Ha valaki igazán ért az öregedésgátló bőrápoláshoz, az Dr. Sam Ellis bőrgyógyász, aki nemcsak praktizáló szakember, hanem saját skincare márkát is alapított. Állítása szerint nem a szépség hajszolása miatt próbál ki szinte minden anti-aging terméket, hanem a tudomány kedvéért, hogy pontosan tudja, mi működik, és mi az, ami csak jól hangzó marketing
A divat világában a nagypapacipők trendje hódít, mely a funkcionalitást és a stílust ötvözi. Ez az irányzat nemcsak a kifutókon, hanem a mindennapokban is egyre népszerűbb.
A Nutellát eddig sem azért ettük, mert egészséges, hanem mert finom. És persze azt is sejtettük róla, hogy nem kevés cukrot tartalmaz, de ez a látvány így egészen durva.
A NASA Perseverance roverének legújabb teljesítménye forradalmi előrelépést jelent a bolygóközi felfedezésben, ugyanis először hajtott végre olyan útvonalakat, amelyeket mesterséges intelligencia tervezett.
Az Egyesült Államokban élő Mathilda egy szép napon arra lett figyelmes, hogy kirepedezett az ajka. Ekkor még nem is sejtette, hogy az esetek többségében inkább kellemetlen, mintsem veszélyes elváltozás milyen krízishelyzetbe sodorja majd.
A Toy Story – Játékháború 2 ma a Pixar egyik legsikeresebb és legelismertebb filmje, de volt egy pillanat, amikor szó szerint eltűnt. Nem átvitt értelemben, hanem fizikailag: a film anyagának döntő része egyetlen rossz mozdulattal törlődött a stúdió szervereiről, alig kilenc hónappal a tervezett bemutató előtt.
Egész nap a laptop előtt ülni nemcsak a derekat és a hátat viseli meg, hanem az energiaszintünket is. A reggeli torna segített, hogy energikusabban és motiváltabban kezdjem a napot.
A napi két liter víz jól hangzik, de sokaknál ez egyáltalán nem biztos, hogy elegendő, az ideális mennyiség ugyanis függ a testsúlytól, az élethelyzettől, a fizikai aktivitástól és az életkortól is.
Nagyon elegáns szerelés mellett tette le a voksát nemrég Kamilla királyné, választásával ráadásul azt is elárulta, hogy nagyon megtetszett neki az egyik legromantikusabb öltözködési stílus.
Egy utazás tervezésekor sokszor nem az úti cél kiválasztása a legnehezebb feladat, hanem az, hogy mikor foglaljunk. A repülőjegyek árai ugyanis folyamatosan változnak, és gyakran tűnik úgy, mintha teljesen kiszámíthatatlanul ugrálnának. Pedig a háttérben nagyon is konkrét logika működik.
A 2025-ös bűnügyi statisztikák alapján Heves vármegye bizonyult a legveszélyesebbnek, Hajdú-Bihar pedig a legbiztonságosabbnak. Bár sokan Budapestet tartják a hazai bűnözés központjának, a police.hu adatai szerint a főváros a középmezőnyben szerepel. A vagyon elleni bűncselekmények száma az elmúlt évekhez képest jelentősen nőtt, miközben az erőszak
Az interneten talált magának egy nagyon jó kis “baráti” közösséget, de ezek a fiatalok más országban élnek, így az időeltolódás miatt problémás a kapcsolattartásuk, emiatt akar a fiam hozzájuk igazodni.
Hosszú ideje tudjuk, hogy a folyamatos alvásmegvonás előbb-után csúnyán megbosszulja magát, s alaposan roncsolja az egészségünket, de mi történik akkor, ha naponta csupán 5 perccel hosszabbítjuk meg az alvásra, pihenésre, regenerálódásra szánt időnket?
