A kezeletlen állapot súlyosbodhat és akár trombózis vagy szövődményként lábszárfekély is kialakulhat, ami nem csupán az életminőséget rontja, hanem veszélyeztetheti is az életet. Rendkívül fontos ezért a megelőzés, illetve a tünetek enyhítése.
A brit királyi palota évente megrendezett nyári megnyitójának részeként a felújított keleti szárny mellett olyan termekbe is bejuthatnak már az érdeklődők július 11-től, amelyek eddig teljes egészében le voltak zárva a nagyközönség előtt.Szakértő idegenvezetők vezetésével a látogatók kis csoportokban bejárhatják a keleti szárny főemeletének egy sor
A Bridgerton család 4. évadának vezető történetszálával kapcsolatos találgatások után a rajongók végre megkapták a választ. Igen, Benedict Bridgerton (Luke Thompson) lesz a következő szereplő, aki a Netflix romantikus sorozatát vezeti majd, jelentette be a streamingszolgáltató.Felhívták a szerző figyelmét arra, hogy talán itt az ideje leleplezni a
Ha egyszerre többféle gyógyszert kell szednünk, lehetnek olyan potenciális mellékhatások, amelyekkel mindenképpen tisztában kell lennünk. Egy gyógyszerész most 5 olyan kombinációt osztott meg, amelyeket érdemes elkerülni.A gyógyszerek kombinálása veszélyeztetheti az egészséget, és fokozhatja a mellékhatásokat, vagy súlyosabb egészségügyi problémáka
A 2024-es párizsi nyári olimpiai játékok apropóján a Visual Capitalist nevű oldal megnézte, melyik ország hány aranyérmet szerzett a tornán. Nem meglepő, hogy Magyarország igen előkelő helyen áll a listán.
Vannak bizonyos élelmiszerek, amelyekből késő este már nem érdemes falatozni, ugyanis nem fogunk tőlük jól és mélyen aludni, valamint hízáshoz is vezethetnek, ha lefekvés előtt fogyasztunk belőlük.
Sokszor csak arra koncentrálunk, hogy a kapcsolatainkban a legtöbbet tudjuk nyújtani, és hogy annyit kapjunk, amennyi nekünk jó – de mi a helyzet az önmagunkkal való kapcsolattal?
Ez az első eset, hogy szabadon élő cápákban sikerült kimutatni a kokain maradványanyagait – súlyosbítja a helyzetet, hogy az összes vizsgált állatban megtalálták a kábítószer nyomait.
Kifogást számtalant hallottunk már arra, hogy miért csalja meg a férfi azt, akit állítása szerint szeret, csakhogy a fenti állítások mindegyike csupa kamu.
A betegek túlnyomó többsége nem tud arról, hogy prediabéteszben szenved, pedig ez egy súlyos egészségügyi állapot, melynek korai felismerése lehetővé teszi, hogy életmódkezeléssel elkerülhető legyen a cukorbetegség kialakulása.
A gyermekkori ételallergia egyre súlyosabb problémát jelent, a jó hír, hogy az ételallergia megismerése és meghatározása folyamatosan változik és fejlődik az évek során.
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line A nyári hónapok a baráti összejövetelek, a családi piknikek és a szabadtéri főzések időszaka. A grillezés központi eleme
Nem feltétlenül kell koffein ahhoz, hogy az ember lánya képes legyen "normálisan" funkcionálni reggelente – ha te is szakítanál a kávéval, próbáld ki ezeket a módszereket, amelyek legalább annyira felébresztenek, mint egy csésze gőzölgő fekete!
Harry herceg és Meghan Markle a pletykák szerint házvadászatot tartottak az Egyesült Királyságban, miután kilakoltatták őket Frogmore Cottage-ból, de vajon a pár mégis visszatér Sussex hercegének szülőhazájába?"Harry tényleg több időt szeretne Angliában tölteni, de nem érzi magát kényelmesen, amíg a biztonsági kérdések nem rendeződnek. Ő és Meghan
Mindjárt itt az esküvőd vagy még csak álmodozol arról, hogy valaki megkérje a kezedet? Bárhogyan is van, bizonyára minden lány szokott azon gondolkodni, hogyan telnek majd a napjai, ha férjhez megy. Elkényezteted majd a párodat? És vajon te vagy ő fogja kezelni a pénzügyeket? Csillagjegyed elárulja, milyen feleség leszel!
A Kéktúra útvonalán kanyargunk a mészköves Pilis természeti attrakciói között, aztán elérünk az egri vár kulisszaromjához, amit kár lenne kihagyni. Több titokzatos barlang után egy szűziesen lobogó árvalányhajmezőn megyünk, ahol olyan béke van, hogy még az örök ellenségek is jóban lesznek a végére.
Az előkészületek kezdeti fázisában egy lézerkommunikációs megoldást teszteltek, és a segítségével először küldtek 4K videót légi járműről a Nemzetközi Űrállomásra, majd vissza.
A lelked már a születésed előtt nagy utat jár be, hogy meghozza azokat a legfontosabb döntéseket, amelyek befolyásolják majd életedet. Ekkor köttetnek meg a lélekszerződések is!
