A Red Bull Racing vadonatúj RB4-es kódszámot viselő versenyautója a tervek szerint január első nagyobb tesztprogramján, a spanyolországi Jerezben debütál.
Annak ellenére, hogy a McLaren nem másolta le egy az egyben a Ferrari rendszereit, azzal, hogy ismerte riválisa tudását, komoly előnybe kerülhet ellenfeleivel szemben a 2008-as idényben, véli az olasz gárda technikai igazgatója, Aldo Costa.
Az iSport International szerdán kiadott közleményében hivatalosan is bejelentette, hogy 2008-ban, mind az ázsiai és mind a normál GP2-es szériában a Bruno Senna Karun Chandhok párossal áll rajthoz.
Kimi Raikkönen egészen addig visszahúzódó, és hallgatag maradhat, míg versenyeket nyer a Forma-1-ben, jelentette ki a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo, akit egyelőre nem zavar a finn pilóta furcsa stílusa.
Az amerikai újságírásban van egy szentség: a sztori. A történet. A sztori, az érdekes, a sztorit kell elmondani, a sztorit el kell mondani! Minden és mindenki más csak ezután következik. Az újságíró is.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo meghívta magához Olaszországba azt a brit fénymásolót, aki segített felgöngyölíteni az idei évet végigkísérő kémügyet, hogy személyesen is megköszönhesse neki készséges közreműködését.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo meghívta Olaszországba azt a brit fénymásolót, aki segített felgöngyölíteni az idei évet végigkísérő kémügyet, hogy személyesen is megköszönhesse neki készséges közreműködését.
Annak ellenére, hogy a McLaren nem másolta le egy az egyben a Ferrari rendszereit, azzal, hogy ismerte riválisa tudását, komoly előnybe kerülhet ellenfeleivel szemben a 2008-as idényben, véli az olasz gárda technikai igazgatója, Aldo Costa.
A hét elején ismét felbőgtek a motorok Silverstone-ban, ám ezúttal a munkagépektől volt hangos a környék, ugyanis kedden megkezdődtek a felújítási munkálatok az angol pályán, ahol már félig le is bontották a boxutca falát.
Bár korábban felreppent a hír, miszerint január 14-én kerül bemutatásra a Ferrari vadonatúj versenyautója, az olaszok elnöke, Luca di Montezemolo szerdán adott nyilatkozatában elhintette, hogy január 6-án Fioranóban hull le a lepel az F2008-as modellről.
A Renault istálló újdonsült versenyzője, Nelsinho Piquet kijelentette, kimagasló tehetsége és versenyképessége, nem pedig jól csengő neve miatt kapott lehetőséget a franciáktól a 2008-as idényben.
Azt követően, hogy már korábban megegyezett az FIA illetékeseivel, a Bridgestone vezetése a héten aláírta azokat a dokumentumokat, melyek hivatalosan is kimondják, a japán cég lesz a Forma-1 hivatalos gumiszállítója a következő három esztendőben.
A Ferrari annak ellenére sem tekinti lezártnak a kémügyet, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség a héten megerősítette, a McLaren bocsánatkérő levelét követően zöld utat ad a wokingiak 2008-as autója előtt, és végleg lázárja az ügyet.
Mario Andretti úgy gondolja, hogy nem sérült különösebben a Forma-1 jó hírneve az idei évet beárnyékoló kémügy miatt, melynek végére ezen a héten tett pontot a Nemzetközi Automobil Szövetség.
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Graham Hill bronzszobra nyolc év után visszakerülhet eredeti tulajdonosához, miután a rendőrség egy boltoni ház udvarán megtalálta az ellopott emlékművet.
Az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy némiképp változik az időmérő edzés menete a Forma-1-ben a 2008-as idényben. A kvalifikáció első etapja 20, a második 15, míg a harmadik 10 percesre rövidül a jövő évben.
Egy háromfordulós kvízjáték keretén belül két darab Száguldó cirkusz 2007-2008 szezon-összefoglaló albumot, illetve két darab Kimi Räikkönen könyvet sorsolunk ki.
A Michelin vezetése úgy gondolja, a jerezi teszteken mutatott kimagasló szereplése is azt bizonyítja, hogy komoly előrelépésre számíthat a következő idényben a MotoGP-ben.
James Toseland bízik benne, hogy jól fog szerepelni a következő idényben a MotoGP-ben, miután remekül teljesített a legutóbbi teszteknek helyet adó spanyolországi Jerezben.
Loris Capirossi megerősítette, mindent megtesz majd annak érdekében, hogy már az első versenyektől kezdve elverhesse egykori csapatát, a Ducatit a 2008-as idényben.
A Nemzetközi Motorkerékpár Szövetség a hét elején hivatalosan is megerősítette, számos változtatást jóváhagyott, amik a költségek drasztikus csökkenését eredményezhetik a következő idényben a MotoGP-ben.
A MotoGP követheti a Forma-1 példáját, és az egységes elektronika (ECU) bevezetésével kiszorulhatnak a vezetést segítő elektronikai berendezések a sportból, fedte fel a terveket a sorozat kereskedelmi igazgatója, Carmelo Ezpeleta.
Andrea Dovizioso elárulta, teljesen lenyűgözte a MotoGP idei világbajnoka, Casey Stoner teljesítménye, miután szembe szállhatott vele a november végén megrendezett jerezi teszteken.
