Öröklődő szegénységről, tanulási lehetőségekről, roma kultúra és történelem tantervi lehetőségeiről is kérdeztük Szénási Szilviát a Látlelet videójában.
A csipke, a selyem és az áttetsző anyagok már nemcsak Valentin-nap környékén kerülnek elő – a 2026-os trendek szerint a fehérnemű ihlette darabok a mindennapi öltözködés részei lesznek.
Szlovénia apró ország, mégis egészen elképesztő természeti sokszínűséggel bír: alpesi csúcsok, smaragdzöld folyók, karsztbarlangok és vadregényes szurdokok váltják egymást néhány órányi autóúton belül. Ráadásul sok helyen még mindig nyugodt, természetközeli élmény vár. Mutatjuk azt az öt látnivalót, amelyek köré önmagában is érdemes utazást szervez
A férfiaknak is vannak titkos vágyai, amelyeket gyakran nem mernek megosztani párjukkal. A teremtés koronáit kérdeztük, mit kérnének párjuktól, ha nem szégyellnék.
Megnyitotta kapuit az öt évvel ezelőtt műszaki okokból bezárt, majd 1,8 milliárd forintból megújult siófoki Galerius Élményfürdő és Wellness Központ. A fürdő felújítására uniós forrásból 900 millió forint Top Plusz pályázati támogatást nyertek el, ezt egészítette ki a kft. által felvett 600 millió forint hitel és 300 millió forint önkormányzati öne
Főtt sonka, piros tojás, foszlós kalács, tiszta függöny, illatos lakás. A húsvét keresztény üzenetén túl a tavasz, a megújulás, a családi együttlét ünnepe. Amely úgy jön létre, hogy valaki keményen megdolgozik érte. És ez a valaki általában nő.
A mai rohanó világban talán nem meglepő, hogy egyre többen keresik annak a módját, hogyan tölthetnék fel magukat pozitív energiával, és hogyan alakíthatnák át életüket harmonikusabbá és kielégítőbbé.
A streamingszolgáltató kínálata folyamatosan frissül, így most is érkezett néhány olyan sorozat és film, amely könnyen a nézők új kedvencévé válhat. A romantikus tinidrámától a kemény bosszútörténeteken át egészen a megható igaz történetekig széles a paletta – mutatjuk, mit érdemes most felvenni a listánkra.
A szempillák mindig is a női szépség és csábító kisugárzás szimbólumai voltak, hiszen képesek drámaian keretet adni a szemeknek, fokozva azok természetes vonzerejét. Azonban nem mindannyian születünk hosszú és dús szempillákkal, és sokan keresték már a választ arra, hogyan érhetik el a vágyott hatást. Ebben a cikkben felfedjük a titkot, hogyan lehe
Ez az eredmény első ránézésre ellentmond a korábbi vizsgálatoknak, amelyek több, árapály-katasztrófához köthető eseménnyel egy időben észleltek neutrínókat.
A közösségi médiát elárasztó bizarr szépségkezelések elsőre meghökkentőnek tűnnek, de a tudomány szerint néhány mögött valódi bőrgyógyászati logika húzódik. A kérdés csak az: megérik-e az árukat és a hype-ot? Az elmúlt években a skincare világa látványosan elmozdult az extrém megoldások felé. Szöuli klinikákon lazacsperma-DNS-t fecskendeznek a bőrb
Kreatív, egyedi élmények, gyönyörű tájak és kiváló gasztronómia. A Creative Tourism Awards egy nemzetközi elismerés, amelyet a nonprofit Creative Tourism Network alapított. A díj célja olyan úti célok, projektek és vállalatok díjazása, amelyek a
Utolsó frissítés: 2026-04-03 A tavaszi fáradtság minden évben emberek millióit érinti. Mégis sokan legyintenek rá, mintha csak egy hangzatos kifogás lenne. Pedig a szervezet ilyenkor valóban komoly terhelés alatt áll. A fényviszonyok változása, a téli vitaminhiány és a hormonális átrendeződés együtt könnyen okozhat olyan kimerültséget, amelyből reg
Sokan esküsznek erre a módszerre. Fémet (például kanalat) szúrni a földbe népszerű internetes kertészeti tipp, ám az előnyei leginkább anekdotikusak vagy nem konvencionális módszereken alapulnak. A leggyakoribb okok, amiért az
Utolsó frissítés: 2026-04-03 A húsvét mindenkinél más hangulatot hoz. Van, aki már napokkal előtte listákat ír, más az utolsó pillanatban kapkod, és akad olyan is, aki csak sodródik az eseményekkel. A csillagjegyek konyhai stílusa ilyenkor különösen látványos. Van, aki a sonkát is mérnöki precizitással főzi, más meg közben háromszor elfelejti, mit
Márciusban mutatták be a magyar mozik a Tavaszi szél – Az ébredés című dokumentumfilmet, amire a premier óta eltelt szűk három hétben közel 130 ezren váltottak jegyet, és még továbbra is termeli a pénzt, most azonban az alkotói úgy döntöttek, hogy egy hétvége erejéig teljesen igyenesen hozzáférhetővé teszik a darabot a nagyközönség számára.
