Vitantonio Liuzzi ismét támadást intézett a Toro Rosso résztulajdonosa, Gerhard Berger ellen, mert továbbra is úgy gondolja, hogy miatta veszítette el versenyzői ülését a tavalyi szezon végén.
A Ferrari egykori mérnöke, Nigel Stepney már alig várja, hogy elmondhassa saját verzióját a tavalyi évet beárnyékoló kémügyről, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség beidézte egy meghallgatásra, melyre hamarosan sort is kerítenek.
A Ferrari egykori mérnöke, Nigel Stepney már alig várja, hogy elmondhassa saját verzióját a tavalyi évet beárnyékoló kémügyről, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség beidézte egy meghallgatásra, melyre hamarosan sort is kerítenek.
A Honda brit versenyzője, Jenson Button úgy gondolja, sokat javult az RA108 teljesítménye az elmúlt időben, amit az is bizonyít, hogy véleménye szerint az idei év eddigi legjobb tesztprogramját teljesítették a héten Jerezben.
A Force India olasz versenyzője, Giancarlo Fisichella biztos benne, hogy ismét a Ferrari pályázhat a legnagyobb eséllyel a világbajnoki cím megszerzésére a 2008-as idényben.
A McLaren vezetőinek mégsem kell megjelenniük az olasz ügyészségen, hogy választ adjanak néhány eddig még tisztázatlan kérdésre a kémügyben, pedig korábban úgy volt, hogy hétfőn kerül sor a megbeszélésre.
A Super Aguri brit versenyzője, Anthony Davidson biztos benne, hogy rajthoz állhat majd a március közepén megrendezésre kerülő Ausztrál Nagydíjon, jóllehet egyelőre még nincs szerződése a 2008-as idényre.
A Forma-1-es csapatok kivétel nélkül a Nemzetközi Automobil Szövetség mögé álltak, és már most kijelentették, mindenben támogatják az irányító testületet a néhány hónap múlva induló rasszizmus elleni kampányában.
Legutóbb a Renault-t vádolták meg azzal, hogy az ellensúlyos lengéscsillapító használatával komoly előnybe került ellenfeleivel szembe, ami miatt az FIA 2006 második felében be is tiltotta az eszköz használatát a Forma-1-ben.
Nicky Hayden bebizonyította, hogy a Repsol Honda és a Michelin komoly előrelépést ért el az elmúlt időben, ugyanis az élen végzett az e heti tesztek első napján a spanyolországi Jerezben, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést a 2008-as idényre.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone biztos benne, hogy a két héttel ezelőtt megrendezett barcelonai tesztet beárnyékoló rasszista támadások nem ismétlődnek meg a jövőben.
A MotoGP világbajnoka, Casey Stoner az utolsó pillanatokban megfutott gyorskörével állt az élre a reggeli edzésen a spanyolországi Jerezben, ahol nyirkos idő fogadta a versenyzőket.
A világbajnoki címvédő, Casey Stoner dominált a délutáni időmérő edzésen a spanyolországi Jerezben, ahol egy utcai BMW-ért folyt a küzdelem. A Ducati ausztrál versenyzője több mint egy teljes másodpercet vert a mezőnyre.
Valentino Rossi elárulta, egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy a MotoGP jelenlegi világbajnoka, Casey Stoner főlényes győzelmével zárult a vasárnap megrendezett különleges időmérő edzés a spanyolországi Jerezben.
A MotoGP szervezőinek idő előtt le kellett fújniuk a mai harmadik tréninget Jerezben, ugyanis az egyre nagyobb széllökések miatt veszélyessé vált a körözés a spanyol ringen.
Vitantonio Liuzzi cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint haragban lenne egykori csapata, a Scuderia Toro Rosso résztulajdonosával, és Gerhard Bergert hibáztatná azért, hogy vezetői ülés nélkül maradt a tavalyi év végén.
A MotoGP jelenlegi világbajnoka, Casey Stoner figyelmeztette riválisait, hogy ő és Ducati Marlboro csapata is sokkal jobb formában van, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor.
A MotoGP vezetői fel vannak háborodva azon híresztelések hallatán, melyek szerint az F1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher lehet Casey Stoner csapattársa a Ducatinál a Mugellóban megrendezésre kerülő Olasz Nagydíjon.
Annak ellenére, hogy jelölték az év sportembere megtisztelő címre, a Forma-1 világbajnoka, Kimi Raikkönen már korábban jelezte, nem vesz részt a ma este megrendezésre kerülő Sport-Oscar díjátadó gálán.
A Toyota Racing egykori versenyzője, Ralf Schumacher a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) folytatja versenyzői pályafutását a 2008-as idényben, miután sikeresen megegyezett a Mercedes vezetésével.
A Ferrari tesztpilótája, Marc Gené attól tart, hogy a Renault sumákol, és az elmúlt teszteken szándékosan nem mutatta meg valós erejét, mert nem akarja felhívni magára riválisai figyelmét.
A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen ismét megerősítette, minden eddiginél jobban élvezi a Forma-1-et, azonban leszögezte, amint lankad az érdeklődése, azonnal befejezi pályafutását és elhagyja a királykategóriát.
A Super Aguri Forma-1-es versenyistálló mai nap kiadott hivatalos közleményében bejelentette, bizonytalan helyzete miatt az e heti barcelonai tesztprogram kihagyására kényszerül.
Nicky Hayden végzett az élen a tesztek zárónapján Jerezben, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést az idei évre. A Repsol Honda versenyzője majd’ egy teljes másodpercet adott a vasárnapi időmérőn csúcsformában lévő Casey Stonernek, aki csak a hetedik lett.
