Bár borzasztóan örülünk neki, hogy a könyvkiadók kínálata ma már végtelen, azért tény, hogy így viszont nem mindig egyszerű eldönteni, melyik kötetet érdemes kézbe vennünk. A csillagjegyünk segíthet ebben a kérdésben (is)!
Rátz Tamarára, pontosabban a kommentjére egy Facebook csoportban bukkantunk rá, Észak-Koreában szerzett tanári tapasztalatairól írt éppen hozzászólást. Azonnal felkeltette érdeklődésünket a téma, meg is kerestük Tamarát, akiről hamar kiderült, hogy nem mindennapi életúttal büszkélkedhet. Rátz Tamara, a Kodolányi János Egyetem Turizmus Tanszékének v
A 2022-ben forgalomba hozott magyar kávé egyedülálló tettet hajtott végre. Újabb nemzetközi sikernek örvendhetünk, ezúttal a kávé világában. A Herz New York Coffee Roasters megnyerte a legrangosabb formatervezési díjat, a Coffee Design Award-ot. Mindez újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar termékek igenis világszínvonalúak! A Herz Coffee két évvel
Teljesen érthető magyarázata van annak, hogy az újramelegített kávé miért lesz mindig keserűbb és kevésbé élvezhető, mint a frissen főzött fekete. Most eláruljuk, mit lehet tenni az újramelegítés helyett!
Napjainkban komoly kihívást okoz, hogy hová menjen az ember egy fincsi kis mulatkára, ha "Gesztisen" szólva már elmúlt húsz és elmúlt negyven. Amennyiben nincs kedvünk egy fancy belvárosi helyen elrave-edezni, akkor indulhatunk sanzonokat dudorászni Fűzy bácsi szépen lefogott akkordjai mellé a csöpp kis Piros pezsgő bárba. Ezzel szemben a megboldog
Az Fressnapf akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Fressnapf akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Family Market akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Family Market akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Full Diszkont akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Full Diszkont akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Bauhaus akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Bauhaus akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A DM akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a DM drogéria akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Kaufland akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Kaufland akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Kaufland akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Kaufland akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Kaufland akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Kaufland akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Sok hűhó semmiért, vagy azt is mondhatnánk, hogy sok megtett kilométer a semmiért. Világszerte számos olyan látványosság létezik ugyanis, amelyek turisták millióit vonzzák minden évben, de sokan óriási csalódást éreznek, mikor eljutnak oda, mert a valóság elég kiábrándító a reklámok és a jól belőtt fotókhoz képest.
Az Adriai-tenger partja csodálatos tájakat, kristálytiszta vizet és festői városokat kínál, amelyek évről évre turisták millióit vonzzák. Azonban nem mindenki engedheti meg magának a drága üdülőhelyeket és luxusszállodákat. Szerencsére számos olcsóbb, de még mindig varázslatos hely található az Adriai-tenger partján, amelyek ideálisak egy pénztár
A nyár kétségkívül a fesztiválok ideje. A Művészetek Völgyében pedig minden évben bakancslistás élmények várnak rád. Filákovity Radojka az idei fesztiválprogramból ajánl izgalmas koncerteket, előadásokat.
Úton az Amazonas felé a hegyi falvakban könnyen archámozónak bélyegzik az idegen biciklist. Sátorozás a dzsungel közepén, vendégeskedés egy kokaintermelő leszármazottainál, és hideglelős kerekezés egy kamionokkal teli, sötét alagútban.
A migrénes fejfájástípus jelentősen képes rontani az életminőséget és a társas kapcsolatainkra, munkahelyi teljesítményünkre is rányomhatja a bélyegét.
Ha van olyan kedvelt nyári étel, ami biztosan soha nem fog lekerülni a legnépszerűbb otthon elkészített fogások listájáról, az a lecsó. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető, nem is beszélve arról, hogy egészséges. A Közel-Keleten is van egy hasonló, de egzotikusabb ízélményt nyújtó étel, ami az utóbbi években számos magyar konyhába is belopta magát.