Sokan tapasztaljuk, hogy hiába vásárolunk drága, kifejezetten technikai télikabátot, hideg időben mégis könnyen átfázunk. Ilyenkor gyakran a felső réteget okoljuk, pedig a probléma sokszor nem ott kezdődik. A hőérzetet legalább ennyire meghatározza az is, mi van a kabát alatt – és ezen a ponton a modern öltözködési szokásaink kifejezetten hátrányos
Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor a mosogatónál megáll a víz, vagy kellemetlen szag kúszik fel a lefolyóból, akárhányszor megnyitjuk a csapot. A legtöbben ilyenkor azonnali, erős megoldást keresnek, pedig létezik egy meglepően egyszerű módszer is, amit elég hetente egyszer alkalmazni.
Detroit után Dearborn is Robotzsaru-üzemmódra kapcsolt: a rendőrség "drón mint első reagáló" programot indított dokkoló "kaptárakkal", hogy a kiérkező egységek már előre képet kapjanak a helyzetről.
Február van - az a csendes időszak, amikor a kültéri terek még pihennek, de a tervezés már elkezdődhet. Ilyenkor dől el, hogy a terasz pusztán kiegészítő felület marad, vagy tudatosan megformált élettérré válik. A tél vége ideális arra, hogy átgondoljuk a funkciókat, az arányokat és a vizuális hangsúlyokat, így amikor megérkeznek a tavasz első naps
Pizza Ria néven új, kifejezetten magyaros pizzákra épülő márkát indított a Pizza Me, reagálva a hazai vásárlók növekvő igényére. A cél, hogy a nosztalgikus magyar ízvilág prémium minőségben jelenjen meg, különválasztva az olasz stílust képviselő eredeti kínálattól. A márka virtuális modellben működik, budapesti kiszállítással. A legnépszerűbb a Bud
Nagyszabású beruházás formálja át a lengyel hegyvidéki turizmus egyik legismertebb központját, Zakopane városát – értesült róla a Spabook.net. A Bachleda Termy Kasprowy névre keresztelt, egész évben üzemelő geotermikus fürdőkomplexum a Polana Szymoszkowa területén,…
Számosan vannak, akik kifejezetten örülnek a lehetőségnek, ám egy magyar nyugdíjszakértő nemrég felhívta a figyelmet néhány fontos részletre, mely jelentősen árnyalhatja a helyzetet.
Mintegy 3,39 milliárd forintból energetikai korszerűsítési program indul a Szigetköz 34 településén; a cél egyebek mellett az, hogy a térség energetikai átállásának előmozdítása és az, hogy növekedjen a megújuló energiaforrások aránya.
Az Alzheimer-kór napjainkban is kevéssé ismert betegségnek számít. A diagnózis felállítása sokszor kizárásos alapon történik, és az állapítható meg, hogy nagy valószínűség szerint Alzheimer-kór okozza a panaszokat.
A gyógynövényeket sokan automatikusan biztonságosnak gondolják, pusztán azért, mert „természetesek”. Pedig attól, hogy egy növény hatóanyagait nem laborban állítják elő, még ugyanúgy befolyásolhatja a szervezet működését – sőt, bizonyos esetekben kifejezetten káros is lehet.
2026 februárjában a szlovákiai Trencsén hivatalosan is elindítja az Európa kulturális fővárosa címhez kapcsolódó programsorozatát. A történelmi város a hónap közepétől egy egész éven át koncertekkel, kortárs művészeti projekttel és közösségi eseményekkel tölti meg utcáit és tereit.
Nemrég debütált a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada, amelyben ismét a Bridgerton család mindennapjait követhetjük nyomon. A főszereplők, Luke Thompson és Yerin Ha elárulták, hogy a szenvedélyes jelenetek forgatása gyakran ijesztő kihívást jelentett számukra.
Jelentősen szigorított a kirándulókra vonatkozó szabályokon a Tátrai Nemzeti Park igazgatósága az elmúlt években tapasztalt túrázási hullám miatt – tudta meg a Spabook.net a Szia Lengyelország bejegyzéséből. Az utóbbi időszakban…
Egy friss magyar kutatás szerint a kutyatartás sok nő életében a kutyatartás egy újfajta gondoskodási formává vált. Nem helyettesíti a szülőséget, de nem is puszta énidő: egy különálló, mégis mély érzelmi kötődést adó szerepkör, amely strukturálja a mindennapokat.