A jakuzzi meleg vizében elmerülni a kedveseddel, egészen különleges élmény. A meghitt közegben szabadnak, (szó szerint) súlytalannak érzed majd testedet, és átadhatod magad a kényeztető masszázsnak. Igazi párterápia, akár a saját kertedben!
Sok furcsa konyhai praktikáról hallhattunk már, az utóbbi időben például egyre többen kezdik azt állítani, hogy a lefagyasztással egészségesebbé válik a kenyér. Vajon igaz ez?
Férfiaknál leginkább a prosztataproblémákra szokás gondolni, ha a vizelet akadozásának, gyengülésének okait keressük, holott ennél jóval több betegség, állapot magyarázhatja a problémát, ami nőknél is előfordul.
Kevesen vagyunk olyan szerencsések, hogy egy tengerparton vagy akár csak egy tó partján áll a házunk – de az is elég lehet, ha egy aprócska kerted van. Hiszen ezek a parányi kis kerti tavak ott is remekül fognak mutatni!
Balatonszepezden a mai napig tudják, hogy ki volt és merre lakott Becker Bébi, akit korának egyik hírhedt celebjeként emlegettek. Becker Bébinek (1896–?) valóban volt egy pompás nyaralója Szepezden, de sok minden történt az életében, amíg ehhez a nyaralóhoz jutott. Erzsébet néven látta meg a napvilágot, de már fiatalkorában kitűnt szereplési vágyáv
Nagyjából száz emberből egynél már a legkisebb mennyiségű glutén elfogyasztása is komoly problémákat okozhat. A gluténérzékenységnek (cöliákia) genetikai gyökerei vannak, de más tényezők is hozzájárulhatnak az intolerancia kialakulásához, ami jelentősen nehezíti a probléma feltárását és az esetleges gyógymódok megtalálását.
A kényelmes ágynemű, a hangulatos ablakdekorációk és a megfelelő világítás mind hozzájárulhatnak a hálószoba kellemes légköréhez, de az igazi hangulatot a falak színe teremti meg.
A női vérről szóló Ki vele!-epizódból sok minden kiderült a férfiak és a menstruáció viszonyáról, ami továbbgondolásra érdemes. A legtöbb férfi ugyanis tisztában van a menzesz élettani részével, de jóval kevesebbet tudnak a praktikus dolgokról.
A dackorszaknak nincs konkrét kezdő és végpontja, teljesen egyéni, hogy melyik gyereknél mikor kezdődik, és meddig tart, sőt a dacosság intenzitása is változó tud lenni. Általában a gyerekek 2-4 éves koruk között teszik leginkább próbára a szülők idegrendszerét. Egy biztos, a dackorszak egy fejlődési szakasz a gyerekek életében, ami eddig még minde
Neked általában mi az első gondolatod, ha hazaérsz? Hogy ledőlj a kanapéra, elfogyassz egy finom ebédet vagy vacsorát, esetleg megnézz egy jó filmet? Bármihez is van kedved, soha nem érdemes abban a ruhában tenned, amiben az utcán is voltál. A szakértők szerint ugyanis komoly veszélyei lehetnek, ha a kinti ruhában bárhova is leülsz, lefekszel, vagy
2024-ben az otthoni wellness és kényelem új szintre emelkedik: A SpaTrend büszkén mutatja be legújabb masszázsmedencék innovatív vízkezelési megoldásait. A víztisztítás és a medence karbantartása többé nem okoz fejtörést, köszönhetően a legmodernebb intelligens vízelemző rendszereknek, amelyek egyszerűbbé és hatékonyabbá teszik a jakuzzik mindennap
Az ingatlanpiac fokozatos élénkülése figyelhető meg a nyári hónapokban, amit a pénzpiaci és makrogazdasági tényezők is jelentős mértékben befolyásolnak.
"Csendre vágyunk" - ez volt a legfontosabb momentuma az elmúlt két évre nézve a neves trendkutató, Li Edelkoort előrejelzésének. A szakember szerint egyre fontosabb, hogy mindannyian tartsunk egy kis szünetet a mindennapokban, hiszen így juthatunk csak igazán levegőhöz. Mi több, az is fontos, hogy néha a saját életünkben is tegyünk néhány vesszőt,
A közel hárommilliárd sornyi, helyenként duplikált és elavult adat egy személyes háttérinformációkat árusító cégtől, a National Public Datától került ki.
A parade.com által összegyűjtött kérdésekből külön-külön egyik sem tűnik igazán nehéznek, de akinek sikerül mind a tízre helyesen válaszolnia, az már joggal lehet büszke a műveltségére. Vágjunk is bele.
Az idei év augusztusa úgy tűnik, igazi csemege azok számára, akik szeretik a különböző égi jelenségeket. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a hónap második felében rengeteg aszteroida lesz majd szabad szemmel is látható, ráadásul augusztus tizenkilencedikén, hétfőn felbukkan az égbolton az úgynevezett kék szuperhold is. De vajon mit is takar ez a külö
A testiség egy olyan terület, ahol mindig van hely a fejlődésre. A virálissá vált "Hawk Thua" lány javaslata az, hogy köpjünk a szerszámra, de ezen kívül is akadnak még jó tippek.
