A Szaúd-Arábia-i reptérre érkező gép már a leszállópálya felett volt, szinte földet ért, mikor a forgószél pont előtte kezdett kavarogni, még a gépet is megbillentette.
A tejoltó galaj (Galium verum) száraz rétek, útszélek, mezők és legelők évelő növénye, amellyel Európa-szerte találkozhatunk. Próbálták már sok mindenre: sajtokat festettek vele, oltóenzimként alkalmazták, pajzsmirigy betegségeket gyógyítottak vele, de olyan is volt, hogy tiltólistás fajként kerülték a vele történő érintkezést. Hogy miért ez a kett
Ha csak egy talpalatnyi hely jut neked a szabad ég alatt, amit a sajátodnak hívhatsz, akkor azt is meg kell becsülni, különösen egy nagyobb városban. Az alábbi képek pedig segíthetnek, hogy picike balkonodból is kihozz mindent, amit ki lehet hozni.
Az 500 fős kis faluban, a keleti határhoz közel nagy dolgok készülnek: augusztus első hétvégéjén újra megtelnek Panyola utcái, ahol minden együtt van egy igazán családias programhoz.
Az autóipari dizájn kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy egy jármű ne csupán praktikus közlekedési eszközként létezzen, hanem művészeti alkotássá és kulturális ikonná is váljon. Az autótervezés folyamata magában foglalja a jármű esztétikai megjelenésének, funkcionalitásának és műszaki paramétereinek harmonizálását. Az ikonikus járművek mega
Te milyen gyakran mosod? És őszintén: soha nem volt még, hogy mégis inkább kivetted a szennyesből, hogy csak még arra a néhány órára felvedd, amíg az a fekete ruha van rajtad? A kérdés, hogy milyen gyakran kell melltartót mosni, egyidős az emberiséggel… Na jó, de legalábbis a fehérneműk történetével. Most pedig valaki végre megválaszolta.
Egy új elméleti kutatás szerint lehetetlen fekete lyukat létrehozni pusztán a fényrészecskék energiájával. Ha ez tényleg igaz, akkor bizony komoly problémák vannak Einstein általános relativitáselméletével, írja a Live Science.
Ha a karantén ideje alatt te is beleszerettél a kertészkedésbe, vagy telepakoltad a lakás minden pontját szobanövényekkel, akkor nincs megállás, innentől megfelelő ápolásra van szükségük. Ennek egyik legfontosabb pontja a locsolás. Azonban nem csak a víz mennyisége számít, hanem az sem mindegy, mikor öntözöd meg a virágokat. Összegyűjtöttük a legfo
A lágy kontaktlencsék különösen hajlamosak arra, hogy mindenféle kórokozó megtelepedjen rajtuk és alattuk, beleértve a baktériumokat, vírusokat és gombákat is. Ez esetben mihamarabb forduljon szakemberhez, mivel a szaruhártya károsodása gyorsan bekövetkezhet.
A Privát Élelmiszer akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Privát Élelmiszer akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Privát Élelmiszer akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Privát Élelmiszer akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Rossmann akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Rossmann akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az Aldi akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Aldi akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az elmúlt hétvégén a ma már világszerte ismert cézársaláta megalkotásának századik évfordulóját ünnepelték a mexikói Tijuanában, ugyanis meglepő módon minden bizonnyal az Egyesül Államok határához közeli városból származik a recept.
Köztudott, hogy a testbeszéd nagyban befolyásolja a rólunk kialakult képet. A görbe hát, vagy a leengedett vállak zárkózottságról, félénkségről és bizonytalanságról árulkodhatnak. Mindez hosszú távon egészségünkre is káros lehet, hiszen hátfájáshoz, ízületi fájdalmakhoz, gerincferdüléshez, vagy csökkent mozgásképességhez vezethet.
A tiltott helyen fürdőzés nemcsak balesetveszélyes, de kifejezetten tilos is, komoly büntetés jár érte annak, akit elkapnak. Mint arról múlt héten beszámoltunk, szörnyű tragédia történt Tokajnál: eltűnt három ember a Tiszában. Később a holttestüket is megtalálták. Az áldozatok – egy 50 éves férfi, egy 17 éves fiú és egy 16 éves lány – fürdőzés közb
Paul Mescal és Pedro Pascal lesz a főszereplője a közelgő Gladiátor II. című filmnek, amihez most egy epikus előzetest kaptunk.De míg rengetegen várják izgatottan az akciófilmet, néhány rajongó nem volt túl boldog az előzetes dalválasztásától: a No Church in the Wild, Jay-Z és Kanye West 2011-es száma.Miután a Paramount Pictures felrakta az előzete
Sokan töltik az okostelefonjukat maguk mellett az ágyban - írja a TWN.hu. Igen ám, de ez nemcsak a készülék, hanem a tulajdonosa számára is komoly veszélyeket rejt.
Immár több mint 52 év telt el azóta, hogy utoljára ember járt a Holdon, de az elmúlt évtizedekben is rengeteg mindent megtudtunk a kísérőbolygónkról. Legutóbb például a kínaiak találtak olyan anyagot a felszínén, amit nem lett volna szabad, a tervek szerint pedig hamarosan akár kolóniákat is telepíthetünk a Holdra. Ehhez nyújt most nagy segítséget
A dengue-láz terjedése már tavaly is komoly aggodalomra adott okot, most előfordulása Olaszországban növekszik aggasztóan. A súlyos esetben akár halált is okozó fertőzést az egyiptomi és az ázsiai tigrisszúnyogok terjesztik.
Úgy tűnik, Vilmos herceg magáévá tette a Diána hercegnétől tanult leckéket. A walesi herceg állítólag azt tervezi, hogy az elkövetkező hónapokban néhai édesanyja nyomdokaiba lép, és jótékonysági munkája részeként gyermekeivel együtt meglátogat egy hajléktalanközpontot − számolt be róla a Hello!.Ha a hírek igazak, Vilmos meghívja magával a 10 éves G
Az utazás kétségtelenül az egyik legjobb dolog a világon, de a vele járó jetlagről valószínűleg mindenki szívesen lemondana. Szerencsére van egy egyszerű trükk, amellyel könnyebbé teheted az átállást, és elkerülheted a jetlag tüneteként jelentkező erős fáradtságot és fejfájást.