Az 1918-as, 50-100 millió ember halálát okozó spanyolnátha-járványról már mindannyian hallottunk, pedig akkortájt egy másik különös betegség is megjelent Európában. Az encephalitis lethargica (EL), vagyis az álomkór 1916 telén kezdett elterjedni. 1927-re szinte teljesen eltűnt, ám eredetéről az orvostudomány a mai napig vitatkozik.
A Valentin-nap alapból egy szívmelengető ünnep, amin a szerelmesek osztozhatnak. Sokak számára azonban ilyenkor a hiány, a veszteség vagy egy volt kapcsolat kerül előtérbe. Persze akkor is nehéz lehet február 14-e, ha valaki "csak" egyedülálló. A közösségi médiában, vagy a környezetünkben látott ünneplés miatt szinte lehetetlen teljesen kikerülni e
*Weekly vekker* Órahíradó című műsorunkat a márkáktól tucatjával érkező értesítők, sajtóközlemények tömkelege keltette életre. Annyira sok mindent szeretnének mondani a márkák, amik se a szerdai, se a szombati részeinkbe nem
Amilyen híres az étel, olyan kevessé ismert az elterjedésének története, pedig az is elég különleges. Ha megkérdezünk egy magyar embert, hogy szerinte mik a magyar konyha specialitásai, az alábbi ételek
A válás gyerekkel nem kell, hogy háború legyen. Vekerdy Tamás tanácsai, női és férfi szempontok, valamint az igazság a „nem látod többet” típusú fenyegetésekről.
Az 1950-es évekig itthon is népszerű volt, érdemes lenne újrafelfedezni. Kevésbé ismert, elsősorban házikertekben termesztett növény a feketegyökér (Scorsonera hispanika L.). Bár manapság mintha újra felfedeznék, ennek is szól az agroinform.hu
Ha a gyerektől folyton azt halljuk, hogy „utálok tanulni”, vagy egyszerűen csak azt látjuk, hogy vért izzadva küzd a házi feladattal, akkor könnyű azt hinni, hogy a gyerek készülékében van a hiba. Pedig sokszor csak arról van szó, hogy még nem találkozott olyan kreatív pedagógiai módszerrel, amivel igazán sikeres lehet a tanulásban. Félévi bizonyít
Margot Robbie Cathyje olyan, mintha a korszakokon átívelő Pinterest-fashion boardon létezne. Bár az Üvöltő szelek csak február 12-én debütált a hazai mozikban, Emerald Fennell adaptációja már az előtte lévő hetekben hatalmas visszhangot keltett. Részben a mesterien kivitelezett sajtóturnénak köszönhetően, ahol Margot Robbie karaktere egy szexi gót
A termékből egy gyermek évente mindössze 8, egy felnőtt pedig legfeljebb 20 darabot fogyaszthat, ha nem szeretné túllépni a meghatározott biztonságos fogyasztási határértéket. Egy floridai vizsgálat több – gyermekek által
A nyolcvanas években egy gyerek státuszát az iskolában nem a ruhája vagy a pénze határozta meg, hanem a birtokában lévő néhány apró tárgy. Épp ezért, ha a 80-as évek tárgyai kerülnek a középpontba egy beszélgetésben, akkor a cikkünkben szereplő darabok biztosan megemlítődnek!
Te is érezted már úgy, hogy a macskád megsértődött rád? Nem jön oda simogatásra, látványosan hátat fordít, vagy éppen az alomtálcán kívül végzi a dolgát egy kellemetlenebb állatorvosi látogatás után. Lássuk, mi áll valójában a viselkedése mögött!
A tavasz mindig az újrakezdés évszaka — és ez a cipőtárunkra hatványozottan igaz. Amikor a vastag csizmák végre visszakerülnek a szekrény mélyére, előtérbe lépnek azok a lábbelik, amelyek nemcsak könnyedebbé, de inspirálóbbá is teszik a mindennapi öltözködést. 2026 tavaszán a cipőtrendek pontosan ezt az érzést közvetítik: frissességet, letisztultsá
Kevés technológiai tanács él olyan makacsul a köztudatban, mint az, hogy a telefont nem szabad 100%-ra tölteni. Van, aki pánikszerűen lehúzza a töltőről 80%-nál, mások éjszakára sem merik bedugni, nehogy "tönkremenjen az akkumulátor". A szabályt mindenki ismeri, de kevesen tudják pontosan, honnan ered, és mennyi igaz belőle a mai készülékek esetébe
Norbert Sedlacek egy Open 60-as hajóval szerette volna bizonyítani, hogy a vulkáni rostok igenis alkalmasak megfelelő minőségű vitorlás építésére. Norbert Sedlacek korábban kétszer vett részt a Vendée Globe egyszemélyes, megállás nélküli földkerülő versenyen, ráadásul ő volt az első német anyanyelvű vitorlázó, akinek ez sikerült. 2004-ben 6800 teng
A Valentin-napot ma legtöbben a romantikus gesztusokkal, csokoládéval és virágcsokrokkal azonosítják, az ünnep eredete azonban jóval összetettebb és ellentmondásosabb ennél. A február 14-éhez kapcsolódó hagyományok különböző történelmi korszakokból, vallási legendákból és irodalmi hatásokból tevődnek össze, miközben sok, ma magától értetődőnek tűnő
Az év eleje az újrakezdés időszaka: ilyenkor sokan fogadalmakat tesznek, célokat tűznek ki, és szeretnének változtatni az életükön. Farkas Blanka pszichológus szerint azonban a mentális egészség szempontjából fontos, hogy a célkitűzések tudatosak, reálisak és fokozatosak legyenek. Elárulta, hogy mik azok a hasznos tanácsok, amelyeket érdemes megfog
Abrankó-Rideg Nóra kolloidkémiából doktorált, dolgozott Angliában, magyarországi kutatásfinanszírozásban és egyetemi projektekben, ma pedig a Milestone Intézetben tanít. A természettudományos pályák vonzerejéről és realitásairól, a lányok korai elbizonytalanodásáról, a szülői (és intézményi) felelősségről, valamint arról beszélgettünk, hogyan fér m
A tavasz különösen kedvez az intim pillanatoknak, amikor újra egymásra hangolódhattok. Fedezzetek fel öt európai várost, ahol romantikus napok várnak rátok.