Narain Karthikeyan bízik benne, hogy három év eltelte után ismét visszatérhet a Forma-1-be. A 30 éves versenyző 2005-ben a Jordan istálló színeiben debütált a királykategóriában, és hazája első F1-es pilótájaként újabb piacokat nyitott meg a sportban.
Német lapértesülések szerint a Deutsche Telekom lehet a BMW Sauber istálló egyik főtámogatója a 2008-as idényben, ami egyébként könnyen el is képzelhető, ugyanis a német-svájci alakulatnak egyelőre nincsen telekommunikációs partnere.
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley biztos benne, hogy a McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis tisztában volt azzal, hogy a brit gárda bűnös a kémügyben, jóllehet mindvégig azt állította, semmit nem tudott a háttérben zajló eseményekről.
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley biztos benne, hogy a McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis tisztában volt csapata bűnösségével, jóllehet mindvégig azt állította, nem tudott a ferraris dokumentumok létezéséről.
A Renault Világsorozat újdonsült világbajnoka, Alvaro Parente az idei évben nyújtott kimagasló teljesítménye jutalmaként Forma-1-es tesztlehetőséget kap a Renault F1 istállótól a spanyolországi Jerezben.
Az Etihad Airways hároméves szerződést kötött a Forma-1 vezetésével, melynek értelmében a légitársaság lesz az Abu Dhabi Nagydíj főszponzora a következő években.
A Yamaha gyári MotoGP csapata január 18-án főszponzora, a Fiat "szülővárosában", Torinóban mutatja be 2008-as versenymotorját, jelentette be a japán nagyvállalat a hétvégén.
Spanyol lapértesülések szerint a Mutua Madrilena biztosító társaság követi Fernando Alonsót a Renault-hoz, miután a kétszeres világbajnok távozását követően bejelentette, az év végén elhagyja a McLarent.
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley nem tulajdonít különösebb jelentőséget Sir. Jackie Stewart kritikájának, aki legutóbb arra szólította fel az irányító testületet, hogy szervezze át struktúráját.
A Honda Racing ügyvezetője, Nick Fry elárulta, Ross Brawn érkezésével visszatért Jenson Button hite, és a brit versenyző ismét kezdi elhinni, hogy képes a győzelemre.
Minden kedves olvasójának békés, boldog karácsonyi ünnepeket kíván az F1világ.hu szerkesztősége. Köszönjük az olvasók egész éves figyelmét, és bízunk benne, hogy a jövőben továbbra is együtt követhetjük majd figyelemmel a Forma-1 történéseit.
Lapértesülések szerint az egykori Forma-1-es csapattulajdonos, Alex Shnaider készen áll arra, hogy felvásárolja az izraeli Maccabi Tel Aviv futballcsapatot.
A BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld őszintén beszélt legutóbbi interjújában, és olyan dolgokat is elmondott magáról, amiket eddig nem tudtunk, és nem is tudhattunk róla.
A Forma-1 egykori világbajnoka, Emerson Fittipaldi figyelmeztette Alonsót, készüljön fel arra, hogy komoly ellenfélre akad Nelsinho Piquet személyében, aki még Hamiltonnál is több borsot törhet az orra alá a Renault-nál a 2008-as idényben.
Heikki Kovalainen biztos benne, hogy a McLaren vezetése nem aggódik amiatt, hogy relatíve tapasztalatlan versenyzői miatt hátrányba kerülne a fejlesztések terén, és nem tudja megfelelően felkészíteni új autóját a 2008-as idényre.
A Scuderia Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost szerint csapata abban fejlődött a legtöbbet az idei évben, hogy a szakemberek megtanultak egymás mellett, produktívan dolgozni, ami mindenképpen hatalmas előnyt jelent majd számukra a 2008-as idényben.
A Toyota Racing egykori versenyzője, Ralf Schumacher szakított menedzserével, Hans Mahrral, értesült a hírről a holland <i>Formule 1 Race Report</i> c. magazin.
Spanyol lapértesülések szerint a Renault idény végén menesztett versenyzője, Giancarlo Fisichella készen áll arra, hogy saját szponzorai segítségével akár 10 millió eurót is fizessen azért, hogy helye legyen a jövő évben a Forma-1-ben.
Bár korábban úgy volt, nem lesz hivatalos bemutató, a McLaren vezetése a két ünnep között elhintette, hogy 2008. január 7-én a szokásos ceremónia keretében mutatja be új autóját, az MP4/23-as modellt.
A Ferrari egykori technikai igazgatója, Ross Brawn szerint minden idők legsikeresebb autóversenyzőjét, Michael Schumachert teljes mértékben kielégíti az, ha még néhány évig tesztelési lehetőséget kap az olaszoktól az F1-ben.
A Forma-1 újdonsült világbajnoka, Kimi Raikkönen próbálhatja ki első alkalommal a Ferrari vadonatúj versenyautóját. A finn pilóta a bemutatót követő nap, január 7-én kezdi meg az új Ferrari tesztelését az olaszországi Fioranóban.
Ralf Schumacher szinte biztosra veszi, hogy nem fog tudni rajthoz állni a 2008-as idényben a Forma-1-ben, ám nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy évet lehúzzon egy másik szériában.