2017. április 4. kedd

ápr. 4
8:51
Massa: A Ferrari idén meg tudja nyerni a bajnokságot (F1világ)
A Williams brazil versenyzője, Felipe Massa úgy véli, a Ferrari elég jó autóval állt elő az idei szezonra ahhoz, hogy legyőzze a Mercedes csapatát. Tovább »
ápr. 4
9:15
2,77 milliótól elérhető az új Kia Picanto (Auto Pult)
A Kia futószalagon szállítja az újdonságokat, hiszen az elmúlt időszakban rengeteg modelljüket frissítették, vagy újították meg teljesen. Sőt, a Stinger képében egy vadonatúj, eddig ismeretlen típust is bemutattak, mely rögtön a paletta csúcsára katapultált. Közülük a Riót követően a Picanto új generációja érkezett meg a hazai piacra. A már rendelhető kisautó 2,77 milliós beugróval csábít, de…
ápr. 4
10:27
Két év múlva jön a 300 lóerős hibrid Peugeot 3008 (Auto Pult)
A divatra és a trendekre nem lehet és nem is szabad nemet mondani, ezt pedig minden marketinges tudja, így nem meglepő, hogy a hibrid technológia és a crossoveres felépítés, illetve stílus összeházasítása sok jóval kecsegtet. Ezúttal a Peugeot kívánja meglovagolni az új hullámokat, mégpedig az Év Autója címet elhódító 3008 csúcsváltozatának formájában.
ápr. 4
10:29
Audi: a sportrészleg távolságtartó a dízelekkel kapcsolatban (Auto Pult)
Az Audi mindeddig nem idegenkedett attól, hogy a sportmodellek esetében a méltán híres TDI dízel technológiát is bevesse, azonban úgy tűnik, a jövőre való tekintettel egyre nagyobb távolságot tartanak a négykarikások az öngyulladós erőforrásoktól a dinamizmusra hangolt verziók esetében.
ápr. 4
10:31
A jelentős csökkenés után ismét drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Nem áprilisi tréfa volt: aki elsején jó kútra tért be, az bizony meglepődhetett, és 340-es árszinten tankolhatott bármelyik üzemanyagból, ugyanis a jövedéki adócsökkentés miatt a hónap első napján a benzin literje 6, a gázolajé pedig 12 forinttal lett olcsóbb. Nem sokáig marad ez így: szerdától jön a drágulás.
ápr. 4
10:33
2,77 milliótól elérhető az új Kia Picanto (Auto Pult)
A Kia futószalagon szállítja az újdonságokat, hiszen az elmúlt időszakban rengeteg modelljüket frissítették, vagy újították meg teljesen. Sőt, a Stinger képében egy vadonatúj, eddig ismeretlen típust is bemutattak, mely rögtön a paletta csúcsára katapultált. Közülük a Riót követően a Picanto új generációja érkezett meg a hazai piacra. A már rendelhető kisautó 2,77 milliós beugróval csábít, de…
ápr. 4
10:35
Észérvekkel hódít – Škoda Fabia 1.0 75 teszt (Auto Pult)
Az érzelmek gyönyörű dolgok, de lássuk be, nem mindig célra vezetőek. Vannak helyzetek, amikor az ésszerűsség felülírja az érzéseket, és olykor az is előfordul, hogy később örömmel állapítjuk meg, hogy nem bántuk meg, hogy hallgattunk a józan eszünkre. Azt állítani persze túlzás lenne, hogy a Škoda teljesen kizárná az érzelmeket, de az kétségtelen, hogy a német-cseh márka sokkal inkább az okos…
ápr. 4
11:03
Räikkönen: Ideje learatni a kemény munka gyümölcseit (F1világ)
Mindig is hitt a Ferrari csapatában, most pedig szeretné learatni a kemény munka gyümölcseit Kimi Räikkönen, a Forma-1 2007-es világbajnoka. Tovább »
ápr. 4
11:21
Legalább 100 kilóval könnyebb lesz az új Suzuki Swift Sport (Auto Pult)
A Suzuki az új, immáron nem az esztergomi üzemben készülő Swift bemutatásával ismét nagyot durrantott. Noha formák tekintetében hasonlít elődjére a japán kisautó, műszaki szempontból teljesen megújult, ráadásul ezúttal is kiváló alapnak számít egy izgalmas sportverzió kifejlesztéséhez. Természetesen a Swift Sport már elmaradhatatlan tagja a kínálatnak, s roppant ígéretes jövőt jósolunk neki.
