Az észak-koreai Raszonban egy hongkongi cég által épített tengerparti kaszinó a közeli kínai határról szállítja játéktermeibe a kínai tisztviselőket és üzletembereket. A fedett bazárt, amelyben észak-koreai vállalkozók kínai gyártmányú árukat kínálnak honfitársaiknak, egy kínai építőipari cég bővíti. Az északkelet-kínai bányákból teherautók viszik a szenet a kínaiak által bérelt raszoni mólóra,…
Tovább javult a levegő minősége az ország területén az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) legfrissebb mérései szerint, már csak a Borsod megyei Putnokon számít egészségtelennek a levegő a szálló por magas koncentrációja miatt.
Új korszak kezdődik a Nemzetközi Valutaalappal a gazdaságpolitikában, hívja fel a figyelmet Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének korábbi és tiszteletbeli a Magyar Hírlap mai számában.
Visszahívta bahreini diplomáciai ügyvivőjét Irán, hogy ezzel is "határozottan tiltakozzon az alaptalan vádak ellen", amelyek szerint az iszlám köztársaságban képeztek ki olyan terroristákat, akik Bahreinben hajtottak volna végre merényleteket - adta hírül az iráni állami televízió hétfőn a honlapján.
Megoszlanak a vélemények az Országgyűlés által elfogadott baleseti adó maximummal kapcsolatban. Az egyik alkusz cég szerint igazságtalan, a fuvarozók azonban üdvözlik a döntést.
Az elmúlt húsz év legjelentősebb roma összefogása, amely erős közösségi aktivitást és szolidaritást generált a cigány közösségekben — hangzott el az Ide tartozunk! - Népszámlálás 2011 elnevezésű, a népszámlálást népszerűsítő roma civil együttműködési hálózat kampányzáró rendezvényén.
Németország az iráni atomfegyver- fejlesztési program hangos ellenzője és keményebb szankciók bevezetését sürgeti az országgal szemben. Ehhez képest éppen a kancellária egyik lecserélt gépe került kerülőutakon Teheránba.
Tovább javult a levegő minősége az ország területén az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) legfrissebb mérései szerint, már csak a Borsod megyei Putnokon számít egészségtelennek a levegő a szálló por magas koncentrációja miatt.
Tovább javult a levegő minősége az ország területén az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) legfrissebb mérései szerint, már csak a Borsod megyei Putnokon számít egészségtelennek a levegő a szálló por magas koncentrációja miatt.
Kihűlt és meghalt egy 43 éves férfi Miskolcon, ezzel együtt az idén ősszel már öt kihűléses haláleset történt a Borsod-Abaúj-Zemplénben - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentése nyomán – amely bizonyítékokat hozott nyilvánosságra arról, hogy Irán nukleáris fegyverek létrehozásán dolgozik – a Nyugat újabb szankciókat helyezett kilátásba az Iszlám Köztársasággal szemben.
Varga Zoltán, a Szállás.hu Kft. alapító tulajdonosa, ügyvezetője kapta idén az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, az Országos Női Fiatal Vállalkozói Díját pedig Illéssy Lenke divattervező vehette át - tájékoztatta a Fiatal vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) hétfőn az MTI-t.
Mintegy 10 milliárd forintból valósulhat meg a Korányi-projekt, amelynek révén, egy új központi épület kialakításával a Semmelweis Egyetem külső klinikai tömbje lesz az egyik, a dél-pesti sürgősségi ellátócentrum.
Mintegy 10 milliárd forintból valósulhat meg a Korányi-projekt, amelynek révén, egy új központi épület kialakításával a Semmelweis Egyetem külső klinikai tömbje lesz az egyik, a dél-pesti sürgősségi ellátócentrum.
Mindenféle társadalmi konszenzust végleg felrúg a Fidesz, ha az MSZP-t az alkotmányban teszi felelőssé a MSZMP tetteiért - véli a szocialisták választmányi elnöke.
A biztosítók díjbevétele 2,2 százalékkal csökkent 2011 első háromnegyed évében, a befolyt 623,4 milliárd forint több mint 14 milliárd forinttal kevesebb a tavalyi év hasonló időszakának díjbevételénél - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Az Antenna Hungária (AH) folytatja a digitális földfelszíni televíziós hálózat-fejlesztést, s további 20 digitális adó kezdi meg működését a következő hetekben - közölte Jean-Francois Fenech, a cég vezérigazgatója hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Joseph Guardiola, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője bizonyítékokat vár a spanyol sportolókat doppingolással megvádolt Yannick Noah-tól, a világ jelenlegi második számú teniszezője, Rafael Nadal szerint pedig francia elődjének állítása ostoba és gyerekes.
