Jó állapotban van az a kilenc sérült, akit csütörtök délután szállítottak Magyarországra Hurghadából - mondta Nagy Ferenc, a szállítást lebonyolító Europ Assistance operációs vezetője Budapesten.
Az Országgyűlés mentelmi bizottságához fordul a számvevőszéki és költségvetési bizottság, kérve, hogy a testület tekintsen be Simor András jegybankelnöknek a házelnökhöz eljuttatott, a ciprusi off-shore cége eladásáról szóló adásvételi szerződésbe, majd adjon tájékoztatást, megtörtént-e az adásvétel.
Az a kilátás, hogy Mario Monti közgazdász vezetésével szakértői kormány alakulhat Olaszországban, némileg megnyugtatta az olasz és európai piacokat, de lázas egyeztetést robbantott ki a belpolitikai folytatásban szerepet követelő pártok között. Az Északi Liga előrehozott választást sürget.
Lemondott vezérigazgatói tisztségéről Balázs Csaba, a tőzsdén jegyzett Est Media Vagyonkezelő Nyrt. elnök-vezérigazgatója és a cégcsoport operatív irányításával az egyik nagyrészvényest, Pankotai Csaba igazgatósági tagot bízták meg.
A magyar kormány morálisnak és helyénvalónak tartja a tehermegosztást az üzleti élet, az állami szektor és a háztartások között, és ez az álláspont határozta meg eddigi gazdasági intézkedéseit - közölte csütörtökön Londonban Orbán Viktor.
Halivadékok tömegét mentették ki a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. szakemberei azt követően, hogy a növendék halak a tározó téli vízszintcsökkentése nyomán megrekedtek egy csatornában.
Csaknem 25 ezer lakcímről jelentkeztek a pótösszeíráson november első napjaiban, hogy adatot szolgáltassanak, és kitöltsék a rájuk vonatkozó lakás- és személyi kérdőíveket - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Rögzíthetik az emberiesség elleni bűncselekmények büntetési tételét az ilyen tettek elévülhetetlenségéről szóló törvényjavaslatban, az indítvány fideszes előterjesztője, Gulyás Gergely ugyanis támogatja az erre vonatkozó bizottsági módosító indítványt.
Az eurót csak úgy lehetne fenntartani, ha közös lenne a gazdaságpolitika az Európai Unióban - mondta el a Költségvetési Tanács elnöke egy konferencián. Járai Zsigmond szerint jövőre a magyar gazdasági növekedés lelassul.
Több mint 65 ezren hívták csütörtök estig a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat. A gyűjtéssel az egyiptomi buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit és sérültjeit segítik.
Debreczeni József, a Demokratikus Koalíció alelnöke volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának hétfői vendége. Az ott elhangzottak kivágták a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnél a biztosítékot, mert a párt elnökhelyettese nyílt levelet írt magának Gyurcsány Ferenc DK-elnöknek.
Az Orbán-kormány azt vállalta, hogy kivezeti az embereket és az önkormányzatokat az adósságcsapdából, mert mi a magyar embereknek vagyunk felelősek, nem Brüsszelnek, nem a bankoknak, nem különböző érdekeltségeknek és nem az osztrák államnak - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján.
Több mint 65 ezren hívták csütörtök estig a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat. A gyűjtéssel az egyiptomi buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit és sérültjeit segítik.
Két további ingatlannal bővül a pécsi hajléktalanellátó rendszer - döntött csütörtöki rendkívüli ülésén a pécsi önkormányzat; a baranyai megyeszékhelyen eddig hat helyszínen és utcai szociális munkával működtette a rendszert az önkormányzat által megbízott Támasz Alapítvány.
A Magyar Narancs szerint Orbán Viktor kapott démarche-ot a budapesti amerikai nagykövettől kettőjük október 18-i megbeszélésén. Szijjártó másnap azt nyilatkozta: nem volt démarche. Ugyanezt csütörtökön az atv.hu-nak is megismételte.
Csaknem 25 ezer lakcímről jelentkeztek a pótösszeíráson november első napjaiban, hogy adatot szolgáltassanak, és kitöltsék a rájuk vonatkozó lakás- és személyi kérdőíveket - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője.
