2024. június 19. szerda

jún. 19
19:27
Nem ritka, hogy egy nő ötven felett jön rá, mi az, ami számára igazán jó az ágyban (WMN)
Ahogy egy nő reprodukciós készsége csökken, úgy romlik az értéke a randipiacon – legalábbis ettől félnek sokan 50 felett, és ez a negatív sztereotípia terjeng a köztudatban is. Pedig egyes kutatások szerint épp ebben az életkorban kezdődik meg az igazán felhőtlen szexuális élet – még ha egy picit több figyelmet és párbeszédet is igényel.
jún. 19
20:03
Soha ne igyál palackozott vizet ebben az esetben: bajod is lehet tőle, ha így fogyasztod! (Femcafe)
Talán nem is gondolnád, de még a palackozott víznek is vannak rejtett veszélyei, ha bizonyos körülmények között iszol belőle.
jún. 19
20:27
Fürdőruha vásárlás előtt állsz? Íme, a legszexibb darabok 10 ezer forint alatt (Femcafe)
Még nem találtad meg az idei tökéletes fürdőruha szettedet? Akkor görgess lejjebb, mert mutatjuk a legdivatosabb és legszexibb bikiniket és egyrészes fürdőruhákat 10 ezer forint alatt!
jún. 19
20:51
Senki nem viseli úgy a kis feketét, mint Gal Gadot: tökéletes volt benne (Femcafe)
Gal Gadot alakja négy gyermek után is tökéletes, ami a klasszikus, testhezálló kis fekete ruha csak még jobban kihangsúlyoz.
jún. 19
21:03
Rihanna lett a Dior J'adore új arca (in.hu)
A popsztár Charlize Theront követi, aki két évtizeden át volt az ikonikus illat kampányarca.A múlt héten bemutatott Fenty Hair után, a nagy sikerű Fenty Skin és Beauty márkák mellett Rihanna újabb szerepet vállalt: a Dior ikonikus J'adore illatának arca lett. "Az illat, amelyet oly régóta ismerek és szeretek, olyan sokat jelent a nők számár
jún. 19
23:27
Jakupcsek Gabriella: Csakazértis szerelem – Szerelem és boldogság negyvenen túl (Nőiváltó)
A napos B oldal után itt az új, lélekmozgósító könyv a fiatalságukból kilépő nőknek.

2024. június 20. csütörtök

jún. 20
0:09
Mik a hőguta jelei kutyáknál? (Háziállat)
Jó, ha tudod hogy a kutyák hajlamosabbak a hőgutára, mint az emberek. Mutatjuk, milyen tüneteket kell komolyan venned, és mit kell tenned!
jún. 20
0:15
5 gyakori paradicsom betegség - így lehet ellenük védekezni (Édenkert)
A kertészek egyik legnagyobb öröme a friss paradicsom termesztése. Viszont a paradicsom nagyon kényes zöldség, ezért hamar elkap mindenféle betegséget, illetve a kártevők is előszeretettel támadják.
jún. 20
0:15
A csincsilla kézhez szoktatása - így csináld (Háziállat)
Ha helytelenül fogod meg a csincsillát, bizony akaratlanul is kárt tehetsz benne. Éppen ezért nagyon fontos, hogy óvatosan nyúlj hozzá, és soha ne tartsd túl magasan. Csak figyelj oda néhány dologra, és könnyen a kezedhez szoktathatod.
jún. 20
0:15
Orvosmeteorológia: rövid időre se menjünk napra csütörtökön! (EgészségKalauz)
Egyre nagyobb veszélyekkel jár a harmadfokú hőségriasztás, erre figyeljünk – a Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint.
jún. 20
0:15
Az okos nők fejét nehezebb elcsavarni (Bien)
A férfiak mindig azt mondják, hogy az okos nőkkel csak a baj van. Túl sok kérdés, megfigyelés, ráadásul nehéz kibújni a felelősségvállalás alól is. Mégis, tapasztalataim szerint csak egy intelligens nő tudja igazán elcsavarni egy férfi fejét hosszútávon. Mert eleinte elég egy hibátlan test, később, viszont kell az a bizonyos plusz.
jún. 20
0:19
A munkamánia határai: meddig elhivatottság, és mikortól számít betegségnek? (EgészségKalauz)
A munkamánia nem áll messze az alkoholizmustól, sem más függőségtől. Milyen tünetek jelezhetik a súlyos gondot?
