Kreil Melinda meseterapeuta három éve tartja mederben a diabétesz hullámait, mióta fiát diagnosztizálták ezzel a betegséggel. Poszttraumás növekedése a DiabHullámok című mesekönyv, mely a diabétesz lelki vetületeivel való megküzdésben, az egyensúly megtalálásában segíti az érintett családokat.
Amikor az utasok kézipoggyásszal szállnak fel a járatra, választhatnak, hogy azt a fej feletti rekeszbe vagy az előttük lévő ülés alá teszik. De hiába van tele a fej feletti szekrény, az utasoknak általában azt mondják, hogy ne ők zárják le azokat.Rosie Panter, a dealchecker utazási szakértője elmondta: Jelentősen lelassítja a beszállási folyamatot
A feldolgozott vörös hús fogyasztása növelheti a demencia kialakulásának kockázatát egy új, 130 ezer fő vizsgálatából származó tanulmány alapján. A kutatók szerint ennek a kiváltása dióval, babbal vagy tofuval csökkentheti a rizikót. A brit Alzheimer Társaság munkatársa azonban leszögezte, a tanulmány összefüggésre ugyan rámutatott, ám az ok-okozat
Egy pennsylvaniai tanya tulajdonosa elhagyta az országot, és ezzel együtt a farmján lévő állatokat is magukra hagyta. A hatóságok a hozzájuk beérkezett jelentések és fotók alapján értesültek az állapotokról. Sok kecskén és juhon az állatmentés már nem tudott segíteni. A Bucks County SPCA állatmentő szervezethez beérkezett jelentéseknek és fotóknak
A modern kapcsolatok világában új fogalom ütötte fel a fejét, amely az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kap: a mikromegcsalás. De mit is jelent pontosan és mik az intő jelek?
A nyáron végzett munka után kevés dolog esik jobban, mint a párás oldalú pohárba töltött, gyöngyözve habzó fröccs, amit mifelénk a hatalmas eperfa tövébe telepedve, vagy egy barátok számára ácsolt, naplementére néző örökpanorámás merengőben szokás elfogyasztani. Cizelláltabb helyeken a fröccs mellett számos egyéb hűsítő nyári italt is kérhetünk, de
Van egy igen ijesztő tünete a terhességnek, mely akár a szülés után is megmarad, sőt, két évig is jelen lehet az életünkben. Ez pedig a feledékenység, a szétszórtság, memóriazavar.
A legfrissebb adatok alapján könnyen elképzelhető, hogy a víz egyáltalán nem párolgott el a Marsról, ahogy a tudósok eddig gondolták, hanem lesüllyedt a bolygó mélyére.
A McIntyre Mini Globe Race 13 hónapos vitorláskaland 2025. február 23-án rajtol, és a résztvevők fizikai, illetve pszichológiai állóképességét is próbára teszi. Ultim trimaránnal 20 millió euróért 40 nap alatt körbe lehet vitorlázni a földet, a Globe 580 Mini ugyanezt a túrát 50 ezer euróért kínálja – igaz, az út akár 400 napig is eltarthat.
Imádok felfedezni új zöldségeket, gyümölcsöket és nagy öröm számomra, amikor valami újdonságot találok a polcokon. De gondoltál már arra, hogy a most ismerős alapanyagokra rá se ismertünk volna korábban?
A Real Madrid labdarúgócsapata nyerte az Európai Szuperkupát: Carlo Ancelotti Bajnokok Ligája-győztes együttese szerda este a varsói összecsapáson 2-0-ra nyert az Európa-ligában címvédő Atalanta ellen.
Veled is előfordult már, hogy dühös lettél, és nem tudtál lecsillapodni? Esetleg annyira felizgatott egy közelgő esemény, hogy nehezen aludtál el este? Talán érezted a mellkasodban a szorongató érzést, de nem tudtad sehogy kioldani? Az érzelemszabályozás tanulható dolog. Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, miért is fontos, és mit tehetsz ezügyben! M
A menstruációs ciklus okozta görcsök, a változókor zavarai és a hormonális egyensúly felborulása mind olyan problémák, amelyekre a természet is kínál hatékony és szelíd megoldást.
Amit a szemünkkel látunk, az csak a jéghegy csúcsa – állítja Rose-Lynn Fisher. A fényképész már több olyan projektet is véghezvitt, amiben mikroszkóp alatt mutatott meg olyasmiket, amiről azt gondoltuk, már régen ismerjük. Leghíresebb kutatásában a könnycseppeket vette górcső alá.
