Szép csendben megvalósult az álom, a Volkswagen szériagyártásig vitte XL1 autóját, amely egy liter alatti fogyasztásával bátran nevezhető szupertakarékosnak. Az autó az 1-litre concept és az L1 tanulmányok büszke utódja. 2002-ben mutatták be a kétüléses fogyasztásbajnok autó első generációját a 1-litre concept személyében, az L1 tanulmányt pedig a 2009-es Frankfurti Autószalonon csodálhatta meg…
Az autóipar nagyjai látszólag tátott szájjal figyelik, ahogy az eladási statisztikák mutatói hanyatlásnak indulnak, s a gyártók között alig vannak néhányan, akik az aktuális gazdasági környezethez igazodva változtatnának termékpolitikai hitvallásukon. Ennek hatásai mikroszkopikus szemüvegen át szemlélve igencsak károsak, hiszen a túlnyomóan koros használtautók importjával gyarapodó hazai járműpark…
Szép csendben megvalósult az álom, a Volkswagen szériagyártásig vitte XL1 autóját, amely egy liter alatti fogyasztásával bátran nevezhető szupertakarékosnak. Az autó az 1-litre concept és az L1 tanulmányok büszke utódja. 2002-ben mutatták be a kétüléses fogyasztásbajnok autó első generációját a 1-litre concept személyében, az L1 tanulmányt pedig a 2009-es Frankfurti Autószalonon csodálhatta meg…
A Force India versenyzői ülésére pályázó Adrian Sutil barcelonai tesztnapját követően újságíróknak nyilatkozva elárulta, úgy érzi, amit lehetett, megtett azért, hogy idén visszatérhessen a Forma-1-be. Tovább »
Bizonyítékul arra, hogy a szabálysértési bírságok az érintettek lehetőségeihez mérten aránytalanul magas szinten kerültek megállapításra, a bíróságok és a büntetés-végrehajtási intézetek terhelése igencsak megugrott.
Hátrányban lehet a 2013-as Forma-1-es idény első versenyein a McLaren alakulata – legalábbis így gondolja Jenson Button, aki ugyanakkor kifejtette, hosszú távon kifizetődő lehet, hogy a wokingi gárda sok területen megújította autóját. Tovább »
Az egymagukban éledő egyedi sportautók szinte sosem halnak, ezúttal a valenciai főhadiszállású Spania mutatja be saját alkotását a hamarosan startoló Genfi Autószalonon. A Spania GTA 2,9 szekundumos 0-100-as sprinttel villantja meg oroszlánkörmeit.
A Genfi Autószalonra a Citroën C3-as modellje is felfrissül, fiatalos és modern stíluselemeivel némileg közeledve a városi divatautók nagykövetének számító DS3 sorozathoz. Az eseménynek persze súlya van, hiszen a franciák háza táján a kis jövevény az eladási statisztikák óriása, hiszen 2002 óta nem kevesebb mint hárommillió példány talált gazdára belőle.
Változtatott hozzáállásán, ennek pedig már az előszezoni teszteken megvolt az eredménye – Romain Grosjean biztos benne, idén nem követ el olyan súlyos hibákat, mint első teljes F1-es szezonjában. Tovább »
Mark Webber, a Red Bull ausztrál versenyzője úgy véli, jól döntöttek akkor, amikor inkább a tavalyi autó továbbfejlesztése mellett tették le a voksukat, és nem építettek egy merőben más autót az idei évadra. Tovább »
Az egymagukban éledő egyedi sportautók szinte sosem halnak, ezúttal a valenciai főhadiszállású Spania mutatja be saját alkotását a hamarosan startoló Genfi Autószalonon. A Spania GTA 2,9 szekundumos 0-100-as sprinttel villantja meg oroszlánkörmeit.
A Genfi Autószalonra a Citroën C3-as modellje is felfrissül, fiatalos és modern stíluselemeivel némileg közeledve a városi divatautók nagykövetének számító DS3 sorozathoz. Az eseménynek persze súlya van, hiszen a franciák háza táján a kis jövevény az eladási statisztikák óriása, hiszen 2002 óta nem kevesebb mint hárommillió példány talált gazdára belőle.
Bizonyítékul arra, hogy a szabálysértési bírságok az érintettek lehetőségeihez mérten aránytalanul magas szinten kerültek megállapításra, a bíróságok és a büntetés-végrehajtási intézetek terhelése igencsak megugrott.
