal Judy Garland viselt az Óz, a csodák csodája című 1939-es klasszikusban.
Izgalmas hozzávalók a kamrapolcon: feketelencse, szárított gomba és tahini – csak ennyi kell az örök szépséghez és darázsderékhoz, állítja Fiala Borcsa