2017. június 22. csütörtök

jún. 22
14:09
Kívül-belül lekapták az új Nissan Leafet (Autónavigátor)
A Nissan Micra tipikus jegyeivel, ám hosszabb, kupés farral jöhet a következő generációs, már nagyobb hatótávval érkező Nissan Leaf.
jún. 22
15:18
Alonso és Vandoorne is rajtbüntetést kap Bakuban (F1világ)
Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne is 15 rajthelyes büntetést kap a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon, miután a McLaren motorpartnere, a Honda mindkettejük autójában kicserélte az erőforrás bizonyos elemeit. Tovább »
jún. 22
17:15
Nem hozott meglepetést az Év Motorja díj (Autónavigátor)
Az Év Motorja zsűrije szerint továbbra is a Ferrari 3,9 literes biturbó V8-asa érdemli a díjat. A Ferrari mellett a Porsche is több díjat bezsebelt, de mások is arattak azért.
jún. 22
17:57
Egy szinttel feljebb – kipróbáltuk a vadonatúj Peugeot 5008-at (Auto Pult)
A Peugeot malmai mostanában igazán gyorsan őrölnek. A 308-assal megkezdett sikereket SUV fronton kívánja folytatni a márka, melynek hatására a 3008 után az 5008 is szakított a hagyományokkal és forradalmi SUV köntösben újult meg a tavalyi Párizsi Autószalonon. Úgy tűnik, az egyterűknek leáldozott a crossover/SUV modellek javára: ezt bizonyítja a Peugeot 5008 új generációja, amely továbbra is hét…
jún. 22
18:36
A bakui F1-es hétvége TV-közvetítései (F1világ)
Az előttünk álló hétvégén tartják a 2017. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat 8. versenyét, az Azerbajdzsáni Nagydíjat. Szokásunkhoz híven összegyűjtöttük a versenyhétvége programját. Tovább »
jún. 22
18:51
Egy szinttel feljebb – kipróbáltuk a vadonatúj Peugeot 5008-at (Auto Pult)
A Peugeot malmai mostanában igazán gyorsan őrölnek. A 308-assal megkezdett sikereket SUV fronton kívánja folytatni a márka, melynek hatására a 3008 után az 5008 is szakított a hagyományokkal és forradalmi SUV köntösben újult meg a tavalyi Párizsi Autószalonon. Úgy tűnik, az egyterűknek leáldozott a crossover/SUV modellek javára: ezt bizonyítja a Peugeot 5008 új generációja, amely továbbra is hét…
jún. 22
19:21
BMW M3 GT2-ben autóztatott meg Walter Csabi (Autónavigátor)
Hatalmas buli volt a Német Túraautó Bajnokság és a TCR International Series hungaroringi versenyhétvégéje. Jövőre is várnánk őket szeretettel.
jún. 22
20:48
Új motorral támad Bakuban a Ferrari (F1világ)
Egy új fejlesztésű motorral támad a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon a Ferrari Forma-1-es csapata. Tovább »
jún. 22
22:27
Galéria: Azerbajdzsáni Nagydíj - Csütörtök (F1világ)
A 2017-es szezon 8. versenyét tartják az előttünk álló hétvégén, Bakuban. Tovább »