A NASA ismét elhalasztotta a döntést, így továbbra sem tudni, mikor térhet vissza az a két amerikai űrhajós, akik június 5-én indultak el egy eredetileg nyolc naposra tervezett küldetésre.
Mint minden anyukának, Katalin hercegnének is meg kell küzdenie három kisgyermeke születésének örömeivel és kihívásaival.De minden anyukával ellentétben a walesi hercegnének gyakran nagy nyilvánosság előtt kell végeznie a szülői feladatokat, ezért szüksége van néhány hatékony, de diszkrét stratégiára, hogy a gyermekei ne "rosszalkodjanak" túlságosa
Sokaknak feltűnt már, hogy a közel 42 éves színésznő évről-évre egyre fiatalabbnak tűnik. A kulcs pedig egy olyan termék, ami 32 szabadalommal és 179 díjjal büszkélkedhet.
A nyakfájdalom gyakori panasz, sokan nem is veszik komolyan, pedig van, amikor sürgős orvosi vizsgálatra van szükség. Mutatjuk, milyen tünetekre figyeljen a nyakfájdalom mellett!
Igazi álomnyaralások színhelyei, páratlan szépségű tájak, ahová mindenki vágyik, és aki egyszer eljutott, vissza szeretne menni. De sajnos itt is igaz, hogy ahová az ember eljut, ott a nyomát is hátrahagyja: ha nem vigyázunk, a gyermekeink már biztosan nem kereshetik fel ezeket a helyeket, vagy ha igen, nem sok örömüket lelik benne.
Az ötletet mindenki megvalósíthatatlannak, lehetetlennek tartotta, de Aschner Lipót, az Egyesült Izzó alelnökeként mégis támogatta Bródyt. Ezért is hívják ma is a világ első kriptongyárát Ajkán a Lehetetlen küldetés házának
Garázsvásár, Marketplace, online és offline étékesítési platformok, na meg a NAV. Avagy mihez kezdjünk a megunt, kinőtt, feleslegessé vált ruhákkal, játékokkal és lakberendezési eszközökkel? Kell-e adózni az így keletkezett bevételek után?
Pár éve fájó szívvel búcsút mondtunk a hatalmasra nőtt fenyőfáknak, amiket még az előző tulajdonosok ültettek évtizedekkel ezelőtt az udvarunkon. Helyükre gyümölcsfákat telepítettünk – köztük fügét is!
Az ételmérgezés olyan hasi panaszokkal, hányással, hasmenéssel járó megbetegedés, mely elkülönül a többi, hasmenést okozó kórképtől. Nem fertőzésről van szó, hanem a betegséget kiváltó baktériumok termelte mérgek, az úgynevezett endotoxinok (vagyis mérgező anyagcseretermékek) okozta következményekről. A panaszokat romlott, fertőzött élelmiszer okoz
Óriási fordulat az életben – 3 csillagjegy élete biztosan megváltozik. Meglepő fordulat várható a szerelemben. A következő hetek, az ősz nem várt fordulatokat hoz néhány embernek. Vízöntő csillagjegy – Meglepő fordulat várható ősszel: Ősszel meglepő, váratlan fordulat, események várják ezt a csillagjegyet. A Vízöntőnek erős érzelmi kapcsolatokkal,
Bármennyire is szeretjük a kutyáinkat, az általuk hagyott szagok gyakran kellemetlenek lehetnek. Mancsaikkal gyakran behordják a sarat és egyéb szennyeződéseket kintről, és a nedves kutyaszőrnek is sajátos, nem mindig kellemes illata van. Ezek a szagok könnyen megtapadnak az otthonod különböző pontjain, pl. a kanapén, a padlón, sőt, még a levegőben
Az ígéretek szerint a rendszeres kollagénfogyasztás előnyei közé tartozik a feszesebb, hidratáltabb bőr. De vajon mennyi igaz ebből a valóságban? Egy szépségszakértő tesztelte a kúrát.Maria Goldbach, a Vogue szépségszerkesztője kipróbálta egy három hónapos kúra keretében, és tapasztalatait is megosztotta. Goldbach a húszas évei közepén jár, így még
Az uborka nem csupán nagyon finom és frissítő zöldség, mely tulajdonképpen minden salátát feldob, hanem egy igazi szuperélelmiszer is, hiszen rengeteg vitamin található benne, sőt nagyon gazdag ásványi anyagokban és antioxidánsokban is, ezek számos jótékony hatással bírnak a szervezetre. Nem véletlen, hogy rendszeres fogyasztását annyira ajánlják.
A világon több mint 190 országban találhatunk metróhálózatokat, ez nagyjából ezer metróvonalar és közel hatezer metróállomást foglal magában. Erről a föld alatti világról leggyakrabban a kosz, emberek tömege, a szürkeség és a zaj jut eszünkbe, pedig találunk köztük igazi gyöngyszemeket is. Vannak ugyanis a világon olyan metróállomások, amelyek azon
A szerelmi életünket nagyban meghatározza, milyen a születési térképünk, ennek kiderítéséhez azonban szükség van a percre pontos születési dátumra és helyszínre. Ez sajnos nem egy könnyen beszerezhető adat… Ha ki akarod deríteni, mit érez a kiszemelted, érdemes először a zodiákusa alapján tájékozódnod – a születési hónapját akár a közösségi oldalán