jún. 20
0:19
Árnyékszabály: ezzel a trükkel megóvod magad a Nap káros sugaraitól (Bien)
Azt már gyermekkorunkban is mindannyian sokszor hallhattuk, hogy a Föld forog a tengelye körül. Ez az a jelenség, amitől úgy látjuk, hogy a Nap felkel és lenyugszik, közben pedig megváltozik a szöge, amelynek következtében napfény ér bennünket. Az eltolódási szög viszont több, mint egy olyan elem, ami meghatározza, mennyire süt ránk a Nap. Ugyanis
jún. 20
0:23
Kiderült: ennyire aggasztóak a magyar serdülők szokásai (EgészségKalauz)
Nemzetközi viszonylatban sem jó a helyzet.
jún. 20
0:23
Mennyire veszélyes a csillagjegyed? Sorrendben a kisstílűtől a veszélyes bűnözőig (Bien)
Minden csillagjegynek megvannak a maga jellemvonásai, melyek néha nagyon pozitívak, ám olykor borzasztó tettek elkövetésére sarkallják őket. A haragot mindenki eltérő módon fejezi ki, és néha az emberek haragjukat felhasználva számos illegális és veszélyes dolgot képesek véghez vinni. Belegondoltál már, hogy az egyes bűnözők miért pont azt a tettet
jún. 20
0:27
Alzheimer-kór: az idegsejtpusztulás és a cukoranyagcsere-zavar összefügghet (EgészségKalauz)
A cukoranyagcsere zavarai számos betegség kialakulásához vezethetnek, így az időskori memóriavesztésért felelős Alzheimer-kór egyik fő rizikófaktora is.
jún. 20
0:27
A 10 leghosszabb élettartamú kutyafajta – mert számít, mennyit vannak velünk (Bien)
Mindegy, mennyi ideig vannak mellettünk, egy kutya barátsága örökre megváltoztathatja az életünket. Ezek az ebek – kis szerencsével – hosszú távon is a legjobb barátaid lehetnek.
jún. 20
0:31
Ennyire erős kapcsolatot mutat a magas vérnyomás és a demencia! (EgészségKalauz)
Ez az első bizonyíték a demencia kockázatának csökkentésére, amelyet egy ellenőrzött klinikai vizsgálat igazolt.
jún. 20
0:31
Ne öntsd el a tészta vizét! Erre használhatod még (Bien)
Bolognai spagetti, milánói makaróni, carbonara spagetti, pizza – valószínűleg nincs olyan ember a Földön, aki ne rajongana valamilyen tésztás fogásért. Persze a gluténérzékenység szigorú kereteket szabhat eme rajongásnak, de ma már szinte mindenből található gluténmentes verzió is. Most 8 olyan dolgot gyűjtöttünk össze, amit lehet, hogy eddig te se
jún. 20
0:35
Égő érzés a szájban: ez az állapot is okozhatja (EgészségKalauz)
Érezte már úgy, mintha megégette volna a száját, pedig nem ivott és evett semmi forrót? Ez az állapot is okozhatja.
jún. 20
0:35
Válaszd ki hol nyaralnál, és megtudod milyen a személyiséged (Bien)
Idézd fel a legutóbbi helyszíneket, ahol vakációzni voltál. Telepakoltad az autót törölközővel, napernyővel és papuccsal, majd elindultál a strandra? Vagy elraktál pár könyvet, felkaptad a túracipődet, és nekivágtál egy kirándulásnak a hegyekbe? Felmérések szerint az, hogy milyen helyszínre esik a választásod, nagyban összefügg a személyiséged bizo
jún. 20
0:39
Hasnyálmirigyrák - így jelezhet daganatot a széklete (EgészségKalauz)
A hasnyálmirigyrák kezdetben igen általános panaszokkal jár, ám van néhány jel, melyek figyelemfelhívóak lehetnek.
jún. 20
0:39
Hihetetlen, de ezek a mesébe illő szállodák tényleg léteznek (Bien)
Volt már, hogy megnéztél egy filmet, amelyben egy csodaszép vár vagy kastély szerepelt, és egyből úgy érezted, hogy te is ott szeretnél lenni? Nos, a jó hír az, hogy sok elképesztően szép épület létezik valóban világszerte, közülük pedig bőven vannak, amelyek szállodaként is funkcionálnak. Bár egyik sem tartozik a pénztárcabarát szállások közé, bak
jún. 20
0:43
Ezért szeretnek jobban bizonyos embereket a szúnyogok, míg másokat kevésbé (EgészségKalauz)
Tudta például, hogy a szúnyogok szeretik a sört és a banánt fogyasztó embereket?
