A kezdetben 15 riasztó állomásból álló rendszer viharjelző ágyúkkal és árbocra felhúzható piros színű viharjelző kosarakkal jelezte a vihar közeledtét. Az erős szélre a sárga (a mai első fok), a viharos szélre pedig a piros (a mai másodfok) rakéták figyelmeztettek.. A jelzések kiadását az akkori Légügyi Hivatal meteorológusai végezték. Rövidesen ny
Van egy csodálatos diéta, amelyről úgy tartják, hogy csökkentheti a krónikus gyulladással összefüggő betegségek kialakulásának a kockázatát, és már meglévő probléma esetén is hatalmas segítséget jelenthet. Sok finom, tápláló élelmiszer képezi a részét, amelyeket ha beillesztesz az étrendedbe, azzal általában véve is rengeteget tehetsz azért, hogy j
Hogy képzeled el az utolsó 24 órád? Milyen ruhában szeretnéd, hogy eltemessenek? A kutyád kihez kerül majd – és az illető honnan fogja tudni, mikor kapott utoljára oltást? Na és a Facebook-profilod – azzal vajon mi lesz? Ezekről a témákról a többségünk nem szívesen beszél – pedig ha tetszik, ha nem, előbb-utóbb mindannyiunk életében aktuálissá váln
Egészen egyszerűen azért, mert nincs szövege a spanyol himnusznak. Volt néhány évtized, amikor nem csak hümmögni lehetett a zenére, de 46 éve nem találnak olyan szöveget, ami az egész országnak tetszene.
Folyamatosan a partnered kedvében járni, magad helyett is vele törődni, a konfrontálódást mindig elkerülni: ismerős? Ez mind a társfüggőség jele lehet. Ha sokszor érzed, hogy a párod szükségleteit mindig a sajátod elé helyezed vagy csak azért "szeretsz" dolgokat, mert a társadnak is azok tetszenek, olvass tovább. Mutatjuk mi jelezheti, hogy a határ
Reneszánszát éli a makramé. A kézimunkák iránt fogékonyak számára nem újdonság a téma, sőt több kortárs iparművész is egyre szívesebben kísérletezik a csomózással. Az igen látványos, de elsőre talán bonyolultan tűnő technika könnyen elsajátítható, valódi flow élményt nyújt, ráadásul szép és kézzel fogható eredményt biztosít.
Egy kutya befogadása a családba izgalmas és örömteli élmény, amely új dinamikát hoz a mindennapi életbe. Azonban a megfelelő kutyafajta kiválasztása kulcsfontosságú, különösen akkor, ha ez az első kutya a családban.
A szőlőültetvények jelentősége túlmutat a gyümölcsből készült boron, hiszen a tőkék sokszor festői szépségű tájjá állnak össze. A Dfds nevű, utazási szakértők által vezetett portál most a leggyönyörűbb vidékeket rangsorolta – és meglepő módon nem olasz vagy francia helyszín került az élre.
Ha az ember azért öl állatot, mert szüksége van a húsára az életben maradáshoz, az a létfenntartás miatt történik. Ha úgy öl, hogy reális esélye van arra, hogy ugyanannyit veszítsen, mint a másik fél, akkor sportszerűen jár el. Ha azért pusztít, hogy az ökoszisztémát segítse, a természetvédelem hajtja. De ha csupán szórakozásból gyilkol
Egy új tanulmány legalábbis erre utal – ha pedig ez így van, az segíthet összekapcsolni a kvantummechanikát és az általános relativitáselmélet, amivel pedig közelebb juthatunk a végső, a Mindenséget leíró elmélethez.
A máj sokféle, létfontosságú funkciót ellátó szervünk, ezért figyelnünk kell arra, hogy melyek a fő károsítói. Olyan dolgok is szóba jöhetnek, amit minden nap használunk.
Gondoltad volna, hogy a stewardessek szerint egyáltalán nem jó ötlet neki támasztani a fejünket az ablakoknak, miközben a repülőn vagyunk? Nos, az egyik légiutas-kísérő azt is elárulta, mi ennek az oka - írja a Mirror.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapján közzétett új klubvilágranglistát az angol bajnoki címvédő Manchester City vezeti, legjobb magyar csapatként a Ferencváros az 55.
Nem mindenkinek van hatalmas kertje, ám a kicsi udvarokban ott az az otthonosság, intimitás, szóval a kis méret nem feltétlenül hátrány ebben az esetben. Azonban vannak olyan trükkök, amikkel még a zsebkendőnyi kerteket is tágasabbá teheted optikailag. Íme a kedvenc megoldásaink:
A nyár a tökéletes időpont a pihenésre és a kikapcsolódásra, de a kánikula forró és kimerítő lehet. Hogy a nyári kiruccanásod kellemes és emlékezetes maradjon, íme 10+1 tipp, hogyan vészeld át a kánikulát nyaralás és városnézés közben:
A brit királyi család az elmúlt években egyre több területen engedett pillantást az életébe, amit sokan rajongva követnek. A hírek szerint épp emiatt döntött most úgy III. Károly király, hogy megnyitja a Buckingham-palota egy eddig sosem látott részét is a látogatók előtt. Az épület keleti szárnyát az emberek eddig csak filmekben is videókban csodá
Lamine Yamal minden bizonnyal kezdőként lép pályára az angol labdarúgó-válogatott ellen a németországi labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében. Yamal, akiért minden idők legnagyobb összegét ajánlotta az Eb előtt a PSG, július 13-án ünnepelte 17. születésnapját, amivel akad egy kis probléma.