Vélhetően egy második világháborús aknavetőgránátot találtak csütörtök délután Budapesten, a XIII. kerületi Mosoly utcában, emiatt mintegy háromszáz embernek kell elhagynia az otthonát - közölte a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Vélhetően egy második világháborús aknavetőgránátot találtak csütörtök délután Budapesten, a XIII. kerületi Mosoly utcában, emiatt mintegy háromszáz embernek kell elhagynia az otthonát - közölte a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság szóvivője.
Az [origo] információi szerint a gazdasági minisztérium újabb érveket dobott be a szerdai kormányülésen az eva ellen, de rontja az adónem esélyeit az is, hogy aggasztó híreket kapott a kormány csütörtökön az EU-tól. Úgy tudják, Orbán Viktor hallani sem akar a választókat bőszítő ingatlanadóról, de a kormány szerdán azt is eldöntötte, hogy mégsem ad olyan széles lehetőséget az önkormányzatoknak az…
Világméretű hiány alakult ki abból a vegyületből, amely a Zala Megyei Kórház készletéből is kifogyott, és emiatt a héten nem tudták elvégezni a kemoterápiás kezeléseket; a tárca ezért "alternatív beszerzési megoldásokon" gondolkodik, és ha hosszú távon hiány alakul ki, "a hazai gyártásról is gondoskodni kell" - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Nagykanizsán tartott…
Újabb Volkswagen kapta meg a kategóriájukban legjobb eredményt elérő autóknak járó TOP SAFETY PICK minősítést az Insurance Institute for Highway Safety (IIHS) amerikai non-profit tudományos- és kutatóintézet töréstesztjén. Így már a kilencedik Volkswagen típus kapta meg ezt az elismerést, így biztonság terén a Volkswagen márka vezet az amerikai autópiacon.
A Mitsubishi Motors Corporation összesen 15 járművet (az első sajtónapon 12 járművet) mutat be a november 30. és december 11. között megrendezendő 42. Tokiói Autókiállításon.
A francia hatóságok jogsértő eljárás keretében toloncolták ki tavaly nyáron tömegesen az országból a romániai, illetve bulgáriai eredetű romákat - állapította meg a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET).
Nem kapcsolja ki Esztergomban a közvilágítást a szolgáltatást biztosító TIVI Kft., ha a város jövő péntekig átutalja adósságának egy részét, 19 millió forintot - ebben állapodott meg a helyi Fidesz frakcióvezetőjével a cég ügyvezetője.
Még ma figyelmeztető levelet kap Magyarország az Európai Bizottságtól - ezt Olli Rehn jelentette be. Az Uniós biztos szerint a jövő évi magyar költségvetés a növekedés, az infláció és az államadósság tekintetében is túllőtt a célon, és a kormány intézkedései nem elegendőek a túlzott hiány lefaragásához sem. Matolcsy György szerint a jelentés nem olyan rossz, mint amilyennek első hallásra tűnik.…
Csütörtökön késő délután megérkezett Magyarországra az egyiptomi buszbaleset halálos áldozatait szállító katonai repülőgép - tudatta a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel.
Több mint egymilliárd forint elsikkasztásával gyanúsítanak egy ügyvédet, akinek az előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a Pécsi Városi Bíróság - közölte a bíróság elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Vélhetően egy második világháborús aknavetőgránátot találtak csütörtök délután Budapesten, a XIII. kerületi Mosoly utcában, emiatt mintegy háromszáz embernek kell elhagynia az otthonát - közölte a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A beteg java a legfőbb törvény - mondta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa által szervezett csütörtöki, budapesti konferencián Borza Beáta, az ombudsman hivatalának osztályvezetője.
Az iskolák és a média kiemelt felelősségét hangsúlyozta a kommunista diktatúrák megismertetésében Harrach Péter a Kereszténydemokrata Néppárt témában rendezett csütörtöki budapesti tanácskozásán, ahol az is elhangzott: a kormánypárton belül munkacsoport jött létre a Magyarországon elkövetett bűnök feltárására.