Lewis Hamilton végzett az élen az első barcelonai tesztprogram utolsó napján, ahol esős idő fogadta a mezőnyt. A Mercedes brit pilótája mögött egykori csapattársa, Jenson Button végzett a McLarennel. Tovább »
Nem kérdés: a Nissan NV200 azzal, hogy megnyerte a New York taxi tendert, sőt, Londonban és Barcelonában is learatta a babérokat, már önmagában meghódította a világot, s alig indult meg a típus forgalmazása, máris mérföldkőnek tekinthető az autó a japán márka történelmében. Mindezen elismerésekből és sikerekből kiindulva nem kell bizonyítani, hogy taxinak kiváló a típus – gyakorlatilag ez volt a…

Az elmúlt hét némileg a végletek jegyében telt, hiszen az autózás paradicsomába belépőt jelentő típusok mellett a prémium kategória termékeivel is szemeztünk. A sort a Dacia Sandero Stepway tesztjével nyitottuk, ami nem csak ára, de praktikus jellemzői miatt is igazi sikervárományosnak tekinthető.

A Jeep új formanyelvének vezére lehet a Cherokee új generációja, amely hivatalosan a New York-i Autószalonon mutatkozik be. A futurisztikus amerikai méret tekintetében is nagyot ugrik előre.

A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton úgy véli, tévednek azon riválisaik, akik úgy gondolják, hogy ő és csapata 2013-ban rendszeresen az élmezőnyben harcolhat majd. Tovább »
Akármennyire is megsirattuk a Mazda által szinte egyedülállóan preferált bolygódugattyús motorok kimúlását, úgy tűnik, a Wankel-motorok szerencsére nem akarnak eltűnni. Sok találgatást olvashattunk már a japánok szándékairól, ám ezúttal ők maguk igazolták a tényt, hogy nem vették le napirendről a különleges erőforrás fejlesztését.
Felipe Massa róhatta a köröket a Ferrari F138-as versenyautójával múlt pénteken, Barcelonában, a brazil versenyző azonban kissé csalódott, az utolsó tesztnapon ugyanis esőáztatta pályán volt kénytelen körözni a mezőny. Tovább »
Noha az elnökök általában jól bevált luxusmárkákkal töltik fel az állami flották javát, az Egyesült Államokhoz hasonlóan Oroszország, pontosabban Vlagyimir Putyin sem szeretne német, francia vagy amerikai luxusmodelleket használni, a haza becsületét szem előtt tartva vérbeli orosz limuzint látna szívesen.
Az autótervezésben vitathatatlan érdemeket szerzett Bertone és az Aston Martin közötti együttműködés immár 60 éves múltra tekint vissza, ráadásul a brit manufaktúra éppen idén ünnepli 100 esztendős jubileumát, ami kiváló okot szolgáltat arra, hogy igazi különlegességek láthassanak napvilágot.
Hosszú várakozás után és a mézesmadzag végén a márciusban esedékes Genfi Autószalonon végre bemutatkozik az Alfa Romeo 4C, ami „már” 2013-ban piacra kerül. Egyúttal az olasz gyártó ezzel a modellel visszatér az Egyesült Államokba, mintegy új életet lehelve a perifériára szorult márkába.
Óriási előrelépést jelent a Mercedes Forma-1-es csapatának 2013-as versenyautója – nyilatkozta a múlt heti barcelonai tesztsorozatot követően a gárda német versenyzője, Nico Rosberg. Tovább »
A Genfi Autószalon előszobájában a Chevrolet is bemutatókkal készül, hiszen felfrissülő Captiva mellett üdvözülhetjük majd az Opel Mokka ikertestvérének számító Trax szabadidőautót is, ami fellépését követően rögtön a hazai kereskedések felé veszi az irányt, hogy a nyár elejére az első ügyfelek aztán magukénak is tudhassák az újdonságot.
A túlnyomóan városi használatra alkalmas, divatos hobbiterepjárók nagy sikernek örvendenek, s ezt a hullámot igencsak ügyesen lovagolta meg az Opel Mokka, ami kezdeti egyeduralma után márciustól erős kihívókkal nézhet majd szembe.
Akármennyire is megsirattuk a Mazda által szinte egyedülállóan preferált bolygódugattyús motorok kimúlását, úgy tűnik, a Wankel-motorok szerencsére nem akarnak eltűnni. Sok találgatást olvashattunk már a japánok szándékairól, ám ezúttal ők maguk igazolták a tényt, hogy nem vették le napirendről a különleges erőforrás fejlesztését.
Noha az elnökök általában jól bevált luxusmárkákkal töltik fel az állami flották javát, az Egyesült Államokhoz hasonlóan Oroszország, pontosabban Vlagyimir Putyin sem szeretne német, francia vagy amerikai luxusmodelleket használni, a haza becsületét szem előtt tartva vérbeli orosz limuzint látna szívesen.