2017. június 23. péntek

jún. 23
5:39
Audiból Aurisba? Ilyen is megesik, és még jól is elsülhet (Autónavigátor)
Másfél év alatt több mint 120 ezer kilométert futott egy hazai Toyota Auris Hybrid. Tulajdonosa annak ellenére rajong érte, hogy korábban prémiumautókat, Audikat is hajtott.
jún. 23
7:48
Räikkönen: Készen állok arra, hogy segítsem Vettelt (F1világ)
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen azt mondja, készen áll segíteni csapattársát, Sebastian Vettelt a világbajnoki címért folytatott küzdelemben, ha neki már nem lesz esélye a trófea elhódítására. Tovább »
jún. 23
8:39
Modern izomautó a láthatáron: visszatér a Hemi 'Cuda? (Auto Pult)
Idestova 7 éve annak, hogy a Chrysler ismét bejegyeztette a 'Cuda típusnevet Amerikában, ami gyakorlatilag védelmül szolgált a mások általi használat ellen. Már akkoriban felmerült, hogy nem véletlen a lépés, vélhetően újjászületik a modell. Azóta azonban nem sok előrelépés történt az ügyben, idén viszont újra levédette a nevet a Fiat Chrysler Automobiles, ami remélhetőleg jót jelent az izomautók…
jún. 23
8:45
Önálló villanyautómárka lesz a Polestar (Autónavigátor)
Először csak néhány hengert vesztettek a Polestar által továbbfejlesztett Volvók, most az összeset kidobják, hiszen jönnek a villanyautók.
jún. 23
8:54
Massa szerint el kellett volna tiltani Sainzot (F1világ)
A Williams versenyzője, Felipe Massa szerint sokkal komolyabb büntetést érdemelt volna Carlos Sainz a Kanadai Nagydíjon okozott balesetért. Tovább »
jún. 23
8:57
Modern izomautó a láthatáron: visszatér a Hemi 'Cuda? (Auto Pult)
Idestova 7 éve annak, hogy a Chrysler ismét bejegyeztette a 'Cuda típusnevet Amerikában, ami gyakorlatilag védelmül szolgált a mások általi használat ellen. Már akkoriban felmerült, hogy nem véletlen a lépés, vélhetően újjászületik a modell. Azóta azonban nem sok előrelépés történt az ügyben, idén viszont újra levédette a nevet a Fiat Chrysler Automobiles, ami remélhetőleg jót jelent az izomautók…
jún. 23
9:15
Hivatalos: 1130 lóerős lesz az Aston Martin Valkyrie (Auto Pult)
Már több ízben is beharangoztuk az Aston Martin és a Red Bull Racing istálló közös munkájának gyümölcsét, amelyet mindeddig csak AM-RB 001-ként emlegetett a világ. A Valkyrie célja egy közúton is használható versenyautó létrehozása, amelyben pillekönnyű súlya is szerepet játszik: egy lóerőnek kevesebb, mint egy kilót kell mozgatnia.
jún. 23
9:51

10:09
1495 autó 24 óra alatt – új rekord született (Auto Pult)
Igazán különleges rekordot állított fel a Fiat és az olasz Esselunga élelmiszerlánc a napokban: a két vállalat egyetlen nap alatt 1496 Fiat 500-ast adott át a szerencsés nyerteseknek, beleírva magukat a Guinness Rekordok könyvébe.
jún. 23
10:27

10:33
Hamilton: Továbbra is a Ferrari a bajnokesélyes (F1világ)
A Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy véli, továbbra is a Ferrari és Sebastian Vettel a legesélyesebb a világbajnoki címre idén, noha a legutóbbi Kanadai Nagydíjon az Ezüstnyilak domináltak. Tovább »
jún. 23
11:21
7:16 alatt falta fel a Nordschleifét a Chevrolet Camarók csúcsa (Auto Pult)
Sajnos minket csak érintőlegesen hat meg a hír a Chevrolet kivonulása óta, de a Camaro köszöni, minden eddiginél jobb formában van. A ZL1-es csúcsváltozat kapott 1LE néven teljesítményfokozó csomagot, melynek hatására 13,56 másodpercet fűrészelt le a Nürburging-Nordschleifén mért köridejéből. Ha ezzel nem is éri utol a Porsche 911 GT3-at, valójában nagyon közel áll hozzá.
jún. 23
11:39

