Ha jobban belegondolsz, eléggé elképesztő felfogni, hogyan juthat el egy emberekkel teli repülőgép biztonságosan A-ból B-be. De épp azért, hogy ez sikeres legyen, minden aprólékosan átgondolt − még a repülőgép színe is. A héten a TikTokon bukkant fel az a BBC-felvétel, amely elmagyarázza, miért festik fehérre a repülőgépeket.Kiderült, hogy a fehér
Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig. Keddtől indul az összesen 13 milliárd forint értékű turisztikai támogatási konstrukció…
Tudtad, hogy a hálószoba színe és berendezése nagyban befolyásolhatja a pihenésed minőségét? Alváskutatók szerint a hőmérséklettől a fényekig sok minden egyéb is hat az alvásra. A hálószobád tudatos elrendezésével és az áloműző eszközök száműzésével rengeteget tehetsz azért, hogy kipihenten ébredj minden reggel.
Június végén az angliai Glastonbury Fesztiválon koncertezett a Coldplay legendás pop-rock együttes, a hangulat azonban akkor hágott a tetőfokára, amikor a zenekar tagjai között megjelent a Vissza a jövőbe-filmek egykori főszereplője, a Parkinson-kórral küzdő Michael J. Fox.
Az 1998-ban bemutatott Átkozott boszorkák berobbantotta mind a két színésznő karrierjét, és az évek során igazi közönségsiker is lett. A hírek szerint Nicole Kidman és Sandra Bullock hamarosan felülnek a nosztalgiavonatra és folytatást készítenek az ikonikus filmhez.
Ijesztő lehet, ha pajzsmirigy ultrahang során göböket fedeznek fel, ám gyakran nem igényelnek semmilyen terápiát. Olykor azonban előfordulhat, hogy műtétre van szükség - az orvos elmondja, mikor.
Mi emberek mind egy célért küzdünk az életünkben. A határtalan boldogságért. Keressük-kutatjuk és mélyen hisszük, hogy a csillagok egyszer nekünk kedvezve, elhozzák mindezt. A csalódásokon képesek vagyunk túllépni, várva azt a megváltó pillanatot, amikor már semmi sem választhat el minket az örök boldog léttől.
A 66 másodperces reklámszpot a Toys ‘R’ Us nevű márka alapítójának történetét meséli el. A mesterséges intelligencia segítségével készült kisfilm vegyes reakciókat váltott ki a közönségben.
Elkészült a legjobb ebédmenüt kínáló budapesti éttermek Top10-es listája, az első helyen rögtön egy meglepetéssel. 2024. június 3-án immár huszadik alkalommal adták át a Dining Guide díjakat. A számos díjazott kategória mellett a szervezők egyéb szempontok alapján összeállított listákat is publikáltak, amikkel igyekeznek segíteni a közönség étterem
Esztétikailag zavaróak és a komfortérzeten is rontanak a kitágult hajszálerek. Eltüntetésüknek számos lehetősége elérhető dr. Sepa György, sebész, érsebész főorvos szerint.
Mindegy, hogy gyakran fáj a fejed, vagy csak mostanában kezdett el gyötörni, semmiképpen nem kellemes végigszenvedni egy ilyen rohamot. Ráadásul ha nagyon fáj, a mindennapi tevékenységek is nehezedre eshetnek, és hosszú távon komoly következményei lehetnek a fejfájásnak. Érdemes ilyenkor nem a gyógyszerekhez nyúlni, hanem megkeresni a probléma okát
A csontritkulás mára népbetegség lett, és időskorban különösen nagy veszélyt jelent. Az orvos lemondja, mit tehetünk azért, hogy megelőzzük, vagy akár visszafordítsuk a csontritkulást.
Gyakran hallhatunk arról, hogy a profi futballisták általában - főként egy átlagos, hétköznapi emberhez képest - milyen óriási összegeket keresnek, arról azonban már kevesebbszer esik szó, hogy rengetegen közülük tényleg elképesztően sok munkát fektettek bele abba, hogy most anyagilag nagyon jó helyzetben vannak. Jó néhányan pedig egyenesen már edd
Csütörtökön újra változik az üzemanyagok nagykereskedelmi ára. Július 4-től a benzin beszerzési ára bruttó 2 forinttal emelkedik, míg a gázolajért bruttó 4 forinttal fizetnek majd többet a benzinkutak.
Lauren Graham és Kelly Bishop az Instagramon is közzétette a nagy találkozást."A hölgyekre, akik ebédelnek.#Kelly" – írta a képaláíráshoz Lauren Graham.A színésznő Kelly Bishoppal alakított anya-lánya duót a Szívek szállodája című népszerű sorozatban a 2000-es években. A fotó hatalmas kommentáradatot indított a rajongók körében, sokan azt k
Csúnyán ráfaragott az a nő, aki úgy döntött, füllent a munkahelyén, hogy sürgősen elutazhasson Bali szigetére - adta hírül a LadBible című brit bulvárlap.
A bruschetta az egyik legegyszerűbb és leggyorsabban elkészíthető fogás a világon, mégis elképesztően finom lehet, ha jó minőségű alapanyagokat használsz. Recept.
Mi történik, ha elfáradunk úszás közben? El lehet tévedni az útvonalon? Hogyan kerül át a csomagunk az indulási pontról az érkezőre? Hogyan léphetünk kapcsolatba szeretteinkkel, ha a mobilunkat az úszás előtt a túlsó parton hagytunk?
A cukor kiiktatása mellett sokan azért döntenek, mert fogyni szeretnének, és bár kétségtelenül van egy ilyen hozadéka is, ha végképp felhagysz a "fehér gyilkos" fogyasztásával, számos más meglepő pozitív változásra is számíthatsz.
