A JWST rengeteg kis piros pontot fedezett fel, de ezeket jelenleg bárhogy próbáljuk magyarázni, az ellentmond a most ismert galaktikus evolúciós modelljeinknek.
Egy légiutas-kísérő elárulta a Virgin légitársaság személyzete által használt egyik gyakori kabinszemélyzeti kódszó meglepő jelentését.Sheridan Melrose, a Virgin Australia légitársaság egyik légiutas-kísérője elmondta, hogy csapattársai a love, azaz szeretet szót használják, hogy tudassák a kollégákkal, ha bizonyos utasok félnek a repüléstől."A bej
Sokan újítják meg a jogsijukat, személyi igazolványukat, vagy éppen az útlevelüket, azonban legyünk őszinték: az okmányirodai fotóknál kevés előnytelenebb kép készül rólad. Szerencsére van megoldás, méghozzá a passport makeup, vagyis útlevél smink, ami bejárta a netet és pontosan arra találták ki, hogy a lehető legjobb vonásaidat emelje ki az igazo
Állatok milliárdjai szenvednek állattartó telepeken borzalmas körülmények között, ahol a nagyipari termelés sajtol ki belőlük minél nagyobb hasznot. Most egy utazó kiállításon te is tehetsz ez ellen!
Én vagyok az az ember, aki technikaórán, míg a többiek könyvjelzőt hímeztek, inkább személyes előadásokkal szórakoztattam őket. Még a tanár is hamar belátta, hogy ezzel mindenki jobban jár, mintha megpróbálnék kézműveskedni. De még így is az volt az első gondolatom, amikor az alábbi rongyszőnyeget megláttam, hogy ezt ki fogom próbálni - egyrészt po
Kiskoromban a nagymamám volt az, aki mindig csinált nekem valami finom édességet. Imádtam a császármorzsáját és a palacsintát, amit mindenféle földi jóval töltöttünk meg. Anyukaként én is gyakran készítek a gyerekeimnek palacsintát, tejbegrízt és ehhez hasonló finomságokat. A recepteken némileg változtattam, hogy azért egészségesek legyenek. Az íze
A fehérvérsejtek az immunrendszerünk részét képező sejtek, melyeknek számos típusa ismert. Egészséges esetben az úgynevezett csontvelői őssejtekből fejlődnek, majd a vérben és nyirokszervekben, szövetekben látják el sokrétű feladataikat.
A következőkben néhány olyan sminkelési hibát mutatok be nektek, amiktől biztosan idősebbnek fogsz tűnni a korodnál, ezért érdemes örökre elfelejteni ezeket a praktikákat.
Bár elsőre furcsa párosításnak tűnhet, de a lédús, lehetőleg édes paradicsom és a görögdinnye tökéletesen kombinálható ebben a könnyű nyári salátában.Hozzávalók6 cl szűz kókuszolaj1 teáskanál durvára tört borsszemek1 teáskanál durvára zúzott koriandermag½ teáskanál köménymag½ teáskanál őrölt kurkuma¼ nagy, mag nélküli görögdinnye (kb. 135 dkg), leh
Megfogadtam, hogy én soha nem ejtem ki a számon a felmenőim közkedvelt, "Bezzeg az én időmben" mondatát, aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy a mai fiatalokon ércelődök. Ez egy jó vészcsengő volt számomra, mert már akkor tudtam, hogy a húszas éveim végén még túl korai lenne megismételni az őseim hibáit.
Bár már túl vagyunk jó pár fesztiválon, a nyár tartogat még egy-két nagy zenei rendezvényt, köztük a legnagyobbat, az augusztus hetedikén elstartoló Szigetet is. Vannak, akik igazi fesztiváljárók, mások most először vesznek részt ilyen eseményen, de azt mindenkinek fontos tudni, hogy mik azok az alapdolgok, amik feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy
A Pompeii városát elpusztító vulkánkitörést a történelem egyik legtragikusabb természeti eseményeként tartják számon, amelyben több ezer ember azonnal életét vesztette 79-ben. Ám egy új tanulmány szerint a Vezúv kitörése után egy másik katasztrófával is meg kellett küzdeniük a túlélőknek.