Úgy tűnik, Meghan Markle túl akar lépni a sussexiak és a királyi család viszályán. Meghan és Harry herceg kapcsolata a királyi családdal − de különösen Katalinnal és Vilmos herceggel − hihetetlenül feszült, mióta 2020-ban lemondtak a dolgozó királyi családról és Kaliforniába költöztek.Sajnos úgy tűnik, hogy az utóbbi években egyre rosszabbra fordul
A hasmenés az esetek jelentős részében fertőzéses eredetű (gyomor-bélhurut, gastroenteritis). A vírusos bélhurutban mindenképpen - de az enyhe vagy középsúlyos bakteriális hasmenések többségében is - a terápiát a helyes diéta következetes alkalmazása jelenti.
Nem kisebb ambíció vezette a tervezőket a szingapúri reptér kettes termináljának teljes átalakítása során, mint egy új reptéri formanyelv megteremtése. Íme a látványos végeredmény, sok-sok képpel!
A napokban ünnepelte 82. születésnapját Harrison Ford, akinek ikonikus szerepei nemcsak pályafutását határozták meg, de a filmtörténelmet is alakították.
Nyáron végre újra előveheted a csodálatos, vékony, színes kendőidet, amelyeket nem csak a nyakadban, hanem a fejedre és a hajadba kötve is hordhatsz. A kendő amellett, hogy nagyon szép dísze lesz a hajadnak, még hasznos is, hiszen a napszúrástól is védelmet nyújt. Mutatunk néhány frizuraötletet kendővel, ha te is kipróbálnál néhányat ezek közül.
A kert- és erdőgondozás egyik gyakori kihívása a levágott ágak, gallyak és egyéb növényi hulladék kezelése. Az ágaprítók ebben nyújtanak kiváló segítséget, hiszen gyorsan és hatékonyan aprítják fel a növényi anyagokat, megkönnyítve ezzel a kertészek és gazdák munkáját. A penda.hu széles választékban kínál minőségi ágaprítókat, melyek minden igényt
Nyílt levelet írt a 2024-es párizsi olimpia szervezőinek egy mérnökökből és egyetemi tanárokból álló 120 fős szakértői csoport. A tudósok szeretnék, ha az illetékesek lecserélnék az ötkarikás rendezvények hivatalos autóját, a Toyota Mirai-t, mivel úgy látják, a hidrogénhajtású jármű veszélyezteti az esemény környezettudatosságát.
A lakberendezési trendek folyton változnak, és a legfontosabb az, hogy az otthonod olyan hely legyen, amiben te jól érzed magadat. De az elavult formulák felfrissítésével talán még szeretni valóbb teret alakíthatsz ki. Íme 5 lakberendezési hiba, amit ideje átgondolni, és néhány ötlet, amivel kijavíthatod őket!
A dán főváros hamarosan a turizmus környezetre rótt terheinek ellensúlyozására olyan programot indít, amely jutalmazza a turisták környezetbarát hozzáállását, írja a Time Out.
Súlyos gondok lesznek az életedben – Nehéz időszak vár rád. Mit láttál meg először a képen? – Lelked titkait tárja fel ez a teszt, azokat az érzéseket, amelyekről csak kevesen tudnak, mert nem szívesen osztod meg másokkal. Lány – Ez a lelked legmélyebb titka: A lelked nincs jó állapotban most. Kissé magányosnak érzed most magad
A németországi labdarúgó Európa-bajnokság több játékos számára is óriási lehetőséget kínált, hogy bizonyítsanak és növeljék értéküket az átigazolási piacon.
Vannak dolgok, amiket tilos a hűtőben tárolni, mert komoly egészségügyi bajt, gondot, akár ételmérgezést is okozhatnak. Dr. Dimple Jangda gyakran oszt meg tanácsokat a közösségi médiában azzal a céllal, hogy segítsen az emberek mindennapi életében. Most négy olyan ételt osztott meg, amelyek károsak lehetnek, ha a hűtőszekrényben tároljuk. „Sokan ne
Nos, ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, előbb érdemes szemrevételeznünk, hogy pontosan milyen egészségügyi veszélyekre számíthat az, aki sűrűn néz a pohár fenekére.
A kapcsolat fenntartása kemény munka, és egyben szerencsejáték is − különösen azért, mert a legtöbben már megtapasztaltunk néhány szívfájdalmat a mesebeli lelki társunkhoz vezető utunkon. És egy bizonyos ponton ezek a múltbéli tapasztalatok elgondolkodtatnak: "készen állok egy új kapcsolatra?". Szerencsére van néhány egyértelmű jele annak, hogy val