11:51
Ilyen rendőri ellenőrzést sem láthattunk még! (Autónavigátor)
Ha csak néhány napig is, de van olyan rendőri ellenőrzés, amivel vezetéstechnikai képzést nyerhetünk - ha az autónkkal és velünk is minden rendben van.
jún. 23
12:45
Verstappen nyerte az első szabadedzést Bakuban (F1világ)
Max Verstappen vezetésével a két Red Bull volt a leggyorsabb a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj első szabadedzésén. A harmadik helyen Sebastian Vettel zárt. Tovább »
jún. 23
13:09
Afrikát hódítja a Peugeot Pick Up (Auto Pult)
Valószínűleg sokaknak okozunk meglepetést a hírrel, de a Peugeot igenis készít pickupot, még ha a modellt nem is forgalmazza Európában. A nem éppen bonyolult módon Pick Up névre hallgató újdonság az afrikai kontinensen kínál költséghatékony többcélú alternatívát.
jún. 23
13:27

13:51
„Verstappen maradjon csendben és várjon” (F1világ)
A Max Verstappen körüli pletykákra reagált egy volt Forma-1-es versenyző, aki szerint a holland pilótának érdemes várnia a Red Bull további fejlődésére. Tovább »
jún. 23
14:24
Hamilton: Bottas megérdemelné, hogy a Mercedesnél maradjon (F1világ)
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton úgy véli, Valtteri Bottas kiérdemelte, hogy a német istálló meghosszabbítsa szerződését a következő idényre. Tovább »
jún. 23
14:57
Volt csapattársa szerint nehéz helyzetbe kerül Räikkönen (F1világ)
Nincs egyszerű helyzetben a Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen amiatt, hogy csapattársa, Sebastian Vettel a világbajnoki cím egyik legfőbb várományosa. Tovább »
jún. 23
14:57
Alonso és Hamilton kilép az F1-ből? (Autónavigátor)
A Libery Media több versenyt szeretne a száguldó cirkuszban, Alonso és Hamilton viszont máris nemtetszését fejezte ki. Lehet, hogy idő előtt nyugdíjba vonulnak?
jún. 23
17:03
Keményen tolja – Mazda MX-5 RF G160 teszt (Auto Pult)
Vászon- vagy keménytető? Ez a kérdés igencsak megosztja a kabriós társadalmat. Kétségtelenül mindkét megoldásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, úgy praktikum, mint megjelenés szempontjából. A Mazda MX-5 rajongóinak azonban nem kell kompromisszumot kötniük, ugyanis kedvenc négykerekűjük vászontetővel és keménytetővel egyaránt elérhető. A kis japán roadster már a gyengébbik és az erősebb…
jún. 23
17:03
Így készül a világ legnagyobb Mustangja (Autónavigátor)
Lételemük a feltűnés, hogy mivel jár egy arab sejk, azt általában a kedve és a fantáziája határozza meg, pénz úgyis van rá, mint erre a Dodge teherautó alapú Mustangra.
jún. 23
17:09
Verstappen nyert és autót tört a második edzésen (F1világ)
Max Verstappen az első szabadedzés után a másodikat is megnyerte, ám a gyakorlás végén a gumifalnak ütközött, így összetörte a Red Bullt. Bottas 2., Ricciardo 3. lett. Tovább »
jún. 23
17:39
Keményen tolja – Mazda MX-5 RF G160 teszt (Auto Pult)
Vászon- vagy keménytető? Ez a kérdés igencsak megosztja a kabriós társadalmat. Kétségtelenül mindkét megoldásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, úgy praktikum, mint megjelenés szempontjából. A Mazda MX-5 rajongóinak azonban nem kell kompromisszumot kötniük, ugyanis kedvenc négykerekűjük vászontetővel és keménytetővel egyaránt elérhető. A kis japán roadster már a gyengébbik és az erősebb…
jún. 23
19:09
Mínusz két henger plusz két keréknek hajtás (Autónavigátor)
A Mercedes-AMG A45-tel és a Ford Focus RS-sel száll harcba a következő generációs 1-es BMW M140i változata. Négy hengerrel, 400 lóerővel és összkerékhajtással érkezhet.
jún. 23
19:21
Verstappen: Ez volt az idei legjobb péntekem (F1világ)
Bár péntek délután autót tört, Max Verstappen úgy érzi, eddigi legjobb pénteki edzésnapját teljesítette Bakuban. Tovább »
jún. 23
19:23
Ricciardo: Korai még ünnepelni (F1világ)
Noha pokolian gyorsak voltak a Red Bullok az Azerbajdzsáni Nagydíj pénteki edzésnapján, Daniel Ricciardo óvatosságra int. Tovább »
jún. 23
19:54
Räikkönen megint nem tárgyalt az újságírókkal (F1világ)
Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője röviden összefoglalta a mai nap eseményeit, ám ezt követően nem kívánt kommunikálni az újságírókkal. Tovább »
jún. 23
19:56
Vettel nem aggódik a szombat és a vasárnap miatt (F1világ)
Sokat csúszkált pénteken, és végül csak az 5. legjobb idővel zárta a bakui nyitónapot Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője azonban nem aggódik. Tovább »
jún. 23
19:58
Hamilton: Sok a tennivalónk az időmérő előtt (F1világ)
Nem villogott az Azerbajdzsáni Nagydíj pénteki edzésnapján a Mercedes háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton, a brit azonban nem aggódik, elmondása szerint ugyanis versenyautójának tempója ígéretesnek tűnik. Tovább »
jún. 23
20:00
Bottas: Nehéz kezdés, ígéretes befejezés (F1világ)
Döcögősen indult a bakui nyitónap a Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas számára, az ifjú versenyző azonban a második tréninget már a második pozícióban zárta. Tovább »
jún. 23
20:27
A legszebb fotók a bakui F1-es edzésekről (F1világ)
A pénteki szabadedzésekkel megkezdődött a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj Bakuban. Szokásunkhoz híven összegyűjtöttük az edzésnap legszebb fotóit. Tovább »
jún. 23
20:29
Massa szerint csapattársa magabiztosabb lett (F1világ)
Felipe Massa, a Williams versenyzője sokszor látja el tanácsokkal fiatal csapattársát, Lance Strollt, aki a két héttel ezelőtti hazai nagydíján először szerzett pontot. Tovább »

