A Balatoni Borok Versenyére – amelyen a Magyar Vitorlás Szövetség borát is kiválasztják – már várja a nevezéseket a Balatoni Szövetség. A Balaton hat borvidéke – a Balatonfüred-Csopaki, a Balaton-felvidéki, a Badacsonyi, a Nagy-Somlói, a Zalai és a Balatonboglári Borvidék – nedűinek legjavát bírálják a szakértők a Balatoni Szövetség által majd’ 30
Ha szóba kerül a teázás, a legtöbben az angol ötórai teára, a japán szertartásokra vagy a török különlegességekre gondolnak először. A legtöbb teát fogyasztó közösség azonban meglepő helyen él: Németország északnyugati sarkában, Kelet-Fríziában. Az ott élők évente átlagosan 300 litert isznak fejenként, és egy olyan teakultúrát őriznek, amelyről a v
Nem csak a dohányzás vagy a túlzott alkoholfogyasztás rövidítheti meg az életünket – sőt, sokkal alattomosabbak azok a hétköznapi szokások, amelyekről elsőre nem is gondolnánk, hogy hosszú távon komoly következményekkel járhatnak.
"Mami és Papi havi 900 forintért neveltek téged." Vannak mondatok, amelyek utólag is kettéhasítják az ember életét. Három nő története következik elhallgatásról és állandó hiányérzetről.
Egyetlen aláírás, egy pillanatnyi bizalom és máris milliós tartozások, büntetőeljárás vagy akár vádlotti pad várhat azokra a nőkre, akik "csak papíron" kerülnek egy cég élére. Dr. Vágvölgyi Ágnes, ügyvéd írása megrázó, valós történeteken keresztül mutatja meg, hogyan válhat a jóhiszeműség súlyos jogi csapdává, és miért nem létezik olyan, hogy csak
Gyakran hallani az idősebb generációtól, hogy régen a gyerekek mindent megettek, amit eléjük tettek. De vajon tényleg mi rontottuk el az ízlésüket, vagy a környezet változott meg?
Az ünnepek egyik legnagyobb kihívása nem a főzés - hanem a mérték. Legyen szó húsvéti sonkáról, karácsonyi süteményekről vagy egy kiadós családi vacsoráról, szinte mindenki megtapasztalja a klasszikus tüneteket: teltségérzet, puffadás, fáradtság, "kajakóma". Ilyenkor jól jöhet néhány természetes módszer, amely segít visszaállítani a komfortérzetet
Sokunk reggele ugyanazzal a forgatókönyvvel indul: megszólal az ébresztő, félkómásan felkelünk, gyorsan megiszunk egy kávét, és már indulunk is. Közben pedig észre sem vesszük, hogy már a nap első perceiben elkövetünk egy olyan hibát, ami rányomhatja a bélyegét az egész napunkra.
A tavasz a megújulás évszaka, amikor sokak szívében is új remények ébrednek. Ha most te is így érzel, a születési dátumod segíthet megtalálni a hozzád illő férfit.
Miközben az Artemis–2 legénysége éppen történelmet írt, és minden eddigi embernél messzebb merészkedett a világűrben, egy váratlan vendég is feltűnt a fedélzeten. Egy magányos üveg Nutella úszott át az Orion kabinjában, ami azonnal beindította az internet népének fantáziáját.
Egyedül utazni felszabadító élmény: akkor kelünk, amikor akarunk, annyi időt töltünk egy múzeumban, amennyit csak szeretnénk, és pontosan azt esszük, amihez kedvünk van. Mégis sokak számára a biztonság kérdése a legnagyobb visszatartó erő. A BBC ezért a Georgetown University Women, Peace and Security Indexe és a Global Peace Index adatai alapján ál
Egy angol lap felmérése szerint a férfiaknak három tulajdonság a legfontosabb egy szeretőben: humoros, kedves és kalandvágyó. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen típusú nőket választanak a férfiak szeretőjüknek.
Amikor a Ford bejelentette, hogy véget ér a Gt gyártása, sejtettük, hogy emlékezetes lesz a búcsú, de erre talán nem számítottunk. Az amerikaiak pályagépe ugyanis olyan köridőt ment a Nürburgringen, amivel bebizonyította, hogy a belső égésű motoroknak még mindig van keresnivalójuk a rekordok világában.
Sokan hajlamosak legyinteni azokra a tünetekre, amelyek nem járnak erős fájdalommal, és valahogy „beleférnek” a mindennapokba, pedig ezzel komoly problémát okozhatnak maguknak.