Az eozinofil sejtes nyelőcsőgyulladás (eosinophil oesophagitis (EoE)) egy allergének által kiváltott gyulladás a nyelőcsőben. Nem hirtelen, akutan alakul ki, hanem krónikus megjelenésű, a folyamatos immunválasz okoz először gyulladást, majd akár kötőszövetes átalakulást és szűkületet.
A csodaszép, színes kristályokból páratlan ékszerek készülnek, és a legtöbbünknek megvan a kedvence is közülük, akár a színe alapján, akár amiatt, hogy mely kő tartozik a csillagjegyünkhöz. A szépségükön túl ezek a kövek azért is fontosak, mert gyógyító tulajdonságokat is társítanak hozzájuk. Összegyűjtöttünk 6 olyan követ, amelyet érdemes lehet ha
A trónörökös nemrég bőséges fizetésemelést kapott.Megéri trónörökösnek lenni a brit királyi családban, ezt valószínűleg Vilmos herceg is tudja. Július 24-én a Cornwall Hercegség közzétette integrált éves jelentését, amelyből kiderült, hogy a walesi herceg a 2023/2024-es pénzügyi évben 23,6 millió fontot (kb. 11 milliárd forint) keresett.Vilmos 2022
Richard Osman brit író szerint, ha az ember soha nem téved el az életben, az azt jelenti, hogy soha nem utazott el egyetlen érdekes helyre sem. És valóban: egy-egy utazás során szinte újjászületünk, így egyáltalán nem meglepő, ha az ingerek sokaságában letérünk a járt útról. Pontosan ezért nem árt, ha van nálunk néhány hasznos, a kalandokhoz elenge
Bárhol is jársz, gyakran kerülhetsz olyan helyzetbe, amikor beszélgetést kell kezdeményezned számodra ismeretlen emberekkel. Ha nehézségeid vannak ezzel kapcsolatban, hidd el, nem vagy egyedül. Bár néha úgy tűnhet, hogy egyes embereknek úgy megy ez mint a karikacsapás, a többség számára bizony gondot okoz megszólítani valakit és beszélgetésre csábí
A strandbüfék kényelmes és gyors megoldást nyújtanak, ha hirtelen szeretnénk enni valamit. Azonban nem árt résen lenni, akár a Balatonnál, akár máshol eszünk, és nem akarjuk elrontani a gyomrunkat.
A puffadás sokakat érintő probléma, amelynek hátterében legtöbbször az áll, hogy nem megfelelő ételekkel terheljük a szervezetünket. A sós és nehéz ételek, a gyümölcsök és a zsírosabb tejtermékek mind okozhatják a puffadást. Ha éppen egy randira vagy egy fontosabb eseményre készülsz, ahova szűk ruhát húznál, akkor érdemes olyan ételeket fogyasztano
Ki mondta, hogy menstruáció idején nem ajánlott a szex? Szexuális vágyainkat nem tudjuk kikapcsolni a menzesz alatt sem, így természetes, hogy akkor is megkívánjuk partnerünket. Ha esetleg téged zavar és ilyenkor nem szeretsz összebújni senkivel. az szíved joga, de ha csak az tart vissza, hogy szégyelled magad a pasid előtt, akkor megnyugtatlak: a
A pergolát elsősorban azért találták ki, hogy átlátható formában biztosítson árnyékot a teraszra, vagy a kerti kiülőre. Ez már eleve hatalmas előny, de a pergola jóval többet tartogat az esztétikum terén is, hiszen segítségével könnyen különleges hangulatot és kényelmet varázsolhatsz a teraszodra, vagy a kertedbe. Mutatjuk, hogyan!
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a Tejútrendszer közepén található egy szupermasszív fekete lyuk. Most azonban a tudósok felfedeztek egy másikat is, amit fel fog falni a nagyobb.
Nem csak akkor érdemes kirándulnod az Alpokban, ha a hegyi túrák vagy a síelés szerelmese vagy. Rengeteg szebbnél szebb alpesi település és városka van, ahol akár egy hosszabb vakációt is eltölthetsz.
A hepatitis B a világ egyik legelterjedtebb fertőző megbetegedése. A fertőzöttek egy részének immunrendszere kezelés nélkül is legyőzi a vírust, ám krónikus hepatitis esetén májelégtelenséget és májdaganatot okoz. A fertőzés vérrel és szexuális úton terjed, de védőoltással megelőzhető.
A nők a bűvészetben sokáig csinos asszisztensként tűntek fel, a szakma pedig a csillogás, a titokzatosság és a szexizmus világa volt. Utóbbi ma már változóban, és bár a kislányok még ma is kevés nőt látnak bűvész szerepben, ezért magukat is nehéz elképzelniük benne, egyre több az úttörő. Ilyen Balogh Anna is, aki viszonylag későn választotta ezt a
A Vénusz a Naprendszer egyik legellenségesebb helyei közé tartozik. Csillagászok azonban két olyan gázt figyeltek meg a bolygón, amelyek a felhőiben megbúvó életformák jelenlétére utalhatnak.
Talán téged is megdöbbent a tény, hogy az elektromos rollerek prototípusai az első világháború idejéből valók. Tisztán emlékszem, ahogy a minap elfújtam mind a 17 szál harciasan táncoló gyertyát a tortámon, az ünneplésre összecsődült család pedig már csak a hátamat láthatta, amint kondenzcsík-sebesen elhúztam KRESZ-tanfolyamra. Alig vártam, hogy íg