ápr. 4
11:39

12:06
Magyar sikerekkel rajtolt az autósport szezon (Autónavigátor)
Két második hely a TCR-ben, pontgyűjtés a Rallycross VB-n, az Országos Rallye Bajnokság pedig Herczig Norbi győzelmével kezdődött.
ápr. 4
12:09
A McLaren kizárta, hogy saját motort épít (F1világ)
A McLaren Forma-1-es csapata kizárta annak lehetőségét, hogy saját motort építene, habár idén ismét rengeteget küszködik a Honda erőforrásaival. Tovább »
ápr. 4
12:15
Megújuló oroszlán - kiszivárgott képeken a frissített Peugeot 308 (Auto Pult)
A kompaktok mezőnyében nagy volt a mozgolódás az elmúlt időszakban, így nem csoda, hogy a megjelenésekor Év Autójának választott Peugeot 308 sem szeretne lemaradni. A franciák egy alapos frissítéssel kívánják lendületbe hozni saját modelljüket, melyet hivatalosan ugyan még nem mutattak be, de néhány sejtelmes fotó már kiszivárgott róla – gyökeres változásokra persze ne számítsunk, de így is egyből…
ápr. 4
13:27
Sportos köntösben, 190 lóerős benzinessel jött meg a Seat Ateca FR (Auto Pult)
Korábban nehezen tudtuk volna elképzelni, hogy egy terepjáró a sportosságra helyezze a hangsúlyt, de a manapság már szinte minden méretkategóriában hódító modern SUV-k világában ez már-már természetessé vált. Az amúgy is a dinamizmust előtérbe helyező stílusáról híres Seat sem habozott sokat: a spanyolok bemutatták az Ateca sportos, FR névre hallgató változatát, és jön a kínálatban eddig nem…
ápr. 4
14:18
870 kg-mal jöhet az új Suzuki Swift Sport (Autónavigátor)
Hamarosan idehaza is bemutatkozik a legújabb Suzuki Swift, amelyből ismét készül sportváltozat is. A legfrissebb jelentések szerint lényegesen könnyebb lesz, mint elődje.
ápr. 4
16:00
Videó: Így „törte be” Schumacher a sanghaji pályát (F1világ)
Kevés olyan versenypálya van, melyet a hétszeres Forma-1-es világbajnok nehezen tudott csak „betörni”, ám a sanghaji aszfaltcsík kétségkívül ezek közé sorolandó. Tovább »
ápr. 4
16:33
Berger szerint a Mercedes még előnyben van (F1világ)
A korábbi Forma-1-es versenyző, Gerhard Berger elárulta, volt csapata, a Ferrari meglepte őt melbourne-i remek szereplésével, ám úgy véli, az olasz istálló győzelme ellenére a Mercedes még mindig előnyt élvez. Tovább »
ápr. 4
17:36
Sportosba vágták a SEAT Atecát (Autónavigátor)
Megérkezett a SEAT Ateca sportosabb kivitele. Az FR csomag külsőre sokat, belsőre kevesebbet változtat rajta, viszont új motor is kerül ezzel a kínálatba.
ápr. 4
18:15
Róluk, rólunk mond le a rendőrség, de ki a felelős? (Auto Pult)
A sebességmérés egyik legnagyobb problémájára hívja fel a figyelmet józanabb gondolkodású sofőrök között a nemrég az Üllői úton lesből, a ház árkádsorában megbújt rendőr esete, valamint a budai Szentendrei úton történt halálos tragédia.
