A hálószoba elvileg a nyugalom, a pihenés és az "itt végre békén hagy a világ" terepe. A gyakorlatban viszont sok lakásban inkább egy vizuális időkapszula, ahol minden megmaradt, amihez valaha érzelmileg kötődtünk, vagy amit egyszer akciósan hazahoztunk, mert "jó lesz még valamire". Csakhogy ami tíz éve még hangulatos volt, ma könnyen hat fárasztón
A napi nyolc óra alvás nemcsak kényelmi kérdés, hanem az egészségünk egyik legerősebb védelmi eszköze. Nézzük meg, milyen hatással van a testünkre és az agyunkra a megfelelő mennyiségű alvás.
Egyes színésznők számára a reflektorfény nem az egyetlen út a sikerhez: az alábbi pályák is azt mutatják, hogy a színészi karrier mellett megfér a wellness-vállalkozás, a jóga, a gasztronómia vagy éppen az asztrológia is.
Vannak sorozatok, amelyek éveken, sőt évtizedeken át tartják fent a rajongók lelkesedését, miközben karaktereket és világokat építenek, majd egyetlen epizóddal képesek mindezt romba dönteni. A sorozatfinálé különösen veszélyes műfaj: egyszerre kell elvarrnia a történetszálakat, kielégítenie az érzelmi elvárásokat, és értelmet adnia az addig látotta
Vannak emberek, akiknek valahogy mindig igent mondanak. Akiknek elintézik a szívességet, megkapják a jobb asztalt, gyorsabban halad velük az ügyintézés, és még csak nem is tűnnek rámenősnek. Nem hangosabbak, nem okosabbak, nem manipulatív zsenik – egyszerűen ösztönösen használják azokat az apró pszichológiai hatásokat, amelyekre az agyunk automatik
A konyha az otthon szíve, ahol sok időt töltünk. Azonban a szemetes látványa zavaró lehet, ezért összegyűjtöttünk néhány praktikus megoldást, hogy hogyan rejthetjük el a konyhai hulladékot.
A februári utazások egyik legnagyobb előnye nemcsak az alacsonyabb ár, hanem a szabadság érzése. Egy spontán városlátogatás sokkal inkább szól a lelassulásról: hosszú sétákról egy idegen utcában, kávéról egy helyi bisztróban, múzeumokról sorban állás nélkül, vagy egyszerűen arról, hogy néhány napra kizökkenjünk a megszokott ritmusból. Most mutatunk
Egyre közeledik a dátum, amelyre a divat- és filmrajongók évek óta várnak. Május 1-jén a ugyanis mozikba kerül Az ördög Pradát visel folytatása, amelyben Meryl Streep ismét magára ölti az ikonikus Miranda Priestly szerepét. A színésznő egy interjúban arról is beszélt, mi jelentette számára a legnagyobb kihívást a forgatás során.
A 19. századi Nagy-Britanniában kevés olyan mesterség létezett, amely annyira embert próbáló és egészségkárosító lett volna, mint a pékeké. A viktoriánus kenyérsütők napjai embertelenül hosszúak voltak, ráadásul a munkakörülmények szó szerint megrövidítették az életüket. A korszakban kialakult és elterjedt betegség, az úgynevezett "pékek tüdeje" ma
1968-ban az Amerikai Kardiológiai Egyesület bejelentése évtizedekre megváltoztatta az emberek étrendjét: azt ajánlották, hogy heti három tojásnál többet senki ne egyen. Azzal érveltek, hogy a tojássárgája koleszterinje megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.
A családállítás során sokan nagy, megfoghatatlan dolgokra számítanak, de gyakran egészen hétköznapi elakadásokkal találkozunk. Ezek a minták kívülről normálisnak tűnhetnek, de belülről hosszú ideje feszítik az életet.
Évtizedeken át az ADHD-t elsősorban egy csak fiúkat érintő gyermekkori zavarként kezelték. Ma már tudjuk, hogy az ADHD felnőttkorban is jelen lehet, illetve hogy a nőknél gyakran más formában mutatkozik meg. De miért van az, hogy sok nőt csak felnőttkorban diagnosztizálnak?
Sokan álmodoznak arról, hogy egyszer mindent hátrahagyva egy mediterrán szigeten töltenek néhány hetet, ahol az egyetlen napi feladat a pihenés. A görögországi Szíroszon azonban van egy lehetőség, amely ennél is jobb ajánlatot kínál: ingyenes szállásért cserébe macskákra kell vigyázni.
Utolsó frissítés: 2026-02-08 A legtöbb háztartásban a villanyszámla az egyik legnagyobb havi kiadás. Mégis sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a modern háztartási gépekben van egy funkció, amely akár 20–40% energiát is megspórol. Ez nem városi legenda, nem trükk, hanem egy valós, gyártók által mért adat. A gyártói statisztikák szerint a mosógépek
Az első épületet gróf Zichy János építtette 1751 és 1757 között: egy akkoriban egyszintes, L-alakú kúriaként. Az évek során számos átalakításon esett át, míg végül elkészült mai formája, de a birtok legszebb része mégis az az angolkert, amelynek alapjait az 1810-es években fektették le.
1999-ben a Kennedy-dinasztia két fiatal tagja, John F. Kennedy Jr. és felesége, Carolyn Bessette-Kennedy életét vesztette egy repülőgép-balesetben. Ryan Murphy új sorozata, a Love Story, a pár utolsó napjait és ikonikus életét idézi fel, miközben a rejtélyes Carolyn karakterét alakító Sarah Pidgeon és a John-t megformáló Paul Anthony Kelly életre k
Február elején már a tavaszra készülünk, de a tél hidege még garantáltan elkísér egy darabig. Használd ki ezt az időt a pihenésre, feltöltődésre, hogy tavasszal még nagyobb lendülettel vághass bele új kalandokba. A masszázsmedence segít a kikapcsolódásban, és ebben a 3 dologban, aminek télen különösen örülni fogsz!
A babavárás sok változást hoz magával, de a megfelelő bőrápolás kiválasztása nem kell, hogy stresszes legyen. Szakértő bőrgyógyászok ajánlásaival segítünk eligazodni a terhesség alatti bőrápolásban.
Mats és Ibelin ugyanaz az ember volt. Egyszerre korlátok közé szorított, és lélekben szabad, egyszerre szótlan, zárkózott, ismeretlen, mégis hangos, különleges, sokak életén nyomot hagyó. Mindenki kedvence úgy, hogy ki sem mozdult a szobájából. Újraolvasó.
Amikor hotelt választunk, legtöbben a képeket, az értékeléseket vagy az árakat nézzük, pedig a valódi minőség csak akkor derül ki, amikor belépünk a szobába. Vannak azonban egyértelmű jelek, amelyek arra utalnak, hogy jobb inkább azonnal másik szállást keresni.
Újabb népszerű nyári útvonalon jelenik meg a Ryanair – tudta meg a Spabook.net. Az ír fapados légitársaság 2026 nyarán közvetlen járatokat indít Budapest és Dubrovnik között, és ezzel versenybe száll a…