2017. június 24. szombat

jún. 24
6:39
Felnőtt az Év Autója - Peugeot 5008 menetpróba (Autónavigátor)
Idehaza is bemutatkozott a Peugeot új négyszámjegyű modellje, az 5008 második generációja. A SUV-ok piacán fog hódítani a legnagyobb oroszlán. Lássuk, vajon ő lesz-e a kategória királya?
jún. 24
8:00
Kubica vezethet az Olasz Nagydíjon? Reagált a Renault! (F1világ)
Jolyon Palmer helyett vezetheti a Renault versenyautóját a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki nyitóedzésén Robert Kubica – ez a hír terjedt el a minap a nemzetközi sajtóban. A Renault pedig rögtön reagált. Tovább »
jún. 24
8:02
Jól működött az új Honda-motor Alonso autójában (F1világ)
Egy továbbfejlesztett motort tesztelt Fernando Alonso versenyautójában az Azerbajdzsáni Nagydíj pénteki edzésnapján a Honda. Tovább »
jún. 24
9:45
Szerinted milyen kamerát cipel ez az álcázott Volvo V90? (Autónavigátor)
Épp gyanútlanul tartottunk a reptér felé a Kia Stonic leleplezése után, amikor egyszer csak véletlenszerűen előbukkant egy álcázott Volvo V90.
jún. 24
12:51
Kénytelen visszavásárolni autóit a Volkswagen (Autónavigátor)
Közel két éve annak, hogy a Volkswagen dízelbotránya kirobbant, még ma is, és valószínűleg még jó darabig küzdeniük kell majd a tulajdonosokkal.
jún. 24
12:57
Alonso 40 rajthelyes büntetést kap Bakuban (F1világ)
Papíron 40 rajthelyes büntetést kap a hétvégi Azeri Nagydíjon a McLaren kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso. Tovább »
jún. 24
13:30
Bottas a leggyorsabb a bakui időmérő előtt, problémák Vettelnél (F1világ)
A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj utolsó szabadedzésén. Kimi Räikkönen második, Lewis Hamilton harmadik lett. Tovább »

Keresés