Szabad szemmel is láthatóvá válik majd az éjszakai égbolton T Coronae Borealis (T CrB) nevű csillag, melynek feltűnése nem mindennapi látványban részesíti majd az űrkutatás szerelmeseit.
Szeretek befőzni, de a huszadik üveg savanyúság után engem már hajt a kíváncsiság, az új ízek utáni vágy. Szeretem a csemegeuborkát, a kovászosat még inkább, de kipróbálnám más ízvilágban is ugyanezeket. Ezért évről évre igyekszem új recepteket felkutatni, pontosabban a régiek tudását feleleveníteni, hogy színesebbé tegyem a konyhai munkát, majd en
Vannak nők, akik elmondhatják magukról, hogy az édesanyjuk egyben a legjobb barátnőjük is, mindig mindent megbeszélnek egymással és bármikor számíthatnak a másikra. Viszont sajnos akadnak olyanok is, akik nagyon rossz kapcsolatot ápolnak anyukájukkal és ez a rossz viszony akár az egészségükre is kihathat.
A magyar csapat a Németországban zajló Európa-bajnokságon Svájctól 3-1-re, a házigazdáktól pedig 2-0-ra kikapott, és bár Skóciát 1-0-ra legyőzte, nem jutott a nyolcaddöntőbe.
Az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszuk el!A Nébih arra kéri a gluténra érzékeny vásárlókat, hogy a Nestlé Maggi alábbi típusait ne fogyasszák el:Probléma jellege: nem jelölt allergén (glutén) jelenléteForgalmazó: Nestlé Hungária Kft.Intézkedés: TermékvisszahívásNÉBIH-RIASZTÁS: ÜVEGES MAGGI-SZÓSZOKAT HÍVOTT VISSZA GLUTÉN JE
Az érintéshiány akkor áll elő, mikor hosszú ideje nem volt fizikai kontaktunk másokkal. A "bőr-éhségnek" is nevezett állapot gyakoribb a nyugati társadalmakban, ahol kevésbé elterjedt a közvetlen rokoni vagy baráti érintés, mint más kultúrákban.
A minden korosztály számára felhőtlen szórakozást ígérő film a holland Annet Huizing tizenkét országban, köztük idehaza is megjelent könyve, a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? adaptációja. A könyv számos nemzetközi irodalmi díjat nyert.
A monociták a fehérvérsejtek egy csoportját alkotják, annak 4-6 százalékát képezik. Mi okozhatja, ha magasabb, és mi, ha alacsonyabb az értéke a normálisnál?
A fővárosi kormányhivatal az idegenforgalmi főszezon alatt kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy betartassa a légitársaságokkal a járatkésések, járattörlések esetére vonatkozó szabályokat - írja az MTI Budapest Főváros Kormányhivatalának keddi közleménye alapján.
Próbáltad már egy bőrönd tetején ülve összehúzni a cipzárat, vagy kotortál a táskád mélyére azon pánikolva, hogy vajon csak nem találod a tiszta bugyikat, vagy elfelejtetted eltenni őket? Ezek a trükkök nagyban megkönnyítik a dolgodat, ha nyaralni készülsz, vagy sokat utazol.
Júniusban az utasbiztosítások átlagdíja 11 800 forint volt. A legtöbben olaszországi és horvátországi utazásra kötöttek biztosítást, de az idén látszik a foci-Eb hatása is – írja az MTI. Közel 12 ezer…
Járattörlés esetén a légiutasokat megilleti a vételár visszatérítése, ha nem tudnak elutazni, vagy az átfoglalás az eredeti úti céljukra a legközelebbi járatra, esetleg egy olyan későbbi járatra, amely az utasnak…
A walesi család kétségtelenül a világ egyik legtöbbet emlegetett családja, és tagjai a múlt hónapban visszatértek a királyi feladataikhoz is.A walesi hercegné hosszabb szünetet tartott a királyi feladatok ellátásában, miután az év elején a rák egy nem közölt formáját diagnosztizálták nála. És bár a kezelése még mindig tart, a háromgyermekes anyuka
Július friss energiákat és új lehetőségeket hoz mindannyiunk számára. De mit üzennek a csillagok? Ezekre kell figyelned, ha szeretnéd jobban megérteni, miért és milyen munkahelyi kihívások várnak rád!
Míg akadnak olyan emberek, akik mindig úgy látják, hogy a pohár félig tele van, addig olyanok is vannak, akik ezzel éppen ellentétesen vélekednek. Állandóan az élet borús oldalát bámulják, és bár sokkal inkább realistának, semmint pesszimistának gondolják magukat, azért utóbbi sűrűn felülkerekedik rajtuk. De vajon kik tartoznak ide csillagjegyük al
A nemzeti parkok ma már a hazai ökoturizmus legnagyobb letéteményesei, mondta az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a több mint 288 millió forintból létrehozott Puszta kapuja információs központ keddi megnyitóján, Bugacon –…
5 friss és szuper balatoni bor a meleg nyári napokra - természetesen nem csak a Balaton partjára. A Vince szerkesztőségének tagjai ezúttal egy nyárra hangolt ajánlóval kívánnak az olvasóknak kedveskedni. Öt szuper, kipróbált balatoni bort ajánlunk a fehértől, a buborékoson át egészen a vörösig.
Miley Cyrusról már régóta tudjuk, mekkora divatirányadó, legyen szó akár a flitteres Hannah Montana-ruháiról, a Bangerz-korszakbeli megjelenéseiről, vagy a közelmúltban a vörös szőnyegen mutatott ruhakölteményeiről. Az énekesnő most egy régi ikonikus trendhez nyúlt vissza.Az énekesnő most a hollywoodi jel előtt egy virágágyásban heverészve mutatta