2024. június 6. csütörtök

jún. 6
18:36
Kétszáz férőhelyes kikötő épülhet Görögország nyugati felében (AQUA)
Pátra bővítési terveinek részeként egy új, 200 férőhelyes marina épülhet meg, a projekt a görög helyreállítási és ellenálló képességi alap jóváhagyására vár. A görögországi Pátra kikötő bővítési terveinek részeként egy új, 200 férőhelyes, legfeljebb 12 méteres jachtok számára kialakított kikötőt, valamint egy szárazföldi hajójavítót terveznek megép
jún. 6
18:48
Az energiaitalok miatt ugrott meg a rákos esetek száma egy új kutatás szerint (Femcafe)
Egy friss amerikai kutatás arra világít rá, hogy jóval több rákos esetért az energiaitalok is felelősek lehetnek a fiatalok körében. Most alaposabban is meg akarják vizsgálni ezt a kérdést.
jún. 6
18:48
Megszerezte a magyar állam a budapesti repülőteret, 1200 milliárd forint vételár és 560 milliárd hiteltartozás terheli a költségvetést (Spabook)
2024. június 6-án, több mint egy éves tárgyalássorozat után aláírták a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződését. Ezzel a tranzakcióval a repülőtér közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került,…
jún. 6
18:48
"Nálunk a cukor csak fűszer" – interjú az Év cukrászdája díjas Málna – The Pastry Shop tulajdonosaival (Vince)
Az életben is egy párt alkotó Kolonics Zoltán és Varga Ágnes hat éve nyitották meg a Málna – The Pastry Shopot. Hamar kivívták a szakma elismerését, emiatt is mérvadó a véleményük a magyar cukrászat helyzetéről vagy éppen a most pályakezdő kollégákról. A vince.hu többek között ezekről kérdezte őket. Vince: Hat év alatt háromszor nyertétek el a Dini
jún. 6
18:54
Somlói galuska (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
jún. 6
19:18
Rohanni fogsz konyhai ollót venni, ha megtudod, mennyi trükkre képes (Femcafe)
A konyhában megvan a fontossági sorrend, hogy mik a legfontosabb eszközök, de hidd el, egy konyhai olló és őrülten nagy segítség lehet.
jún. 6
20:24
Ez a szoknya az idei szezon slágerdarabja - Így viseld, hogy szexi és stílusos legyél (Femcafe)
Létezik egy szoknyatípus, amely elengedhetetlen alapkelléke a nyárnak, könnyedén kombinálható más ruhadarabokkal, nem mellesleg pedig elképesztően csinos és trendi megjelenést kölcsönöz minden nő számára.
jún. 6
20:36
Már nem divat a virágcserép, a kertguruk ebbe ültetik a növényeket! Avagy 5 kültéri lakberendezési trend, ami megy és 5, ami jön helyettük (InStyle)
Egy olyan kiegészítő ment ki idén a kerti trendekből, amit bizonyára sosem gondoltunk volna! Szerencsére a helyette érkező sokkal olcsóbb és fentarthatóbb!
jún. 6
20:48
Zseniális: ezek lesznek a legjobb outfitek az új Szex és New Yorkban (Femcafe)
A divatőrült Carrie Bradshaw és utánozhatatlan barátnői hamarosan újból visszatérnek a képernyőre – azt pedig már most látjuk, hogy stílusosabbak lesznek, mint eddig bármikor.
jún. 6
21:00
Megérkezett Zac Efron és Nicole Kidman új filmjének előzetese (in.hu)
Képzeld el, ha az egyedülálló anyád Amerika legdögösebb sztárjával randizna! A Családi affér című új romantikus komédia (és producereinek korábbi filmje, A rólad alkotott kép) is erről szól, és hamarosan érkezik is a Netflixre.Kicsit sablonos a felállás, de valljuk be, annyira nem zavaró − mindkét film lényegében amúgy is a Notting Hill korhatáros
jún. 6
21:06
Minta bejegyzés 2 (Life&Body)
dfsdfsdfasdfsaA Minta bejegyzés 2 bejegyzés először Life & Body-én jelent meg.
