2013. február 14. csütörtök

febr. 14
9:09
Előítéletek helyett - SsangYong Korando vs. konkurensek (I. rész) (Auto Pult)
Hiába a történelem minden tanulsága, az előítéletek napjainkban is méregként itatják át az életünket. Márpedig a hamis sztereotípiák olyan valós értékek megismerésétől tántorítanak el minket, melyek igaz élményekkel örvendeztethetnének meg. Bizonyára mindannyian voltunk már elítéltek és önkényes bírák egyaránt, sokszor mégsem tudjuk elrejteni magunkban a lelkünk mélyéből kitörni készülő…
febr. 14
9:36
Gutierrez: Hülkenberg lesz a viszonyítási pont (F1világ)
Nico Hülkenberg lesz a mérce első Forma-1-es évében Esteban Gutierrez számára – a mexikói tehetség a Sauber színeiben mutatkozhat be a királykategóriában, és elmondása szerint nagyon örül annak, hogy egy tapasztaltabb csapattársat kap. Tovább »
febr. 14
10:03
Ívek diadala – galérián tündököl a McLaren P1 (Auto Pult)
A McLaren hivatalosan is megerősítette, hogy a Genfi Autószalonon nagy debütálásra készülnek. Ezt megerősítendő, közzétette az első képgalériát érkező szuperautójáról, a P1-ről, amely az MP4-12C után ténylegesen az F1 által kijelölt, túlzásokba kapó útvonalon halad tovább. Ezúttal már a sorozatgyártásra kész autó belső terébe is bepillanthatunk, ahol ezúttal 3 helyett 2 ülést találunk, amelyet…
febr. 14
10:21