Palágyi Eszter Michelin-csillagos séf elhagyja Magyarországot, miután kiújult daganatos betegsége. Költözése előtt egy nappal beszélgettünk vele, a jelenkori magyar nyilvánosságban szokatlanul nyíltan és keményen fogalmazott a magyar gasztronómia kontraszelektált működéséről, a hatalomközeli erők térnyeréséről, a hazai egészségügy helyzetéről, a mé
A szellemvilág mindenki számára egy megfoghatatlan dolog. Sok dolgot érzékelünk, sejtünk, de valójában nagyon kevesen vannak, akik kapcsolatba tudnak lépni a másik oldallal. Ez nem kiváltság, sokkal inkább nyitottság kérdése. Éppen ezért, légy óvatos a másvilággal!
A Sprint című minisorozatban nemcsak a szó szerint vett futást vagy az edzés menetét ismerjük meg, hanem annál sokkal többet. Például, hogy milyen súlya van a koronának, mert azt nemcsak felvenni kell, hanem utána ugyanúgy futni tovább vele.
Július a szerelem hónapja, legalábbis úgy fest, a csillagok mindenkinek tartogatnak valami különlegeset. Nézzük, mi vár rád ebben a hónapban a szerelem terén, zodiákusod alapján!
"Neki fülig ért a szája, alig várta, hogy belevághasson élete nagy kalandjába, nekem meg elkezdődött három hónapnyi érzelmi hullámvasút" Dr. Gyurkó Szilvi gyerekjogi szakember ezúttal aggódó és büszke anyukaként kíséri 21 éves lányát, Lilit, Dél-Amerikába. Itthonról.
Biztosan hallottad már a kozmetikusodnál, a reklámokban vagy olvastad egy-egy kozmetikum hátulján azt a kifejezést, hogy kollagén. Ez az a csodaszer, amit manapság mindenbe belerejtenek a szépiparban, hiszen ettől lesz fiatalabb, ragyogóbb és gyönyörűbb a bőröd. Persze mindennek megvan az ára, legalábbis eddig ez volt a képlet.
Nem minden autista ember fehér, középosztálybeli és/vagy férfi, és egyre többen vannak azok is, akik csak most, felnőtt korukban jutnak el a diagnózisig. Akár évtizedeket is leélnek a mélyebb önmegértés lehetősége nélkül egy olyan világban, ahol másodpercek törtrésze alatt formálunk egymásról véleményt, és gyakran elutasítjuk azokat, akiket "furána
Nincs olyan ember, aki ne szörnyűlködne saját megjelenésén, mikor visszanézi a középiskolában készült fényképeit. Borzasztó frizurák és ruhák, de a legviccesebb az, hogy akkoriban meg voltunk győződve, hogy jól nézünk ki. A mi szerencsénk az, hogy fotóinkon nem mulat az egész világ, a hírességek azonban nem ilyen szerencsések.
Az életmódbeli tényezők és a genetika egyaránt szerepet játszanak a magas koleszterinszint kialakulásában, sőt, egyes betegségek is befolyásolhatják a koleszterint.
A cink nélkülözhetetlen ásványi anyag, amely fontos szerepet játszik számos, a szervezetben zajló folyamatban. Hozzájárul az immunrendszer egészségének megőrzéséhez, segíti a sebgyógyulást, és a szaglás- és ízérzék normális működését is támogatja. Különösen fontos várandósság idején, valamint csecsemő- és gyermekkorban a megfelelő növekedéshez és f
Elértünk az év azon pontjára, amikor ha nem a strandon vagy a medencénél vagy, akkor arról álmodozol, hogy ott legyél. Ha azon gondolkodtál, hogy veszel egy új fürdőruhát (egészpontosan egy innovatív alakformáló fürdőruhát), akkor a legjobb helyen jársz. Íme a 7 legtrendibb alakformáló egyrészes fürdőruha lelőhelyekkel.
Szörnyű dolog, mikor a vallásról - amiben teljes szívvel hit valaki - kiderül, hogy egy szélsőséges bűnszervezet. Az alábbi tíz eset arról szól, egyeseknek miért döntöttek úgy, hogy kilépnek a szektájukból.
Egy játékbeli konfliktus után az amerikai férfi repülővel utazott a riválisához. Nem ez az első alkalom, hogy egy online vita igazi erőszakba torkollik.
Horvátország rendelkezik Európa legtisztább természetes fürdővizeivel az Európai Bizottság (EB) és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) idei vizsgálata szerint.