A Ducati Marlboro istálló újdonsült versenyzője, Marco Melandri bevallotta, továbbra sem érzi magát kényelmesen motorja nyergében, miután egy újabb nehézkes tesztprogramot teljesített a spanyolországi Jerezben.
Minden idők legsikeresebb Forma-1-es újonca, Lewis Hamilton nyerte el az "év felfedezettje" megtisztelő címet a Sport-Oscarként is emlegetett Laureus díjátadó gálán, melyet hétfőn este rendeztek meg Szentpéterváron.
A Ferrari egykori mérnöke, Nigel Stepney a riportereknek elmondta, teljesen nyugodt volt, miután hétfőn találkozott a modenai kerületi ügyésszel, aki kihallgatta a tavalyi évet beárnyékoló kémügyben.
Dani Pedrosa attól tart, hogy a szezon előtti utolsó tesztprogramon, melyet a hónap végén rendeznek meg Katarban, továbbra sem lesz száz százalékos állapotban sérült keze, ami a hétvégi teszten is hátráltatta a munkában.
A Forma-1 kétszeres világbajnokát, Mika Hakkinent beválasztották a Laureus Sportakadémia állandó tagjai közé, így a jövőben a finn sztár is beleszólhat majd a díjak kiosztásába.
A kémügy egyik főszereplője, Nigel Stepney, állítólagos bűntársa, Mike Coughlan vallomástételére vár, miután hétfői kihallgatásán ismét hangsúlyozta, nem ő adta át a Ferrari titkos információit tartalmazó dokumentumot a McLaren egykori főtervezőjének.
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton már nem foglalkozik az őt ért rasszista támadásokkal, sokkal inkább arra összpontosít, hogy a lehető legjobb formában kezdhesse meg második évét a Forma-1-ben.
A héten ismét felbőgnek a motorok Spanyolországban, ahol két helyszínen is tesztelnek a csapatok, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a március közepén megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra.
A Williams istálló német versenyzője, Nico Rosberg volt a leggyorsabb az e heti tesztek nyitónapján a spanyolországi Barcelonában, ahol az éjszakai esőzések után nyirkos, vizes pálya fogadta a versenyzőket.
Az egykori csapattulajdonos, Eddie Jordan szerint kulcsfontosságú a Forma-1 jövője szempontjából, hogy mielőbb bevezetésre kerüljön a költségvetés maximalizálása, mert csak így menekülhetnek meg a független kiscsapatok a totális bukástól.
A BMW Sauber versenyistálló nem tudta befejezni előre tervezett programját a tesztek első napján Valenciában, ahol borzalmas időjárás fogadta a csapatot.
A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso lesz a legtöbbet kereső Forma-1-es versenyző, feltéve, ha a jövő évben is a Renault színeiben marad, állítja a <i>SportsPro</i> magazin.
A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso lesz a legjobban kereső Forma-1-es versenyző az idei évben, feltéve, ha a jövőben is marad a Renault színeiben, állítja a <i>SportsPro</i> magazin.
Egyetlen motor sem volt olyan meghatározó a Forma-1-ben, amint a Ford Cosworth. Az évekig amerikai tulajdonában lévő üzem a 60-as évek végén fejlesztette ki az F1 legsikeresebb motorját, amely 1967 és 1983 között számolatlanul aratta a győzelmeket.
A BMW Sauber vezetése egy cseppet sem bánja, hogy radikális változtatásokkal készült a 2008-as idényre, jóllehet emiatt kezdeti hátrányba került legközelebbi riválisaival szemben a téli teszteken.
A Williams istálló német versenyzője, Nico Rosberg elmondta, mindössze az a célja az idei évre, hogy jobb teljesítményt nyújtson a versenyeken, mint a tavalyi esztendőben.
A Japán Nagydíjnak helyet adó Fuji Speedway illetékesei mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elkerüljék a tavalyi évben történteket, mikor a rajongók csak nagy nehézségek árán tudtak bejutni a pályára, és nem voltak megelégedve a szervezéssel.
A Toyota Racing olasz versenyzője, Jarno Trulli úgy gondolja, hogy csapata képes lesz harcba szállni a harmadik helyért az idei évben, miután egyre jobban teljesít vadonatúj versenygépük, a TF108-as kódszámmal ellátott modell.
A Ferrari brazil versenyzője végzett az élen az e heti tesztek második napján a spanyolországi Barcelonában, ahol a tegnapi naphoz hasonlóan esős idő fogadta a versenyzőket. A második helyen Mark Webber futott be, akit Badoer követett.
A BMW Sauber versenyistálló eredményes tesztnapot teljesített a spanyolországi Valenciában, miután tegnap a rossz időjárás hátráltatta a csapatot a munkában.
Folytatódtak a tesztek Spanyolországban. A tegnapihoz hasonlóan ma is délelõtt tíz és délután három között a 250-es kategóriával közösen teszteltek Talmácsi Gáborék, majd négytõl ötig csak a nyolcad litereseké volt a jerezi pálya.
James Toseland elégedetten nyilatkozott a háromnapos jerezi tesztprogram után, jóllehet fájó bokával hagyta el a spanyol ringet, miután hatalmasat bukott a zárónapon.
Az évekig amerikai tulajdonában lévő üzem a 60-as évek végén fejlesztette ki az F1 legsikeresebb motorját, amely 1967 és 1983 között számolatlanul aratta a győzelmeket.