ápr. 4
18:51
Az Opel elnökével ünnepeltünk a magyar autógyártás 25. évfordulóján (Auto Pult)
Az első magyar autó, a 25 éves első magyar Opel Astra születésnapját ünnepelte a szentgotthárdi Opel gyár március 29-én, vagyis múlt szerdán Karl-Thomas Neumann Opel elnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.
ápr. 4
19:48
Kemény fellépést javasol az EP a dízelbotrány kapcsán (Autónavigátor)
Az Európai Parlamentben ajánlásokat fogadtak el az autóiparban előforduló csalások megelőzése érdekében, továbbá szigorították a típusjóváhagyásra vonatkozó környezetvédelmi szabályokat.
ápr. 4
20:57
Megújuló oroszlán - kiszivárgott képeken a frissített Peugeot 308 (Auto Pult)
A kompaktok mezőnyében nagy volt a mozgolódás az elmúlt időszakban, így nem csoda, hogy a megjelenésekor Év Autójának választott Peugeot 308 sem szeretne lemaradni. A franciák egy alapos frissítéssel kívánják lendületbe hozni saját modelljüket, melyet hivatalosan ugyan még nem mutattak be, de néhány sejtelmes fotó már kiszivárgott róla – gyökeres változásokra persze ne számítsunk, de így is egyből…
ápr. 4
20:59
Sportos köntösben, 190 lóerős benzinessel jött meg a Seat Ateca FR (Auto Pult)
Korábban nehezen tudtuk volna elképzelni, hogy egy terepjáró a sportosságra helyezze a hangsúlyt, de a manapság már szinte minden méretkategóriában hódító modern SUV-k világában ez már-már természetessé vált. Az amúgy is a dinamizmust előtérbe helyező stílusáról híres Seat sem habozott sokat: a spanyolok bemutatták az Ateca sportos, FR névre hallgató változatát, és jön a kínálatban eddig nem…
ápr. 4
21:01
Róluk, rólunk mond le a rendőrség, de ki a felelős? (Auto Pult)
A sebességmérés egyik legnagyobb problémájára hívja fel a figyelmet józanabb gondolkodású sofőrök között a nemrég az Üllői úton lesből, a ház árkádsorában megbújt rendőr esete, valamint a budai Szentendrei úton történt halálos tragédia.
ápr. 4
21:03
Az Opel elnökével ünnepeltünk a magyar autógyártás 25. évfordulóján (Auto Pult)
Az első magyar autó, a 25 éves első magyar Opel Astra születésnapját ünnepelte a szentgotthárdi Opel gyár március 29-én, vagyis múlt szerdán Karl-Thomas Neumann Opel elnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.

2017. április 5. szerda

ápr. 5
5:42
Már-már hetes az új ötös - BMW 520d teszt (Autónavigátor)
Közel 5 méter hosszú, formára és tudásra is az aktuális hetest közelíti a hetedik generációs ötös BMW szedánja. Vajon miként muzsikál alapdízelként?
ápr. 5
8:39
Gyönyörű képeken mutatkozott be az új Porsche 919 Hybrid (Auto Pult)
A Porsche lerántotta a leplet az új 919 Hybrid-ről az Autodromo Nazionale di Monza versenypályán. A körülbelül 900 lóerős Le Mans-i prototípus mélyreható átdolgozáson ment keresztül. A Porsche egyértelműen a mesterhármasra törekszik vele: győzelemre a Le Mans-i 24 órás versenyen (június 17-18.), valamint a FIA World Endurance Championship gyártói és vezetői elsőségére, a harmadik ízben 2015 és…
ápr. 5
9:00

9:02
Tökéletes állapotú Mercedes 500 E az árverésen (Autónavigátor)
Patika 500 E eladó, még az AMG előtti korszakból, amikor a Mercedes-Benz simán együtt dolgozott a Porschéval egy közös projekt erejéig.
