Ide költözött volna az amerikai politikai elit, a kongresszus összes képviselője, ha kitör a nukleáris apokalipszis. Szerencsére sosem kellett használni.
Egy hónapig tartó Indonéziai utazásunkat és egy kevésbé ismert utazási módot szeretnék bemutatni Nektek. 2023 júliusában indultunk útnak életünk eddigi legnagyobb kalandján.
A kutyák számára a szimatolás rendkívül fontos, hiszen így tudnak információkat szerezni a környezetükről, ezért nem érdemes ebben megakadályoznunk őket.
Donald Trumpnak óriási szerencséje volt, mikor a 20 éves Thomas Crooks július 13-án rálőtt a pennsylvaniai Butler-ben és eltalálta a korábbi elnök jobb fülét. Jó pár olyan elnököt, politikai vezetőt és uralkodót ismerünk, akik nem voltak ekkora mázlisták.
Amikor az eleganciáról és a stílusról beszélünk, Carolina Herrera biztosan eszünkbe jut. A kifogástalan divatérzékéről és időtlen formatervezéséről híres Herrera évtizedek óta a divatipar meghatározó alakja.
Szarvasoknál, birkáknál és makákóknál is megfigyelték, hogy koruk előrehaladtával egyre kevesebb társas kapcsolatot tartanak fent. A hosszú ideje tartó kutatások lehetőséget nyújtanak arra, hogy pontos képet kapjunk az egyes állatok társasági viselkedéséről. Ám az idősödő állatok szokásaiban bekövetkező változások okai továbbra sem teljesen tiszták
Ha külsőségekről van szó, Shiloh Jolie le sem tagadhatná a szüleit, Angelina Jolie-t és Brad Pittet. Annak ellenére, hogy a nyilvánosság előtt nőtt fel, mindig is merészen kereste a saját útját. Amíg egyesek csodálják egyedi stílusát, mások erősen kritizálják a megjelenését.
A Wachau, a Duna völgyének egy különleges szépségű szakasza Alsó-Ausztriában, amelyet a legjobb hajóról vagy kerékpárra pattanva felfedezni. Ez a mintegy 34 kilométeres folyószakasz természeti szépségei és történelmi emlékei miatt méltán az egyik leglátogatottabb turisztikai célpont egész Ausztriában.
Íme, három sminktipp, amit Zsófia hercegnétől tanultunk, és amelyeket bármelyik, 50 feletti (vagy bármilyen korú) nő könnyedén beépíthet a mindennapi rutinjába.A kevesebb többAhogy Rachel Bowie királyi szakértő rámutat: Az összes fotón, amit Zsófiáról láttam, észrevettem, hogy a bőre mindig nagyon természetesnek tűnik. Látszanak rajta a szeplői és