jún. 6
21:18
Óriásit hibázik, aki ezt teszi: tízből kilenc magyar nem fogyaszt eleget ezekből az élelmiszerekből, pedig kéne (Femcafe)
Csupán 10%-unk eszi meg zöldségből és gyümölcsből az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott mennyiséget, azaz a napi legalább 5 adag zöldséget és gyümölcsöt – mutatják a Stada Palánta Programjának keretében végzett friss, reprezentatív felmérésének adatai. Sőt, a felmérés alapján csak minden 2. ember van tisztában egyáltalán az ajánlással. Kide
jún. 6
21:36
A 10 legrosszabb étel, amit üres gyomorra ehetsz (InStyle)
Bagatell dolognak tűnhet, pedig energizáló vagy épp kataklizmikus hatással is lehet a szervezetre, hogy milyen ételeket választunk éhgyomor esetén!
jún. 6
21:54
Először ment át a lány a pasijához, de amit a házában talált, az maga volt az undor (Femcafe)
A randevúkon mindent stimmelt a pasival, de amikor a lány hazament hozzá, teljesen elöntötte az undor. Nem tudja, hogyan közölje vele ezt a dolgot.

2024. június 7. péntek

jún. 7
0:12
7 évelő, ami gyönyörű árnyékban is (Édenkert)
Ezek az évelők árnyékban a legszebbek, több közülük nyáron virágzik.
jún. 7
0:12
Nők által írt könyveket olvasni még mindig nem elég "férfias" – ez pedig a társadalmunk egészére kihat (WMN)
Ha olyan emberek történeteit olvassuk, akik különböznek tőlünk – akár a nemük, bőrszínük, társadalmi osztályuk, származásuk, szexuális irányultságuk tekintetében –, akkor más szemszögből láthatjuk a világot.
jún. 7
0:12
Kipróbáltuk, tényleg ideális-e a Budapest–Balaton kerékpárútra az elektromos bicikli (Telex)
Mennyivel gyorsabb, mint a normál bicikli, kitart-e az akku, örülnek-e a farizmok? Kora nyári tesztünkből kiderül.
jún. 7
0:12
Orvosmeteorológia: pénteken a reggeli hűvösebb idő után jön a feketeleves (EgészségKalauz)
A frontérzékenyeknek fokozottan megterhelő lesz az, hogy a reggeli viszonylag hűvös időt kánikula fogja követni - adta hírül a Meteo Klinika.
jún. 7
0:12
Ismét egy fiatal pasit csípett fel? A 61 éves Demi Moore a nála 27 évvel fiatalabb ismert énekessel kavar (InStyle)
A 61 éves Demi Moore-t a francia Riviérán látták egy romantikus ebéd közben a 34 éves színésszel. Nagy esély van rá, hogy ők lesznek a világ új kedvenc sztárpárja!
jún. 7
0:16
A legjobb kajszibarack fajták - itt a lista (Édenkert)
Bemutatjuk a kajszifajták népes seregét, jellemzőikkel, tulajdonságaikkal.
jún. 7
0:16
Kimenő Radival: Gyerekkel is lehet felhőtlen élmény a fesztiválozás (WMN)
Nem csak hamvas húszas szingliként lehet felejthetetlen élményeket szerezni a Művészetek Völgyében, ez az a fesztivál ugyanis, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól szórakoznak. Filákovity Radojka ilyen programokat hozott most a Völgy idei kínálatából.
jún. 7
0:16
Mi csíphetett meg? Így következtetheti ki a csípésnyomok alapján (EgészségKalauz)
A rovarcsípés mindannyiunk számára egy kellemetlen és zavaró állapot. Aki azonban allergiás rá, jóval súlyosabb tünetekkel számolhat, mint mások.
jún. 7
0:20
Szirtes Ági: "Állandóan elégedetlen vagyok, főként önmagammal" (WMN)
Szirtes Ági nem tagadja, hogy "szenvedélyvezérelt", és állandóan elégedetlen, főként önmagával. Harcol benne az apja bohémsága az anyja keménységével. Sok mindent másképp csinálna már a mai fejével, de az anyai szerepével szerencsére elégedett. Az Elviszlek magammal legfrissebb adásának szemléje.
jún. 7
0:20
Folyton éhes mióta diétázik kezdett? Ez a hormon próbálja hátráltatni (EgészségKalauz)
Az éhséghormon evésre ösztönöz: mutatjuk, mit tehet ellene.
jún. 7
0:24
Miért akarna egy túlélő találkozni azzal, aki (szexuálisan) bántalmazta? – A helyreállító igazságszolgáltatásról (WMN)
A módszer, ami a büntetés helyett a felelősségvállalásra, a jóvátételre irányul és a felek közti kommunikációnak ad teret, könnyen elképzelhető iskolai helyzetekben, vagy kisebb kaliberű bűncselekmények esetén. De mennyire használható akkor, ha valakit súlyos trauma ért, például éveken keresztül abuzálták, vagy egy fegyveres támadás során pisztoly
jún. 7
0:24
Zöldhályog és szürkehályog - így tegyen különbséget köztük (EgészségKalauz)
Sokan összekeverik a két betegséget, ám teljesen más állapotokról van szó. Lássuk, mi mindent érdemes róluk tudni.