A párkapcsolatban élő embereknek gyakran erős elvárásaik vannak azzal kapcsolatban, hogy partnerük legyen ugyanolyan, mint ők: tanúsítson ugyanolyan attitűdöket, értékeket, felfogást és viselkedést. Sokszor ez kifejezetten nehezítheti a párkapcsolati konfliktusok okainak megértését és megoldását.
Ha vásárolsz egy darab ínycsiklandó sajtot, megfelelően kell tárolnod, hogy friss maradjon, az íze és az állaga pedig optimális legyen mindaddig, amíg el nem fogyasztod. A jó hír az, hogy a sajt tárolásának többféle módja van, ami viszont nehézség, hogy egyik módszer sem feltétlenül helyes, különféle odafigyelést igényelnek. Tekintve pedig, hogy a
Nagyon sok vitorlázó „bakancslistáján” szerepel hosszú idejű, nagy távolságú utak, óceánon, tengeren való átkelés, esetleg többnapos nyílt vízi szakaszok hajózása. Miként lehet felkészülni egy olyan útra, ahol csak magadra és a társaidra számíthatsz vészhelyzetben, ahol hetekig csak a tengert, óceánt látod? Nincs a telefonon térerő, a legénység het
Egyedül még csak-csak kibírunk egy utazást, még ha nem is olyan kényelmes helyen ülünk, de egy kisbabával már egészen más a helyzet.Egy kisbabával nincs tökéletes hely, de egyes ülések jobbak, mint mások. Hogy a szülők és a gondviselők tudatosabb döntést hozhassanak, a HuffPost utazási szakértőket kérdezett, akiknek gyerekeik vannak, hogy osszák me
Szeretnéd, ha dúsabbnak tűnne a szád, de nem akarod feltöltetni? Ne aggódj, azért nem az injekció az egyetlen módszer arra, hogy magabiztosan mosolyogj!
A nyárra sok szempontból lehet úgy hivatkozni, mint uborkaszezonra, de a filmek tekintetében ez a jelző biztosan nem állja meg a helyét. Eddig is rengeteg izgalmas és látványos alkotást láthattunk a mozikban, de az igazi dömping csak most jön. Mutatjuk azt az öt filmet a nyári kínálatból, amire biztosan megéri jegyet váltani.
Bár egy pohár rozé önmagában is finom és frissítő, főleg, ha jó minőségűt választunk, egy új trend szerint egészen furcsa hozzávalóval színesítik az italt.A legújabb őrület, hogy néhány borrajongó jalapeño szeleteket ad a rozéjához.Sok rozéfajtában a legtöbb borban megtalálható élénk savasság mellett kellemes édesség is megtalálható. Az olyan fűsze
Nyaralásra könyvet vinni magunkkal számos előnnyel jár mind felnőttek, mind gyerekek számára, hiszen egy jó könyv elmerülést és kikapcsolódást biztosít, lehetőséget adva arra, hogy elszakadjunk a mindennapi stressztől és problémáktól,…
Az edzés elengedhetetlen a fizikai és mentális egészség megőrzéséhez. De ahhoz, hogy a legtöbbet hozd ki az edzéseidből, és elkerüld a sérüléseket, a fáradtságot és a teljesítménycsökkenést, fontos odafigyelni az edzés utáni regenerációra is. Mutatjuk is, ezt miként teheted meg a leghatékonyabban!
Ez a csillagjegy óriási titkot hordoz a szívében. Ez a csillagjegy óriási titkot hordoz a szívében, az igazi énjét ugyanis szinte senki sem ismeri. Szeretsz beszélni, hatalmas energiáid vannak, mindig a társaság középpontja vagy. Nagyon izgalmas személyiséged van, melletted sohasem lehet melletted unatkozni. Ez a nagy pörgés, nagy vidámság, nagyon