A szakképzésről szóló törvényjavaslat célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben a gazdaság igényeihez igazítsák a nappali oktatást, a képzés szerkezetét - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülésén.
isszavonták a szmogriadó korábban érvényben lévő riasztási, illetve tájékoztatási fokozatát Pest megye több nagyvárosában, így Százhalombattán, Tökölön és Vácott is, miután mindhárom településen kitisztult a levegő - közölték az érintett városok polgármesteri hivatalai hétfőn az MTI-vel.
Ismét drámaira fordult a belga belpolitikai helyzet, miután a hét végén kudarcba fulladt a jövő évi költségvetésről folytatott pártközi egyeztetés, és megfigyelők hétfőn úgy vélekedtek, hogy egyre elkerülhetetlenebbnek látszik a rendkívüli választások kiírása.
A West Bromwich Albionhoz (WBA) visszatérő Gera Zoltán elismerte, megható volt a szurkolók általi fogadtatása szombaton, miközben edzője elismerően szólt róla - idézi a SkySports írását a hvg.hu. Geráék hazai pályán 2-1-re legyőzték a Bolton Wandererst, a magyar válogatott gólpasszt adott.
Szemtanúk szerint nyolc szíriai katona parancsolta le az utasokat a buszról, majd tüzet nyitottak rájuk. Törökország és Szíria között egyre feszültebb a helyzet - Ankara gazdasági szankciókat és katonai ütközőzóna létrehozását helyezte kilátásba egykori szövetségesével szemben.
A Ház hétfői ülésén a viták középpontjába az IMF-fel kötendő megállapodás került. A kormányzat szerint jó úton járunk, a szocialisták "kalandor gazdaságpolitikáról" beszélnek, az LMP pedig 2014-től kormányon javítaná a hibákat. A kormánypárti képviselők ezúttal sem riadtak vissza az interpellációtól.
Átláthatóbb adórendszerrel csökkenthető lenne a rejtett foglalkoztatás - mondta az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában. Tóth István János közölte: az informatikában is jelentős a fekete gazdaság.
A jövő évi adótörvényekről, valamint a megyei önkormányzati vagyon és a megyei fenntartású intézmények államosításáról is dönthet az Országgyűlés hétfőn. A parlament a héten folytatja a köznevelési és az új önkormányzati törvény tárgyalását, és napirendjére veszi a szakképzési rendszer átalakítását.
Szabó Máté ombudsman azt javasolja, hogy dolgozzák ki az agresszív pszichiátriai betegek tartós intézeti elhelyezésének jogszabályi kereteit és intézkedjenek ilyen intézetek létrehozásáról.
A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió felkérést kapott a magyar kormánytól egy pénzügyi megállapodás ügyében - tudatta washingtoni keltezésű közleményében az IMF vezérigazgatója.
Településvezetők szerint komoly autonómiacsökkenést eredményez az, ha a jelenlegi formájában fogadják el az önkormányzati törvényjavaslatot - mondta Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke hétfőn Tamásiban, ahol Tolna megyei polgármesterekkel folytatott megbeszélést a javaslatról.
Felháborodást váltott ki az egykori náci munkaszolgálatos belgák, illetve özvegyeik körében, hogy a német kormány megadóztatná kompenzációs nyugdíjukat.
Mintegy 10 milliárd forintból valósulhat meg a Korányi-projekt, amelynek révén, egy új központi épület kialakításával a Semmelweis Egyetem külső klinikai tömbje lesz az egyik, a dél-pesti sürgősségi ellátócentrum.
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) azt a férfit, akit kábítószerrel való visszaélés miatt tizenkét éve körözött a rendőrség.
A magyar gazdaságot a következő két évben fel kell készíteni arra, hogy az Európai Unió 2014-től megnövekedő kutatás-fejlesztés-innováció forrásaiból minél többhöz jusson hozzá - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a tudományos és technológiai szakdiplomaták konferenciáján.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az, hogy a kormány tárgyalást kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy új típusú megállapodásról, helyes döntés, de önmagában nem elég a hitelesség visszaszerzéséhez és a piacok megnyugtatásához. A Gyurcsány-párt úgy véli, ehhez a parlamenti többségnek új kormányt kell alakítania, amely visszaállítja az Alkotmánybíróság jogkörét, felfüggeszti a jegybankelnök…