jún. 7
0:28
Régen tényleg számított a méret: ezért olyan kicsi az ókori szobrok pénisze (WMN)
Az ókori, meztelen férfiakat ábrázoló szobrok teste szinte teljesen megfelel a mai férfiideálnak, egy apró kivétellel: nagyon kicsi a péniszük. Utánajártunk a miérteknek.
jún. 7
0:28
Milyen érzés a trombózis? Ezekre a jelekre figyeljen! (EgészségKalauz)
A mélyvénás trombózis egy életveszélyes állapot, így jó, ha tisztában van tüneteivel.
jún. 7
0:32
A város-vidék mint két különálló kategória, már rég nem létezik, a fejekben viszont nagyon is! (WMN)
Kik nem férnek bele a vidéki idillbe? Miért érzünk nosztalgiát a parasztházak, rusztikus bútorok iránt akkor is, ha gyerekként szinte sosem láttunk olyat? Hogyan jelenik meg a vidékben a város – a kiránduló, a hagyományőrző, a gyerekvállalás miatt kiköltöző népek –, és fordítva? A Lélektani határban Csurgó Bernadett vidékszociológus volt a vendégün
jún. 7
0:32
Szemproblémák, látászavarok: ilyen, amikor hormonzavar okozza (EgészségKalauz)
Az endokrinológus elárulja, hogy bizonyos hormonzavarok miként befolyásolják a látást.
jún. 7
0:36
Ezeket az alapszabályokat tartsa be, ha gluténmentesen szeretne étkezni (EgészségKalauz)
Fontos szabályok, melyekre nem biztos, hogy gondol.
jún. 7
0:40
Rossz hír a visszérkrémekről: csak ezeken a problémákon segíthetnek (EgészségKalauz)
Igen sokan használnak különböző krémeket a kitüremkedő, kacskaringós visszerek ellen, ám csak kevesen tudják, hogy a fő problémán nem segítenek.
jún. 7
0:44
Érezte már úgy, hogy ébren van, ám képtelen megmozdulni? Alvási bénulás is okozhatja (EgészségKalauz)
Rémisztő probléma, mely egy igen furcsa alvászavart takar - tudjon meg mindent alvási paralízisről.
jún. 7
0:48
Ilyen módszerekkel tüzelhető fel a csökkenő nemi vágy (EgészségKalauz)
Az élet kritikus időszakaiban előfordul, hogy különböző mértékben lankad a nemi vágy.
jún. 7
2:24
Így lehetsz biztonságban az interneten (InStyle Men)
A legtöbben szórakozásra, tanulásra vagy munkára használják a világhálót, de elég néhány óvatlan kattintás, hogy pórul járjunk.
jún. 7
3:18
Infláció feletti kamatokkal csábítanak a bankok (Igényesférfi.hu)
Megjelent a piacon egy eddig szokatlan betétlekötési lehetőség, amivel az átlagosnál nagyobb kamatot érhetünk el, de a hagyományos betéteket sem érdemes elvetni, ugyanis bőven találhatunk a jelenlegi infláció felett ajánlatokat.
jún. 7
3:24
„Legyen célod a boldogság” – ezek a tanácsok igazából ártanak a mentális egészségnek (InStyle Men)
Noha sokszor valóban jó szándék áll mögöttük, saját érdekünkben nem mindig érdemes megfogadni.
jún. 7
3:24
7 narancsbőrgyilkos étel, mellyel felveheted a harcot a cellulit ellen (InStyle)
A narancsbőr nagyon sok nő életében állandó vagy visszatérő vendég, és valljuk be, egyikünk sem szereti, ha megjelenik, mert egyenetlenné téve bőrünk felszínét számos bőrhibát okoz, eltűntetése pedig olykor igazi kihívás. Szerencsére vannak olyan ételek, melyekkel felvehetjük ellene a harcot!