jún. 20
0:43
Ilyenek nagy valószínűséggel a pénzügyeid, csillagjegyed szerint (Bien)
A pénz fontos szerepet játszik az életünkben, hiszen a mindennapok szerves részét képezi. De hogyan viszonyulsz hozzá csillagjegyed alapján?
jún. 20
0:47
Miért pont éjszaka gyakoribbak szívrohamok? Ez a magyarázata (EgészségKalauz)
Félelmetes érzés éjjel arra ébredni, hogy szorít a mellkasunk.
jún. 20
0:47
10 nyári manikűr inspiráció, amely vidít és gyönyörködtet (Bien)
Ha máskor nem, nyáron még az én körmeimre is kerül néhány vidám, élénk és szemet gyönyörködtető árnyalat. Összegyűjtöttem a kedvenceimet.
jún. 20
0:51
Nyugtalan láb szindróma - egy új kutatás végre reményt adhat a benne szenvedőknek (EgészségKalauz)
Az eddigi legnagyobb genetikai vizsgálat segíthet a hatékony kezelés kidolgozásában.
jún. 20
0:51
Mérgező anyák jó kislányai – a jelek, hogy te is közéjük tartozol (Bien)
Az igazi jókislány soha nem mond nemet, mindenkivel kedves, segítőkész és legfőképp sohasem dühös senkire, semmiért. De miért is baj ez?
jún. 20
3:21
Nehéz helyzetben a magyar válogatott (Igényesférfi.hu)
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a házigazda németektől az Európa-bajnokság A csoportjának szerdai mérkőzésén Stuttgartban, ezzel nehéz helyzetbe került a továbbjutás szempontjából.
jún. 20
3:21
Lubics Szilvia: Nem mindenki lesz világbajnok, de magadhoz képest mindig lehetsz jobb (Igényesnő.hu)
Lubics Szilvia ultrafutóval gyerekekről, kutyákról, a hétköznapokon túlmutató kitartásról és az egészségtudatosságról beszélgettünk.
jún. 20
3:51
Magas koleszterin: hogyan csökkentsd természetesen? (Igényesférfi.hu)
Az egészségtelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, az állandósult stressz nagy szerepet játszik benne, hogy a magas koleszterinszint gyakorlatilag „népbetegséggé” vált. Tegyünk ellene, hiszen hosszú távon végzetes következményekkel jár.
jún. 20
3:51
Vargányától az óriáspöfetegig: ezek a nyár legfinomabb gombái (egy.hu)
A nyári felhőszakadás sokak számára bosszúságot és mélabús órákat jelent. Esőben nem lehet fürdeni, napozni, de még kirándulni sem, lőttek a gondtalan nyaralásnak. Számomra az eső látványa és ütemes kopogása azonban mindig a várakozás időszakát jelenti. Hiszen tudom, hogy utána hamarosan kidugják a nyár legfinomabb gombái a fejüket az avarból, én p
jún. 20
4:12
Órák kérdése, és itt a nyári napforduló (Infostart)
Csütörtökön kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 22 óra 50 perckor lesz - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán.
jún. 20
4:21
Daganatos betegségek: Mely típusok jellemzőek fiataloknál? (WebBeteg)
A gyermekkori daganatok sok tekintetben alapvetően különböznek a felnőtteknél előforduló esetektől: rendkívül heterogének, erősebb az örökletes rákhajlam hatása, ugyanakkor a gyermekek betegséggel összefüggő halálozásának leggyakoribb okai világszerte. Mely ráktípusok jellemzőek a 18 év alattiakra, illetve a 18 és 24 év közöttiekre? Miben történt v
jún. 20
4:21
Az albánok a 95. percben mentettek pontot a horvátok ellen (Igényesférfi.hu)
Albánia a 95. percben szerzett góllal 2-2-es döntetlent játszott Horvátországgal a németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, szerdán.
jún. 20
4:21
Magyar macaron a világ legjobbjai között (Igényesnő.hu)
A Chez Dodo idén ünnepli tizedik évfordulóját, immáron tíz éve kínálnak macaronokat és francia desszerteket Budapest belvárosában, a Bazilika közelében. Néhány napja mutatták be legújabb, nyári desszertkollekciójukat.
jún. 20
4:21
4 könyv, amit ha elolvasol, garantáltan sokkal okosabb leszel (Bien)
Minden könyv, amit elolvasunk, hozzánk tesz valamit, de vannak olyanok, amelyek még az általános műveltséged növelését is elősegítik.
