A VLT minden eddiginél korábban kapta lencsevégre egy csillagrobbanás első óráit, ez a jól időzített észlelés pedig az egész csillagászat számára új perspektívát nyitott.
Van egy pillanat Bram Stoker Drakula című regényében, amikor a világ leghíresebb vámpírtörténete hirtelen gasztro-epizóddá válik: a főhős Erdélyben csirkét eszik vörös paprikával, dicséri, és a receptet is fel akarja jegyezni. Ebből adódik tehát a kérdés: tényleg paprikás csirke lenne Drakula kedvence?
A csillagok együtt állnak Mayfair felett, a pletykák pedig már nemcsak a báltermekben, hanem az égbolton is keringenek. Ha Lady Whistledown ezúttal nem a titkos forrásaira, hanem a konstellációkra támaszkodna, bizonyára kijelentené: a csillagjegyünk elárulja, melyik karakter lennénk a Bridgerton világában.
Ha valaki Trieszttel köszönt, talán még mai napig könnyen Fiuméval válaszolunk. A két város szabadkikötői rangot kapott háromszáz évvel ezelőtt Vi. Károly magyar királytól, ezzel pedig virágzásnak indultak.
Sokan természetesnek veszik, hogy a kutyájuk szereti őket, de a szeretet nem pusztán farokcsóválásból áll. A valódi kötődés mélyebb, csendesebb és sokkal árulkodóbb jelekben mutatkozik meg.
A farmerszoknya örök darab – olyan alap, amely sosem megy ki a divatból. Mégis, az, hogy hogyan viseled 2026 tavaszán, az különböztet meg igazán a tömegtől. Egy jól megválasztott szabás, egy friss styling-trükk vagy egy tudatosan kombinált kiegészítő teljesen új szintre emelheti ezt a klasszikus ruhadarabot.
Színt választasz, új kanapét rendelsz, trendi kiegészítőkkel frissíted a nappalit – mégsem érzed azt az igazi, felszabadult, jókedvű energiát otthon. Pedig lehet, hogy nem a stíluson múlik. Hanem valami sokkal alapvetőbben.
Kínos csendek, erőltetett mosolyok, félresikerült poénok, és az a bizonyos lopott pillantás a telefonodra, hátha érkezik egy "életmentő" üzenet? Ha mindez ismerősen hangzik, akkor valószínűleg te is átéltél már egy-két nem túl fényesen sikerült első randit. Az első találkozás mindig tele van izgalommal és elvárásokkal, de néha a feszültség, a megfe
A The Journal for Nurse Practitioners folyóiratban megjelent kutatás rávilágított egy régóta ismert tényre a termálvizes fürdőzés képes csökkenteni a szorongás szintjét. Az egyetemi hallgatók mentális egészsége az elmúlt évtizedben romló tendenciát mutat. A statisztikák riasztók, Spanyolországban az egészségügyi képzésben részt vevő hallgatók 49,5
A negyvenes éveink számos kihívást tartogatnak, amelyeket érdemes előre megfontolni. A személyes történetek és tanácsok segíthetnek felkészülni erre az időszakra.
Télen hiába locsolsz rendszeresen, hiába figyelsz a fényre, a szobanövényeid mégis szenvednek. A levelek barnulnak, a szélek száradnak, a növekedés lelassul. És közben ott van a konyhádban egy eszköz, ami nap mint nap működik – és amiről nem is sejtenéd, hogy segíthet.
Ha nem történik valami gyorsan, Európa 2030-ban is a legrosszabb mutatókkal rendelkező régió marad, miközben évente több mint egymillió halálesettel hozható összefüggésbe a dohányzás a kontinensünkön.
A hercegné ismét bebizonyította, hogy kifinomult stílusérzékkel rendelkezik. Legutóbb egy elegáns, monokróm szettben lépett a nyilvánosság elé, amely már most előrevetíti a tavasz legszebb árnyalatát.
Az amerikai virológus saját magán kísérletezett, és szerinte az élesztő megvédi a vírusfehérjéket a gyomorsavtól, lehetővé téve számukra, hogy elérjék a beleket, ahol az immunsejtek megtanulják felismerni azokat. Arra is felhívta a figyelmet, hogy bármely, módosított élő élesztőt tartalmazó élelmiszer – akár a kenyér is – szolgálhatna hordozóként.
Az "örök vegyi anyag" kifejezés a PFAS-okra utal, vagyis a per- és polifluoralkil anyagokra: olyan mesterséges vegyületekre, amelyeket extrém tartósra terveztek, ezért a környezetben nagyon lassan bomlanak le. Sok termékben előfordulnak az esőkabátoktól a tapadásmentes edényeken át az élelmiszercsomagolásokig, és a rendkívül stabil szén–fluor kötés
A nagy viharokban megázó zsiráfokat sokan sajnálják, amiért nem férnek be a fák alá vagy nem tudnak fedett helyre húzódni. A szakértők most tisztáztak egy-két tévhitet, hibás megközelítést ezzel kapcsolatban.
Gyakran vádolják a nőket azzal, hogy túl magasak az elvárásaik, pedig sokszor éppen az ellenkezője igaz. Nézzük meg, hogyan alakulnak ezek a sztereotípiák a mindennapokban.
Nézd meg, melyik Tarot lap fog kísérni téged a következő három hónapban a március, április és május hónapokra, és mit üzen neked a csillagjegyed szerint.
A halolajból készült étrend-kiegészítőket gyakran említik pozitívan a szív‑ és érrendszeri egészség támogatásában, a gyulladás mérséklésében, valamint az idegrendszeri és mentális egészség elősegítésében. Az információk azonban sokszor túlzóak vagy olykor félrevezetőek, ezért áttekintjük a halolaj hatásaival kapcsolatos tudományosan igazolt állítás
Spanyolország sokak fejében a napsütéses tengerpartokkal és a lassabb, mediterrán ritmussal forrt össze, ezért az ingatlanpiaca régóta vonzza a külföldi vevőket. A Drive friss összeállítása szerint bár az árak összességében feljebb kúsztak, még mindig akadnak olyan hirdetések, amelyek már nagyjából 9 millió forintos szintről indulnak.
Egy hosszabb utazás során a kézipoggyászunk elhelyezése a repülőn sokszor nehézséget jelenthet. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szabályokat és tippeket, hogy gyorsabban, biztonságosabban és stresszmentesen élvezhessük az utat.
Bár ezek a darabok látványosak, hosszú távon kényelmetlenek lehetnek, és nehéz őket harmonikusan kombinálni – ezért érdemes más, praktikusabb trendet választani.
A mindfulness ma sokak számára a stressz ellenszere. Ingyen gyakorolható, otthon végezhető, és gyakran úgy jelenik meg, mint a mentális jóllét univerzális kulcsa. A jelen pillanatra irányuló figyelem – amely buddhista alapokon nyugszik – valóban számos kutatás szerint javíthatja a közérzetet. A kép azonban összetettebb annál, mint amit az alkalmazá