Végre kedvező hírek érkeztek a frontérzékenyek számára! A szervezetünket érő környezeti terhelés mérséklődik, mivel a nagyléptékű légköri folyamatok fokozatosan stabilizálódnak.
Míg a cégvezetők az AI-ra hivatkozva innovációs lépésként tálalják a létszámstopot, a valóságban a bérköltségek átcsoportosításával próbálják finanszírozni a technológiai fegyverkezési versenyt.
A népbetegségnek számító magas vérnyomás kezelésében a gyógyszerek és a rendszeres testmozgás mellett bizonyos stresszkezelő gyakorlatoknak is hatékony szerepük lehet. Egy friss klinikai vizsgálat eredményei szerint egy több évszázados kínai mozgásforma rendszeres gyakorlása, valamint a jóga és a meditáció mind hozzájárulhatnak a szív- és érrendsze
Ahogy beköszönt a tavasz, a napsütés minden zugot bevilágít otthonunkban, feltárva a hetek alatt összegyűlt port és szennyeződéseket. Ám mielőtt nekiállnánk a tavaszi nagytakarításnak, érdemes először átgondolnunk, hogy a szokásaink valóban hatékonyak-e. Sokszor a rossz módszerek meghosszabbítják a munkát, és még a lakást is koszosabbá is tehetik.
Az Egészség Világnapja alkalmából közzétett Országos Mozgásszervi Állapotfelmérés szerint a munkavállalók jelentős része érintett mozgásszervi panaszokban, ami egyre nagyobb egészségügyi kockázatot jelent.
Számos kutatás foglalkozik azzal a kérdéssel, a víz segíti-e a fogyókúrát. Az eredményekből érdekes következtetések vonhatók le. Hosszú ideig tartotta magát az a nézet, miszerint a vízfogyasztás segít a fogyásban.
Hol kommunikálhatnak egymással az emberek, ha az ország vezetése az utolsó olyan üzenetküldő-platformokat is ellehetetleníti, amelyeket nem tud az ellenőrzése alá vonni?
Időjárás ma, 2026. április 4. – tavaszias hangulat, több napsütéssel, helyenként felhőátvonulással. Ha ma szabadtérre indulsz, kellemes, igazi áprilisi idő fogad.
Szakértő elmondta, hogyan a legjobb a krumplit tárolni Akárhogyan is tervezzük elkészíteni őket, a burgonya megfelelő tárolása alapvető fontosságú ahhoz, hogy friss, kemény és csíramentes maradjon. Megfelelő körülmények között a
Névnapok ma: köszöntjük az Izidorokat. Ha a családban vagy a baráti körödben van viselője, jó alkalom egy kedves üzenetre, vagy egy csokor tavaszi virágra.
Egy hétköznapi, olcsó folyadékot kell a paradicsom földjére önteni és már várhatjuk is a szüretet. A közösségi médiában számtalan ötlet kering ezzel kapcsolatban, némelyik pedig a kipróbálásra is érdemes lehet. Egy
Vannak árnyalatok és színpárosítások, amelyeket a francia nő következetesen elkerül, mert szerinte megbontják az összhangot és elveszik az öltözék időtlen eleganciáját.
Végre berobbant a tavasz – az az időszak, amikor ösztönösen elkezdünk jobban figyelni magunkra. Többet mozgunk, tudatosabban étkezünk, és a közérzetünk is előtérbe kerül. A napsütést mindenki élvezi, de a D-vitamin önmagában nem elég: ilyenkor különösen jól jönnek azok az italok, amelyek nemcsak hidratálnak, hanem valódi tápanyagokkal is feltöltik
Sokan a gyorséttermi kajákra vagy a zsíros ételekre tippelnének, ha gyomorpanaszokról van szó. Pedig a valóság sokkal meglepőbb – és jó eséllyel te is rendszeresen fogyasztod.