Az autóipari konvergenciának számos előnye van: a fejlesztési költségek megosztásával olyan modellek is létrejöhetnek, amelyek egyébként anyagi okok miatt sosem kaptak volna zöld utat. Így kaptunk most Toyota Suprát, és bizony ez segítheti elő a Mitsubishi Lancer Evolution feltámadását.
Eddigi sikereire alapozva a BMW az elkövetkező öt esztendőben évente több mint 30 százalékkal növelné hálózatról tölthető modellpalettája abszolút értékesítési eredményét, amely stratégia mentén tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellportfólióját már a tervezettnél két évvel korábban, 2023-ra huszonöt tagúra bőv
A Citroën idén ünnepli 100. évfordulóját, a centenárium alkalmából pedig világszerte izgalmas programokkal üdvözli a francia márka rajongóit. A rendezvénysorozathoz a hazai importőr is csatlakozott: a magyarországi ‘felvonulásra’ most pénteken, vagyis június 29-én kerül sor és az autók felölelik a márka teljes történelmét.
Mindenütt ott van, mégsem untuk meg, minden sarkon megpillantjuk, mégsem vált lerágott csonttá – a Dacia, pontosabban a Renault elvégzett munkáját az új Dusteren mi sem mutatja jobban, mint az időtállóan izgalmas forma, ami egyébként ritkaság az árérzékeny szegmensben. Ezúttal új szívvel, méghozzá a Mercedes-Benzekben is teljesítő turbómotor vissza
Hétévesen már nehéz olyannak mutatnia magát egy prémiumautónak, mint újkorában, pláne Magyarországon. Nem a korrektül megőrzött autókhoz vagyunk szokva, de itt egy ellenpélda.
Bár a BMW gőzerővel dolgozik a különféle elektromos, illetve hibrid hajtásláncokon, sőt, a bajorok épp a napokban jelentették be, hogy felgyorsítják az elektrifikációt modellpalettájukon, ám az eladások gerincét még mindig belső égésű motorokkal szerelt, tehát benzin- vagy dízelmotoros modellek adják.
Ne nevessenek a címen: nem történt semmiféle elírás, csupán a magyar nyelv szempontjából nem túl szerencsés a Ferrari leggyorsabb szériagyártású 488 modelljének utóneve: a Pista persze nem a gyakori magyar tulajdonnévre, hanem olaszul a versenypályára utal és kiejteni így kell: „piszta".
A Ford egy jó és egy igencsak rossz hír kíséretében jelentette be új európai üzleti modelljét. Kezdjük a pozitív információval: a márka egyébként sem szerény modellkínálatához három új típus fog csatlakozni 2024-ig, tehát a következő 5 évben. A rossz hír pedig az, hogy Európában 12 ezer dolgozójának fog felmondani a vállalat.
A McLaren fantasztikus sportautója, a nem kevesebb, mint 720 lóerőt csatasorba állító, ráadásképp kimondottan könnyű építésű 720S minden bizonnyal rengeteg benzingőzzel fertőzött családapa álma, ám a brit szupersportkocsit csak vajmi kevesen tudják megengedni maguknak, hiszen megfizethetetlen a kicsike. Ám van egy jó ötletünk!
A CNG-nek, vagyis a sűrített földgáznak, mint hajtóanyagnak sajnos nagyon gyatra kultúrája van hazánkban, márpedig a CNG az alternatív meghajtások, illetve üzemanyagok tekintetében kicsit sem rossz elképzelés, tekintettel arra, hogy egészen hatékony, nem mellesleg pedig CO2-szegény hajtóanyag. Hátránya, hogy nagy a helyigénye, hazánkban pedig nagyo
A 8-as szám, akárcsak a quattro, az Audi alapvető prémium hátterét adja. Jól ismerjük az Audi és a nyolcas szám közötti összefüggést: ha együtt látjuk őket, az garancia arra, hogy egy csúcsmodellről beszélünk, legyen szó az A8-ról vagy épp az R8-ról. A Q8 képében pedig nemrég megérkezett a négykarikások harmadik nyolcasa is, ezzel kiteljesítve a so
Ahogyan arra számítani lehetett, a márkák egymásra licitálva adnak egyre nagyobb kedvezményeket a hétüléses autókra. A Volkswagen 1,5 millióval toldja meg a 2,5 millió forintos állami támogatást.
Egészen addig nehéz elképzelni, mire képes egy Tesla Model 3, amíg saját bőrünkön nem tapasztaljuk meg. A szolid külső elrejti a teljesítményt, a Vorsteiner ezen segít.
Vidámság kimaxolva. A Fiat 500C Collezione örömet csempész az egyhangú mindennapokba, bár tény, hogy leginkább a hölgyek értékelik élénk színeit és cuki megjelenését.
A Daimler és a franciák házasságából ugyanolyan autók születésére számítottunk, ennek ellenére bár ugyanaz a motor, mindegyik nagyon más, és az az érzésünk, hogy a Renault bánik a legjobban az új technikával.
A Volvo Cross Country modelljei szép sikereknek örvendenek, így nem is volt kérdés, hogy a svédek a vadonatúj V60-ból is elkészítik a telekjáró változatot. Nem is vártak sokat a gyáriak, a tavalyi premier után pedig már nálunk is rendelhető az emelt hasmagasságú kombi, amely a megszokott, elegáns stílusban ötvözi a terepjárós megoldásokat a praktik
Ha már a Formula 1-ben szenved a Williams, akkor legalább egy érdekes rekordhoz adják a nevüket - gondolhatták a Williams Advanced Engineering mérnökei, és segítettek megalkotni egy sebességrekorder brit traktort.
Kellett mint egy falat kenyér az Osztrák Nagydíj, illetve a mozgalmasabb verseny az F1 számára, hiszen szépen lassan célba vette a maximális unalom elérését a széria.
Minek majom, ha nincs pénz banánra? - szokták mondani az autók fenntartási költségére utalva. Ha valami csoda folytán egy Bugatti (akár Veyron, akár Chiron) landolna a garázsunkba, nem csak az értéktartás/értéknövelés lenne az indok amellett, hogy keveset használjuk. Hanem az, hogy a tankolás mellett is eszméletlen összegekbe kerül fenntartani.