A Real Madrid labdarúgócsapata nyerte az Európai Szuperkupát: Carlo Ancelotti Bajnokok Ligája-győztes együttese szerda este a varsói összecsapáson 2-0-ra nyert az Európa-ligában címvédő Atalanta ellen. A spanyol sztárcsapat története során hatodszor hódította el a trófeát, ezzel immáron egyedül áll az örökrangsor élén.
Főleg az egészségügyi szektorba keresnek munkaerőt a Skócia északnyugati részén elterülő Hebridák-szigetcsoport területén, amelyet gyönyörű, homokos partjáról és lenyűgöző tájáról a skót "Maldív-szigetekként" is emlegetnek. A szigetcsoport két részből, a Belső- és a Külső-Hebridákból áll. Utóbbi részéhez tartoznak a Lewis- és Harris-sziget
Az internet tele van olyan történetekkel, amelyekben meghatott gazdik mesélik el, hogyan hálálta meg kedvencük a szükség pillanatában azt a sok törődést és szeretetet, amit adtak nekik. Ezekből a történetekből válogattunk most.
Leveszed a cipődet az ajtóban, mielőtt belépsz mások otthonába? Vagy megkérdezed, mit szeretne a házigazda – és titkon reménykedsz, hogy azt mondja, hagyd csak? Mi a helyzet, ha hozzád jönnek látogatók? Egy hétköznapi helyzet, amely mindig indulatokat kavar, ha szóba kerül.
Egy kanál cukor segíthet a gyógyszer lenyelésében – énekelte Mary Poppins, de két új tanulmány szerint egy kanál méz még ennél is jobbat tehet.Egy-két evőkanál méz hozzáadása egy adag cukrozatlan joghurthoz, az új tanulmányok szerint fokozhatja annak probiotikus erejét, mivel segíthet a joghurtból származó jótékony baktériumoknak túlélni az emésztő
Mindenkinek, de a cukorbetegek számára különösen fontos a vércukorszint egyenletesen tartása, a túl magas vagy túl alacsony vércukorszint ugyanis egyaránt súlyosan károsíthatja az egészségüket.
Noémi csak szeretett volna csinos lenni. Egy olyan lány, aki után fütyülnek az utcán, leszólítják a diszkóban és randira hívja a suli leghelyesebb pasija. De a szép álmok egyszer csak rémálommá váltak, mikor elveszítette a kontrollt és majdnem az életét is. Egy probléma, amit rengeteg nőt érint és talán ez a történet erőt adhat mindenkinek az újrak
A Szputnyikot is megelőzve az űrbe kijutó aknafedél legendája nem teljesen hamis, bár éppen a lényegi rész, a világűr meglátogatása valószínűleg túlzó állítás. Az azonban valószínű, hogy a fedél addig sosem látott sebességre gyorsult az Operation Plumbbob során.
Napóleon filmes ábrázolása szinte a filmtörténet kezdetére visszanyúl. Érdekesség, hogy az életéről szóló némelyik alkotás, melyek végül sosem készültek el, népszerűbbek, mint a bemutatott alkotások. Stanley Kubrick is szerette volna például vászonra vinni a francai császár történetét, Charlie Chaplin pedig több vázlatot is írt az uralkodóról szóló
Repülőtéri járművekkel, hajtóműindításokkal és koncerttel is várja a látogatókat a Repülőtér éjszakája szombaton az Aeropark Repülőmúzeumban Budapesten.
A legtöbb ember fél attól, hogy a kényelmetlen érzéseivel szembenézzen, azonban ennek elkerülése sem tesz jót a mentális egészségünknek. Ironikus módon, minél jobban próbálod elkerülni a szembesülést a nagy horderejű érzelmekkel, annál erősebben kapcsolódnak hozzád.
Nem fogja megérni Magyarországon tartani a devizás megtakarításokat a konverziós illeték októberi bevezetése után. Az ilyen befektetések döntő része a gazdagabb hazai ügyfelek számláin található. Közülük sokan már nyitottak is számlát az országhatáron túl, hiszen rekordokat dönt a külföldi betétállomány - írja a Bank360.hu.
Az iskolakezdés előtt fontos, hogy minden szükséges tanszert beszerezzünk gyermekünk számára. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb kellékeket és hasznos tippeket adunk a beszerzésükhöz.
A szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek és a demencia kialakulásának kockázatát is jelentősen csökkenti, ha átlagos napi lépésszámunkat akár csak tíz százalékkal növeljük. Mindez további nyereségként az alvásunk minőségére és mentális állapotunkra is pozitív hatást gyakorol a Semmelweis Egyetem szakértője szerint.