Miért kell ismernünk a tünet hátterét, ha maga a panasz elmúlt? Melyek a sürgős ellátást igénylő helyzetek? Mikor van szükség kezelésre, és melyek ennek az összetevői? Összegyűjtöttük a legfontosabb válaszokat.
Január 23-án nyílik az Attila című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A nagyszabású tárlat építése már javában zajlik, a kiállítás legnagyobb műtárgya, Haan Antal Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye is megérkezett.
Egy múzeumi gyűjtemény fiókjában őrzött fosszilis csigolyák alapján azonosították azt a különös őskori kígyót, amelyről a kutatók most azt állítják, hogy minden eddiginél zavarba ejtőbb képet fest a hüllők evolúciójáról. Az Anglia déli partvidékéről származó maradványokat még 1981-ben gyűjtötték be, ám csak most derült ki róluk, hogy egy eddig telj
A január 12-én megjelent kormányrendelet az Amnesty International Magyarország szerint nem a problémák kezeléséről, hanem a cselekvés látszatának fenntartásáról szól.
Egy játék szintetizátorral kezdte, majd klasszikus hegedűvel folytatta, végül a zongorázásban teljesedett ki. Bérces Viktor zongorista, zeneszerző a művészi pálya mellett civilben egy sokkal szárazabbnak tűnő, ám számára ugyancsak izgalmas hivatást művel magas szinten. A jogász és egyetemi docens vallja, hogy mindenre juthat idő, csak jól kell beos
A digitális takarítás, valamint a tudatosabb közlekedés és vásárlási döntések nemcsak elméletben működnek, hanem kézzelfogható, mérhető eredményeket is hoznak. A Tudatos Vásárlók Egyesülete friss összesítése szerint a válasz sokszor meglepően hétköznapi: kevesebb felesleges képernyőidő, tudatosabb rövid távú közlekedés, és némi rendrakás a digitáli
Észtország új, ötévszakos wellness központja 2026 nyarán nyílik meg Hiiumaa szigetén. A designközpontú wellness retreat Észtország öt évszakából, ősi hagyományaiból és a természet helyreállító erejéből merít inspirációt – tudta meg…
Sokan nem is sejtik, de ahogy a smink- és bőrápolási termékeknek, úgy a hajápolóknak is van szavatossági idejük. A sampon és a balzsam idővel veszíthet a hatékonyságából, sőt akár a fejbőrt is irritálhatja, ha túl régóta használjuk őket. Összegyűjtöttük a legfontosabb jeleket, amiből megállapítható, hogy ideje kidobni a sampont.
Szabó Anna Eszter portréja Florence Welch-ről, a Florence + The Machine énekesnőjének életéről, pályájáról, a függőségéről, anorexiájáról és arról, milyen volt az előadónak színpadon lenni, miközben elvesztette a kisbabáját.
A tartós hideg, a hó és a hirtelen hőmérséklet‑változás károsíthatja a mobiltelefonokat, ezért a Yettel összegyűjtötte a legfontosabb tippeket, hogyan védjük a készüléket téli időben és síelés közben.
A világ egyik legismertebb városi és kulturális magazinja, a Time Out Miskolcot is felvette 2026-ra szóló európai városajánlójába. A nemzetközi összeállítás olyan úti célokat mutat be, amelyek jó ár–érték arányuk,…
Ai, a világ legokosabb csimpánzának haláláról japán kutatók számoltak be. A kivételes képességekkel rendelkező állat évtizedeken át formálta a főemlősök gondolkodásáról alkotott képünket, és az emberi elme evolúciójáról szőtt gondolatainkat is. Ai tudományos körökben és a nagyközönség előtt is óriási elismerést szerzett, miután bebizonyosodott, hog
Legyen szó kocogásról, gyaloglásról, kerékpározásról vagy úszásról, a rendszeres edzés segít a fiatalosság és aktivitás megőrzésében, a mindennapok részévé tett testmozgás időskorban is kifizetődő. Tapasztalja meg Ön is a sport egészségre gyakorolt jótékony hatását!
Az Ízek, imák, szerelmek c. film egyik fő üzenete szerint ahhoz, hogy megtaláld az egyensúlyodat, néha el kell veszned egy olyan helyen, mint Bali. 2026-tól azonban tanácsos lehet a bankszámlánkat…
A letisztult fehér sneakerek újra divatba jönnek 2026-ban, elhozzák a kifinomult ízlést a mindennapokba. Fedezd fel a legújabb trendeket és a top 10 letisztult sneaker választásunkat!