10:23
Előítéletek helyett - SsangYong Korando vs. konkurensek (I. rész) (Auto Pult)
Hiába a történelem minden tanulsága, az előítéletek napjainkban is méregként itatják át az életünket. Márpedig a hamis sztereotípiák olyan valós értékek megismerésétől tántorítanak el minket, melyek igaz élményekkel örvendeztethetnének meg. Bizonyára mindannyian voltunk már elítéltek és önkényes bírák egyaránt, sokszor mégsem tudjuk elrejteni magunkban a lelkünk mélyéből kitörni készülő…
febr. 14
10:42
A megbízhatóság élvez prioritást a Lotusnál (F1világ)
A megbízhatóság tökéletesítésére törekszik a Lotus Forma-1-es csapat. Eric Boullier, a gárda csapatfőnöke elmondta, az E21-es versenyautó remek alapokkal rendelkezik, így minden okuk megvan ahhoz, hogy optimistán várják a szezont. Tovább »
febr. 14
11:15
SLS alapokon éled újra a Mercedes 300 SC (Auto Pult)
Az 1955-ös Mercedes-Benz 300 SC-ből (W 188) mindössze 92 példány készült, így hát nem csoda, ha nem tudunk fellelni belőle egyet sem. De problémát sem jelent: az aktuális SLS Roadster ugyanis kiváló alap a különleges karosszériához.
febr. 14
11:51
Ésszerű sportosság - EcoBoost S csomaggal bővül a Ford Focus kínálata (Auto Pult)
A Ford nagy örömünkre azoknak is kedvezni igyekszik, akik ugyan vágynak a sportos megjelenésre, de nincs szükségük a Focus ST 250 lóerős teljesítményére, valamint nem kívánnak számolni annak jelentős fenntartási és üzemeltetési költségeivel. Az igencsak vonzó "EcoBoost S" csomag az ideális kompromisszumot nyújtó 1,6 literes turbómotorral társítható, ami ez esetben 150 paripát állít szolgálatunkba,…
febr. 14
12:18
Ismét hazánkba látogat a pilótaválogatott (F1világ)
Az előzetes tervek szerint július 24-én, a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtti szerdán ismét pályára lép hazánkban a pilótaválogatott. Tovább »
febr. 14
13:03
Ésszerű sportosság - EcoBoost S csomaggal bővül a Ford Focus kínálata (Auto Pult)
A Ford nagy örömünkre azoknak is kedvezni igyekszik, akik ugyan vágynak a sportos megjelenésre, de nincs szükségük a Focus ST 250 lóerős teljesítményére, valamint nem kívánnak számolni annak jelentős fenntartási és üzemeltetési költségeivel. Az igencsak vonzó "EcoBoost S" csomag az ideális kompromisszumot nyújtó 1,6 literes turbómotorral társítható, ami ez esetben 150 paripát állít szolgálatunkba,…
febr. 14
13:05
SLS alapokon éled újra a Mercedes 300 SC (Auto Pult)
Az 1955-ös Mercedes-Benz 300 SC-ből (W 188) mindössze 92 példány készült, így hát nem csoda, ha nem tudunk fellelni belőle egyet sem. De problémát sem jelent: az aktuális SLS Roadster ugyanis kiváló alap a különleges karosszériához.
febr. 14
13:21
Bődületes nyomatékkal érkezik Európába a Chevrolet villanyautója (Auto Pult)
A Chevrolet kis elektromos autója Los Angelesben már tiszteletét tette, azonban az európai közönségnek csak a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be, hogy végül 2014-től az öreg kontinens néhány piacán kereskedelmi forgalomba is kerülhessen.
febr. 14
13:57
Caterham: Reálisan kell látnunk saját esélyeinket (F1világ)
A Caterham istálló csapatfőnöke, Cyril Abiteboul elárulta, eljött az ideje annak, hogy az istállónál végre reálisan lássák saját esélyeiket, és ne tegyenek olyan ígéreteket, melyeket nem tudnak megtartani. Tovább »
febr. 14
13:57
Henrik Fisker több mint 500 ügyféllel tivornyázott már (Auto Pult)
Henrik Fisker nem kis személyiség az autóiparban, hiszen többek között olyan típusok megszületése köthető a nevéhez, mint az Aston Martin DB9 és V8 Vantage, a BMW Z8, a Tesla Model S, az Artega sportautója, s végezetül saját szíve csücske, a Fisker Karma.
febr. 14
15:36
Elégedett újoncaival a Marussia csapata (F1világ)
Pozitív benyomásokat tett a csapat vezérkarára a Marussia újonc versenyzőpárosa, Max Chilton és Luiz Razia. Tovább »
febr. 14
15:38
Sutil üléspróbán járt a Force Indiánál (F1világ)
A Force India alakulata csütörtök délután megerősítette, volt versenyzője, Adrian Sutil a héten üléspróbán járt a csapatnál, és jövő héten akár autóba is ülhet Barcelonában. Tovább »
febr. 14
16:03
Henrik Fisker több mint 500 ügyféllel tivornyázott már (Auto Pult)
Henrik Fisker nem kis személyiség az autóiparban, hiszen többek között olyan típusok megszületése köthető a nevéhez, mint az Aston Martin DB9 és V8 Vantage, a BMW Z8, a Tesla Model S, az Artega sportautója, s végezetül saját szíve csücske, a Fisker Karma.
febr. 14
16:05
Bődületes nyomatékkal érkezik Európába a Chevrolet villanyautója (Auto Pult)
A Chevrolet kis elektromos autója Los Angelesben már tiszteletét tette, azonban az európai közönségnek csak a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be, hogy végül 2014-től az öreg kontinens néhány piacán kereskedelmi forgalomba is kerülhessen.
febr. 14
18:45
Nincs megállás - jön a Mercedes-Benz E63 AMG Black Series (Auto Pult)
A Mercedes-Benzre nem mondhatjuk, hogy mostanában nem dolgoznak rendesen, az utóbbi néhány hét leforgása alatt megérkezett az új E-osztály, aztán kapott egy izomkúrát az AMG-től, miközben mi, magyarok a CLA premierjének örülhettünk, a minap pedig az A45 AMG-ről hullott le a lepel. S mindez még mindig nem a komplett sor, a fejlesztői részleg már az E-osztályos sportoló Black Series verzióját…
febr. 14
19:03

Keresés