A tavaszi nagytakarítás nem csupán a tisztaságról szól, hanem a rendteremtésről és önmagunk felfedezéséről is. Az apró sikerélmények és a rendszeres törődés sokkal többet adhatnak, mint gondolnánk.
Egyre több fiatal dolgozó kér szabadnapot csak azért, hogy kimozduljon a természetbe: túrázik, parkban sétál vagy a tengerparton pihen. A "zöld napok" trendje nem csupán divat – a kutatások szerint a szabadban töltött idő bizonyítottan csökkenti a stresszt és javítja a mentális egészséget, miközben a munkahelyi teljesítményt is segítheti.
Az Artemis II küldetés hivatalosan is új korszakhatárt jelölt ki az űrrepülés történetében: 2026. április 6-án az Orion Integrity fedélzetén utazó négy űrhajós távolabb jutott a Földtől, mint korábban bárki.
Annak idején elkerülte a magyar mozikat ez az egyszerre pattanásig feszült, mégis szívszorító thriller, most viszont végre a hazai publikum is felfedezheti magának.
A módszer lényege, hogy enyhe elektromos impulzusokat adnak az idegnek, és az izom felett a bőrre helyezett elektródán keresztül rögzítik a válaszreakciót, a vizsgálatot elsősorban a végtagokon végzik.
Miközben a rajongók egy része még mindig a boxermotorok morajlását keresi, a Subaru egyre több elektromos autót mutatott be, és a legújabb mellett nem mehetünk el szó nélkül, pedig egyáltalán nem biztos, hogy nálunk is kapható lesz.
Vilmos herceg és Katalin hercegné kapcsolatáról ma már a harmónia, az összetartás és a stabilitás jut sokak eszébe, ám kezdetben korántsem volt minden zökkenőmentes. A William and Catherine: The Monarchy's New Era: The Inside Story című könyv több részletet tár fel a walesi hercegi pár kapcsolatáról, köztük arról is, hogy Katalint különösen megvise
Az alvási szokásokat vette górcső alá egy friss tanulmány, melynek szerzői meglepő, a szív- és érrendszeri betegségekkel küzdők számára különösen hasznos megfigyelést tettek.
A 90-es évek nosztalgiája sokunkat visszahúz egy egyszerűbb és őszintébb időszakba. Ebben a korszakban a pillanat megélése és a valódi kapcsolatok ápolása még természetes volt.
Mi történik, ha a divatvilág két legismertebb – egy valós, és egy fiktív –szereplője véletlenül összefut egy lift előtt? A Vogue legújabb videója erre a játékos, mégis sokatmondó kérdésre ad választ.
Lehet valaki a NASA legképzettebb űrhajósa egy többmilliárd dolláros űrhajó fedélzetén, a technika ördöge és a vállalati szoftverek nyűgjei elől a Holdig sem lehet menekülni. Az Artemis–2 történelmi küldetésén ugyanis kiderült: az Orion kapszula hiába a mérnöki tudomány csúcsa, ha az Outlook éppen úgy dönt, hogy nem hajlandó betölteni az e-maileket
A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában átadott második robotasszisztált sebészeti rendszernek köszönhetően a 21. századi csúcstechnológiát az általános sebészeti, urológiai és nőgyógyászati műtétek mellett a jövőben mellkassebészeti, valamint fül-orr-gégészeti beavatkozásoknál is alkalmazzák.
Kissé szürreális jelenet játszódott le az emberiség egyik legfejlettebb technológiai vívmányának fedélzetén, ami évtizedek óta először juttat embert a Hold környezetébe.
Sokszor a legegyszerűbb, legolcsóbb alapanyagok rejtik a legnagyobb titkokat, csak éppen elfelejtettük őket az évek során. Nos, egy régi kedvenc most újra a reflektorfénybe került, nem véletlenül.
Sok gazdi csak akkor szembesül vele, hogy gond van, amikor a szomszéd szól: egész nap ugat a kutya. Pedig a szeparációs szorongásnak már jóval korábban vannak jelei.
A 18. század Párizsa súlyos problémával szembesült, amikor a túlzsúfolt temetők már a lakóházakat is veszélyeztették. A megoldást végül a város alatti elhagyott kőbányákban látták: így születtek meg a katakombák. Ma is milliók maradványait őrzik itt, miközben az alagútrendszer a francia főváros egyik legfelkapottabb látványosságává vált.
A sorozat korábbi forgatási helyszíneinek lakosai saját bőrükön tapasztalták azt, mivel jár, ha egy szuperprodukció képeslapra illő településen születik meg.