jún. 7
3:54
Egyre vonzóbb lesz fenntartható vendéglátóhellyé válni – ebben segít a Felelős Gasztrohős Alapítvány (egy.hu)
A környezetbarát étkezés támogatásának hazai nagykövete, a Felelős Gasztrohős Alapítvány pár évvel ezelőtt létrehozta a Fenntartható vendéglátóhely minősítést és az ehhez kapcsolódó hálózatot, ami azokat a vendéglátóhelyeket és catering cégeket ismeri el, akik valós lépéseket tesznek működésük "zöldítése" érdekében. Az Alapítvány ráad
jún. 7
4:18
Itt a fogápolás kulcsa, ami megváltoztat mindent (Vital)
A fluorid potenciális egészségügyi kockázata miatt, egyre nő az érdeklődés a fluoridmentes fogkrémek iránt. Ugyan bizonyítottan hatékony a fluorid a fogszuvasodás megelőzésében, azonban nem kockázatmentes. Számos káros hatással van a szervezetünkre. A vásárlók igényei egyre inkább a biztonságos megoldást részesítették előnyben. A piac ehhez alkalma
jún. 7
4:18
Mielőtt a Gmail meghódította volna a világot, Garfieldé volt (Telex)
A Gmail indulásakor annyira megdöbbentőnek számított a szolgáltatáshoz járó tárhely, hogy a felhasználók azt hitték, az egész egy áprilisi tréfa. És akkor még nem is tudtak a háttérben meghúzódó Garfield-szálról.
jún. 7
4:18
A módszer, amivel kevesebb, mint 10 perc alatt elalszol (Bien)
Összegyűjtöttünk néhány olyan tippet, ami segíthet abban, hogy akár 10 perc alatt álom jöjjön a szemedre.
jún. 7
4:24
Euro 2024: a hiányzók álomcsapata – együtt megnyernék az Eb-t? (InStyle Men)
Egész Európát a foci-Eb tartja lázban, de ezúttal is lesznek nagy hiányzók. Mit gondolsz, ez a csapat megnyerné a tornát?
jún. 7
4:30
Megerősítette az együttműködését a Honvédelem és a Pécsi Tudományegyetem (Vital)
Kibővítette és új alapokra helyezte korábbi együttműködési megállapodását a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE). Az erről szóló megállapodást a sajtó képviselői előtt írták alá kedden a baranyai vármegyeszékhelyen.
jún. 7
4:30
Itt a válasz: kiderült, édes vagy sós reggelit jobb-e fogyasztani (Femcafe)
Abban mindannyian egyetértünk, hogy egy jól elkészített, tápláló reggeli megadja az egész nap alaphangulatát, ám arról már megoszlanak a vélemények, hogy sósat vagy édeset jobb-e fogyasztani.
jún. 7
4:36
Ez a különleges szépségű Zendaya tökéletes szemöldökének titka - ráadásul most kedvezményesen szerezheted be! (InStyle)
Zendaya sminkjének alapja a szemöldöke, most pedig elárulta a sztár, mi a kedvenc terméke, amit mindig használ.
jún. 7
4:48
7 kreatív csináld-magad kerti bútor raklapokból, faládákból (Bien)
A különböző kerti bútorok a kertes házak egyik fő kellékei, hiszen ideálisak pihenéshez vagy akár a kellemes időjárás adta körülmények kiélvezéséhez. Nem kell azonban mindig a drága alternatívákat előre sorolni, hiszen némi kreativitással elkészíthetjük őket saját magunk is házilag, jóval olcsóbban a bolti verziónál.
jún. 7
4:54
Kiderült, hogy egy robot számára mi lehet az egyik legnehezebb házimunka (Hamu és Gyémánt)
Már évek óta izgatja a közbeszédet a robotok megjelenése a különféle gyárakban, de már olyan humanoidokat is terveztek, amelyek otthonaikban végeznének el olyan alapvető feladatokat, mint az asztal megterítése, takarítás és a mosás. Ám a Japánban megrendezett verseny, az Icra (International Conference on Robotics and Automation) szerint ez még köze
jún. 7
5:12
Átadták a gyermeksürgősségi központot (Vital)
Átadták a Debreceni Egyetem (DE) új gyermeksürgősségi központjának épületét a klinika nagyerdei campusán hétfőn
jún. 7
5:12
Kétharmad hús, egyharmad rizs, ugye?! – A jó töltött paprika titkait kutattuk (egy.hu)
Alig akad, aki ne szeretné. Jellegzetes illata, zamatos, savanykás íze, ínycsiklandozó látványa méltán emeli az egytálételek élvonalába. A töltött paprika a magyar gasztronómia egyik leghálásabb fogása, amit tájegységenként és családonként kis eltérésekkel ugyan, de mindannyian ismerünk és szeretünk.

Keresés