ápr. 5
9:03
Mercedes: Hamilton élete formájában van (F1világ)
Az elmúlt hetekben keményen dolgozott a Mercedes Forma-1-es csapata azon, hogy javítson gyengeségein. A Mercedes-főnök azt mondja, reagálni fognak, Lewis Hamilton pedig élete formájában van. Tovább »
ápr. 5
9:05
Palmer kész felvenni a harcot Hülkenberggel (F1világ)
A Renault ifjú versenyzője, Jolyon Palmer azt mondja, tisztában van azzal, hogy sokan arra számítanak, Nico Hülkenberg gyakorlatilag a földbe döngöli majd őt a 2017-es idényben. Tovább »
ápr. 5
9:15
Akár 510 lóerővel érkeztek meg a Mercedes-AMG GLC 63 modellek (Auto Pult)
Rögtön három új modellváltozattal bővült a Mercedes-AMG nagyteljesítményű modellpalettája, melyeknél a GLC kap főszerepet. A normál és Coupé változatban elérhető 63-as típusok 476 – utóbbi esetben pedig 510 lóerővel is elérhetőek –, és jó adag V8-as brutalitással állnak rajthoz.
ápr. 5
9:36
Alonso a célba érésnek már örülne Kínában (F1világ)
Bár Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója nemrég azt mondta, Kínában jönnek csak ki igazán gyengeségeik, Fernando Alonso azt reméli, sikerül szolid teljesítményt nyújtaniuk. Tovább »
ápr. 5
9:51
Szénszállal és magnéziummal szálkásít az új Audi A8 (Auto Pult)
Nem titok, hogy az Audi zászlóshajója már nagyon megérett az utódlásra, ám az ütős végeredmény érdekében az új A8 premierjét a végsőkig halasszák a négykarikások. Cserébe csúcstechnikát kapunk, méghozzá a legaprólékosabb részletekig kidolgozva – ezt szemlélteti a modell tudatosan könnyűsúlyú fejlesztése is.
ápr. 5
10:09
Gyönyörű képeken mutatkozott be az új Porsche 919 Hybrid (Auto Pult)
A Porsche lerántotta a leplet az új 919 Hybrid-ről az Autodromo Nazionale di Monza versenypályán. A körülbelül 900 lóerős Le Mans-i prototípus mélyreható átdolgozáson ment keresztül. A Porsche egyértelműen a mesterhármasra törekszik vele: győzelemre a Le Mans-i 24 órás versenyen (június 17-18.), valamint a FIA World Endurance Championship gyártói és vezetői elsőségére, a harmadik ízben 2015 és…
ápr. 5
10:11
Akár 510 lóerővel érkeztek meg a Mercedes-AMG GLC 63 modellek (Auto Pult)
Rögtön három új modellváltozattal bővült a Mercedes-AMG nagyteljesítményű modellpalettája, melyeknél a GLC kap főszerepet. A normál és Coupé változatban elérhető 63-as típusok 476 – utóbbi esetben pedig 510 lóerővel is elérhetőek –, és jó adag V8-as brutalitással állnak rajthoz.
ápr. 5
10:13
Szénszállal és magnéziummal szálkásít az új Audi A8 (Auto Pult)
Nem titok, hogy az Audi zászlóshajója már nagyon megérett az utódlásra, ám az ütős végeredmény érdekében az új A8 premierjét a végsőkig halasszák a négykarikások. Cserébe csúcstechnikát kapunk, méghozzá a legaprólékosabb részletekig kidolgozva – ezt szemlélteti a modell tudatosan könnyűsúlyú fejlesztése is.
ápr. 5
10:42
Mindenkinek gyanús Wehrlein távolmaradása (F1világ)
A nemzetközi sajtó meglepődve fogadta a Sauber Forma-1-es csapatának keddi sajtóközleményét, miszerint a hétvégi Kínai Nagydíjon sem ül autóba az istálló német versenyzője, Pascal Wehrlein. Tovább »
ápr. 5
12:18
Bakancsot húzott az új Insignia (Autónavigátor)
Az Opel nagyautójának kínálata újabb kivitellel bővült, megérkezett a terepjárós külsővel ellátott Country Tourer. Alapfelszereltségként ad összkerékhajtást és 2 centivel emelt futóművet.