A Rába részvényekért felkínált 815 forintos vételár kifejezetten kedvező ajánlat a társaság eredményességi szintjét, a vételi ajánlat előtti utolsó tőzsdei kereskedési záróárfolyamához viszonyított jelentős, 31 százalékos prémiumot, valamint az egy részvényre jutó könyv szerinti értéket figyelembe véve - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. annak kapcsán, hogy pénteken indul és 30…
A tűzszerészek elszállították a XIII. kerületben talált aknavetőgránátot, így a kiköltöztetett lakók is visszatérhettek otthonaikba - közölte Barta Ágnes, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök este.
A horvát ügyészség Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját gyanúsítottként nevezte meg abban a vesztegetési perben, melyet a korábbi horvát miniszterelnök, Ivo Sanader ellen folytatnak - írja a Bloomberg horvát ügyészségi közlésre hivatkozva. A Mol visszautasítja a vádakat.
A pénzügyi válság azért érinti súlyosan az Európai Uniót, mert gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetben van - mondta Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő, aki szerint a közeljövőben senkit nem vesznek fel az eurózónába.
Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy édességlerakat raktárépülete Mátészalkán; a tűzben személyi sérülés nem történt - közölte Tóth Gabriella, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök este az MTI-vel.
Az Egyesült Államok új és állandó katonai jelenlétet teremt Ausztráliában, az erről szóló megállapodást Barack Obama jelenti be az ötödik kontinensen a jövő héten teendő látogatása alkalmából - közölte csütörtökön a The Wall Street Journal, az elnök terveiről tájékozott személyekre hivatkozva.
Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy édességlerakat raktárépülete Mátészalkán; a tűzben személyi sérülés nem történt - közölte Tóth Gabriella, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök este.
Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a főpolgármester olyan pályázatot nem is hirdethetett volna ki nyertesként, amelyet a szakmai bizottság elutasított.
Gyurcsány Ferenc természetes folyamatnak tartja, hogy új pártok alakulnak a baloldalon, mert a kormánnyal szemben eddig létező két ellenzéki alternatíva, az MSZP és az LMP egyike sem volt képes magához vonzani a bizonytalan szavazókat, így "a politikai piacon elkezdődött a kínálatképzés".
A Nemzetközi Valutaalap nagylelkűsége helyett a piaci finanszírozást részesíti előnyben a kormány - mondta miniszterelnök Londonban. Megszűnik a rokkantsági nyugdíj, helyette egy táppénzszerű ellátást vezet be a kormány. Görögországban Lukasz Papademoszt, az Európai Központi Bank volt alelnökét bízta meg kormányalakítással az államfő. A nap legfontosabb hírei november 10-én.
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint nem az anyaországból kell az erdélyi magyarság számára megoldási lehetőségeket kínálni, de a párt támogatja az önrendelkezés jogos igényét - jelentette ki csütörtökön Kolozsváron Dorosz Dávid.
A szocialisták elnöke szerint a dilettáns gazdaságpolitika egyértelműen megbukott, brutális megszorítások lesznek jövőre, amit ki lehetett volna küszöbölni, ha Orbán Viktor nem ragaszkodik ehhez a politikához.
A magyar énekesnő már átélt egy rémtörténetet a műtőasztalon, most mégis újra szike alá feküdt, hogy eltüntessék testéről a fogyása után fölöslegessé vált bőrt.
Az alapszabály megváltoztatása nélkül nem lehet megújítani az MSZP-t, de a változtatáshoz önmagában a szabály kevés - állítja Harangozó Tamás. A szocialista párt elnökségi tagja, az alapszabály-szerkesztő bizottság elnöke beszél arról is, hogy a holnapi kongresszuson elfogadandó új pártalkotmány bevezeti az önkéntes támogató fogalmát, kötelezővé teszi a belső előválasztást a különböző posztokra…
2014-ig nem lehet 300 négyzetméter feletti kereskedelmi egységet építeni – ezt tartalmazza a kormány által szerdán elfogadott plázastop rendelet. A rendelet két uniós irányelvvel, a szolgáltatásnyújtás szabadságának és a vállalkozások letelepedésének szabadságáról szóló elvvel is ütközhet, amelyek tiltják, hogy az állam adminisztratív eszközökkel szóljon bele a piaci versenybe. Ezzel szemben egy,…
Szijjártó Péter állításával ellentétben mégis volt tiltakozó-jegyzék Orbán Viktor és Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet októberi találkozóján - írta diplomáciai körökre hivatkozva a Magyar Narancs.