jún. 20
4:27
Legyenek egészségesek a fiatalok testben, szellemiségben, értékrendben (Vital)
A KDNP frakcióvezetője fontosnak tartja, hogy a hazájukat szerető fiatalok kerüljenek ki az iskolából, akik később a hazájukat szerető és tisztelő felnőttekké válnak, ugyanakkor legyenek egészségesek is testben, szellemiségben, értékrendben.
jún. 20
4:33
A nyár legfinomabb sárgabaracklekvárját főzheted: ennyi csak a titka (Femcafe)
A sárgabaracklekvár az egyik legfinomabb édes ízélményt adja, viszont akkor a legzseniálisabb, ha házilag készül el – ehhez pedig elárulunk egy szuper praktikát.
jún. 20
4:39
Munkahelyi hőségprotokoll kidolgozását szorgalmazza a Szakszervezeti Szövetség (Vital)
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) munkahelyi hőguta és hőstressz megelőzési terv - hőségprotokoll -, kidolgozását, ennek kollektív szerződésbe építését, valamint a jelenleginél jóval gyakoribb hatósági ellenőrzést szorgalmaz.
jún. 20
4:45
Szomorú listán lett első a Wizz Air (Hamu és Gyémánt)
A magyarországi székhelyű diszkont légitársaság immár harmadik éve a legtöbb késést produkáló légiközlekedési cég az Egyesült Királyságban.
jún. 20
4:51
Brutális üzlet az UEFA számára a foci Eb (Igényesférfi.hu)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (Union of European Football Associations, UEFA) becslései szerint az egy hónapig tartó torna akár 2,4 milliárd eurós bevételt is hozhat.
jún. 20
4:51
Ha van benned ilyen fajta félelem, az sok férfit elijeszt (in.hu)
Élete hátralévő részében egyedül maradni − valószínűleg ez a legtöbb egyedülálló nő legnagyobb félelme. Ironikus módon pont a félelem az, ami megakadályoz abban, hogy megfelelő partnert találj és egészséges kapcsolatot alakíts ki. Ha állandóan félsz, az stresszes és feszült személyiséget sugároz. Talán pont arra vársz, hogy eljöjjön a kapcsolat, és
jún. 20
4:51
Segítség! Miért barnulnak be a tujáim? Íme a károsodás okai és megelőzésük! (Bien)
Sok kert közkedvelt növénye a tuja, mert ez az örökzöld egész évben csodás árnyalataival örvendezteti meg az embert. Sokszor azonban arra leszünk figyelmesek, hogy szeretett zöld tujáink barna színt öltenek. Mutatjuk az okokat és a probléma megelőzését!
jún. 20
4:57
Így lehetne javítani a panelházak minőségén (Vital)
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
jún. 20
5:21
Megvan az időpont: ekkor érkeznek az első tisztán hidrogénmotoros erőművek (Igényesférfi.hu)
Történelmet írhat a Wärtsilä finn technológiai konszern, mely nemrégiben bemutatta a világ első, 100 százalékban hidrogénnel működő erőművét.
jún. 20
5:21
Kontrasztok: XL Cartier Tank öltönyóra vs. Oris Watermelon nyári búvár óra (Kronometer)
Egy hamisítatlan nyári hangulatú Oris került a kezeink közé, az új Aquis, amit nem lehet nem Watermelonnak, azaz görögdinnyének hívni, noha a svájciak a “Taste of summer” azaz “a nyár…
jún. 20
5:21
Forró italok a nyári kánikulában – hűtsd le magad egy csésze meleg teával! (egy.hu)
A legnagyobb nyári kánikulában alighanem semmi másra nem vágyunk, mint egy nagy pohár hideg italra, hogy csillapítsuk a szomjunkat. A hidratálás fontos, ez nem kérdés, az ital hőmérséklete annál inkább. Míg sokan az akár jeges hűsítőkre esküsznek, mások azonban a meleg, vagy forró italokat kortyolgatják szívesen. A forró italok hűsítő hatásának nyo
jún. 20
5:21
Kiégtem, ezért újságíróként árufeltöltőnek álltam és most jobban vagyok, mint bármikor! (Nőiváltó)
Kiégtem. 2022 tavaszán már alig voltam képes írni. Én, aki máshoz nem is értettem, szó szerint rosszul voltam, ha össze kellett raknom egy cikket.

Keresés