Csíkszeredában mutatják be Káel Csaba és Lajos Tamás szerelmes táncfilmjét, a Magyar menyegzőt január 16-án, pénteken. Az alkotást három további székelyföldi vetítést követően január 22-től láthatja a közönség a magyarországi és a romániai mozikban.
Az öregedéssel kapcsolatos szorongás nem az idő múlásából fakad, hanem a lezárult életszakaszokból. Ez a felismerés indította el bennem a szemléletváltást.
Az ultrahangvizsgálat gyakran az első lépés magas májánezim-értékek esetén, de nem mindig ez a vizsgálat ad választ az eltérések okára. Mit mutat meg valójában a képalkotás, és mit nem?
Ahelyett, hogy még több fejlesztőre rohannának, egyre többen húznak féket. A titok a kevesebb programban és a több közös, felszabadult játékban rejlik.
A motorsport hőskorában az autóversenyzés egészen más kockázatot jelentett, mint ma. Az akkori járművek inkább voltak hatalmas motorok vékony kerekekkel, mintsem kifinomult versenygépek, mégis világszerte akadtak olyan pilóták, akik vállalták velük a küzdelmet. Ebből a korszakból származik az a Ballot 3/8 LC Grand Prix Two-Seater is, amelyet most á
A Wilms-tumor (nephroblastoma) a leggyakoribb gyermekurológiai daganat. A vesében található differenciálatlan, éretlen sejtekből ered, és éretlen hám- és kötőszöveti elemekből épül fel. A gyermekkori daganatoknak körülbelül 7 százalékát képezi.
Egy hosszú nap után sokan csak arra vágyunk, hogy kényelmes ruhába bújva a kanapén pihenhessünk. A stílusikon Grace Kelly azonban arra inspirál minket, hogy otthoni ruhatárunkat egy kis eleganciával ötvözzük, így az egyszerre lehet kényelmes és divatos.
Oroszország hosszú távú konfrontációra készül, és ebben Kína, Irán és Észak-Korea támogatását is élvezi – jelentette ki Mark Rutte Nato-főtitkár kedden az Európai Parlamentben, a Renew Europe uniós parlamenti frakció által szervezett fórumon.
A randik világa tele van meglepetésekkel, de néha olyan kijelentéseket hallunk, amik örökre megmaradnak bennünk. Ezek a történetek jól példázzák, milyen kínos helyzetekbe kerülhetünk.
Egy friss kutatás szerint a mérsékelt kalóriacsökkentés lassíthatja a biológiai öregedést. Ez a változtatás akár olyan hatékony lehet, mint a dohányzásról való leszokás.
A fogamzásgátlás igénye nem újkori jelenség, már az ókorban is számos megoldást találtak ki a nem kívánt terhességek megelőzésére. A modern kor további alternatívákat kínál a születésszabályozásra, melyek hatékonyságukat tekintve ugyan eltérőek, de ezen széles palettáról már mindenki találhat magának megfelelőt.
Olasz források szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a következő America’s Cup első előversenyét Szardínián, egész pontosan Cagliariban rendezik meg. A La Stampa című lapban az jelent meg, hogy a 38. America’s Cup 2026-os és 2027-es legfontosabb mérföldköveit január 21-én Nápolyban jelentik be. Ám a vezető olasz vitorlás-újságíró, Fabio Pozzo ír
Télen sem kell lemondanunk a kényelemről – a melegítőszettek már nem csak otthonra valók! A 2026-os téli szezonban a loungewear a városi stílus alappillére lett: egyszerre kényelmes, trendi és fotogén. Ha szeretnéd, hogy a kedvenc puha szetted ne csak praktikus, hanem kifinomult is legyen, mutatunk öt különleges outfitet, amelyek inspirálnak a hétk
Bár az egykori amerikai elnök összesen 26-szor utazhatott Epstein repülőgépével, ez nem bizonyítja, hogy törvényt sértett volna, vagy tudott volna az Epsteinhez köthető bűncselekményekről. A Clinton-házaspár szerint politikai bosszúhadjárat zajlik ellenük.
Ezekben a mínuszokban a leves több, mint egy hétköznapi fogás: gyógyít, táplál és belülről melegít fel. A vegán levesek különösen erősek lehetnek ebben, hiszen a sok fűszer és változatos alapanyagok igazi ízélményt nyújtanak.