ápr. 5
12:21
Videó: A Ferrari előzetese a Kínai Nagydíjra (F1világ)
Ha van valami, amit eddig nem tudott a Kínai Nagydíj helyszínéül szolgáló sanghaji versenypályáról, mindenképpen érdemes megnéznie a fenti videót. Tovább »
ápr. 5
12:23
Gyermeket vár Claire Williams (F1világ)
Gyermeket vár Claire Williams, a Williams Forma-1-es csapatának csapatfőnök-helyettese. Tovább »
ápr. 5
12:33
Földútra merészkedik az új Opel Insignia - itt a Country Tourer verzió (Auto Pult)
A legújabb Insigniákon még meg sem száradt a festék, az Opel máris teljessé tette a családot, ugyanis az ötajtós Grand Sport és a kombi Sports Tourer mellett bemutatkozott a Country Tourer kivitel is. Az emelt hasmagasságú, általunk csak telekjáróként aposztrofált verzióról egyelőre csak három képet osztottak meg velünk a gyáriak, de a lényeg ezeken is látszik: az újdonság hozza elődje robosztus,…
ápr. 5
13:24
Pénteken is feljebb kerül a benzin és a gázolaj ára (Autónavigátor)
Nincs kegyelem az autósoknak, a szerdai után pénteken újabb áremelés következik, a benzin kapja a nagyobb ártöbbletet.
ápr. 5
14:03
Sportzakót ölt a Lexus LS - érkezik az F Sport csomag (Auto Pult)
A különböző sportcsomagok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek szinte minden kategóriában, ám a legnagyobb kereslet talán még mindig a prémium szegmensben mutatkozik irántuk. Nem csoda hát, hogy a Lexus nem várt sokat azzal, hogy a nemrég leleplezett vadonatúj LS-hez is megalkossa a dinamikus megjelenést és sportosabb menettulajdonságokat biztosító F Sport csomagot, melyet a jövő heti New Yorki…
ápr. 5
14:39

14:41
Földútra merészkedik az új Opel Insignia - itt a Country Tourer verzió (Auto Pult)
A legújabb Insigniákon még meg sem száradt a festék, az Opel máris teljessé tette a családot, ugyanis az ötajtós Grand Sport és a kombi Sports Tourer mellett bemutatkozott a Country Tourer kivitel is. Az emelt hasmagasságú, általunk csak telekjáróként aposztrofált verzióról egyelőre csak három képet osztottak meg velünk a gyáriak, de a lényeg ezeken is látszik: az újdonság hozza elődje robosztus,…
ápr. 5
15:36
1976-os villanyautójával büntet Essenben a Volkswagen (Autónavigátor)
Nagymúltú autógyárak, így a Volkswagen is felvonultatja korszakalkotó modelljeit a 2017-es Techno Classica kiállításon Essenben.
ápr. 5
16:45
A Honda már karácsonykor tudta, bajok lesznek (F1világ)
A McLaren motorpartnere, a Honda már tavaly karácsonykor tudta, hogy problémák lesznek V6-os erőforrásával – mindezt Haszegava Juszuke, a japán gyártó F1-es főnöke árulta el a minap. Tovább »
ápr. 5
17:18
Jöhetnek az 1200 lóerős, ikerturbós motorok? (F1világ)
Sajtóértesülések szerint 2021-től 1200 lóerős, ikerturbós V6-os erőforrásokkal versenyezhetnek majd a Forma-1-ben. Tovább »
ápr. 5
17:48
Jól fogynak a Mercedes-AMG modelljei (Autónavigátor)
Az újonnan piacra dobott modelleknek köszönhetően 2016-ban 33 százalékkal nőtt az eladások száma az Egyesült Államokban. A növekedésnek ezzel közel sincs még vége.

Keresés