A tökéletes főtt tészta elkészítésének kulcsa nem az, amiről eddig gondoltuk. Váratlanul nagyot megy egy amatőrnek mondható háziasszony Instagram-videója, 2025 szeptembere óta már közel 30 ezer like-ot kapott és még
A telefonunk ma már nem egyszerű kommunikációs eszköz, hanem digitális pénztárca, személyes napló, munkaeszköz és privát archívum egyszerre. Fotók, jelszavak, banki alkalmazások, e-mailek, közösségi fiókok mind egyetlen készülékben élnek együtt, mégis sokan úgy bánnak vele, mintha továbbra is csak hívásra és üzenetküldésre szolgálna. A legtöbb bizt
A digitális kor kényelmes esti tartalmai mellett az olvasás továbbra is egyedülálló, mély és kreatív élményt ad, a kérdés csak az, hogyan találhatunk vissza hozzá.
Egyszer hidegfront, máskor melegfront, aztán kettős front - nem csoda, ha nem tudjuk követni, és a szervezetünk sem. Ha fejfájós vagy, ezeket a praktikákat próbáld ki!
Az Amerikai Pszichológiai Társaság által végzett vizsgálat során az unokáikról gondoskodó nagyszülők jobban teljesítettek a memória- és nyelvi készségeket mérő teszteken, mint azok, akik nem vettek részt gyermekfelügyeletben.
Nekik is elkél néha az égi segítség. A katolikus egyház nem örül, sőt sátáninak tartják, de nem tudták megakadályozni, hogy például Santa Muerte egyre népszerűbb legyen.
Megérkezett az iOS 26.3, amely nem látványos újdonságokkal hódít, hanem csendben azt csinálja, ami sokkal fontosabb: rendbe teszi a rendszer biztonságát. Az Apple szokatlanul nagy takarítást végzett a háttérben.
Holland amatőr csillagászoknak sikerült befogniuk a NASA legendás űrszondájának, az 1977-ben útnak indított Voyager–1-nek a jelét, amely immár 25 milliárd kilométerre jár a Földtől.
A királyi családok élete mindig is a nyilvánosság előtt zajlott, de amikor a szerelem felülírta a szabályokat, abból rendszerint botrány lett. Volt, aki a trónról mondott le, mások politikai válságot idéztek elő, és akadt, aki az életével fizetett egy tiltott kapcsolatért.
Sokan már egy nappal az időjárás-változás előtt érzik, hogy „valami készül”. Fejfájás, fáradtság, ingerlékenység, vérnyomás-ingadozás vagy alvászavar – a frontérzékenység nagyon is valós jelenség. Bár hivatalosan nem számít betegségnek, az időjárási frontokhoz kapcsolódó tünetek komolyan befolyásolhatják a mindennapokat.
A tél vége közeledtével sokan érezhetik úgy, hogy ideje rendet tenni a belső világukban is. Olvass tovább, ha szeretnéd megtudni, mely csillagjegyekre várnak érzelmi áttörések ebben a hónapban!
Az űrverseny új szakaszba lépett. Elon Musk, aki éveken át a Mars kolonizálását tekintette elsődleges célnak, most váratlan fordulattal a Holdra helyezte át a hangsúlyt. A SpaceX bejelentése szerint a vállalat egy önfenntartó város létrehozását tűzte ki célul a Hold felszínén – méghozzá kevesebb mint egy évtizeden belül.
Csillogó estélyek, titokzatos álarcok, zene és elegancia – most akár élőben is átélheted a Bridgerton család báli hangulatát Budapesten. Február 19-én az Orfeum termei egy különleges álarcos zenés est színterévé változnak.