Az autótervezésben vitathatatlan érdemeket szerzett Bertone és az Aston Martin közötti együttműködés immár 60 éves múltra tekint vissza, ráadásul a brit manufaktúra éppen idén ünnepli 100 esztendős jubileumát, ami kiváló okot szolgáltat arra, hogy igazi különlegességek láthassanak napvilágot.
Hosszú várakozás után és a mézesmadzag végén a márciusban esedékes Genfi Autószalonon végre bemutatkozik az Alfa Romeo 4C, ami „már” 2013-ban piacra kerül. Egyúttal az olasz gyártó ezzel a modellel visszatér az Egyesült Államokba, mintegy új életet lehelve a perifériára szorult márkába.
A Genfi Autószalon előszobájában a Chevrolet is bemutatókkal készül, hiszen felfrissülő Captiva mellett üdvözülhetjük majd az Opel Mokka ikertestvérének számító Trax szabadidőautót is, ami fellépését követően rögtön a hazai kereskedések felé veszi az irányt, hogy a nyár elejére az első ügyfelek aztán magukénak is tudhassák az újdonságot.
A túlnyomóan városi használatra alkalmas, divatos hobbiterepjárók nagy sikernek örvendenek, s ezt a hullámot igencsak ügyesen lovagolta meg az Opel Mokka, ami kezdeti egyeduralma után márciustól erős kihívókkal nézhet majd szembe.
Korábbi beszámolónk reakciói alapján az új Hyundai Santa Fe nagy érdeklődésnek örvend, mégis arra buzdítjuk azokat a vásárláson gondolkodókat, akik a típus hétüléses opciójára figyeltek fel, hogy néhány hónapot még várjanak a döntéssel, a harmadik sor szűkösségét kiküszöbölő tervezők ugyanis egy nyújtott tengelytávolságú átirat bemutatásával kedveznek nekünk.
Brit sajtóértesülések szerint már meg is egyezett a Mercedesszel, így elhagyja a McLaren Forma-1-es csapatát a gárdánál eddig technikai igazgatóként tevékenykedő Paddy Lowe. Tovább »
Korábbi beszámolónk reakciói alapján az új Hyundai Santa Fe nagy érdeklődésnek örvend, mégis arra buzdítjuk azokat a vásárláson gondolkodókat, akik a típus hétüléses opciójára figyeltek fel, hogy néhány hónapot még várjanak a döntéssel, a harmadik sor szűkösségét kiküszöbölő tervezők ugyanis egy nyújtott tengelytávolságú átirat bemutatásával kedveznek nekünk.
Nemrégiben szót ejtettünk arról, hogy immáron hetente akár két alkalommal változtathat árain a MOL, s nem is kellett sokáig várni arra, hogy mindez megtörténjen. Múlt héten hétfőn, aztán szerdán a benzin 3-3 forintos drágulásáról kellett beszámolnunk, most szerdától viszont kisebb enyhülésnek lehetünk szemtanúi: a benzin ára nem változik, a gázolaj literjéért viszont a hét közepétől bruttó 2…
A Williams istálló tesztpilótája, Susie Wolff szerint a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone mihamarabb szeretne női versenyzőt látni a száguldó cirkuszban. Tovább »
Tim Gosst nevezte ki technikai igazgatójává a McLaren Forma-1-es csapata, miután hétfőn világossá vált, Paddy Lowe a távozás mellett döntött, és 2014-től kezdődően a Mercedesnél folytatja pályafutását. Tovább »
Nemrégiben szót ejtettünk arról, hogy immáron hetente akár két alkalommal változtathat árain a MOL, s nem is kellett sokáig várni arra, hogy mindez megtörténjen. Múlt héten hétfőn, aztán szerdán a benzin 3-3 forintos drágulásáról kellett beszámolnunk, most szerdától viszont kisebb enyhülésnek lehetünk szemtanúi: a benzin ára nem változik, a gázolaj literjéért viszont a hét közepétől bruttó 2…
Hazánkban a 3 éve debütált Renault Fluence komoly népszerűségnek örvend, ami nem is csoda, hiszen a típus szinte egyeduralkodó az ár/méret/érték mátrixban. Noha hasonló áron bőven találhatunk családbarát szedánokat a konkurencia háza táján is, a Renault büszkesége mégis kivételesen jó pozícióban van, így olyan friss ellenfeleivel is képes lehet megbírkózni, mint az elmúlt hónapokban bevezetett…

A Renault bemutatta az első fotókat V6-os turbómotorjáról, amely motorformula egyesek szerint új színt hoz majd a Forma-1-be, és vonzóbbá teszi a sportot a rajongók számára a jövőben. Tovább »